Az Autizmus Világnapján megrendezett programokhoz a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány 2018. április 7-én 8. alkalommal “Séta az autizmussal élőkért” című rendezvényével csatlakozott. A megszokott április 2.-a helyett, 7.-ére esik a kék lufis felvonulás.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elől indult a közel ezer fős, “kék lufis” séta, melynek végállomásán, a Március 15-e téren színes programkavalkád várta az érkezőket, ahogyan lenni szokott eddig minden évben, Kulka János is velünk sétált. Tarr Hajnalka, az Autistic art művészeti vezető szerepének fontosságát kiemelő beszéde után Kárász Eszter énekelt,majd a résztvevők közösen énekelték el
Szabó T. Anna “Van egy világ” című megzenésített versét. Buborék Tündének köszönhetően pedig hatalmas buborékok születtek, míg a kívánságokkal teleírt lufik elengedését sós-édes piknik zárta.
Nagy dolog ez nekem, mert ezzel egy kicsit előrébb jutottam és megmutattam másoknak is milyen vagyok. Alig hittem el hogy ez megtörtént! Ezek a gondolatok erősen hatottak rám másnap. Miután mindenki elengedte a kék légballonokat a boldogság fogott el. Nagy büszkeség az, ha valaki képes kimutatni az érzelmeit.
Az autizmus világnapi sétára negyedik alkalommal mentem. Amelyeket eddig tapasztaltam az, hogy eléggé egyszerűen van megszervezve az egész.
Elsétáltam 1,5 km-t, majd a beszédek és az énekek után visszaszámlálás követi és fel a légömbökkel!!! Jaj de jó, jaj de színes! Igen! Szép, színes, hangulatos.
Egy a gond! Az emberek 2/3-a nem érdekli az autizmus. Úgy érzem ez az autizmusos menetelés egy erőltetett séta, ami pusztán szánalomból, sajnálatból lehet megrendezve. Egy korábbi novellámból idézek egy volt barátomról és a közös kapcsolatunkról:
Nem vagyok büszke magamra, mert én is lehettem volna ugyanolyan súlyosabb eset, mint Bence a sorstársam.
Egyrészt az autizmusom okozta nehézségeim miatt. Mindennap tartok attól, hogy konfliktusom lesz valakivel és emiatt sérülni fogok. Másrészt, az epilepszia és a pánik, amelyet mások nagyon félreértenének...
...Amikor ott voltam a Tüskevár iskolában, első találkozásunk óta őszinte törődés és segítő szándék volt benne. A barátom olyan ember volt, aki szeret örömöt okozni a másiknak. Azt mondta: ,,ha bajba vagy, segítek neked!" Sajnos, nem úgy alakultak ezek a dolgok! Voltak olyan helyzetek, amikor kedveskedni akart más barátainak, de ők nem érdekelték. Emiatt úgy bántak vele, mint egy kutyával. Ők azonban nem értik meg azt, hogy mikor bántó egy dolog...
...Én egy csomó mindent átéltem és megtanultam valami nagyon fontosat. 2009-től depressziós voltam és öngyilkos akartam lenni, mert a speciális suliban ahova jártam az életem megváltozott miatta. Nem szégyellem magam azért, hogy lány létemre vannak érzéseim és sírok...
...Az autista fiú megváltoztatott bennem egy csomó mindent, így a barátság olyan szakaszát ismertem meg, amelyet máshol nem tudtam. Sok tanáccsal látott el, sok belső félelmemmel kapcsolatban segített rajtam. Neki köszönhetően sok gátlásomat le tudtam vetni magamról. Önbizalmat, bátorító szavakat is kaptam tőle. Azonban ő nem egy boldog ember és nem olyan érzelemgombóc, amilyen én voltam. De nem ezek a dolgok a lényegesek, hanem a jó szíve és a baráti szeretete, amelynek fel tudtam állni és tovább harcolni. Bence nyújtotta segítő kezeit és felsegített a földről. Egy igazi barát volt, aki 3-6 év alatt elvesztettem...
...Bence olyan ember és barát volt, aki mindig a szívemben lesz, mert annak idején kedveltem őt. Nem tehettem róla, mert kijött belőlem a sírás. Az utóbbi másfél év alatt olyan nagy dolgok értek engem, melyeket annyira meg akartam magyarázni miértekkel és hogyanokkal. Amikor barátok voltunk az eltávozása előtt kéne elmondani a teljes igazságot! Elmondhatatlanul fáj, hogy idáig fajult a barátság, akit a testvéremként szerettem őt. Gondoltam azokra a bizonyos személyekre is, akiket korábban a barátaimnak hittem, de csalódtam bennük.
Én jogom van tudni, hogy tényleg olyan más, mint a többi autista! Mindent szeretnék erről tudni, hogy miért csinálja ekkorra galibát az iskolán belül. Ha nem akar szóban magyarázni, ez az ő baja. Így hát elváltak útjaik!
(Részlet az Egy autista fiú baljós sorsa című novellámból)
Hát ezért is haragszik rám a sorstársam a mai napig, mint a gyerekkori sérelmekre, így nem szabad hagyni, hogy ez megtörténjen. Emberek vagyunk és tanulunk abból a hibáinkból. Én is emberből vagyok, akár csak a többi érintett ember.
A bennem lévő dühről, fájdalmaimról és a gyermekkoromban elszenvedett traumáimról dolgoztam fel, amire elmúlhatnának a komoly problémák. Ezt fogom tenni, viszont biztos lesznek hullámzó hangulatváltozásaim, melyeket idővel magam is rendesen kezelni fogok. Félek attól, hogy ez nem fog sikerülni! :(
Az autizmus világnapja nemcsak az autistákról szól, hanem a sorstársaink közös emléknapjairól. Jó lenne, ha a társadalom sokkal elfogadóbb lenne, mert a KÉK világunk még szebb lenne.
