Nagyon jó idő köszöntött be. Az ember és a kutya között mindig létezett egy különös kapcsolat, ami a mai napig összetartja őket. Erre a különleges kapcsolatra alapozva rendezték meg Dürer kertbe a kutyaszépségversenyt. Ez a nap minden évben a legjobb barátunké! Sokan voltak szerencsére.

Összehoztak állatszeretőket, a fajtamentőket és keverék kutya barátokat, mindezt szakmai oldalról is megközelítve kínálták új alternatívát a szabadtéri események terén.Mindehhez olyan helyszínt keresték, amely változatos  kikapcsolódási lehetőségeket biztosít mindamellett, hogy négylábú kedvenceink számára is megfelelő mennyiségű és minőségű szabad területet tud biztosítani.

A programok színesítése érdekében nem kizárólag a kutyákat érintő szakmai, hanem a közönséget szórakoztató tematikus programokkal egyaránt vártak minden kedves látogatót. A Dürer kertbe érve sokkal jobban éreztem magam, Nagyon hangulatos volt a környezet. 

A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnökség évének záróeseménye zajlodó V4 évadzáró egy egész napos rendezvénysorozat tartotta, mely két helyszínen és az őket összekötő Dunán zajlik június 30-án a MÜPA és a Várkert előtt.

A MÜPA és a Várkert előtt reggel 10 órától egész nap ingyenes programok lettek: a gyermeknek bábkészítés, mesejátékok, az egész családnak számtalan izgalom, gasztrokulturális kínálat és beszélgetések, irodalmi ízelítők, koncertek széles választéka és filmvetítés, valamint hangszerkészítő workshop várta az érdeklődőket, melyet a V4 országok kulturális kincseiből állítottak össze.

A MÜPA és a Várkert Bazár között egész nap ingyenes hajójárat és motorcsónak szállította a fesztiválozókat a V4 Évadzáró Ünnep alkalmából. Sikerült nagyon szép pillanatokat lekapnom, amióta gyerekkoromba séta hajókázni mentem Balatonon a családommal. Mindezektől függetlenül csodálatos új videót alkottam motorcsónakázásról, amelyet most megmutatok:

Arra gondoltam, hogy elsétálok a kedvenc helyemre, a Müpa felé. Ott is csodálatos látvány fogadott. Mivel odaértem a hangszer simogatóba, így elhatároztam, hogy új hangszereket ismerkedek. Tovább indultam, egyenesen a Müpába pihenni 5-10 percet. Meglepő volt ennyit szünetelni. Valóságos, időközben tettem egy nagy kört ebben a fűtött levegőben. Úgy döntöttem, hogy szép lassan visszaballagok újra motorcsónakkal. Mivel útközben a yacht a Petőfi,a Szabadság és az Erzsébet híd alatt robog. Látni lehet az A38 hajót, ami a Budai hídfőjén található, A Bálnát, mely a Pesti hídfőjénél van. Láthattam a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomot, ahol a Március 15.-e térnél található, és nemrég vettem észre a Zsófia hajót is. :)

Hosszú forgalom után végállomás következett, miután a két hajó felszállította 1 órás sétahajóra illetve Müpa felé. A yachtozás után lassan tudtam haladni a kikötőből. Annyira azért nem kell korlátozni az embert! Persze, hogy lassan haladt mindenki, hogy ők is motorcsónakozhassanak.Örültem, hogy megörökíthettem a motorcsónakozásba elgondolkodtató pillanatait.  

A műrepülés alapvetően a különféle trükkökről szól, de azok minőségét egy egyszerű halandónak pont annyira nehéz megítélni, mint egy műkorcsolyakűrt pontozni. Főleg, ha nem is látják az égben eltűnő repülőket.

A budapesti verseny látképének központi eleme a Duna, így nem csak a levegőben, de a folyón is különleges programokra lehet számítani. Hétvégén mindenki lehetőséget kapott, hogy hazai hírességekhez és sportolókhoz csatlakozva élvezte Buda és Pest festői látványát. Ám itt nem értek véget a vízi programok aki a parlament előtt száll majd vízre, és a leglátványosabb trükkökkel igyekeztek elkápráztatni a nézőket.

Minden szem az égre szegeződött, amikor versenyrepülők zúgtak fel az égen Budapest felett. A Red Bull Air Race idei negyedik futamának otthont adó fővárost a sorozat legjobb pilótái vették birtokba: az öt gépből álló formációt nem más vezette, mint a magyar műrepülő-legenda, Besenyei Péter.

Az Air Race 2003 óta létezik hivatalosan – egy évvel korábban pont a magyar Besenyei Péter tesztelte a formátumot , és azóta egy hároméves kihagyástól (2011-13) eltekintve rendezik meg a sorozatot a világ különböző városaiban. Az első évben még csak két futamot rendeztek, a másodikat éppen Budapesten, aztán a sorozat egyre bővült, tízállomásos is volt, mígnem beállt a nyolcversenyes formátumra.

Múlt hétvégén kellemes meglepetés ért, amikor az Alle bevásárló központ és a Kőrösy sétány előtt megrendezték az Ebathlon kutyaversenyt. Az Ebathlon verseny egy olyan kutyás játék, melyet versenyzők saját kutyájukkal mérik erejükkel annak érdekében, hogy betöltsenek egy űrt, ami a kutyás sportok és a szimpla kutyasétáltatás között tátong. A kellékek könnyen beszerezhetők, otthon is előállíthatóak, a játékok pedig úgy vannak kitalálva, hogy minden kutya számára játszhatóak legyenek, mérettől, típustól függetlenül. Eleinte azt terveztem, hogy Hajógyári szigetre megyek, de végül az Alle és környéke esett a választás. Ahányszor arrafelé van a dolgom, akkor kutyákkal van tele, majd megsimogatom örömömbe. Én nem bántom a házikedvenceket, de gondoskodok róluk milyen a tartós szeretet ember és állat között. Szerencsém volt levideózni őket. Nagyon örültem neki, mert nagyon szeretem a kutyákat és a macskákat.
Sajnos a némelyik bevásárló központokban nagyon ritkán van ilyen lehetőség, hogy állatokat hozhassanak be.

