Szeretem a gyermeknapot. Ami nagyon megtetszik azt többször is körbejárom mi folyik a városon belül. Nagy divat a május utolsó napja. Bizonyára minden szülő tudja, hogy a gyerekek nagy napja jön, hiszen játék és szórakozás a főszerep.  Gyermeknapon különböző helyeken voltam hétvégeként. Most ne is a Városligeti élményekről mesélek, mert nagyon régen lezajlottak. Nagyon sok élményekkel gazdagodtam!

Elsősorban, a Nestlé Fitbalancre-ra mentem szombat délelőtt, mely a Budapest Sportarénában volt. Sok ember ment el, és azon belül szinte tele volt a színpad rész, és kirakatokkal, amelyet máshova rendeztek át. Eredetileg a nagyszínpad ott szokott lenni, ahol volt. Meglepődtem, hogy a kirakatok új helyre tették. Körforgásszerűen mentem el, ami egy idő után gyalogpadon kezdtem sportolni. Nagyon izzadtam és ilyenkor edzéskor fontos a rendszeres folyadékbevitel. Ezután muszáj volt vizet innom és megettem olyanokat, ahol lehetett kóstolni (csoki, müzli,hús...stb). Kb. 15 percet pihentem, majd a kerékpárhoz mentem. Nagyon jó volt! Azt gondoltam kényelmes edzés lesz, ám egyre nehezebbek lettek a gyakorlatok. Már majdnem 45 perces volt a gyakorlat. Tuti használni fogok legközelebb is. Az utóbbit a többi edzésen nem próbáltam ki, hisz megmutattam mindazt, amit fontosnak tartok.
Szombat délután kisminkelve mentem el a Millenáris parkba, mely Barna meghívta engem és a többi kórustársaimat, hogy Nem Adom Fel dalokat énekeljek. A Millenáris parkba beérve volt időm körülnézni. Lefotóztam magamat, de a legjobb barátommal Janival együtt is készítettünk egy közös fotót. Színpadhoz érve felkészültem két furulyával, hogy eljátszhassam a Lelked másik oldalán című furulyaszólamát. De mikor elkezdődött a show, a megszokott NAF dalokkal eltérően énekeltünk pörgős dalokat. Kérdés: De hol a Lelked másik oldalán című dal? Válasz: Nem fért be az előadásunkban! Kicsit kevésnek találom, hogy nem jutott be erre a dalra, amire felkészültem volna. Barna őszinte szavait én elnézném az egészet, ha reagálna, hogy én mire vagyok képes furulyámmal és nemcsak éneklésemmel. Azt meg kell mondanom, hogy nagyon jó volt a szombat, de tanulságos volt.

Vasárnap délelőtt elmentem Népligetbe az Aldi Női futógálára. Kissé nehéz volt elmenni, de végre meg is találtam hol van pontosan. Nekiláttam bemelegítésnek, mely Béres Alexandra tartotta. Muszáj volt, mert nem akartam, hogy kárba vesszen az eddigi csalódások során. Végül megtörtént a bemelegítés csak kicsit másképpen. Kezdett jobban melegedni az idő, amióta kocogva futottam a Népliget körül. Nem is csodálkozom ezen, de a lényeg, hogy ismét nekivágtam a futásnak, mely erőt adott nekem. Olyan helyen futottam, ahol gyerekkoromban még nem vittek soha. A futásom eredménye: 22:20! Nagyon jólesett a délelőtti futás. Azt egész 2,5 km-t jól bírtam. Nem volt semmi baj. A futásom után jártam kisebb-nagyobb sátrakba, melyek mindenféle apróságokba botlottam, de ott mindössze negyedórát töltöttem.
Vasárnap délután úgy döntöttem, hogy nem megyek haza, hanem kisétálok a Bikás parkba. 4-es metrón szálltam le , így aztán gyalogoltam egyet. Sokan voltak nagyon! Gondoltam magamban és ez a tikkasztó hőség egyre komolyabbá vált. Egész nap totál kiizzadtam, és elég hamar elfáradtam. Folyamatosan ittam az ásványvizet, mert szükségem volt rá. Így a meleg májusi végi időszakban nem annyira esik jól. Egyre erőteljesebben fiatalodik vissza a környezet. Jártam végig minden kirakatokat, de a hőség rosszabb lett, korábban indultam haza, hogy kipihenjem fáradalmaim.

Sok minden történt velem az utóbbi időben, amely tanulságos is, de kibírhatóan éreztem csak magam, de hogy odafigyeljek erre, arra, hogy ne történjen velem május vége felé.

Országjáró zenei játéktér, mely olyan országjáró hangszerkiállítás, hangszersimogató és könnyűzenei, népzenei, klasszikus zenei oktatási bemutató egyszerre, amely rendszeres időközönként más-más városban irányítja át a fiatal korosztályok figyelmét a zenélésre, a zenélés tanulásának lehetőségeire.
Rendhagyó énekórák, melyek bemutatják a különböző zenei műfajokban használt hangszerek fejlődésének történetét, az irányzatok és a stílusok kialakulását és sokszínűségét, egyben betekintést engednek a zenész élettér és életmód nagyszerűségébe.
A Hangszert a kézbe legfontosabb eleme egy közel 400 négyzetméteres interaktív hangszerkiállítás és hangszersimogató. Itt szakemberek közreműködésével kézbe vehető és kipróbálható több mint száz hangszer és hangtechnikai berendezés. Külön standon lehet gitárokkal és basszusgitárokkal, dobokkal, billentyűs hangszerekkel, ének- és elektronikus zenei tartozékokkal, valamint ministúdiókkal ismerkedni.

