Normafától indultam esőben onnan a párás-ködös erdőben. Pocsolyás úttá vált, mióta éjjel esett az eső, de alig tudtam sétálni a János hegy felé. Amikor megérkeztem a Libegőhöz, lassan, de óvatosan felmentem az Erzsébet kilátóhoz! Meg is van az első teljesítmény kódom. Továbbhaladtam az Pozsonyi hegy felé! Onnan az erdőbe lefelé kanyarós szerpentin út vezetett a Pozsonyi hegyi célállomásra. Mielőtt megérkeztem volna a célhoz, csak egy tűveszélyi feliratot lestem el. A kutya fáját! Ez nem fair! Én megpróbáltam megkérdezni egy-két embert, hogy merre van, de nagyon bizonytalanok voltak. A mai napon csak úgy tettem, mintha csak túrázom, ezért visszamentem a János hegyhez, egészen az erdő felé, és vissza is mentem a Normafához. S közben az eső elállt, s lassan ragyogóan sütött a nap. Én nem távoztam el üres kézzel, ugyanis a szervezők el fogadták az első teljesítmény kódot. Mégis meg lett  elismerő díjam. Ha elállt volna ez a fránya eső, akkor többen jöttek volna, és meg lett volna 2. teljesítmény kódom.
Így a tanulság az, hogy ebben a Hegyvidéki erdőkben könnyű eltévedni egyedül, hiszen vissza is merem emlékezni erre az irdatlan gyerekkori rémálomra, amikor én iskolás voltam!