Kapcsolataim építése

Az autizmus és az epilepszia, mint belső ellenségek mindig akcióba lendülnek. Túlságosan is zavarban vagyok, amikor találkozok valakikkel. Ilyenkor néha mintha nem én lennék. Zavaromban csapongok, és úgy érzem, hülyének néznek engem a másik kapcsolatba lép, aki épp kommunikálni kezd. Nem kapok lehetőséget a folytatásra. „Most mi lesz?”- Gondolom magamban. Sokszor úgy érzem magam, mint egy ártatlan ember, akitől bűntől menekülnie kell. Az utóbbi években lettek tartós baráti kapcsolataim, de sajnos átvertek és emiatt csalódtam rájuk. A valódi barátaim jól ismernek, tudják, milyen vagyok. Tudják a csatákat, amelyeket nap, mint nap megvívok. Felnéznek rám és az erőmre, ami néha olyan, mint egy számítógépes játék. Földön maradok és szenvedek, ezért a játéknak vége. A feladat a következő:
Építem a magam tudása szerint az új kapcsolataimat, de ahogy a játékok és a vetélkedők esetében itt is szerencse kell. A nyeremény: Újabb tartós barátság. Minél több van, annál gazdagabb leszek szeretetben. Mert nekem ez a legfontosabb! Járom az utam, keresem a lehetőséget.
A gondjaimmal csak a pszichológusommal, Lillával beszélgetek. Attól tartók, hogy a mentális állapotom miatt újabb emberek lépnek le, mert nincs türelmük, nem tudják kezelni és nem akarják felvállalni engem.
Éreztetik velem, hogy nem vagyok méltó hozzájuk. Mondják a ,,fenyegető" sablonos szövegüket, de nem tartom őszintének mit mondanak. Miért pont mindig én vagyok a rossz? Nem a sajnálatra, a szánalomra, mert az nem kell. Azt megtanultam, hogy nagyon sok a felszínes ember, aki a rendes ember látszatát kelti. Vannak olyanok, akiknek az arcára van írva a sunyiság. Más a helyzet azokkal, akik a jó ember álarcát öltik magukra, és legbelül rosszat forralnak ellenünk.