Szeretem, ha különböző hangszerek keverednek egymással. Lehet sorozat, rajzfilm, színész és akár ízek formájában. Sokszor játszottam 1-2 hangszerrel, de már azzal a gondolattal, mi lenne, ha kedvenc énekeseimmel együtt énekelnék magyar zenészekkel. Nem egyszer fordult elő, hogy pl. Presser Gáborral vagy a Group n Swinggel dalolt a kórus (főleg én is benne voltam a kórusban). Azt pedig főleg nem tudtam, hogy Quimbyvel és Hoboval énekelt a Nem Adom fel együttes. A Soha nem adom fel című dal az utolsó szám a Nem adom fel számára. Előfordul ugyanis, hogy zeneszerzők (Főleg Kiss Barna) nem csak maguknak, de másoknak is írnak dalt. Csak ámultam és bámultam a színpad előtt és csodás volt az az élmény, melyet két különböző stílus együtt alkot. Sok éve annak örültem volna, hogyha amerikai stílusúakat játsszák el. Nos! Ahogy változik a világ egyre inkább jó irányban történik. Ami a fent látható az oldalon, egyikre sem vágyom, emiatt le is van írva mi az én előnyöm. Ugye köztudott, hogy a fantázia nem ismer határokat és bármi megengedett. Nálam például: Az autizmusom/epilepsziám jó oldala az, hogy szinte kipattannak fejemből a remek ötletek és izgatott leszek, amikor ezeket elkezdem dalra fakadni.
Elképzelhetőnek tartom, hogy talán csalódnék. DE a fantáziámban minden megengedett, hisz a fantázia és az álom szinte ugyanaz. Álmodozni pedig nem kerül semmibe sem! :)

Életünk kezdete és vége között sok mindent megélünk. Megismerünk embereket, új arcokkal, akik mellettünk vannak, de a sors úgy hozhatja, hogy egy részüket soha nem látjuk, mert vagy meghalnak, vagy éppen örökre elmennek máshova.
Érnek jó, és rossz dolgok. Egy gyermek egészen másképpen látja a világot, mint egy felnőtt. Én úgy látom mai szemmel a körülöttem lévő környezetet, mint egy több évadból álló rajzfilmsorozatot. Van egy adott anime, ami a 90-es években kezdődtek és 10-20 szezonból áll. Pl: Pokémon illetve a Naruto és Boruto sorozatok. Az ilyen rajzfilmek kezdete régi, klasszikus, retro stílusú. És ahogy telnek az évek, fejlődik a technika, sokkal korszerűbb eszközökkel veszik fel az adott sorozat részeit. A kép is modernebb, élesebb lesz.
A háttérzene is változik. De nem csak ezek, hanem a szereplők is. Idősebbek lesznek, melléjük újabb karakterek kerülnek, és kibontakozik mellettük egy újabb generáció, akik majd tovább viszik a sorozatot. Gyermeki szemmel sok mindent tapasztaltam. Nemcsak rajzfilmeket, hanem különböző helyeket, életeseményeket. Felnőttként viszont minden olyan más. Jobban észreveszek dolgokat, "tisztábban" látok mindent. Ahogy az ember növekszik, érettebbé válik, jobban meg tudja figyelni a környezetét. Fejlődésünk során agyunk, látásunk is fejlődik, mint a kamerák amelyek a hosszú sorozatokat rögzítik. Amikor gyermek voltam, akkor lassúnak tűnt az idő. Lassan telt el egy év, egy hónap, egy hét. Legalábbis így éreztem! Ma már másképpen megy minden. Sokkal gyorsabbnak érzem az időt. Szinte hihetetlen!
1988-ban születettem. Persze más dolgok is történtek ebben az évben. Az első emlékem az volt, hogy édesanyám a nappaliban takarított, és a sarokban ment a TV. A következő emlékképek azok voltak, amikor a Kós Károly téren véletlenül beleestem a sárba és meg voltam ijedve. Sáros voltam. A nagymamám gyakran vitte haza, és a busz ablakát néztem. Elsuhantak a fák, naplemente volt. 1993 és 2010 között az az időszak amikor már intenzívebben emlékeztem a dolgokra. Arra is emlékszem, hogy amikor ovis kezdtem lenni nem akartam járni, mert féltem. Ez teljesen természetes dolog. Minden gyerek fél az új dolgoktól. Az óvodában 5-ös csoport tagja voltam.
Egy óriási kép volt a falra téve, amely két indián sátort tartalmazott. Nagyon szerettem a falra díszített dolgokat, mert nagyon látványos a gyerekek számára.
Az ovis korszakot az iskolai szakasz váltotta fel, és teltek-múltak az évek.

Életem pillanata

Amikor megszületem, akkor lehetősége nyílik arra hogy mindenkivel kapcsolatba kerüljek egy idő után. Először megtanultam járni, beszélni, végül ráeszméltem a világra. Megértettem mi zajlik körülötte. Oviba, iskolába, végül munkába megyek. Ezt az időszakot sok minden kitöltheti egy átlagos ember. Családjának baráti találkozásai, születésnapok, közös karácsonyok nagyon fontosak az életem során. Ha a közösségbe kerülök, és szerencsén van, akkor barátokra, ismerősökre tehetek szert, akikkel megosztom életének fontos pillanatait, dolgait, gondjaimat, bánataimat. Fejlődésem során tisztábban, érettebben látom mindazokat az életeseményeket, amelyeket pici gyerekként nem tudtam. Az élet folyamán a szüleim, barátaim ismerőseim idősebbek lesznek. Megváltozik a környezet, amiben korábban élek. Elérkezik az a nap, amikor az egykori korszakból csak emlékek maradnak. Fényképek, videók megőrzik azokat a szép időket, amikor még minden más volt. Én, mint gyermekből vált felnőtt ember szembesülök a halál gondolatával, és szembesülök a gonoszsággal. Útjába kerülhetek olyan emberekkel, akikkel kárt tehet bennem. Ezek a "gonosz karakterek" (Ha valaki nem talpraesett) könnyedén pórul járhat. Sajnos nem mindig lehet felismerni a rossz embereket. Vannak kevésbé gonoszok, de sajnos akadnak nagyon romlottak! Mindezek az életünk folyamán mindennaposak. Könnyedén át tudnak verni, elcsalni, elrabolni és bántani. De egy felnőttet is sajnos. Ezért fejlődésünk során biztosítani kell magunknak azokat a dolgokat, amelyekkel megvédhetjük magunkat és környezetünket a gonosztól!
Felnőtt érett emberként néha a halálra is gondolok! Előbb a nagyszüleim mennek el, aztán sok év múlva a szerető szüleim is. A baráti kapcsolatok se tarthatnak örökké. Ha nagyon jó egy kapcsolat, akkor az örökké tart. Életem folyamán ahogyan fejlődök, mindig lesznek újabb és újabb "szereplők" akik befolyásolhatják a jövőnket. Hol jó, hol rossz irányba. Soha nem tudhatom mit hoz a jövő. Ha egy sorozat nagyon hosszú, akkor bármi megtörténhet benne.

Időskor

Sokszor elképzelem azt, hogy fogok kinézni mikor megöregszem. Milyen lesz a világ, amiben majd élni fogok. Bele se merek gondolni! Addig sok-sok év van még. De az biztos, hogy a világ sokat fog változni akár megérjük az idős kort. Mert nélkülünk is fejlődik környezetünk akár élünk, akár nem. Életünk végével befejeződik az életünk.

Új élet?

Nekem az a véleményem, hogy halálunk után új életünk lesz. Újra át fogjuk élni a gyermekkorunk, és a későbbi szakaszokat. Hogy miért? Mert én látom a körülöttem lévő embereket, akik mennek, sietnek, elvannak. De magamat nem, csupán a tükörben, videókon és fényképeken. Egy vagyok a sok ember közül. Minden ember a saját "filmben" van, saját szokásokkal. Minden ember saját szemszögéből látja a világot, ahogy én is. Úgy gondolom, hogy mindig lesz egy következő életünk, ahol mindig mások leszünk. Vagy egy virág, állat, esetleg férfi és női ember. Soha nem lehet tudni. Ahogy azt sem, melyik országban születünk újjá, és milyen nyelv lesz a következő anyanyelvünk.
Az új életünkben nem fogunk emlékezni az előzőre. 

2018. 04. 27.-én volt Yukata öltöző bemutató a Kitsune kávézóban. A nagy érdeklődésre való tekintettel betekintést nyerhettek a yukata öltöztetése kapcsán.

Mi a Yukata?

A yukata anyaga a többi kimonóéval szemben nem selyem, hanem pamutvászon.Csak nyáron, májustól szeptemberig szokás viselni, és nem vesznek alá alsóruházatot.Tekintettel a mai fiatalokra legtöbbször előre megkötött obit adnak hozzá.Egyszerűbb, könnyebb viselet mint a kimono, ráadásul nem csak elkészíteni könnyebb, de még költséghatékony ruhadarab is. A kimonoval ellentétben nem hernyóselyemből, hanem pamutvászonból készül.

Színek és minták

A kimonó alapszíne és mintázata függött a társadalomban betöltött státusztól, és sokkal inkább az illető származását, mintsem ízlését tükrözte. A huszadik században minden évtizednek megvolt a maga divatos motívum-rendszere, amely sűrűn visszaköszönt az akkoriban varrott darabokon.

Japán obi típusok

Az obi a kimonó megkötésére és díszítésére használt széles öv, férfiak és nők is hordják. Anyagát tekintve a legegyszerűbb pamuttól a legfinomabb kézi festésű selyemig mindent felhasználtak.

Íme a Cicus Vlog 6.része!

Úgy döntöttem, hogy ismét elmegyek, hogy újabb szabadidőmet töltsem. Szerencsém volt, ám 5 percet késtem az előadásból, de jutott nekem férőhelyem. A divat és a környezettudatosság különleges találkozását egy látványos show-műsor formájában mutatták be az Alle bevásárlóközpontba. A Wonderland Show Company modelljei, artistái és táncosai közreműködésével a tavaszi és nyári trendek mellett a fenntartható jövő és az ökotudatos gondolkodás is fontos szerepet kaptak - a környezettudatos közlekedés, a szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás, globális felmelegedés, veszélyeztetett állatfajok témaköreit színpadra koreografálva. Feltűnt nekem hogy más ruhát viseltek, mint anno az Árkádban. Volt azonban néhány jelenet, amely engem is meg megviselt ezek a női ruházkodások. Nagyon színes, ötletes hangulatú volt az egész. Izgalmasabbnak is tartottam a mostanitt. Ugyanúgy elgondolkodtató, mint az Árkád divatbemutatót. Kellemes kikapcsolódás volt számomra.

Fontosak az érzelmek, de akár az átlagos emberek is megviselik a ruhákat. A ruhák már nagyon sokat elárulnak.  Ha április közepétől kezdődik a tavasz, de még a nyár sem kezdödőtt még. Lenyűgözött az a látvány, amikor ámulva csodálva láttam a modelleket. Egyszer én is színfalak mögé kerülhettek, ha a Mozdulj köszhaznú egyesület kaphatna még egy esélyt!

Ennek ellenére nagyon jól éreztem magam, és szeretnék még eljönni ide, mert nagyon tetszett a divatbemutató, és szebnél szebb eseményt elbűvölt engem.

