Az Autizmus Világnapján megrendezett programokhoz a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány 2018. április 7-én 8. alkalommal “Séta az autizmussal élőkért” című rendezvényével csatlakozott. A megszokott április 2.-a helyett, 7.-ére esik a kék lufis felvonulás.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elől indult a közel ezer fős, “kék lufis” séta, melynek végállomásán, a Március 15-e téren színes programkavalkád várta az érkezőket, ahogyan lenni szokott  eddig minden évben, Kulka János is velünk sétált. Tarr Hajnalka, az Autistic art művészeti vezető szerepének fontosságát kiemelő beszéde után Kárász Eszter énekelt,majd a résztvevők közösen énekelték el
Szabó T. Anna “Van egy világ” című megzenésített versét. Buborék Tündének köszönhetően pedig hatalmas buborékok születtek, míg a kívánságokkal teleírt lufik elengedését sós-édes piknik zárta.

Nagy dolog ez nekem, mert ezzel egy kicsit előrébb jutottam és megmutattam másoknak is milyen vagyok. Alig hittem el hogy ez megtörtént! Ezek a gondolatok erősen hatottak rám másnap. Miután mindenki elengedte a kék légballonokat a boldogság fogott el. Nagy büszkeség az, ha valaki képes kimutatni az érzelmeit.
Az autizmus világnapi sétára negyedik alkalommal mentem. Amelyeket eddig tapasztaltam az, hogy eléggé egyszerűen van megszervezve az egész.
Elsétáltam 1,5 km-t, majd a beszédek és az énekek után visszaszámlálás követi és fel a légömbökkel!!! Jaj de jó, jaj de színes! Igen! Szép, színes, hangulatos.
Egy a gond! Az emberek 2/3-a nem érdekli az autizmus. Úgy érzem ez az autizmusos menetelés egy erőltetett séta, ami pusztán szánalomból, sajnálatból lehet megrendezve.

Hát ezért is haragszik rám a sorstársam a mai napig, mint a gyerekkori sérelmekre, így nem szabad hagyni, hogy ez megtörténjen. Emberek vagyunk és tanulunk abból a hibáinkból. Én is emberből vagyok, akár csak a többi érintett ember.
A bennem lévő dühről, fájdalmaimról és a gyermekkoromban elszenvedett traumáimról dolgoztam fel, amire elmúlhatnának a komoly problémák. Ezt fogom tenni, viszont biztos lesznek hullámzó hangulatváltozásaim, melyeket idővel magam is rendesen kezelni fogok. Félek attól, hogy ez nem fog sikerülni! :(

Az autizmus világnapja nemcsak az autistákról szól, hanem a sorstársaink közös emléknapjairól. Jó lenne, ha a társadalom sokkal elfogadóbb lenne, mert a KÉK világunk még szebb lenne.