Barátságok és egyéb kapcsolatok

Sokan mondják, hogy akkor ismerjük meg a másikat igazán, ha baj történik velünk. Kezdeményezve mutatkozik meg az igaz barát. Ezt megtapasztaltam!
Voltak barátaim, akik mellettem álltak, de eltávolodtak tőlem. Szembesültek azzal amilyen vagyok. Ez is eléggé fájdalmas! Ha valaki belém látna, megértené, hogy milyen küzdelmet folytatok magamban. Egyes elhalt kapcsolat korábban még él. Ilyenkor küzdöttem azért, hogy ne vesszen el. Számos kapcsolat nem élte meg a komoly barátság szakaszát. Szerencsére vannak, akik itt vannak, szeretnek. Megvan a maguk baja és ennek ellenére is kitartanak mellettem. A Nem Adom fel alapítványba kezdeményezni akartam velük kapcsolatot, mert egyrészt én is hadilábon állok ezzel, másrészt nem tudok értelmesen beszélni a többiekkel. Én képes lettem volna mindent megváltoztatni, de ahogy a Nem adom fel együttes és az alapítványon belül is, itt is az elutasítás történt:
Volt egy sérült barátom, akivel eleinte jóba voltam, s kitartott mellettem.
Egy rendes halmozott-értelmi sérült, akinek számos jót köszönhetek a tanácsaiért. Hisz még él, de mostanában sem tartjuk a kapcsolatot. Ha ő itt lett volna, ki tudja, most hol lenne, hogy kompromisszumot kössek vele szemtől-szemben. Neki köszönhetően a barátság egy olyan oldalát ismerhettem meg, amely a tehetséghez vezeti az életem. Szembesültem azzal a ténnyel, hogy csatlakozzak a művészeti csoportokba.
Ez a barát annyi mindent megtanított nekem, hogyan szerepeljek, mint egy igazi sztár! Eleinte látszólag társak voltunk, de az autizmusom és a pánik miatt sajnos ezt a barátságot is kikezdte. Ugyanis hónapokon keresztül kötött velem egy alkut, ám a súlyos félreértéséknek és a keletkező konfliktusainknak köszönhetően
éreztem azt, hogy kész, vége. Milyen kapcsolat ez? Nem oszthatom meg vele a problémát, ezért szembesülve az állapotommal félő, hogy legszívesebben menekülne. Dühös voltam rá és szenvedtem, amiért elutasította engem, hogy ne lépjek fel a színpadra énekelni. Úgy érzem, képtelen vagyok ezt a kapcsolatot fenntartani.
Ezért elmondtam neki miért nem tetszett a NAF együttes műsora, mert számomra nem az van, amit én akarom! A barátomnak nem akartam neki kellemetlenséget okozni vagy megbántani. Csupán elmondtam neki egy kritikát miért nem éreztem jól magam miatta. Sajnos az a barátság és az érzelmi hullám közelebbre jött tőlem a barátom. Pont, amikor kiakadt a véleményemtől, s így a sors belefújt. Teljesen elveszett közöttünk a kommunikáció tényezői! Az hogy meg kell értenem, mit is jelent számomra a türelem!
Nem értetem teljesen a barátom beszédét, az nagyon megviselt és ez hátráltatta a barátságunk, de nem mertem korábban ezt megjegyezni. Ocsmányságokról magyarázkodott nekem, s még gonoszan mosolygott is azért, mert arcán láttam, hogy élvezte, ha a túl érzékenyebbet bánthatja. Nem volt, aki megvédjen engem, hisz nem szerettek és ezt éreztették velem miért veszekszem egy sérült fiúval. Tehát a barátomat egy rosszindulatú, és kötekedő embert láttam felfedezni, miután megváltozott a viselkedése a barátság kezdete óta. Jól ismertünk egymást, mert ez szándékos bántás volt a részemről. Igaz is! Ő alkotja és szeret ügyet csinálni, hiszen nemcsak velem, de mindenkivel balhézik! Inkább ne is találkozzon velem, mert egyrészt fél és szégyelli magát. Másrészt a kapcsolat olyan, mintha nem lenne köztünk semmi. Felelős lennék azért, amiért engem hibáztatnak miatta? Fájdalmat okozhattam volna neki, viszont eléggé félreértésbe keveredtem ellene és nem tettem olyat, hogy ezt érdemeljem. Igazságtalannak tartom azt a hozzáállást és megértettem, amiért elvesztette a türelmét. Egyre erősebben érzem, miután fel emelt hangon beszélt velem, pedig ez nekem fáj. Csupán mit tettem? Semmit.
Egyszer ideiglenesen kezdtem beilleszkedni a bandájukba, de az a végzetes félreértés miatt szinte minden odaveszett.
A Nem Adom Fel együttes nem volt képes vállalni engem, mert máskülönben az egész banda szétesett volna. Ha elfogadták volna a nehézségeim ellenére, talán betanítottak volna. Lehetséges, hogy ártottam én magamnak, de én nem tehetek róla, hogy megbántsam őket lelkileg. Biztos lett volna olyan megoldás, ami mindkét félnek jó és elfogadható a betanítás. Erre azonban nem került sor. Nem tudok ez ellen mit tenni! Bennem nagy csalódás volt, mert azt hittem megbízok benne és bennük is.
És bizonyos körülmények között nem hagyták, hogy csatlakozzak a sérültek által zenekarba. Erről nem tehetek! Kétségek gyötörnek. Ennek ellenére nem szabad hálátlannak lennem az együttessel szemben és figyelembe kell vennem azzal a barátommal. Óvatosságra kell vennem azt, hogy mennyi mindent adott nekem ez a barát. Mindketten követtünk el súlyos hibákat, de nem azért vannak a hibák, hogy tanuljunk belőlük és megpróbálni felújítani, rendbe hozni? Egy igaz barátság ér annyit, főleg ha annyi mindenen ment keresztül. Esélyem sincs arra, hogy ez a remek kapcsolat újból kialakuljon. Ahogy arra sem, hogy az elvesztett barátságot visszakapjam?! Mindezek lehetetlenek! Ennek köszönhetően a barátságnak vége!
Az a véleményem minderről, hogy attól még megoldható lett volna az, hogy én ne sérüljek ebben a helyzetben. Marcsinak igaza volt, amióta feltartóztatott engem. Nagyon sokan vannak, s több évi tapasztalatjuk van, mint nekem. Ha ez az éleslátású kisasszony ezt mondta nekem Barna döntése kapcsán, akkor én megesküdöm, hogy soha többé nem térek vissza erre a fogyatékos zenekarára ujjongani és csatlakozni. Akár mennyire félnek tőlem és szégyellik válaszolni a kérdésre, el kellett fogadnom a tényt, hogy az együttes csatlakozása máig kísért! Miért kell tőlem félni? Bizonyos reakciók miatt? Mert másképpen reagálok bizonyos dolgokra? Nehezen megy az alkalmazkodás, mivel sok esetben zavar az átlag. Úgy veszem észre, mintha könyörögnék azért, hogy felfigyeljenek rám, holott nagyban szarnak a fejemre! Olyannak tekintenek fogyatékosnak, szánalmas hulladéknak, és még ki tudja minek. Szomorú! Ez nem mesebeli álom, de ez a rideg valóság! Ricsosz azt sugallta nekem, hogy értékes ember vagyok, benne van a tehetségem, de az együttesben nincs tökéletes ember. Talán azok is mellettem lennének, akik korábban mellettem voltak. Vannak dolgok, amelyeken tényleg kell változtatni, mert nemcsak én élek ebben a világban, hanem sokan. Érthető ez?! Ez az a dolog ami fáj! Bárcsak minden másképpen alakult volna, ahogy a többi elromlott iskolai életemnél. A saját világomhoz ragaszkodok, mert abban érzem otthon magam. Ezzel a témaszakasszal kapcsolatban muszáj volt tisztáznom a dolgaimat.