Sokan érdeklődtetek a napokban, hogy mi történt velem!
Akik ismernek tudják, hogy amióta csak az eszemet tudom a rajzfilm, a szerencsejátékok és a NAF kórus a mindenem és imádok szerepelni. Kislányként mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd elismert többoldalú szereplő leszek. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam már az életem során, nem csak barátaimtól, de idegen emberektől is. Gyerekkoromban megtapasztalhattam milyen érzés, amikor a Cartoon Network-on, az Én vagyok Menyus című rajzfilmsorozatot megnéztem, úgy éreztem van értelme ezzel foglalkoznom. Sajnálom, hogy nem vettem korábban komolyan annyira, hogy eljárjak segítséget kérni Sanyi Manóhoz azért, mert eleve több mindene: Pénz,nő és lakás. Éppen ezért, hiába biztatták a barátaim hogy jöjjek el a Nem Adom Fel alapítványba, de sosem volt hozzá bátorságom. Mégis eljutottam arra a pontba, hogy kórustag vagyok! Tudtam, hogy a szereplési szeretetem önmagában kevés ahhoz, hogy megálljam a helyem egy ilyen megmérettetésen. Az elmúlt 6 év során, amióta fejlődtem a Never Give Up Gospel kórusba, de valahogy sosem vonzott a közszereplés, mert az casting után Ági nem juttatta a csúcsra a színpad felé. Sanyi manó a munkahelyemen biztatta és segítette nekem azzal, hogyan szerepeljek egy adott rádióban. 4X nyertem, 1 versességet kaptam. Miért?
Idén januárban nem sikerült megnyernem az Irigy Hónaljmirigy Arénás koncertjükre, amiért a Sláger Fm által Basszus-Hélium című játékban bohócot csináltam magamból, amire dühkitörésekkel és hisztirohamba szenvedtem miatta.
A Sláger Fm-nek azt üzenem, hogy jómagam nevében elnézést kérek a kellemetlenségért. A Sláger Fm szerkesztője azt válaszolta: ,,Egyszer a munkahely is tehet kivételt. Egy boldog dolgozó szárnyal a munkában." Hosszas gondolkozás után, és a barátaim/családom biztatására gondoltam, hogy legközelebb egy adott helyszíneken és Facebook-n próbálkozom, így ezzel még nem veszítek semmit. Megvallom őszintén, hogy nem kellett volna telefonálnom és hülyére vetnem magam egy lezüllött rádióadókra.

Hogy mi is történt?

Az első telefonos szereplésem a Dj Rükverc című játék volt, és ezután izgatottan vártam mi a legnagyobb nyeremény. A következő évben újból telefonáltam, hogy újból nyerhessek. Nehezen, de sikerült! Örültem, és lelkesen beszélgettem a Juventus (Sláger Fm) régi műsorvezetőivel, s ott is eredményesen szerepeltem. Boldog voltam, kezdtem kicsit komolyan venni a szereplést, és úgy éreztem hogy van esélyem játszani. Eltelt egy hónap és keresem-kutatóm a programokat. Aztán egyszer csak azt olvastam, hogy a Music Fm roadshow-kat hirdetett minden hónapon egyszer. Volt, hogy csütörtökön szervezték, de volt, amikor pénteken tartottak. Minden közben hazafelé telefonáltam 5.-ként, és sikerült megnyernem 2 db jegyet Fitbalance-ra, ezért óriási sikereket halmoztam el jómagamnak.
De! Én nem tehetek arról, amilyen vagyok. Sokszor vagyok zavarban. Rendben, okés, de az autizmus attól még sok gondot okoz nekem. Úgy zajlott, hogy arra vágytam, hogy nyerhessek egy újabb okostelefont, mert a régi okostelóm behülyült. Nagyon sokan voltak a Music Fm színpad előtt, akik jelentkeztek nyereményükért. Tehát, a Music Fm sztárjai olyan embereket fogadtak, aki tényleg esélyük van arra megnyerniük okostelefont! A levélben jelentkeztem játékukra, de nem írtak semmit! Okosóráért is próbáltam megküzdeni, de Fittikémmel a kémmel, jól összekaptam, gyorsan elkezdtem kikészülni és elbőgtem magam. Végén belém kötött, mire természetesen kiakadt. Nagyon kellemetlen volt és undorító, hogy így beszélt velem, mint egy gyengébbik emberrel, aki soha nem törődik az érzéssel. És úgy érzem, hogy Fittikém nem fogadta el az autizmusom és az epilepsziámat is. Az átlagos emberek nagy része cikinek, égőnek tartja azt, ahogy egy autizmussal érintett személy viselkedik. Nem beszélve arról hogy egy vagy több celebnek sem tudtam szólni, hogy szeretnék e részt venni egy adott játékban. Számomra nagy csalódás volt, amit okoztak nekem. Soha nem voltak képesek megérteni mindazt amit érzek. Részleteket nem szeretnék írni, mert nem mindenkire tartozik. A lényeg az, hogy ismét rossz dolgok történtek velem. Aztán csodálkoznám azon, hogy mi miért van és hogy miért esem nekik az ilyen problémákon. Sajnos magát az eseménynek is lehordtam keményen. Nem az első alkalom, hogy ez történt, mert volt már korábban is ilyen eset. Pedig annyira akartam népszerű lenni, mint Ricsosz, Marcsi, vagy Sanyi manó! Én nem akartam bántani minden sztárt és celebet mindezt miatta!

