Dáviddal és Gabival azt terveztük, hogy elmegyünk a Dunakanyar énekversenyre, amelynek megszervezését Vác Önkormányzata, a Madách Imre Művelődési Központ segítette.
Eleinte bizonytalannak éreztem magam, mert a szüleim betiltottak minden tehetségkutató verseny tervezgetését. :(
De most mikor ráerőltettem őket, hogy tényleg kiakarom ezt próbálni, akkor elengedtek engem. Nem hagytam magam, hogy a szüleim zárkozott gyermekként tegyenek engem.

Vasárnap délután találkoztam velük a Nyugati pályaudvaron és nekiláttam az útnak Vác felé!
Legalább volt egy izgalmas kaland, mert rám is fért egy vidéki utazás.
Nagyot sétáltunk, hiszen csak 15 percet kell ahhoz, hogy odaérjek a Madách Imre művelődési központhoz.

A Dunakanyar Hangja elnevezésű tehetségkutató ötletgazdája és főszervezője Wernke Ádám,akivel e-mailen keresztül megbeszéltem vele.Szerencsém volt, hogy nem kell drágán fizetnem, csak 5 ezrest. 6 és félórát vártam Gabival, hogy felkészüljek.

A zsűritől (Patrik Judit – énekes, zenetanár, Zoller Zsolt – énekes, zongorista, Kováts Vera – énekes, színművész, Zola – énekes, dalszerző) őszinte építő jellegű kritikákat kaptam, megtapasztalhattam milyen érzés nagy színpadon állni, valamint számos ismeretségre is szert tehettem.

A Dunakanyar Hangja énekverseny egy nagyon barátságos és vidám hangulatú verseny, ahol örök élményekkel gazdagodhatok. Ugyan nem jutottam tovább, de Gospel Kórus tagjai, (ami én is tagja vagyok) 100 versenyzőből a Top 40-be kerültünk, ami hatalmas teljesítmény.

Most épp a múltam lezárásán gondolkoztam: Sajnos múlt hét pénteken kitiltottak arról a helyről, ahol először jártam karaokezni. Kiderült, hogy pénzt akartak kérni. Többé nem megyek bele ebbe a pénzéhes brigádba!
Az  álomvilágom befogadja az általam szeretett dolgokat, melyet kitaszít a magyar valóság. Nem állok be az átlagosság soraiba, mert jött elő minap a szomorúságom, hiszen ez lehet az egyik kulcsom a megoldáshoz. Remélem minden a terveim szerint fog haladni. Jövőre bízok benne hogy meglesz az X az égen.

Április 2-án volt az autizmus világnapja. Ahogy tavaly, lenni szokott máshol ünneplem a napomat. Jobb is ez így, mert mi autizmussal érintettek sokkal több figyelmet érdemlünk, hisz ez az alkalom csak évente egyszer történik meg.

A Cseperedő alapítvány által séta elmaradt, de jobb is így. A legnagyobb nehézségeket az jelenti számomra, hogy a környezetemben élők nem tudják igazán megérteni az állapotom. Nem azért, mert nem akarják, egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos dolgok sokkolóak nekik és nem tudnak ezzel mit kezdeni. Pl. időközti dühkitörések egy adott érzelmi állapot miatt (Gyermekkoromban többször volt). Az autizmusom miatt túlérzékeny vagyok, sok mindent veszek a szívemre és ez nagy befolyással van az ismerkedésekre. Bármikor bárki sorra kerülhet ellenségképként. Persze az autisták java nem mer kiállni magáért. Én, mint érintett személy megteszem! Ha el akarnak minket nyomni az a legrosszabb! Én mint egy autizmussal élő csiszolatlan gyémánt vagyok. Megvan bennem a tehetség, csak mindenkinek más. Az átlagos társadalom főleg emiatt neheztel, mert irigység tombol bennem, amiért nem rendelkezik akkora tehetséggel az egészségesek, mint a többi sérült. Másik oldalról értelmi fogyatékosnak, bolondnak és betegnek állítja be az érintetteket. Magyarországon az autizmus egy társadalmi probléma, olyan tabuként kezelik, amiről nem beszélünk és nem is tudunk eleget.
Immár teljes bizonyossággá vált bennem, amelyre építkezhetek. Azóta egészen pontosan 35 év telt el. Képek villannak fel előttem: vidám pillanatok, közösen eltöltött minőségi idő, sírás, nevetés, emberek, akiknek pontosan akkor és ott kellett felbukkannia az életünkben mikor jöttek, barátságok, kapcsolatok, események, élethelyzetek, öröm, és bánat.

