Sok olyan dolog történt, melyet az elmúlt években zajlottak az életemben. Ebbe beletartoznak mások személyes élményei, melyeket csak én tudhatok és persze ők is. Most már nyugodtan belenyughatok, mert jó helyen vagyok a Nem Adom Fel alapítványnál és nagyon jól érzem magam! Érzem, hogy türelmesebb vagyok, ám bennem kisebb feszültség lakkozik a kóruson belül és a találkozások óta, de sosem adhatom fel. Csatát vívok az érzelmeimmel, hogy azok ne győzzenek le engem. Néha félre kell vonulnom, hogy feltöltődjek épp testben és lélekben. Ez még sokáig így is lesz!
Történtek olyan érzelmi szituk, melyek érzelmileg pletykáltak, viszont mostanában szerencsére nem bántottam meg senkit sem! Lehetséges, hogy lesznek még kiborulások, természetes dolog ez nálam. Muszáj jobban figyelnem a környezetemre, és saját magamra. Szeretek önkéntesként mozogni a Nem Adom Felben és mindezt szívesen teszem és jó tudni, hogy amit teszek az hasznos és nagy segítség!
A kapcsolatok kissé átalakulnak, de bízom abban, hogy tartós lesz. Sokszor eszembe jutnak olyan pillanatok, amikor megbántottam másokat, pedig nem tehettek róla. Mintha ezért mások gyűlölnének. Belegondolni is rossz. Továbbra is gondot okoz a sok tanácsok! Nem megy! A Nem adom Felben voltak tagok, akikkel szívesen kerültem baráti kapcsolatba: Egyikük egy nagyon intelligens sérült emberrel találkoztam, akit Bandinak hívnak. Vele mindig találkozók, ha kórus próba van, illetve ha fellépni megyünk. Amikor először voltam a Nem adom fel együttes Arénás koncertjükre, Bandi a Messziről jött ember című dalt elénekelte a közönségnek. Érezni tudtam, hogy olyan erős férfiús hangja, mint bármelyik énekes a tehetségkutatókon. 2-3 alkalommal beszélgettem vele, és nagyon jó érzés, hogy kommunikáljak. A másik barátot, aki legszívesebben beszélek, őt Zolinak hívják, inkább jobbnak tartottam őt, hisz valójában vicces figura. Amiután felvettek engem, akkor megismertem Nikollal, akitől számos dolgot megtanultam és ő segített abban hogyan válhatok énekessé, és segít legyőzni a félelmeimet. Ekkor tanultam meg azt, hogy az igaz barát az, aki a bajban mellettünk áll. És Nikol egy igaz barát! 2 évvel később fogadták szeretettel Sacit, a mozgássérült hölgyet, akivel sajnos ritkán találkozom, mégis roppant megértő és ő is sokat segített nekem. A közösségben úgy volt, hogy ő is csatlakozott az alapítványba, és nagyon jól érzi magát.
Úgy gondolom az is elismerés számomra, ha csak megpróbálom kommunikálni bárkivel. Vagyis, érthető ebben fogalmazni: Egyik megoldás sem jó! Mert nagyon félek, hogy megtagadnak a kérdéseimtől! Az is eszembe jut, hogy egyeseknek túl nagy az elvárásuk velem kapcsolatban!
Nem az a sorsom, hogy így legyek örökké, hanem az, hogy soha ne adjam fel az álmaimat. Aki vágyik erre a reményre, szerelemre, bármelyikre, autizmusként ez a legnehezebb! Olyan ez, mint a matematika. Vannak megoldható részei, de sajnos olyan is, amelyet nem lehet megcsinálni, mert egyrészt olyan nehéz hogy már feladjuk, másrészt megoldhatatlan feladatsorok is vannak. Az biztos, hogy nem tudok máig odamenni másokhoz, mert nagyon zavarban vagyok és ráadásul kevés az önbizalmam. Én annyira másnak látok mindent. Ennyire vak lennék, hogy sok mindent nem veszek észre?
Kíváncsi leszek arra, hogy mit hoz a jövő szele. Nagyon sok tervem van még, melyeket szeretnék megvalósítani. Remélem minden sikerülni fog. Egy biztos, hogy amiket szeretek, beleértve a rajzfilmek, és egyéb dolgok azokról nem mondok le. SOHA! Mert ezek az életem fontos részei!