Új barátok, régi barátok

Sok mindent megtanultam az elmúlt 5 év alatt. Nem szabad folyton a problémáinkkal előjönni. Sokszor ezzel marjuk el azokat a személyeket, akik az életünkbe lépnek. Van, amely örökké tart, de akad olyan, ami csak alakul, aztán véget ér. Leterhelődnek általunk. Másképpen állok már bizonyos dolgokhoz. Ismerkedek új emberekkel, és ha kis hibákkal is, de tudom tartani magamat a megtanult szabályokhoz.
Voltak gondjaim, melyeket meg tudtam oldani egyedül is, de olyan is, amelyhez segítség kellett. Ma is van, később is lesz. Azt is megtanultam, hogy az igaz barát az, aki olyannak fogad el amilyen vagyok. Elfogadja a hibáimat, a kiborulásaimat és elfogadja a világom. Nemcsak hogy elfogadja, de érdeklődik is iránta. Ezzel jár az autizmus.
Az epilepszia meg arra jár, hogy belőlem kijön egy csomó feszültség, pánikrohamok, aztán elmúlhat teljesen. Édesanyám azt mondta nekem, hogy nem szabad őrlődnöm mások miatt, mert akkor azok az emberek győznek akik miatt rosszul érzem magam. Igaza volt. Ezeket mondogattam magamban útközben, miközben a két kezemet összeszorítom, hogy a bennem lévő feszültséget kiadjam magamból. Megdöbbentő és ijesztő az epilepszia, de ez természetes mikor jöhet bármelyik pillanatokban.
Szedtem a gyógyszereket kamasz koromtól, de súlyos rohamokat kaptam és folyamatosan szedem. Erről a gyógyszerekről elég sok van az epilepsziások számára. Mai napokban szerencsém van, hogy nem lettem a súlyos rohamok rabja. Ezután szépen lassan elmúlt a félelem és az indulatok. Tisztában vagyok már a saját értékeimmel, és azzal is, hogy vannak kapcsolataim. Gondolok azokra is, akik elmentek. Őket soha nem felejtem el. Nem tudom, képes leszek e valaha megbocsátani nekik azért, hogy elhagytak. Az utóbbi időben, melynek következtében kicsit leálltam a blogozással, honlapozással. Elvesztettem egy nagyon jó barátom, Bencét, aki él, viszont a barátságunk már vége. Néhány évekkel ezelőtt keletkezett súlyosnál csúnya konfliktusunk, ennek következtében váltak el végleg útjaink. Olyan barátságot vesztettem el, amely ilyenhez hasonló nem lesz soha. Egyedi, különleges, auti gyermekember, aki bizonytalan a társadalomra. Nagyon megvisel ez engem, belül gyászolok, és bárcsak visszafordíthatnám az idő kerekét. Mindent megtettem, amit csak lehetett, de úgy érzem a sors megváltozott kettejük között.
Részleteket nem fogom leírni, mert az autizmus világnapja óta leírtam nagyjából a válásunkról. Vannak megosztható és nem megosztható események, történések az életemből. Az biztos, hogy az életem gyökeresen megváltozik. Viselkedésével az önértékelésembe rúgott. De mindezek ellenére nem maradok a földön, mert felállok és tovább harcolok. Ha a földön maradok, akkor ott is maradok. Ami az életem során történtek, eléggé borzalmasak. Egyszerűen félelmetes mindaz, ami ott történtek, szinte csalódás is végződik!
Szinte mindenki szerencsés, és van tevékenységük, de ha nem törődnek autizmus emberekkel! FRANCBA! Nem lehetne normálisan ismerkedni? Mert tudom, hogy akadnak olyanok, kik normális kapcsolatot keresnek és nem rosszindulatú, suttyó emberek. A gyászidőszak eltarthat sok ideig, viszont az élet megy tovább. Nem lehet hagyni, hogy felemésszen bennünket egy veszteség, mert akkor úgy áll le munkánk, mint egy szívverés.

Felnőtt nőként tisztában vagyok saját korlátaimmal, és hogy mi miért voltak, vannak és lesznek. Kellemetlen gondolatok, sorok ezek, de muszáj volt ezeket szavakba, mondatokba önteni. A jövőmmel kapcsolatban sok mindent szeretnék megváltoztatni. A társadalom adhatna egy esélyt az autistáknak és episeknek.
Ugye az NT-sekből áll. Tudhatják milyen mássággal élni és elszenvedni milyen a visszautasítás. Ebbe nem megyek bele. Remélem sikerül mindaz, melyeket tervezek. Ha új emberekkel ismerkedek meg, akkor ők azt az embert lássák bennem, akikkel tudnak beszélgetni. A lényeg az, hogy elfogadták azt, amilyennek születtem. Tudják, ismernek engem és azt is, amik voltak. A Nem adom fel együttes és Bence ajtaja bezárva előttem. Számomra rossz, megalázó és bosszantó érzés. Megvannak a hibáim, de ennek ellenére nem kellene így viselkedniük velem szemben. A lehetőség mindenkinek jár!

Kellemes meglepetést okozott azonban az egyszerre felcsendülő hangok tiszta harmóniája. A döbbenet mégis ezután jött. Múlt hét csütörtökön késő délután zsúfolásig megtelt a Nem Adom Fel kávézó. A helyszínen egy különleges zenei élményben részesülhettem a kórustársaimmal. A koncertet igazi könnyed kikapcsolódás volt számomra. A vége nem nagyon tetszett, de mikor megértettem Nikol lényegét, akkor már elkezdtem élvezni a koncert varázslatát. Hangulatos, és színvonalas fellépésünk volt.
Ági, a NAF kórus vezetője szerint minden testi fogyatékosság ellenére lehet boldogan és elégedetten élni.

Tavasztól nyárig minden hónap első csütörtökén léptünk fel egy fantasztikus koncerttel.

2018.04.05. Közismert Világslágerek
2018.05.03. Népdalok (Azt gondoltam eső esik)
2018.06.07. Keresztény dalok (kedvenc dalaim, ami a videóban készült)

Nem minden koncertet vettem fel, de összefoglaltam a legjobb pillanatait!

Itt látható a Never Give Up gospel kórus klubkoncert 1. része

Megtekintető a Nem Adom Fel által első furulyázási élményem és közös duett Ricsosszal. A Krisztus enyém című dal számomra a hűs levegős érzés, a lélek érzékenysége. Óriási érzelmi dózist kaptam, melyet Kálloy Molnár Péter dalainál is szoktam érezni. Emlékszem azokra a kellemetlen estékre, amikor az ágyamban szenvedtem, ölemben Randallal (Szörny Rt.) és ment a zene a rádiból. Ide-oda ringattam magam a szép zene mellett. Közben a konyhában szólt hétfő esténként a Banánhéj később a Médiacápa, és csütörtökönként az Esti showder. Szörnyű érzés hallgatni a sitcom műsort, amiért a szüleim rengetegszer nézték a TV-t. Ez volt a megnyugtató pillanat, amiért meghallgattam sokszor és a Jazz zenék segítettek elaludni a vicces műsorok ellen.
Májusban amikor Ricsosz elkezdte az éneklést az Azt gondoltam eső esik című népdalt, akkor hangzanak el a "hűs levegős" effektek. Egy rendkívül érzelmet adott nekem, hogy követni kezdtem a vakbarátomat. Képes érzelmi hangfejezéseket, de tud rock stílusú zenét is énekelni. Nekem a jazz és bármelyik zenei oldala jön be. (kivéve a latin, mert ezt utálom!)  Őt zenei művésznek veszem célba, hogy finom dallamokat készítsen és énekelhessen saját apraja-nagyját. Minden zenei dal fontos mondanivalót rejt, és mellette az értékeket is. Leírni sajnos nem tudom még, mert nem tudom mit jelent ez az érzés.