Április 2-án elmentem KMO-ban a ReGamex eseményre, ahol a 70-es, 80-as és 90-es évek hobbiszámítógépeivel, video- és kvarcjátékaival játszhattam. És igen, ezek a régi - ma már megmosolygató tudású - masinák valamikor "régen" nagyon menők voltak, és az ezekre megjelent játékok még ma is remek szórakozást nyújtanak számomra. Nagyon kíváncsi voltam.

Persze elhozhattam magammal Felix the cat sárgakazettát, amelyett tesóm anno megvette a Bakancsos utcai piacon. Mint a régi szép időkben végigvittem a játékot, de Super Mario Bros-al, Wizard of Wor-al Golden Axe-al,és Claw-al is játszadoztam egésznap.

Mindenközben alkottam egy Super Mario-hoz hasonló kisembert. El neveztem Akihiko-nak, ami japánul azt jelenti fényes gyermek. A figurát elhelyeztem a Mirigy polcra.

Játékozás utána pedig lassan hazasétáltam. Már sokkal kellemesebb a levegő. Addig bőven van időm arra, hogy eldöntsem, hova is vándoroljak tovább. Amire nagyon vágyok az a boldogság, akadálymentes élet és hogy ne kelljen aggódnom a holnap miatt. Bárcsak megértőbbek és elfogadóbbak lennének az emberek, mert akkor az egész világ „kivirágozna”.

Végre meggyógyultam, így elmúlt a szörnyű megfázás! A kórus alkalmak során ismét sok minden történt velem. Kezdjük azzal, hogy megfeledkeztem a dalról, mely Áginak megígértem. Szerencsére nem volt baj, mert úgy is gyakorolnom kell minden héten. Ismét a gyülekezetben voltunk, mégis nagyon szeretek ide járni. Sokkal inkább az zavart, picit, mintha kevesebben lennénk. Ági szívét, lelkét kiteszi, hogy minden rendben legyen a szólamokkal és maga a dallamokkal. Ez természetes, mert kudarc ért az életem során és mindig eszembe jut a tavalyi mondocon szinkronverseny válogatás. Annyira bennem van a teljesítési kényszer, hogy még az alvás sem megy jól. Tanulgatom a Tarzant, de sajnos folyton elfelejtem. Remélem, hogy összeáll majd bennem a kép.

Én nem voltam megelégedve magammal. Ági észrevette, hogy feszengek. Kicsit úgy érzem magam mostanában, mintha irodalmi órákon lennék,hallgatva a szigorú osztályfőnök kiabálásait. De legalább ki tudom próbálni milyen érzés énekelni úgy, hogy azokat hangsúlyosan mondjam el. Van egy igazán nehézkes dal, Az élet az úr című dal az Oroszlánkirály c. Disney filmből. Ez sokkal mélyebb és nehéz szövege van, mint ahogy a Tarzanné.

Ági és a többiek is mondták, hogy nincs tétje ennek, hisz ezt az előadást önmagunknak csinálják és fontos, hogy jól érezzük magunkat. Igaza van. Ági később azt mondta nekem, hogy nagy értéket lát bennem, de a félelmeim hátráltatnak. Persze nem azonnal jöttem rá erre, csak később mikor elkezdtem gondolkodni. Áginak a segítő szavai hatalmas erőt adtak nekem. Igenis, képes vagyok sok mindenre, és jobban kellene értékelnem magam, felébrednem végre és nem idegeskedni. Csakis nálam van a megoldás kulcsa. Folyamatosan gondoltam Nikol bátorító szavaira. Nem szabad félnem! Élnem kell boldogan, ahogy jólesik, de figyelnem kell! Mosolyogtam egyet és megdicsértem magam, hogy értékes ember vagyok. Valahogy le kell győznöm a többi belső korlátom. Olyan ez, mint egy dolgozat, amelyből pontos eredményeket kell leírnom. Azt tudom, hogy az évekkel ezelőtti Cicushoz képest teljesen más vagyok. Ez a kórus csoport ideális arra, hogy még bátrabb lehessek. Egészen jól teljesítettem mikor egy dal alapján sokat kell tanulnom a szöveget.

 A Kőbánya-Kispeten állomásán vásároltam jegyet. Nem volt olyan szerencse napom, mert vannak olyan utazok, akik gondoskodniuk kell a gyerekekkel. Ez annyira kellemetlen mikor a gyerek sírni kezd, de amikor nem sír az nincs baj.

17:27-re értem ki Martonvásárra, így kellemes idő volt. A Martonkult felé a Google térkép segített irányítani engem, hogy ne tévedjek el. Semmiképpen sem akartam kihagyni ezt a napot, mert már régóta készültem rá.

 Megörökítettem, mielőtt bementem a Martonkultba!

Este különleges programmal jelentkezett MartonKultban. Az esemény házigazdájával, Kozma Milos Noellel beszélgetett 3 nagyszerű színésszel, Zsurzs Katival, Kerekes Józseffel és Földi Tamással.

