Cicus blogja

Nem Adom Fel Tábor 2024

2024. július 04. - Anita cicus

oip_3.jpg

Már 1 hét szabadságot adtam a főnőknek. Nagyjából jobban voltam a megviselő munka miatt, és úgy döntöttem, hogy elterelem a következő hétre, hogy újra dolgozni járjak. Anyám segítette nekem pakolni a ruhákat és a tisztasági eszközöket a böröndben és megbeszéltünk, hogy minden megvan. Másnap reggel indultam a Nyugati pályaudvara és a 10:50 vonattal indultunk Szeged felé. Picit késve érkezett Szegedre, ugyanis lassan haladt a vonat. Szabi szeretettel várt minket az állomáson és luxus autón bekísért, hogy továbbmegyek a többiekkel Domaszék felé. 10 perc alatt a luxusautó kiséretével újra találkoztam a Szegedi és a Pándi ismerőseimmel.

449474177_871434501692246_2671970728131877264_n.jpg

img_20240629_202703_654.jpg

Hosszú idő elteltével 60-an voltunk 250 létszámból, de új táborhelyszínt adott az alapítvány.
Rám is fért, ugyanis nehéz annak idején, miután eléggé több ember felbosszantott. A 2020-as horányi tábor nagyon bizarr volt! Emlékeztetett egy thriller helyszínére, melyet a sorstársam és egyben a volt barátom Dávid kikészített engem hazugságokkal. Ennek ellenére alkalmas volt arra, hogy nyugodt körülmények között pihenhessek és együtt tölthessek a barátaimmal. Belül izgatott voltam, viszont jól elbeszélgettem egy csomó emberrel.
img_20240704_155701_441_2.jpg

Kiss Zolival, aki annyiszor nevettem vele együtt és szórakoztam a játékok alatt hogy sokáig nem bírtam. Selmeci Gergő, aki egy laza kerekesszékes srác, aki nagyon jó dumái voltak, e-cigijével éli az életét.

2.jpg

Hain Zoli, aki a Villon trió új dobosa és persze az idei Rajtad áll táborban integrálja a dobolást. Persze az Apunkapunk zenekar dobosa, lánya Regina és fia Dominik, aki ő is autista.

Dömötör testvérek, Attila és Ákos. Ketten testvéri szeretetben, de jóviszonyban játszanak Kornéllal Yu-Gi-Oh-t. Engem is meghívtak erre a játékra. Egyszer legyőztem az egy egyik testvérét. De ez sajnos előfordul, amikor zavarban vagyok, amire nem tudom melyik paklit kell használnom. De mindazonáltal nagyon élvezem.

img_20240626_211119_630.jpg

Bácskai Kornél, aki szintúgy animerajongó, mint én. Már 3 éve ismerem az alapítványon belül. Követni szoktam őt, mióta Dáviddal szokott játszani Yu-Gi-Oh-t vagy más kártyajátékokon is részt vesz a tábortársaival. Gyakran jár ide Mondoconon és Yu-Gi-Oh bajnokságon is részt vesz. Kicsi a világ, de azért az animerajongók sose hagynak egymást. 

449442927_871435488358814_4660877605961413428_n.jpg

Táborukat ezúttal is a sokszínűség, az elfogadás és az összetartozás jellemezte. Hiszen ebben az öt nap alatt nagyon jól éreztem magam és gazdagodtam tele élményekkel.

Programok:

Reggeli torna

img_20240627_074319_914.jpg

img_20240629_075314_368.jpg

img_20240629_075334_690.jpg

img_20240628_073127_972.jpg

img_20240627_075332_984.jpg

img_20240627_074532_492.jpg

img_20240627_075054_504.jpg
Lovaskocsikázás

fb_img_1719591694254.jpg

img_20240627_101223_850.jpg
Vizicsata, ahol senki nem maradhatott szárazon.

449483446_871432778359085_822739874031927175_n.jpg

449529070_871432981692398_3701719768876786916_n.jpg

449615239_871432575025772_8505123241069713117_n.jpg

449466610_871431911692505_159926730924775239_n.jpg
Hennafestés/arcfestés

img_20240628_111427_939.jpg

img_20240628_120911_445.jpg
Nem maradhatott el a Ki Mit Tud és a Karaoke, mert zene nélkül, nincs Nem Adom Fel Tábor

img_20240628_171435_275.jpg

img_20240628_172529_511.jpg

img_20240628_201833_252.jpg

img_20240628_170306_867.jpg

img_20240628_163220_331.jpg

img_20240628_164737_973.jpg

img_20240628_165949_122.jpg

img_20240628_154552_673.jpg

img_20240627_193924_026.jpg

img_20240627_211827_345.jpg

img_20240628_201952_262.jpg

img_20240628_202059_800.jpg

Hazafelé a vonaton ülve kifáradtam, ami 2 órán keresztül tartott a hazautazás. A Nyugati pályaudvar helyett Ferihegyre szálltam le, és ott a 200E busszal mentem és tovább a 98 busszal értem haza. Fáradtan estem be a lakásba. Másnap készültem arra, hogy újra bemenjek dolgozni.
re.jpgHálás vagyok Papp Szabolcsra, amely 11 éve ismerjük egymást, rengeteg dolgot tanultam meg, ahogy Ricsosztól is. Mindenben fejlődtem az alapítványon belül, de még van mit csiszolni. Szenzációs héten vagyok túl, ami csordultig vagyok szeretettel, nevetéssel, élménygyűjtéssel.
És aminek az emléke felmelegíti majd a lelkemet akkor is, ha elmúlik a nyár. Ideális családi tábor mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://cicusblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr6918440097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása