Régóta terveztem egy újabb cikket írni, mellyel közel jövőben meg fogok változni. Szeretek foglalkozni másokkal, törődni, s odafigyelni. Olyan események is lezajlottak az életemben, amit viszont szívesen megoszthatok itt.

Elszántam magam arra, hogy újítok. Hogy miért? Szeretném bepótolni mindazt, amit gyermekként elvettek tőlem. Rengeteg mindent megtanultam a múltaimban és sokban fejlődtem. Nyitottabb vagyok fogyatékos társaim felé, de az a bizonyos lépés távolság megvan bennem.
Ebből látszik, hogy a saját magammal szembeni önelfogadás még nagyon messze van. Ezt megnehezíti a társadalmunk előítélete, amiben mind élünk. Próbálok odafigyelni arra, hogy ne keveredjek konfliktusba senkivel sem. Úgy vagyok ezzel, hogyha azt érzem, hogy meg akarnak támadni, akár szavakkal nemcsak sírnék, de támadós helyzetbe kerülök velük. Ezzel együtt sajnos a viselkedésem sokszor bántó és könnyedén félreérthető. Automatikusan zajlik ez már 10 éve. Talán azért is jöttem a világra, mert édesanyám megszülte engem, és a szeretteim számítanak rám, hogy segítsek másokon. Jó érzés ezt tenni, mert tudom, hogy ezzel örömöt okozhatok a másiknak. Rengeteg energiát befektettem az elmúlt években és sokban fejlődtem. Nagyon csalódtam azért, mert az utóbbi időkben megszervezett Borsodi falunapok után csak egyetlenegy tagot vették fel az együttesben és a többiek még csak tétlenül rám támadtak a sok hisztéria miatt. Most azon a ponton voltam, hogy nem tudom, mit tegyek. De ez már a múlté!
Én örülök, hogy a Gospel kórusban tartozom, és olyan énekeket éneklünk, amivel az amerikai gospel világát idézik.

Hogy mi is ez a gospel?

Egy amerikai néger keresztény éneke, amelyet a keresztény vallási életben használnak egyéni vagy közösségi hit kifejezésére. Ugyanúgy elhangozhat nem vallásos jellegű rendezvényeken, esetleg hangversenyeken, mint a templomban, de összességében az összes gospel mű lényege Isten és Jézus tiszteletében rejlik. Ma már megszokott dolog a keresztény templomokban a tapsoló, ritmusra egyházi dalokat éneklő hívők látványa.

A bennem rejlő tehetségek értékesek! De mit érnek, ha közben az emberi kapcsolataimat mardossa? Rendkívüli odafigyeléssel jár ez. Volt, hogy néhány NEM ADOM FEL tagot megbántottam korábban, de ez még egyszer nem fordulhat elő. Az átlagos emberekkel kapcsolatban is figyelnem kell.

Milyen lennék?

Sokszor elképzelem magam, milyen is lennék, ha nem lenne fogyatékosságaim. Talán az autizmusom és az epilepsziám nem avatkoztak volna bele a hatvanas és a hetvenes éveimbe. Nem lett volna gyermekkoromtól kezdve az a bizonyos vaslepel, amely akaratomon kívül visszatartott minden jótól. Talán lett volna normális gyermekkorom, ballagásom az általánosban és rendes szakiskolás éveim. Baráti társaság, akikkel kibuliztam a barátaimmal, házibuliba vagy Mondoconon jártam, és élvezzem az életet. Sokszor elsírom magam, mikor ezek jutnak eszembe.