A következő hónapon a Westendben SMS-t írtam a Music Fm Önindító műsorában. Tudták, hogy ott vagyok, örültek, hogy gyakran jövök ide a színpad előtt. Kérdéseket tettek fel nekem, mint például: "Ilyen dolgom, még sosem volt? Mi a titkom? " Ezt követően válaszoltam nekik, hogy ,,Csak az ajándékokért jöttem!" Majd tudatták velünk, hogy nem vagyok önző leányzó, nyilván tudjuk, nemcsak azért jöttem, hogy jól érezzem magam, hanem azért, mert, hogy tárgynyereményt találjam magam. Jólesett, mert annyi mindenhez értek velük, és annyi mindent észre tudok venni amit az átlagos ember nem. Körülbelül másfél óra után el mentem dolgozni, és délután jöttem vissza a Westend city centerbe. Csalódtam benne Fittikémre azért, mert adagolta az panaszait , amit sosem tudott elfelejteni, amire megbántottam őt. Sajnos ez nem esett jól és a helyzet rosszabb lett. Nagy árat fizettem érte, de nem érdekli. A bennem lévő csdalódásaim miatt Fittikém cserbenhagyott és nagyon megsérültem.  Megesküdtem magamban, hogy soha többé ne találkozzak vele! Néha muszáj ezt tennem, nehogy olyan erősebb érzelmi hullámba kerüljek, hogy komolyabb lelki kárt tegyek másokban. Hónapok teltek el és minél több idő múlik sajnos egyre nehezebb. Én legalábbis ezt tettem volna, hogy megmagyarázzam az adott betegségeimről, és megérteniük, hogy más vagyok!

Eltelt 1 év! Nagyon izgultam, és egy szemhunyásnyit nem aludtam aznap éjjel. Szörnyen kellemetlenül éreztem magam, eközben azt gondoltam, hogy adhassak magamnak egy esélyt, hogy újabb telefonos játékra vegyek részt. Méghozzá a Basszus-hélium című játékra. Az egyik kollégám segített! A feladat az volt, hogy basszusba szóljon a zene, vagy héliumként?! Én héliumot válaszoltam, és ment a feladvány, miközben a legnépszerűbb dalt ismertem fel. Lassan kezdtem úgy érezni, hogy segítséggel sokkal jobb, mint egyedül. Amikor kimondtam a jó megfejtést, újabb nyereményre gazdagodtam meg. Ezután következett egy újabb boldogság, a szívemben. Képes voltam ebben a helyzetben is nagy dolgot véghezvinni. Hasonlókat mondatokat kaptam a dolgozóktól. Mint például: " Mindig feltalálom magam, szeretem a kihívásokat, és a rivalda fényt." Az én sikerélményem, és senki másé. Nem csupán egy boldogság, van benne fűszer! Gondoltam, mennyire nagyképűnek fog majd titulálni az irigy ember, pedig nekem aztán van önkritikám és pontosan tudom hogy bőven van még hova fejlődnöm. Ennek ellenére folyton járt az agyam mit hoz nekem a sors.

Eltelt egy újabb esztendő! Amikor januárban reklámozták az Irigy Hónaljmirigy Arénás koncertet, rögtön játszanom kell 2 db belépő jegyekért. SMS-t küldtem a Sláger FM-nek, amire várakoznom kellett. Egyre jobban izgultam, és nem voltam benne biztos hogy akarom-e ezt az egészet. Pár perc múlva megcsörrent a telefon. Pordán Petra kedvesen fogadott engem, és jó szerencsét kívánt a játékhoz. Se kép se hang nem volt a telefonba! Ahogy kijött az első hang a torkomon, tudtam itt a végem. Beleegyeztem, és szokásomhoz híven kissé ideges voltam, élesben ment a dolog és megmutattam milyen egy szerencsés ember. Aztán elkezdődött a műsor! Annyira rossz volt a minőség, hogy nem hallottam a zenét és a műsorvezetőket. Már nem volt visszaút. Mint amikor max hangerőn hallgatjátok a zenét a fülessel, és játszani próbáltok. Görcsösen "játszottam" ezt a játékot, és közben azon gondolkodtam biztos, hogy elhalkult ez a bizonyos feladvány vagy ez az adás valami nincs rendben. Féltem, ha így cselekszem majd azt mondják nem tudom a megfejtést. Így hát kudarcot vallottam! Abaházi Csaba így reagált: "Marad nálunk 2 db Mirigy jegy" Sokkos állapotban voltam, szót sem szóltam, csak azt vártam hogy letegyem a telefont.
Szerettem volna elmenni az Arénás koncertjükre, de alig hittem el, hogy csak egy rossz álom ami velem történik, de nagyon is a valóság volt! Nem akartam hinni se a szemének se a fülének, amivel egyetlen egy kudarcot átéltem. Lilla, a pszichológusnőm hitt bennem a csalódásokban és megnyugtatta engem. Ám sokan szórakoztak velem, sőt nagyon megbántottak, hogy milyen egy pórul járt szerencsétlen nő vagyok én. Kiabálni kezdtem torkom szakadtából. Elkezdem ütögetni magam, káromkodtam, kiabáltam másokra és földhöz vágok dolgokat. Természetes, hogy kiakadok!
Igazságtalanságnak tartom azt, hogy a dolgozók csak úgy lelepleznek, és elárulnak engem, majd kihajítsanak, mint valami szemetet. Hiába az egyediség, ha az érzelmeimmel gondok vannak és emiatt kellemetlenségeim adódnak. Számos hibám van, melyekkel tisztában vagyok, és azon dolgozom, hogy ezeket a hibákat kijavítsam. Ugyan egyedinek tartanak, de nem vagyok tökéletes. Minden ember hibázik. Akad aki beismeri, de van aki nem.

Bennem ekkor tudatosult, hogy 5-6 hónapon keresztül pszichiátriára kell elmennem. Csak azt ismételgettem: " Ez egy előre megírt megrendezett műsor, a műsorvezetők is csak bábuk akik a szerkesztők irányítása alatt állnak"! Aki ismer tudja, hogy alapvetően egy békés, nyugodt és lelkiismeretes auti/epis lány vagyok, aki még a légynek sem tudna ártani. De ez a semmivel össze nem hasonlítható fájdalom, amit akkor éreztem ilyen formában robbant ki belőlem. Hál' Istennek lelkileg már túl vagyok a nehezén, és próbálom pozitívan felfogni az egészet. Vagy nyerek, vagy tanulok alapon. Bochkor Gábor azért felidézte az őszinte igazságot: ,,Az élet egy tapasztalat!" Én tanultam. Erős vagyok, és hiszek magamban! Ez a legfontosabb! Ennek vége! Sok mindenen mentem keresztül az életem során. Vannak dolgok, amelyeket meg tudok oldani magamtól is. Adok magamnak egy újabb időt, hogy a jövőben népszerűvé váljak. És érzem, hogy sikerülni fog. Nektek, pedig szívetek joga eldönteni, hogy továbbra is szeretnétek-e hallgatni ezt a megrendezett reggeli műsorokat, ami évről évre a legalja színvonalat hozza.

Vannak napok, hetek, esetleg hónapok, amikor semmi nem jön össze, ezért kell valami a fogyókúra ellen. A pillanatnyi megoldás az lenne, ha fognám magam és elmennék a Margitszigetre maratonozni. Ha a futás nem is oldja meg, tudom, hogy sokat kell tornáznom rajta, hogy többet fogyjak le 10-20 kilót. Amikor nehezebben ment a futás, mert nem volt elég motivációm, mindig felelevenítettem, mit is szeretnék elérni, miért is vagyok itt valójában? Magam mögött hagyom a gondjaimat, a bajaimat és a figyelmemet, s igyekszem a zöldellő fákra irányítani. Felnézzek a ragyogó napsütésbe és alig várom, hogy rajthoz álljak az emberek elől. Megszólalt a rajtduda, és kocogással neki látok futni 2,4 km-t. Egyik lábamat rakom a másik után, nézelődöm, élvezem a napsütést. Semmire nem gondolok, egyszerűen csak létezem. Amikor megzavar egy-egy fojtogatóan rossz érzés, felgyorsítok egy kicsit és kifulladásig őrült tempóban rohanok tovább a célig. Teljesen megfeledkeztem magamról. A verseny napján ott vagyok épp testben és lélekben is. Ha a lábaim már kezdik feladni, akkor még mindig (lazán) be tudok érni a célba. Amellett, hogy a legjobbat próbálom kihozni magamból, hogy élvezzem a futást és hogy jól érezzem a magam! Engedjem el, ha azt látom, nem fog összejönni a tervem, mert az csak rontom a teljesítményem! Nem számít se idő, se kilométer, csak az számít, hogy futok.

Szeretem azt a pillanatot, amikor a célba érve megkönnyebbülök és meghatódom.
Szeretek egyedül lenni, körözni a monoton pályán, a gondolataimmal (sem) törődni. Elfelejteni mindent, vagy éppen felidézni egy emléket.
Hallgatom a légzésem. Beszívom, kifújom a levegőt. Csak előre nézek. Nem nézek lefelé, se hátra. Előre, ahol a cél lebeg a szemem előtt.
Szeretek futás közben elmélkedni és megoldást találni a problémákra. Szeretnék rájönni, ki is vagyok valójában.
Azért futok, hogy jobban érezzem magam – testileg, lelkileg. Kizárólag magamért teszem. A lelkemért! Mosolyogva, hogy a lelkem is mosolyogjon.

Hazafelé már elmélázva mosolygok magamban… elfutottam a gondjaim elől, de legalább egy részüket el is hagytam valahol útközben. Ellenálltam a tavaszias, gyönyörű napsütésben, és legalább 2,4 km-t tettem meg a lábamamba a nagy megmérettetés előtti napon… az egész napos városnéző séta hatása csak a verseny reggelén jelentkezett, ami nem túl kellemes érzés. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne…

Következő nagyobb megmérettetés az Aldi Női futógála futóversenye, ahol új helyszínen a Népligeten lesz. Ha minden jól alakul, akkor további egészségi és mozgási posztokat alkotok majd.

Az Autizmus Világnapján megrendezett programokhoz a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány 2018. április 7-én 8. alkalommal “Séta az autizmussal élőkért” című rendezvényével csatlakozott. A megszokott április 2.-a helyett, 7.-ére esik a kék lufis felvonulás.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elől indult a közel ezer fős, “kék lufis” séta, melynek végállomásán, a Március 15-e téren színes programkavalkád várta az érkezőket, ahogyan lenni szokott  eddig minden évben, Kulka János is velünk sétált. Tarr Hajnalka, az Autistic art művészeti vezető szerepének fontosságát kiemelő beszéde után Kárász Eszter énekelt,majd a résztvevők közösen énekelték el
Szabó T. Anna “Van egy világ” című megzenésített versét. Buborék Tündének köszönhetően pedig hatalmas buborékok születtek, míg a kívánságokkal teleírt lufik elengedését sós-édes piknik zárta.

Nagy dolog ez nekem, mert ezzel egy kicsit előrébb jutottam és megmutattam másoknak is milyen vagyok. Alig hittem el hogy ez megtörtént! Ezek a gondolatok erősen hatottak rám másnap. Miután mindenki elengedte a kék légballonokat a boldogság fogott el. Nagy büszkeség az, ha valaki képes kimutatni az érzelmeit.
Az autizmus világnapi sétára negyedik alkalommal mentem. Amelyeket eddig tapasztaltam az, hogy eléggé egyszerűen van megszervezve az egész.
Elsétáltam 1,5 km-t, majd a beszédek és az énekek után visszaszámlálás követi és fel a légömbökkel!!! Jaj de jó, jaj de színes! Igen! Szép, színes, hangulatos.
Egy a gond! Az emberek 2/3-a nem érdekli az autizmus. Úgy érzem ez az autizmusos menetelés egy erőltetett séta, ami pusztán szánalomból, sajnálatból lehet megrendezve. Egy korábbi novellámból idézek egy volt barátomról és a közös kapcsolatunkról:

Hát ezért is haragszik rám a sorstársam a mai napig, mint a gyerekkori sérelmekre, így nem szabad hagyni, hogy ez megtörténjen. Emberek vagyunk és tanulunk abból a hibáinkból. Én is emberből vagyok, akár csak a többi érintett ember.
A bennem lévő dühről, fájdalmaimról és a gyermekkoromban elszenvedett traumáimról dolgoztam fel, amire elmúlhatnának a komoly problémák. Ezt fogom tenni, viszont biztos lesznek hullámzó hangulatváltozásaim, melyeket idővel magam is rendesen kezelni fogok. Félek attól, hogy ez nem fog sikerülni! :(

Az autizmus világnapja nemcsak az autistákról szól, hanem a sorstársaink közös emléknapjairól. Jó lenne, ha a társadalom sokkal elfogadóbb lenne, mert a KÉK világunk még szebb lenne.