Jöjjön a Never Give Up gospel kórus klubkoncert 2. része

Nem könnyű elkészíteni a Cicus Vlogot, de amíg tehetem csinálni fogom. Az tény, hogy miközben forog a kamera, akkor zavarban vagyok ki helyettesíti a filmforgást?! Bízom abban, hogy ez idővel majd enyhülni fog és sokkal magabiztosabban fogok teljesíteni. A műsorommal megmutatom, milyen vagyok (éneklésben, zenélésben, csavargásban...stb), de ügyelek arra, hogy csak annyit áruljak el magamról amennyit szabad.  Mert fontos tudni, hogy az én világomnak csak egy részét mutatom meg a nagyközönségnek.
A csütörtöki fellépés nagyszerűen sikerült, bár nagyon elfáradtam. A lényeg az, hogy boldogságot hoztam Áginak, Ricsosznak, Barnának és persze mindenkinek. Én örültem, hogy megörökíthettem legemlékezetesebb  pillanatait. 

10 éve volt, hogy megkaptam az OKJ-s bizonyítványomat. A szakmai évek után sok mindenben fejlődtem. Egyelőre! Olyan dolgokat sikerült megtanulnom, amelyekről álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha is összejön. Az OKJ korszakban az informatika tanárom, Reppa László tanította engem és Petit. Teljesen őszinte és kissé szigorúan tanította minket. Voltak pillanatok, hogy kompromisszumot kötöttünk egymásnak, miutan felemelt hangon beszélt velem. Voltak hasznos tanácsai a tanulások során, amiért el tudtam fogadni, de voltak olyan mondatai, amelyekkel nem értettem egyet. Volt olyan napok, amikor fokozatosan lemorzsolódtam kisebb-nagyobb okok miatt. Minden időm a tanulásnak szenteltem, közben próbáltam tanulmányozni minden számítástechnikai óraanyagokat. Akadtak ugyan, ami kötelező tanulni.

A 2008-as időszakból a Tüskevár iskola az Adetturba küldtek vizsgázni engem és Petit, s így végeztük el a vizsgát. Olyan a tanulás, mint az emberi kapcsolatok. Nehéz, igenis számomra az és mindig nehéz lett. Akárhogy is vesszük, tudomásul kell vennem, hogy még 30 évesen is roppant nehéz számomra. Főleg ha a mentális állapotom és az emberi hozzáállás is rátesz egy lapáttal. Úgy vagyok vele, hogy elég volt. Mégpedig abból, hogy nekem hisztiznem kell valakikkel. Nem szívesen teszem, de muszáj kisírnom magam. Megértésre számítok, de javarészt kioktatást kapok.
Nem én választottam, de a szüleim mindig elvártak, hogy tegyem meg azt, amit tennie kell. Kezdek kiábrándulni a világból, amelyben élek. Túl sok a megtévesztés, és a gyűlölet. Részben ezért sem szeretnék ilyet. Ha a szüleim jönnek max. szövegszerkesztésre és táblázatkezelésre használják, de másra nem. Mellesleg nem egyszer fordult elő, ha az apám megszólítana rajzfilmnézés alatt, akkor megijedek, mert nem tudom, milyen szándéka van velem. Mi a fenének kell a segítség?
Sokáig abban reménykedtem, hogy egyszer a társadalmunk végre képes lesz megérteni azt, hogy mi autizmus és epilepsziás élők, akár enyhék, akár súlyosak, de létezünk, és ugyanolyan jogaink vannak, mint az NT-seknek (neurotipikus személyek). Sajnálatos módon túl nagy a társadalmi különbség. Gyűlöletkeltés zajlik e világban. Véleményem szerint, hogy mi autisták és az epilepsziások emberből vagyunk és méltóak vagyunk arra, hogy normális életet éljünk! Én is, aki atípusos autizmus és epilepszia változatában élek!

