2024. július 29. és augusztus 4. között újra megrendezésére került Kiss Barna és csapata által a nemrég indult táborra a Rajtad áll alapítvány tábor, mely a szokásos módon Agárdon került megrendezésre. A tavalyihoz hasonló olyan zenekar tagokat hívtak meg, akiket az ének és a zene között tanítottak be a tábor lakóiknak. Megtanultak gitározni, dobolni, énekelni, részt vehettek érdekes szakmai előadásokon, koncerteken, zenei programokon, közös zenéléseken!
Hétfőn egy rendkívüli újdonsággal, Nagy Kriszta trióval nyitotta meg az Agarden színpadot és persze a Villon Trió se maradhatott le a közönség soraiból.
A keddi délutánon Csintalan Márk gitár gondolataival tanította, majd Irmalos Gábor következett aki nem rég érkezett haza Új-Zélandról és a Cajon alap dobolásáról tanította meg.
Kiss Barna, akit 10-11 éve ismerem ő nemcsak a PATAKY Művek, a VILLON TRIÓ és a NEMADOMFEL együttesek szólógitárosa, de egy új zenekart alapította. A neve nem más mint KISS BARNA CREW
Vaskó Makka, akit már régóta ismerem a munkahelyen, és a Nem Adom Felen belül, zenekarával folyamatosan koncertezik és közben belekóstol az éjszakai életbe is. Ezt a nyitottságot és ennek a pörgős és tartalmas életformának az előnyeit, valamint élő zenekaros koncertjei alkalmával adja elő. 2022-ben nyerte meg a Seusso énekversenyt és persze a Kék Duna énekversenyen 2. helyezettje lett.
Csütörtök délután Schmélné Papp Àgnes egy különleges énekórát tartotta a beéneklésről egészen az énekekig. Majd a kórussal felléptünk az Agarden színpadon. Turba Gabi, aki gospel kórus leleményes kórustagja tartott egy önálló előadását. Azután fellépett az Arcosok klubja.
Falusi Mariann, az egykori Pa-dö-dő énekese egy tökéletes -beénekelős énekórával tanította be. Nemcsak én, de jópáran bemutatták énektehetségüket. A végén Falusi Mariannt meghívtak egy Rajtad áll által grill partira, ami persze örömmel fogadta. A Pa-dö-dő énekese nagyon jól érezte magát, majd egy jó idővel elbúcsúztunk tőle, mert másnap indul tovább Gyergyószentmiklós felé.
Legkésőbb 20:30-kor elkezdődött a Ki-Mit Tud, ami nemcsak én, de a táborlakók is rendhagyó produkcióval készültek. Mindenki énekelt, de volt hogy tánccal, rap-el, és persze verssel adták elő. Utána a divatbemutató következett, ami persze ki kellene hagynom, mert túl késő volt.
A szombati napot ki kéne hagynom, sőt még a Nem Adom Fel együttes koncertjét sem szeretném megnézni bizonyos okokból. Én már megértettem, hogy fáj az igazság! De sajnos annyira rosszul esett, hogy Makka miért óvta engem, hogy a Nem Adom Fel együttesben ne lépjek be. Én nem vagyok terrorista, csak azért jöttem ide, hogy énekeljek velük. Ha az nőcske képes feltartóztatni engem, ám legyen! Ott a kórus, legalább nem fog engem bosszantani. Bárcsak ne okoznék annyi fájdalmat a mentális betegségem és az autizmusom miatt! Annyi szeretetet adtam a zenekarnak, hogy végül kudarc lett a vége.Neki és az együttesnek csak a pénz a fontosabb!
Leszámítva a szombati napot, anyám betöltötte a 62. élettévét. Édesanyám neve Jolinak hívják. Gyerekkorábban Pesterzsébeten lakott a Mártírok útján, nagyszüleimnél. (Joli szülei) Akkor ismerkedett apámmal egy iskolában, aki a mostoha nagyszüleimmel lakott a Nádor utcában. 1. osztálytól kezdődött a barátságuk, egészen a 8. osztályig, majd a gimnázium évek alatt szerelem alakult. A várható eljegyzés következtében 1983-ban házasodtak meg, és boldogságban éltek, míg 1984-ben megszületett a testvérem egészséges fiúként, majd 1988 januárban másodikként születtem ugyanúgy egészséges kislányként. Ám teljesen megváltozott az élet!
Már kisebb koromtól anyám gyakran GYES-ben volt, így sokat nevel és úgy kezel engem, mint egy egészségest. Ősszintén szólva, elég nehéz volt megtanulni beszélni, mivel Zsuzsi néni tanította Lónyay utcán. Azért is fontos volt elmentem logopédiára, hogy nemcsak családon belül, de a világot járva tudjak velük kommunikálni az emberekkel. Anyám gyakran elvitte engem sokadszor óvodában, majd iskolákban azért, mert nem engedte, hogy egyedül közlekedjek busszal/villamossal. Rengetegszer ijesztette meg azzal a gondolatokkal, hogy milyen következményekkel járjak. Sajnos számomra nem esett jól, mintha horrorfilmet néznék. Legkésőbb 17 éves koromtól engedett el egyedül közlekedni. DE! Arra kérte szigorúan, hogy csavargás nélkül menjek időben haza. Néhány évvel később kezdtem beleélni Budapest városait, de most kezdtem megismerkedni Magyarország városait. Anyám nagyon ritkán ment dolgozni. Volt pl: Ingatlanos, adminisztrátor meg takarító. Ám az egésznapos ónos eső miatt balesetet szenvedett. Tehát otthon tölti az idejét velem, apámmal és a testérem kis családjaival.
Anyám öregszik, és nehéz napokat élte meg, és ezt az érzést minden más érzésnél fontosabbnak tartja. Aki minden felelősségérzetével megteremtette az élet lehetőségét, hogy világra hozza. Anyám az, aki megvédte minden bajtól, aki megtanította enni, járni, beszélni, nem csak nézni, de látni is, megértetni engem, megismerni a világot, a múltat és a jelent is, és megtanította védekezni a bajok ellen. Aki fogja a kezem, aki velem megy mindenhová, amíg kell, de mikor eljön az idő - ha fájó szívvel is -, el tudom engedni, hogy a magam útját járjam.
Legyen minden anya ezért szívből áldott!
Az utolsó órákban a testvéremmel és unokahúgaimmal elsétáltunk a Velencei tó partján, hogy elbúcsúztassam a Rajtad áll tábort. Sikerült megtalálnom azt a partszakaszt, ahol a Popstrand áll. Csak lenyugodtam és feltöltődtem. Ott álltam a parton és néztem a vizet. Majdnem negyed órát szobroztam ott. Mintha a hely nem akart volna, hogy távozzak. Nagyot csobbantak, majd elmerültek a mélységben. Aztán elmentünk dodzsemezni, melyet csak egyszer ültem fel, és a gyerekek kétszer vezették az elektromos járgányt.
Agárd a nyár városa, amely megidézi a gyerekkorom kalandjait,tanulságait, és a koncert hangulatait. Barátságosnak találom, melyet megtudom, hol található ezek a helyszínek. Az év kellemes időszaka volt! Ami a nyár folytatását illeti, még van néhány tervem, csak még nem tudom hogy mikor kerülnek sorra az újabb élmények.