Lila nap, azaz Purple day Magyarországon a Magyar Epilepsziával Élők Alapítvány és az Epilepszia Fórum Facebook-csoport szervezésében március 24-én a Nem adom fel kávézóban valamint március 26-án a Zuglói Civil Házban rendezendő programot tartottak! Az epilepszia elleni erőfeszítések támogatására, és az epilepsziások életének bemutatására hívták fel az epilepsziások és ott jelenlévők figyelmét.

A Lila nap hivatott az epilepszia elleni erőfeszítések támogatására, és az epilepsziások életének bemutatására Magyarországon, valamint szerte a világon.
A Lila napot 2008-ban Cassidy Megan, alapította Kanadában, Halifax Westben azért, hogy tudatosítsa, ha valaki epilepsziás, attól nem maradhat magára.
Az epilepszia az egyik leggyakoribb neurológiai betegség a világon. Becslések szerint több mint 50 millió, Európában 10 millió ember él e kórral együtt. Magyarországon a lakosság 1,5%-a, közel 150 ezer ember szenved epilepsziában.
A Lila nappal (Purple Day) az epilepsziások és a velük közösséget vállalók minden év március 26-án nyíltan felvállalják az epilepsziát, a vele járó életmódot.
A világnap így segíti elő a betegség megismertetését, csökkenti a megbélyegzést és javítja az epilepsziával élők és „egészséges” emberek közti viszonyt világszerte.
Ezért kinyilvánították, hogy 2010. március 26-a, majd ezután minden év március 26-a szóljon az epilepsziásokról Magyarországon úgy, mint ahogyan az világszerte mindenhol!

Az epilepszia az egyik leggyakoribb neurológiai betegség a világon, becslések szerint több mint 50 millió ember él e kórral együtt világszerte.

Örülök, hogy Magyarország legnagyobb működő epilepszia alapítványa van a NAF-on kívül. Ez nem más, mint a Magyar epilepsziával élők alapítvány! Köszönet a kuratóriumnak elnökének,annak vezetőjének
Mészáros Lászlónak, hogy ilyen remekül működteti az alapítványt, és köszönet a sok önkéntesnek, s egyéb sorstársaimnak akik hétvégétől kapcsolatba kerültem velük.

Március 24.-ei találkozó a Nem Adom fel kávézóban

Március 26.-ai Lila napon a Zuglói civil házban

Fáradhatatlanul végzik munkájukat, képviselik, segítik a 150.000 epilepsziával élő embert, gyermekeket ,időseket ,hozzátartozókat, barátokat. Remélem, hogy eljön az a nap, hogy segítsenek engem amikor rohamom lesz.

Sok évvel ezelőtt még a iskolai időszakban eszembe jutottak bizonyos gondolatok. Megkérdeztem magamtól azt, hogy volt e előző életem?
2008 elején megnéztem a Méz és lóhere című japán anime sorozatot, amely Magyarországon is bemutatták, de én feliratosan néztem meg online.

Takemoto Yuta-ról szól, aki immáron egy éve tanulója egy tokiói művészeti egyetemnek. Egy albérletben lakik két idősebb egyetemista társával, a magabiztos Mayamaval és a különc Moritával. Tanáruk és jó barátjuk, Hanamoto Shuji egy nap különös szerzettel állít be az egyetemre: vidékről érkezett unokahúgával, a pöttöm és körülbelül 12 évesnek kinéző Hagumival, akinek érkezése merőben új színt visz környezete életébe. Tavasz lévén Takemoto szinte első látásra kedveli őt, de úgy tűnik, ezzel nincs teljesen egyedül. Haguról hamar kiderül, hogy félelmetesen tehetséges és bár mindenki csodálattal figyeli ténykedését, a lány kezdetben mégis nagyon visszahúzódó. A baráti kör tagja továbbá még Yamada is, egy kedves, csinos és végtelenül naiv lány, aki szerelmes Mayamaba, de érzései sajnos nem találnak viszonzásra.
Most a történetet nem szeretném részletezni, hanem azt, hogy az anime is azt érezteti velünk, hogy volt előző életünk és nem is egyszer. Persze a jelenlegi életünkben nem emlékszünk a régiekre. Olvastam arról másfél éve, hogy a fiú 5-6. életévében még emlékszik valamelyest az előző életére, csak sajnos később már ezt elfelejti.

Ki lehettem előző életemben? Gondoljuk át, hogy én milyen vagyok a jelenlegi életemben. Milyen szokásaim, kedvenceim vannak? Összefoglalom néhány pontban az általam kedvelt dolgokat:
· Szeretem a rajzfilmeket
· Szeretem a jazzt és a 60-70-80-90-es évek zenéit
· többoldalú életet élek én
· Hangulatember vagyok.

Úgy gondolom, hogy amiket nagyon szeretek. Arra utal, hogy fiatal művész voltam a 90-es években, aki egyedül volt, magába zárkózottként élt. Lenyűgözték az őt körülvevő rajzfilmek színei, s hangulatok. Nem találtam meg méltó helyemet a társadalomban és emiatt számkivetettként éltem a családon belül.