A dühkitörés előzménye, folyamata 

Van egy alap probléma! Ha az nem rendeződik, akkor dühöngök rajta, nem tudok másra, és másokra gondolni, mert maga a probléma jelenléte beleépül a tudatomba. Befolyással van az életemre és kisebb, majd később nagyobb ingerek érnek.
Ha azután sem oldódik meg a helyzet, akkor súlyosabb szakasz következik, melynek következtében dühkitörések lesznek. Egy dühkitörés nagyon szörnyű!
Ilyenkor elvesztem az önkontrollt és a bennem lévő kétségbeesés és különböző lelki fájdalmak egyszerre jönnek ki ordításban. Hangosan kiabálok, torkom szakadtából.
Elkezdem ütögetni magam, káromkodok, kiabálok másokra és földhöz vágok dolgokat, amelyeket tudnék sajnálni. Pl. karkötőt, poharat... stb. A kitörés persze ezzel még nem ér véget, mert a fejem vörös lesz, fájni kezd és elkezdem ócsárolni dühömben azokat a személyeket is, akik miatt ilyen helyzetbe kerültem. Dühkitöréskor nem gondolkodok tisztán, úgy érzem minden elveszett, de semmi sem számít már. Édesanyám borul ki a legjobban és nem tudja ezt kezelni. Maximum rám ordít illetve megüti engem. Nem vagyok józan ilyenkor. A dühkitörés alatt sírógörcsök is keletkeznek. Egy dühkitörés 10-15 percig is eltarthat. Miután véget ér, fejem rózsaszínné változik, szemeim pirosak. Mintha egy vihar vonult volna el és rendes esővel zárul. A testem remeg. Úgy érzem minden elveszett és ilyenkor reményvesztett állapotban érzem magam. Krízis időszak veszi kezdetét, amely sajnos a továbbiakban is szörnyű. Kudarcot vallottam, nem sikerült a dolgok, feladom abban a pillanatban a küzdelmet. Felelőtlen döntéseket hozok meg, miközben kijelentem a döntésemet. Az elkeseredettség növekszik bennem. Mintha teljesen megváltozna a gondolkodásmódom egyes személyekkel kapcsolatban. Őket kezdem okolni a fájdalmaimért amelyeket a múlt években elgáncsoltak engem élvezetből.
Ezt nem szeretném részletezni. Elveszítem az érzelmeim felett az irányítást és az érzelmeim irányítanak, nem a józan eszem. Sajnos emiatt számos kapcsolatomat elvesztettem és esélyem sem lett arra, hogy bármit is helyre tudjak hozni. Hiába is próbálkoztam, nem álltak velem szóba.
Magamra hagytak, nem értették meg a bennem lévő küzdelmeket.
Ez újabb csalódáshoz vezetett. A kudarcok kihatottak a későbbi kapcsolataimra.
Nagyban befolyásolták az életem, amely idővel újabb veszteségeket hozott.
Ez, mint egy láncolat egyre erősebbé vált. Mindenki, aki elhagyott felelőtlen volt.
Egy emberi hozzáállás sokat tud rontani rossz irányban. Kegyetlenségnek tartottam azt, ahogy hátat fordítottak nekem. Jobban meg kellett volna érteniük, de sajnos a sors másképpen hozta a dolgokat. A Mozdulj divatbemutató kapcsán sajnos volt dolgom szívtelen emberekkel szembenézni, nem válaszoltak miértekkel és hogyanokkal. Tojtak rám, és ellenem voltak. Az ilyen embereket nem tudom embernek tartani. Akárhogy is vesszük elgáncsoltnak éreztem magam, akinek nem engedték, hogy valóra váltsam. Ez pedig sok gyermekkori rossz emléket felszínre hozott.
Nem először fordult elő az ilyesmi. Csúnyán elhasaltam, ráadásul a NAF együttest sem sikerült visszaszereznem, ami gyerekkori álmaim kapcsán fontos volt nekem. Nem próbálkozhattam már azzal, hogy „normális” közösségekbe menjek, mert ott is nehézségeim adódnának. Lilla azt mondta nekem, hogy nem tehetek róla. Egyesek szerint a társadalommal van a baj. Igen, nagy baj van! Nem kicsit. Nagyon! A Nem adom fel kezelte a helyzetem, ráadásul az adott „normális” közösségeknek is megvoltak a maguk bajai. Több mint 10 év alatt számos kudarcot éltem meg.
Nem csodálkozom azon, hogy olyan lettem amilyen. Akik nem tartottak ki mellettem állítólag azért nem szerepelhetek, mert nem jut nekem hely, ezért kudarcot vallottam. Ezért le kell lépni? Én sokkal nagyobb kudarcot éltem meg, mégsem adtam fel, de azért erős vagyok! Arról nem tehetnek, hogyha kudarc érte a többieket velem kapcsolatban.

Teher

Nem egyszer szembesülök olyan csapással, hogy valaki azért nem tart és nem is akar velem komolyabb kapcsolatot, mert kiderül rólam, hogy autizmusom és epilepsziám van. Akár enyhe, akár súlyos egy kalap alá vesznek. Rettenetes érzés így élni! Ritka az nálam, hogyha megismerek új embereket, azok kitartottak volna mellettem. Szerencsém van, hogy akadt pár ember, aki máig velem van. Sajnos vannak, akik képtelenek tanítani, pedig annyira akartam az életem során szerepelni. Bizonyos életcéljaimmal kapcsolatban hasonlóan nehéz. Én persze próbálom megmagyarázni miérteket és hogyanokat, Nucu.
Nem egyszer kérdezem meg magamtól: „Miért nem választanak engem?” Leshetjük, hogy elfogad minket a társadalom. A mai élet teljesen más, mint a Kincsesház iskolai életben. Az emberek egy része nem akar erről tudomást venni. Ajtót, ablakot csuknak be. Ezt jól megerősíti a rendszer, ami mellesleg gyűlöletet is kelt az emberek között. Most komolyan?
Alázkodjunk meg a társadalom előtt? Magyarázzuk meg azt, hogy „normálisak” vagyunk?
Bizonyítsuk be, hogy alkalmasak vagyunk arra, hogy a társadalom elfogadjon minket?
Meg kell felelnünk az elvárásoknak? Mégis milyeneknek? Legyünk normálisak, vagy gondolkodjunk úgy, ahogy azt mások mondják meg? NEM! Mi olyanok vagyunk amilyenek! Ne akarjanak minket megváltoztatni, mert az már nem elfogadás, hanem megtűrés. Az embereket épp eléggé leköti saját problémájának megoldása.
Akadnak rosszindulatú, suttyó emberek, akiknek a fogyatékos személy csak egy viccelődés céltáblája. A korábbiak, az átlagosak nem akarták kezelni a helyzetem, ráadásul az adott „normális” közösségeknek is megvoltak a maguk bajai. Eljutottam arra a pontra az életemben, hogy szégyelltem beszélni velük. Nem fogom bizonygatni az autizmusom átlagosságát, miértjeit, hogyanjait. Mit érek vele? Ha nem akarják, hogy velük legyek, ez ellen nem tehetek semmit sem. Sorstársammal való kapcsolatom is keményem kikezdte az autizmus. Ezt az egykori remek barátságot sajnos nem tudtam megmenteni és a legrosszabb mégis az, hogy meg lehetett volna menteni, ha a volt barátom úgy áll a helyzetemhez, hogy megindokolja, mi az igazság! Ilyen embereknek kellene megértenie bennünket?! Azt leshetjük! A szerencse az, hogy minden ember más és vannak nagyon rendes típusok, akik elfogadják a személyünket. Miért is? Mert különlegesek vagyunk és nem átlagosak! Én is különleges vagyok! Jómagam nagyon sok mindenben vagyok önálló. Nekem a kapcsolatépítésekkel vannak problémáim, és akadnak olyan dolgok, amelyeket nem tudok önállóan megoldani.
Bizonyos helyzeteket sem tudok úgy kezelni, ahogy azt kellene. Magam választom ki a ruháim, magam végzem a szükségleteim és még sorolhatnám. Nem vagyok beképzelt kislány, amelyet egy bizonyos személy írt rólam évekkel ezelőtt. Mielőtt bárki pocskondiázna, ismerjen meg! Aki olvas, az tudja, hogy többoldalú vagyok.
Talán az a baja a társadalmunk rossz oldalával, hogy irigyelhetnek minket, mert másképpen gondolkodunk, vagy éppen van eszünk és egyeseknek fáj az igazság. Visszaemlékszem arra az időre, amikor elkezdtem az OKJ-t és hogy mennyire nehéz volt. DE SIKERÜLT VÉGIGCSINÁLNI! Ám azonban később jött a közösségbeli problémáim a Nem Adom Fel együttes miatt és csúnyán megsérültem. Én azt tanácsolnám azoknak az egyéneknek, hogy mindenki gondolkozzon el! Kiderül mi az, amiben jó és mi az, amiben rossz. Ennyi! Jó, ha az ember okos, tanult és gondolkozik. Így nem befolyásolhatja őket semmi rossz emberi erő.