Volt egy osztálytársnőm a Kincsesházból, aki hiperaktív az állapota, sőt, nem is tudott rólam, hogy autizmusom van. El is jött a szeretet, ami ketten egymást közt rosszalkodtunk és jól éreztünk magunkat. Talán az autizmusom miatt bajlódtam vele, de mindketten jókat nevettünk az iskolában. A minap hallgattam sokatszor a Pokémon főcímét, amely részben rólam is szól. Ez a dal mindenfajta érzést kiváltott belőlem:

Néha úgy érzem, hogy a hozzám hasonlónak, mintha meg lenne tiltva. A szeretet csodás érzés, de egyben fájdalmas is. Örök nyomot hagy a lelkünkben, mely egész életünkben ott marad. Mi autizmussal és epilepsziával élők is tudunk szeretni, csak másképpen. Ugyanez vonatkozik a többi szeretetfajtára is.

Tegnap este a Nem adom fel alapítvány által Never Give up Gospel kórus fellépett a Józsefvárosi Szent József templomban. Végre lehetőségem volt furulyázni is minimum 1 dallal, ugyanis amit az ígéret szép szó, elvarázsoltam a kórussal együtt és boldoggá tettem a nézőközönségnek. Kinyitottam a szívemet és lelket öntöttem a kórus minden apraja-nagyját. Tudtam, hogy sikerülni fog, hisz korábban gyakoroltam otthon. Ricsosz távozása után elhatároztam, hogy megtudom csinálni, sose adom fel, de az összes dal szólóit is kell tanulmányoznom.

A műsor előtt Tóni atya áldást adott az itt jelenlevő emberinek, azután Hermann Tibor a kórus egyik tagja mondott beszédet, majd jött a közös éneklés. Majd azután a Krisztus enyém című dallal varázsoltam el a fellépőknek.
A műsor közben kasztanyettámmal is adtam a ritmust az A la huella a la huella című szomorú karácsonyi dallal és közben próbáltam összeszedni a bátorságomat, hogy ne legyek rosszul ettől a daltól.

A tegnapi kórus fellépés hasonló volt, mint a nyári évvégi fellépésünk, de tartalmazott extrákat is. Nagyon hangulatos volt az egész, főleg a kitartás és a többiek hangjának hatásai. A lényeg az, hogy elmentem és örömöt okoztam nekik.
A műsor után mindenki gratulált a többieknek. Velem különösen Évi, Mariann, Reni és Laci, de szerencsére az sem kizárt, amiért Barna bearanyozta a büszkeségét.
Ez annyira jólesett! Láttam, hogy nagyon örült nekem.

Nagyon hangulatos műsor volt, főleg a közös énekek.

Épp azt mondja: jó vagyok.
Néha álmodom, hogy rohanok, futok és szárnyalok,
Boldogan táncolok, nevetek,
Elhiszem azt, hogy én lehetek.

Pintér Béla

A fogyatékos emberek integrációjának segítése számunkra is fontos. Ezért adták örömmel helyet a Nemzeti Színházban a Jobb velünk a világ! című egész napos rendezvénynek, amely során munkatársaink érzékenyítő tréningeken is részt vettek. Délelőtt sajtótájékoztató, délután a fogyatékkal élő emberekért legtöbbet tevő személyek, csoportok kitüntetése, este pedig egy művészeti gála létrejöttét támogatták, remélve, hogy mindenki elégedett.

Fontos, hogy a fogyatékos emberek aktív, egyenrangú és látható polgárai legyenek ennek a nemzetnek - hangsúlyozta az államtitkár annak a gálának a sajtótájékoztatóján, amelyet a Nem Adom Fel Alapítvány kezdeményezésére a fogyatékos emberek világnapja alkalmából rendeztek péntek este.

A sajtótájékoztatón részt vett Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány és a Jobb velünk a világ! program szóvivője, aki arról beszélt, hogy a rendezvény célja bemutatni a társadalomnak a fogyatékossággal élő emberek értékteremtő munkáját, küzdeni akarását, emellett buzdítani, bátorítani szeretnék őket, hogy ne adják fel.

A napot pedig egy különleges gálaműsor zárta Presser Gábor, és az integrált Never Give Up Gospel kórus fellépésével.

Elmúlt években mintegy 1800 általános iskolás gyereknek segített megérteni a fogyatékkal élők világát Újbuda önkormányzata több támogató szervezettel és alapítvánnyal összefogva.