Álmok és a képzeletek

Sokszor vannak visszatérő álmaim. Pl. az, hogy újra iskolás vagyok, és úgy érzem nem fognak sikerülni a magyar vizsgák. Régebben olyan gyerekkori rémálmaim is voltak, amikor az osztályfőnököm szigorúan elvárja, hogy egy adott kötelező verset kívülről szavaljam el! Rettenetes érzés meghallgatni az osztályfőnök hisztériáját, mintha valami bűnöző lennék. Pánikba estem, hogy fogom ezt élve megúszni a feleletet. Miután kimentem, rettenetesen kétségbe voltam esve, de éreztem, hogyan fogom ezt tenni másnap, hogy adott versből kívülről fújjam. Gondoljunk bele abba, mit tehetünk, ha a nincsenek körülöttünk, hogy megmentsenek engem? Borzalmas érzés! Persze sorolhatnék pár visszatérő rossz álmot, viszont az elég hosszú is lenne.
Vannak kellemes visszatérő álmaim. A 2013-as baráti-szerelmi kapcsolatok gyakrabban voltak. Pl: egy vak barátommal, Sanyi manóval, s ezt érzést nem felejtem el. Ezzel boldogítva, hogy segítettem elkísérni őt. Szerelmes volt belém, de kihasznált engem! Legalább 13 alkalommal álmodtam hasonlókat, melyekben váltások is voltak. Egyszerűen éltem egyedül, magányosként egy kertes házban, ahol az ablak mindig nyitva volt és kellemes nyári hűs szellő fújta az arcom. Az álom olyan mintha egy film lenne. Bármi is megtörténhet benne, akár éppen találkozunk egy ismert rajzfilm karakterrel vagy földhőz csap egy meteor. Ilyen álmaim is voltak. Korábban azt mondták nekem, hogy az álom nem más mint a fantázia és a valóság keveréke. Minden álomnak van egy jelzése. Pl. az, hogy mi zajlik a lelkünkben, a gondolatainkban és mik történnek a szeretteinkkel. Akár az előző életünk egy-egy darabját is visszakapjuk arra a pár órára, amikor mély álomban vagyunk. Azért emlékszem az álmaimra ennyire, mert anno egy Kanon rész ihletet adott arra, hogy egy álomban vagyunk, és újra és újra ugyanaz a jelenet. Nem számít milyen kellemes vagy milyen félelmetes. S ahogy legközelebb kinyítjuk a szemünket, akkor egyszer véget ér. Sokszor történt meg az, hogy az álomból felébredünk.

Totoro és Lármás Lincoln

Nagy hatással volt rám a furcsa és titokzatos lény esete. Talán én voltam az a szörny, aki úgy viselkedett, mint Totoro. Hogy miért a 80-as években éltem? 1988-ban születtem. Tehát ez volt az első eset az életemben, aki 1987-ben a hímivarsejt átvándorolt belém, de azért csak pici embrió voltam. A test, amiben élek önmagában semmi. A lélek határozza meg azt, amik vagyunk, szívműködés a testünk motorja, az agyunk sok emléket elraktároz, viszont ki nem törölhető. A lélek sérülékeny, ezért nagyon oda kell rá figyelni, mert máskülönben a jellemünk torzulhat. Totoro esetén aki üvöltések sorozatával hangoztatja mondja el nevét. Én autistaként üvöltözöm, mikor dühkitörésbe vagyok. Pl: Semmi nem az van számomra, amit én akarok, vagy mindent szeretnék ezt azt tenni, de nem jut idő!

Az anime szereplőit beletettem a Kimi no na wa című anime jeleneteibe ezzel is emléket állítva neki, ha valóban én voltam akkoriban. Az is lehet, hogy én voltam az a lány. Hisz, ahogy leírtam, a fantázia és a valóság összekeveredik. Hiszek abban, hogy van előző élet és abban is, hogyha a jelenlegi véget ér, akkor, mint egy új anime ismét elkezdődik csak éppen más testében és talán egy másik országban. Talán az is elképzelhető, hogy fiú testben térek vissza nem emlékezve arra, hogy éltem én igazából. Még olyan gondolat is megfogalmazódott bennem hogy a valóság, amiben élek nem létezik. Talán a jelenlegi életem álmodom és az igazi valóság egészen más.

A rajzfilmekbe meg a Lármás család főhősét, Lincoln-t tartom őszinte bevallással (The Loud house) Bárhogy is van az, egyszerű és boldog életet élnék, de sehogy se sikerül számomra az élet. Van, amikor elviselhető, de akadnak olyan szituk, amikor nem. Egy családi környezetben eléggé zavarban vagyok, főleg akkor, ha együtt van az egész család. Azon dolgozom, hogy ne így legyen. Már könnyebben veszem az akadályokat és erre nem vagyok büszke. Az tény, hogy sokan nagyon furcsa módon viselkednek engem. Tartsanak csak, de ne féljenek tőlem. Mint atípusos érintett személyként képben kell lennem azzal, amivel élek és élni fogok életem végéig.

Az, hogy milyen rajzfilmet szeretünk és hallgatunk az is meghatározza, hogy milyenek vagyunk. A mai fiatalokkal ellentétben nem bírom erőszakos stopmotion-kat (Mekk Elek). Valósággal felzaklatja a lelkem és átmeneti rendetlenséget okoz bennem. Az animáció teljesen más. Ott nyugalom, békesség van és csupa érzelem. Ráadásul a rajzfilm jó hatással van a lélekre. Nyugtató hatást gyakorol rá. Persze mindenkinek más az ízlése. Visszatérve a lélekre az sosem hal meg. Vannak olyan rajzfilmsorozatok, amelyek a lélekvándorlásról szólnak, de azokban viszont nem hiszek. Az csak fikció. A lélek egy új életbe vándorol, ami csak elkezdődik.