Veszteségek feldolgozása

Amikor megismerek valakit, előre felkészítem magam arra, hogy bármikor lecsaphat ok nélkül. Évekkel ezelőtt túlságosan is beleéltem magam abba, hogy a kapcsolatok tartósak lehetnek.
A valóság azonban ennél sokkal szomorúbb és igazságtalanabb. Megpróbálom érthetően elmagyarázni milyenek az enyhe és az erős csalódások. Minél inkább megszeretek valakit annál rosszabb az elválás. Akár évekig is hatása alatt lehettem, hisz egy nagy kudarcot éltem át. A kívülálló nem tudja elképzelni, hogy ez nekem milyen. Van, aki tudomást sem akar venni róla. Sértegeti a saját felelősségét, és próbálja rám testálni, hogy mindenről én tehetek. Egy átlagos ember másképp kezeli a csalódásokat. Sokkal enyhébb a fájdalom ha az adott illetőt épp, hogy megismertük, de már ment is.

Fogadjam el jobban magam!

Nagyon sok régmúlt külső hatás éreztette velem, hogy nem érek semmit, pedig pont fordítva van. Sok értékkel rendelkezem és büszke vagyok ezekre az értékekre.
A megbocsátást még meg kell tanulnom, hogy teljesen jobban legyek.
Sok ember ártott nekem az életem során, melyeknek azért nem tudok megbocsátani, mert olyan fájdalmat okoztak a lelkemnek, hogy az a későbbi életemre is kihatott. Pl. iskolák, helyszíni rendezvények, Nem Adom Fel és még sorolhatnám.
Az érzelmi kitörések rosszak és sok kárt okozhatnak az adott kapcsolatoknak.
Az emberek nem akarnak velem lenni, ha dühkitörésem van. Megijednek, félni kezdenek tőlem, mintha valami bolond lennék. Mondták, hogy nincs ezzel semmi baj. Igazuk van.
Az emberi kapcsolatok bizony nehezek és oda kell figyelni, hogy kiket engedünk be az életünkbe. Szerencsém van, hogy a társadalmunk nem minden tagja rossz és elutasító. Csak sajnos sokszor nem lehet tudni kik a jók, és kik a rosszak.
A nehézségek ellenére is fenntartom magam, mert képes vagyok rá. Azt elismerem, hogy vannak fájdalmas hullámvölgyek, melyek időnként elárasztják a lelkem. Komolyan kérdezve: Mindig én legyek a megértő, elfogadó, és megalázkodó? Mindennek van egy határa.

 Folytatjuk!

Az idén 95 éves KMO Művelődési Ház az önkormányzat megbízásából 11. alkalommal szervez Városünnepet a kispesti Templom téren.

Nagyszabású fesztivállal – koncertekkel, kirakodóvásárral, mobil játékokkal – vasárnap ünnepeljük a település születésnapját. Remek hangulatú családi programelemek, sztárfellépők, helytörténeti kiállítás, kulturált vendéglátás várja a családok apraja-nagyját. Kispest önálló településsé válásának 147. évfordulóján a Városünnep szlogenje: A kihagyhatatlan 11-es.
A hagyományt követve, a kispestiek ezen a napon a város születésnapját kulturális és szórakoztató programsorozattal ünnepelték. A születésnap jó alkalom arra is, hogy június 7-én délután, ünnepi testületi ülés keretében átadják a díszpolgári címeket és köszöntik azokat is, akik az adott évben sokat tettek a kerületért. Az ünneplés 10-én pedig a szórakozással folytatódik

A színpadi programok 11 órától gyermekkoncertekkel kezdődtek, majd a kora délután a KMO-ban működő két tánccsoport: a Mustang SE, és az Etude Dance Studio mutatkozik be sok-sok gyermekkel, illetve a Mágnes Színház tagjai adnak előadásaikból ízelítőt. Késő délután már felnőtteknek szóló programok voltak a színpadon:  Szabó Ádám, Kozma Orsi, Rácz Gergő, a Desperadó és Miller Zoltán. Este élő koncert követte napot, az Ivan and The Parazol, majd a Zenevonat Produkció az ismert LGT-számokkal. A Városünnep, csakúgy, mint az előző években, tűzijátékkal ér véget.

A lezárt Ady Endre úton hagyományokhoz híven sok más érdekesség, hadi közlekedési eszközök, katonai bemutatók, játék várja a látogatókat. Láthatunk majd repülőgép szimulátort, beöltözhetünk katonának, játszhatunk többek között óriás játékokkal. Idén is válogathatunk kedvünkre a kirakodóvásáron kínált vásárfiákból és a vendéglátók finom étkei közül.
Ebben az évben sem marad el egy különleges kiállítás a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. Ezúttal az Üllői útra kalauzol el bennünket a tárlat Üllői út, ami összeköt címmel.

  A Cicus vlog 9. része is elkészült!!!! Tekintsetek meg!