Idén is a Barba Negra adott helyet a megtartott Világnyítók – Jobb velünk a világ! című rendezvénynek, amelyet minden évben a gyerekek számára.
A gyermekek egy kiadványt is kaptak, amelynek képregényei létező fogyatékkal élő emberekről szólnak, akiket a fogyatékosság nem gátolt meg céljuk elérésében.

Felhívták a figyelmet a Fogyatékos Emberek Világnapjára is (december 3.) és színpadi programokkal színesítették az egész napon át tartó eseményt, amelyre háromszáznál is több újbudai diák érkezett. Az iskolások a rendezvényt támogató civil szervezetek, alapítványok állomásainál megismerték a segítők tevékenységét, kipróbálhatták, hogy mennyire más a fogyatékkal élők helyzete. Lehetőséget kaptak arra is, hogy megtanuljanak kerekesszékkel közlekedni, illetve bizonyítást nyert, hogy egy fogyatékkal élő is képes sportolni, művészi alkotást létre hozni és teljes értékű életet élni.

A Világnyítók rendezvény megvalósításában Újbuda Önkormányzatát idén a következő szervezetek, támogatók segítették:

Nem Adom Fel Alapítvány
Down Alapítvány
Pető András Főiskola
Bliss Alapítvány
Kézenfogva Alapítvány
Szellemi Sérült Testvéreinkért Alapítvány
Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola
Budapesti Korai Fejlesztő Központ
Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft
Paralimpiai Bizottság
Dél-Budai Tankerületi Központ

Amikor 6 éve, 2011-ben megváltozott az életem, akkor 1 évvel később sajnos olyan érzéki stílust vettem fel, amellyel sokak ellenszenvét váltottam ki. Sokszor depresszióba szenvedtem. Más lehetőségem nem volt a sírás ellen, csak ez. Pedig létezik más módja is. Az utóbbi félévben sok olyan dolog történt, ami nem volt jó. Sokan ellenem voltak az álmaimmal kapcsolatban, de 2x is konfliktusba kerültem, amit elkerülhettem volna. Sajnos szembesültem azzal, hogy nem értik meg azt miért történik, és ez szörnyű volt. Emiatt tönkre tették az életemet, s emiatt belefáradtam a várakozásokba! Elszántam arra magam, hogy lezárom magamban a múltat és megváltozom! A következő időszakban számos változtatásokat teszek azokra, akik megbántottak engem. Elsőként soha többé nem akarok dühömben olyat írni vagy mondani másoknak, amelyeket nem tennék. Akárhányszor ez történt, azt hittem, hogy többé nem fogom tenni. És amikor a megbántások után hosszabb idő eltelik azt gondolom, hogy most már nem lehet semmi baj. Ám történnek bizonyos dolgok és újra a borongós esőbe találom egymagam! Annyira csalódtam magamban és bennünk is, hogy utána semmihez sincs kedvem. Ez a krízis időszak, ami változó időtartamú. Ennek vége! Sok mindenen mentem keresztül az életem során. Vannak dolgok, amelyeket meg tudok oldani magamtól is. Adok magamnak legalább egy pici időt
(S főleg a Nem adom fel zenekar bandájának is), hogy a jövőben boldog lehessek, hogy csatlakozhassak majd egyszer (ha eljön az idő). Utána érezni is fogom majd, hogy sikerülni fog. Egyszer a pszichológusnőm azt mondta nekem, hogy egyedi vagyok.

3 dolog az, amelyeken nem lehet változtatni, s ez elmúlt:

1, Az iskolai időszakok alatt, az auti sorstársammal, Bencével kitört a botrány, amivel írásban megbántott engem az iskola és a barátságunk között! Részleteket nem árulok el, de annyit igen, hogy gyerekkora óta testi-lelki bántalmazást szenvedett el a gyerekek és a tanárok által. Szörnyen sajnáltam, hogy elment innen az iskolából, ahova jártam, de amit okozott kegyetlen konfliktust az iskola ellen, nagyon szörnyű volt! Végül soha többé nem találkoztunk egymással. Egyelőre!
Az interneten viszont megváltozott, és engem tette tönkre az életemet. Minél több a veszekedés, annál rosszabb lett, emiatt depresszió uralkodott nálam miatta. Ha kompromisszumot kötöttem volna, akkor minden másképpen alakulna. Itthon voltam, depressziós és nem mozdultam ki a lakásból. Amikor az édesanyám megerősítette engem, ő azt mondta, hogy fölösleges idegeskednem rajta. Végül megtanultam valamit, hogy senkire sem lehet számítani! Őt csak azzal vádolom, hogy ne beszéljen úgy és másokkal, mint egy bűnözővel, mert ezzel fájdalmat és csalódást okozhat mindenkivel. Másképpen is lezárhattam volna ezt a kapcsolatot! Reménykedem abban, hogy egy idő után el tudom őt végleg felejteni, méghozzá csendben és békésen.

2, Vannak olyan emberek, akik sosem fognak visszatérni az életembe. Ugyan élnek, de már nem kommunikálnak velem. Annyit tudok tenni, hogy végleg elengedem őket.

3, A múltban elszenvedett sérelmek megtörténtek, nem lehet változtatni rajtuk.
A jövőt viszont csupa szeretettel szeretném kitölteni, amelyeket megmutatnék a szeretteimnek. A jövőt lehet változtatni úgy, ahogy szeretném.

Ha történik a jelenben egy rossz dolog, akkor kellemetlen múltbéli képek villannak fel bennem és akkor az felszínre tör. Hiába telt el X idő, az adott sérelem óta lelkileg ugyanúgy tud fájdalmat okozni a jelenben, mint a múltban. Mindegy hogy milyen hibákat követtem el, nem érdemeltem meg azt, ahogy hozzám viszonyultak. Én képes lettem volna mindent megváltoztatni.

Terveim a jövőre nézve:

1, Nem akarok többé senkit sem megbántani se szóban, se írásban.
2, Nem akarok ellenségesen viselkedni a másikkal még akkor sem, ha az rosszat akarnak nekem.
3, Megpróbálom legyőzni a bennem lévő félelmeimet.
4, Megpróbálom elfogadni saját magam.
5, A múltban elszenvedett lelki traumáimat szeretném legyőzni, hogy azok után soha többé ne okozzanak kellemetlenséget.
6, Megismerek új rajzfilmeket és anime-kat.
7, Megpróbálok többet mosolyogni.

Dolgok amelyeken érdemes megváltoztatni:
Továbbra is szeretni fogom mindazokat a dolgokat, amelyeket szeretek.