Lenyűgöző élményekben volt részem. A kiállítás divatterveket mutat be, melyek az érintettek számára, az ő aktív részvételükkel készültek. A végtaghiányos, kerekesszékes együttműködők személyes igényeire szabott ruhák teljes mértékben funkcionális, viselhető darabok. Egyben olyan társadalmi jelentések hordozói, melyek a fogyatékossággal kapcsolatos előítéleteinket kérdőjelezik meg. A tárlat az érintett modelleket szerepeltető divatfotókkal megmutatja, mi történik akkor, ha a ruhatervezés valódi igényeket követ, amit skiccek, videóinterjúk és alkotói állásfoglalások tesznek teljessé.

A nagyításhoz kattintsatok a képekre:

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatási programjának részeként létrejött projekt olyan, mozgáskorlátozottsággal élők számára készült ruhákat mutatott be, melyeken keresztül felhívhatják a figyelmet a ruhatervezés társadalmi jelentőségére. A Normcore címet a kiállítás szervezői a kortárs divatelméletből kölcsönözték, mely végletesen egyszerű, szélsőségesen „normális” öltözködési formára utal. Alkalmi ruha terv készült a fogyatékosokról, így lehetővé teszi az érintettek számára

Fantasztikus látvány volt, hisz Fenyvesi Zoltán a Tiszta szívvel egyik főszereplője és Lévay Petra paralimpiai triatlon bajnok nyitotta meg a tárlatot.

A kiállítás június 4.-től egészen Június 10.-ig tekinthető meg az Alle bevásárlóközpontban. Mindenképpen javaslom az élőben történő látogatást is, mert nagyon megéri!

A hétvége nemcsak a hét utolsó napjai, de ilyenkor tartok nosztalgikus délutánokat. Persze akkor, ha épp nincs semmi programok. Rendszerint itthon szoktam pihenni. Főleg vasárnap. Tulajdonképpen szombaton megyek olyan helyekre, ahol jól érezném magam. Akad, hogy átmegyek a vasárnapokba is.

A kazetta varázsa

Nosztalgikus délutánok során olyan rég látott rajzfilmeket veszek elő, melyeket anno tizenéves koromban (Cartoon Network-ön kívül) ismertem meg gyerekcsatornákat, majd az évek múlásával megnézzem online. A vasárnap a nosztalgiázás napja! Ilyenkor úgy érzem, ismét gyerköc vagyok. Berakom régen látott rajzfilmeket, animekat, vagy Mirigy filmeket és visszaemlékezek a régi szép időkre. Ugyan előtörnek kellemetlen emlékek is, de jobban szeretek a szebbekre gondolni. Nem engedhetem meg, hogy a rossz hangulat eluralkodjon rajtam. Tinédzser koromban nagy kazettagyűjtő voltam. Anno egy VHS kazetta fele annyiba került, mint egy DVD. Annyiba amennyit a pénztárcám még megengedett. Már tiniként is költöttem rajzfilmekre. Sokan mondják, hogy a VHS kazetta során a szalag folyamatosan romlik. Én nem így tapasztaltam! Szinte minden videokazettát rongyosra néztem volna, torzulásokat nem észleltem. Akadt olyan kazetta, ami kattogott. Nem érdekelt. Tudtam élvezni az animációs filmeket, mert rendszerint saját hagyományos televizió volt nekem. Ilyenkor a kazetta „panaszkodásait” nem észleltem. Nem is akartam. Ma már a videokazettákat nem forgalmaznak. 2009-2010-ben végleg kivonultak a piacról. Persze volt egy eset 2014-ben, amikor az üres VHS-eket még árulják. A rég megvett videokazetták, amelyek fennmaradtak „műemlékként” megvannak ma is. Polcos, elemeiként emléket állítva sok szép pillanatnak.
Az első DVD-t 2006-ban vettem meg. Akkoriban nagy dolognak számított ez.
A VHS-t felváltotta nálam a DVD korszak. A DVD lévő filmeket egy gombnyomással lehetett megnézni, azonban a videokazettával más volt a helyzet.

Emlékek délutánjai

Rengeteg szép emléket örökítettem meg az elmúlt években. Jó hogy minden részletre odafigyelek. A szép, számomra nosztalgikus rajzfilmek (Cartoon network, Nickelodeon, Minimax, Fox Kids/Jetix) felidézik bennem a jó, de néha rossz emlékeket is. Volt olyan időszak, amikor régmúlt meséit nem mertem betenni. Ezeket a félelmeket azonban sikerült legyőznöm, mert az animáció nem maradhat „szennyezett”. Még annak részletei sem. Mindig a jó és vidám pillanatokra, időszakokra összpontosítok. Gyermek és kamasz koromban nem voltak barátaim. Magányos időszakomban sokat csavarogtam, jártam a boltokat, és amikor volt annyi pénzem összegyűjtve, akkor megleptem magam egy DVD-vel. Lila színű hátizsákommal jártam az utam. Volt olyan is, amikor magnókazettát is vettem.
Hazajöttem, bementem a szobámba, nézzem a kedvenc rajzfilmjeimet és közben megettem a vacsorám. Nézegettem még a kazetta belső papírjait is. Az esték voltak igazán hangulatosak, mert minden este rajzfilmezéssel töltöm max. este 10 óráig. Olyan volt ez, mintha buliznék. Ez volt az éjszakai életem, mivel volt olyan este, amikor annyi mesét néztem, hogy éjszaka volt mire abbahagytam a „filmezést”.
Az ilyen esti „bulik” feledtették velem az aznapi dolgok búját, baját. A fotelon ülve néztem a TV-t. Aztán mégis eljött a másnap, és ismét mentem harcolni az iskolába. Oda ahol nem szerettek. Délután, majd a rajzfilmek, és este is volt a menedékem.

Mai szemmel és füllel jó érzés régi kedvenceket megnézni és nosztalgiázni. Olyan ez mintha régi barátokat hívnánk meg sütizni, beszélgetni. Ugyan még csak 30 éves vagyok, mégis öregnek érzem magam. Már nem vagyok olyan fiatal, mint annak idején. Még 10 év, és átlépem a középkor kapuját. Régen kölyökképű gyermek voltam, ma már komolyabbak az arcvonásaim. Az idő múlásával pedig ez csak komolyabb lesz.