Az iskola végzettségeim után teljesen új élettel nyílt. Csupán annyit emelnék ki azokból a leírásokból, hogy megismertem olyan barátokat, akiket nagyon megszerettem és mindent megtettem volna azért, hogy a lehető legjobbat hozzam ki az adott élet céljaimból. Sajnos minden rosszul sikerült, ugyanis az autizmusom, az epilepsziám és az abból fakadó tünetek, valamint a múltamban elszenvedett sérelmek mindent kárt okoztak és számos félreértésbe sodortak. Hiába is próbáltam menteni a menthetőt, nem tudtam semmit, sem tenni azért, hogy meg tudjam oldani azt, amit könnyen meg lehetett volna oldani. Egy olyan elfogadhatatlanságba találtam szembe magam, amellyel nem tudtam megküzdeni.
,,Anita! Nem tudunk ezzel mit kezdeni! Nem tudjuk megtenni azt, amire vágysz!”
Ehhez hasonló mondatokat kaptam a többiektől, amitől éreztetve lett velem az, hogy más vagyok, mint a többiek. Szerettem volna, ha egy adott csoportban találkoznék velük és cselekednék valamit valamiért, mert így könnyebb nekem a tevékenységeim. Az, hogy szeretnék valamit megtenni mindent, mert mindent akarok ezt csinálni! És ez jó dolog, ha boldog lennék. Volt olyan pillanat, amikor megtagadnak és ellenem támadnak, pedig annyira akartam azt, és emiatt bizony nagyon rossz állapotba kerülök, még nem kell elköszönni vagy megsajnálni engem, aki semmire se lenne képes! Az nagy hiba, hogy sokszor előléptem a gondjaimmal, ami sok esetben folyton a gondolataimat piszkálja. Vannak sajnos időszakok, amikor hullámvölgybe kerülök és jön az újabb érzelmi átbillenés, mások megsértése, majd azt újabb nyugalmi időszak követ. Egy érzelmi átbillenés nem egy kellemes, mert azon következtében kicsordulnak a szememből egy vagy több könnycsepp. Nagy társasági zavarban vagyok, kissé elszégyellem magam. Sajnos akkori iskolai életben elvesztettem el egy autibarátot, Bencét, majd azután amikor új életben kezdtem, s 5 éve váltam el Zakál Zolival, mert nem bírták velem. Csalódott vagyok emiatt, pedig ők akartak velem kapcsolatba lépni. Akár lehetne köztünk szerelem akár egy barátság, de kit érdekel számomra az unalmas férfi csacsogása. Emlékeztetett a jelenlegi munkatársamra és egyben a közösségi partnere, akivel hozzátartozom, akit szintén a Nem Adom Fel napokon ismertem meg. Marcsinak hívják és tisztelem őt! Ő és én mindig a dolgok jó oldalát látjuk. Marcsi egy életerős, vidám vaklány, aki mindenkit szeret, s még engem is. Az ő kulcsmondata volt:
„Ne legyél szomorú azok miatt, akik korábban bántottak! Nagyon szeretnek téged, büszke vagyunk rád, és NE ADD FEL!”

Igaza van Marcsinak, és a többiek mellett mindig ott vannak, ezért a társaságban nem szenvedett hiányt. Ő épp ezért nem tudja megtapasztalni azt, amit érzek, illetve még túl fiatal, hogy megértsen más dolgokat. Barna szerint ő is szeret, de nem hiszem. Aki szeret az nem hagy el, akármi is történik. Elkövettem hibákat, de nem olyan súlyosakat, hogy ezt érdemeljem. Marcsi és a többiek csak akkor lehetnek büszkék rám, ha minden telhetőt megteszem. Mikor Ildikó pszichológusnőnél jártam ő azt mondta, hogy nem szabad megragadni más karját. Nórit és Marcsit nem zavarják, ha a problémáimról beszélek. Nekik is vannak gondjaik, nem is akármilyenek. Mégis itt vannak és megértenek. S ezt megtörtént! Egy normál közösség igenis tud segíteni, de azzal hogy beszélgetnek velem, és megnyitnak egy adott beszélgetésbe. Nem várom el azt, hogy minden gondjukat tegyék félre miattam. De akárhogy is próbálom megmagyarázni, sajnos mintha a falnak beszélnék. Csapongok sokszor, mikor beszélek, de lehet velem értelmesen normálisan beszélgetni és sok minden érdekel. Kivéve a politika, és a sitcom, mert azt nem szeretem őket! De még inkább gyűlölöm ezt a fajta TV magyar régi műsorait!!! Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen emberek lépnek be majd az életembe. Képes leszek e arra, hogy túltegyem magam Bence elvesztésén, s vajon képes lennék e egy új barátságban túlélni az auti/epis és az ezzel kapcsolatos velejárókat? Vajon képes leszek arra, hogy ne feszengjek, ha megismerkedek valakivel? Ez majd a jövőben kiderül.

 Idén november elején szeretettel várták a kedves látogatókat, akik a Japán kultúra iránt érdeklődtek.
Idén már a 8. éve rendezték meg a Fővámtéri Vásárcsarnokban a Japán napokat. Természetesen a Magyar-Japán Baráti Társaság segítsége és támogatása nélkül nem tudták egy ilyen, az igaz japán kultúrát bemutató rendezvényt megszervezni.

 
Volt egy csomó azokból a termékekből egyenesen Japánból, amelyekből nagyon szeretném megvenni. Ilyen Pl: Yukata és Obi. A yukata a többi kimonóéval szemben nem selyem, hanem pamutvászon. Csak nyáron, májustól szeptemberig szokás viselni, és nem vesznek alá alsóruházatot. Tekintettel a mai fiatalokra legtöbbször előre megkötött obit adnak hozzá. Az obi a kimonó és yukata megkötésére és díszítésére használt széles öv, férfiak és nők is hordják. Anyagát tekintve a legegyszerűbb pamuttól a legfinomabb kézi festésű selyemig mindent felhasználtak. Nagyon egyedi mintázatuk van, és nagy szégyen lenne, ha a szüleim valami ízléstelen undort vágnának, miért vennék ezt a pompázatos ruhát. Szerintük hülyeség, ha én megvenném méregdrága pénzért, és hordanám yukatát. Érdekes dolog nálam, hogy a Hopp Ferenc múzeumban csak 5-10 percig hordtam ezt a csodálatos japán ruházatot. Mintha újjászülettem volna, és belőlem magányos gésa lennék

Elmentem egyszer egy standhoz, és ott aztán egy rendes embernek köszönhetően meg tudtam venni ,,olcsón" rizsízesítőt. Eszembe jutott az az anime, Clannad, egy drámai anime, ami persze nehézségekkel kell szembenézni. Benne az animeban volt egy kislány, ami rizzsel szórja az ízesítőt, s úgy eszegeti üresen a rizst.
4 ízben kapható, de 3 ízben vettem meg: Tojásos, tonhalasos és lazacos ízben. Véleményem szerint az egész japán termékeket már évekkel korábban le kellett volna értékelniük az árakat. Mi magyarok tudjuk, hogy 1 Euro, azaz 350 Ft. Ha 350 Ft-ról váltjuk japán jenre, akkor 148 Jen marad. Ezért is méregdrágák tudnak lenni, sajnos.

Másnap csütörtökön újabb origamit készítettem el (de nagy nehezen), ami elkészült a saját madaram.

Meghirdették a haiku versenyt, ezért nyomban felkészültem a saját őszi haikumra. Györgyi, aki szeret haikut írni, de azért hajlandó voltam beszélgetni egy kicsit.
Cziffra Addrien, aki az ELTE japán tanszékének doktorandusz hallgatója,a haikuról és annak a jellegzetes jellemzőiről tartott előadást. Amióta megtartotta az előadást, 2 témát adott meg a versenyre, méghozzá a tél és a zúzmara. Pedig az őszről írtam volna, a tél viszont decemberben várható. Megerősödtek a félelmek, s egyáltalán nem készültem fel erre a témára, emiatt nagy nehézség állt nekem a másságom miatt. Inkább hibáznék, mint nyernék, mert nyáron gondolván 2.lettem a Hopp Ferenc múzeumban. Inkább megadom nekik az esélyt, hogy nyerhessenek. Megtanultam a szüleimtől valamint a Music Fm-esektől, hogy az élet egy tapasztalat. Nem kell mindig nyerni! Elég, ha ott vagyok, és élvezzem. Megfogadtam magamban, hogy nemcsak verseket írom, hanem haikut is.

Míg közben olyan előadások hangzottak el, mint a Nito-jutsu-Seishin-Ryu harcművészeti bemutató és másnap délután Shirai Aya és Miyamoto Keiko tartottak félórás koncertet. 

Kicsit sok volt nekem egyszerre az a nap, mert elég sokan voltak. De ettől függetlenül jól éreztem magam, csak picit elfáradtam. Ráadásul csalódtam az eseményre, mert egyrészt kevés volt az előadás, másrészt meg bő félóra, amíg el nem kezdődne a következő műsor.