Szinkron Színházzal ünnepelte a színház éjszakáját Martonvásáron. A közönség érdekes színházi és filmes kulisszatitkokat tudhattam meg. Egy kis színház, szinkron, kulisszatitkok, és talk-show is egyben. Manapság a filmek és a sorozatok mind magyar szinkront kapnak, de hogyan zajlik pontosan a szinkronizálás folyamata, hogyan néz ki a színész egy napja és hogyan zajlik valójában egy forgatás, ezekre mind választ kaphatunk, ha ellátogatunk az eseményre. Sőt, színészeink által egy élő szinkronizálásnak is szem- és fültanúja lehettem.

Azért vállaltam ezt a szereplést, hogy megmutassam magam a szinkront! Megmutassam az autizmust, és azt is, mennyire értékes emberek vagyunk a furcsa viselkedéseink ellenére. Mert igenis nem élhetünk úgy, hogy el legyünk zárva, mint egy díszdobozba zárt DVD. A másság nem szégyen, hanem egy adottság, egyediség amit senki sem vehet el tőlünk!

Földi Tamástól viszont Kaptam  Dr. House. c. sorozat dramaturgját

A szinkronra  visszatérve szomorú, hogy az állam nem támogatja a művészetet. Hisz a művészet egyben kultúra, ami fejleszt, tudást ad az ember kezébe. Legyen szó zenéről, irodalomról vagy épp színészetről. Igaz hogy a kissé lepusztult állapotú színház kicsit megijesztett, de ilyennek fogadom el. Legalább láttam a valódi életet abból a burokból, melyben élek. És nagyon sok mindent kaptam ezen az alkalmon, ami számomra felért egy csodával. Egy olyan csodával, amit szívesen átélnék ismét.

A 20:23 vonattal indultam vissza Budapestre.Nagyon elfáradtam a nap végére. Kúráltam magam amennyire csak lehetett. Sokáig kell pihennem! Persze az alvást folytatnom kellett napközben is, mert gyenge voltam. Szerintem valami vírus lehetett, mert miközben lábadoztam olyan érzésem volt szájon keresztül lélegezve, mintha covid oltást kaptam volna. Vírus vagy sem nagyon nehéz volt ez a betegség. De a lényeg az volt, hogy jól sikerült a szinkron színház.

 „A bántalmazás, az erőszak mindig abból ered, hogy valaki azt hiszi, fontosabb a másiknál. Pedig minden ember egyformán értékes és nagyszerű, úgy, ahogy van.”

Nick Vujicic immár negyedik alkalommal látogatott el hazánkba, hogy előadást tartson a Papp László Budapest Sportarénában március 11-én és március 13-án is. Mindkét eseményre óriási volt az érdeklődés, ami nem meglepő, hiszen a karok és lábak nélkül született prédikátor őszinte és humoros stílusa sokak szívébe belopta magát az elmúlt években.
Emellett téma volt a bullying és cyberbullying, amely nem ismeretlen a mai tinédzserek számára, hiszen csak a magyar tizenévesek 85%-a már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást, ami gyakran az online térben is folytatódik a közösségi média felületein.

Nick Vujicic elárulta azt is, hogy bár most már jobban van, három nehéz év áll mögötte.  utazással és családja szeretetével próbálja leküzdeni. Próbálkozásait jól mutatja a prédikátor nagyszerű színe is, aki a pihenések ellenére azonban inkább már a visszavonuláson gondolkozik.

A héten erős kudarcként éltem meg. Rosszul esett nekem miért szólalt nekem a NAF alapítvány, miért szedjem le az idei Arénás fellépést. Én nem vagyok kunyerálós. Csak együtt akartam müködni a Nem Adom Fel alapítvánnyal . Nem úgy hogy pénzér, hanem hobbiból. Kibeszéltem magamból a dolgokat. Az alapítvány embereivel alig tartom a kapcsolatot. Ők rendes emberek, sokat köszönhetek neki, de nagyon elfoglaltak. Mindezt meg is érteném, de visszaemlékszem arra, amikor közösen elkezdtük a munkánkat. Mára már megváltoztak a dolgok.
Én mit ártottam az alapítvány ellen? Semmit. Belefáradtam. Én nagyon sokat csalódtam bennük és teljesen jogosnak tartom a szituációt. Mióta tudom azt, hogy az állapotom és a mentális betegségem miatt megsérült a lelkem.
Szimplán csak tanácsokra vágytam, ami talán segíthet. Nem nagyon látom a fényeket az alagút végén. Annyi olyan emberrel hozott össze már a sors, akikkel mindig voltak gondjaim.

Egyszer 2017 nyarány elmentem Pándon. Az első nap után mégegyszer nem megyek vissza erre a helyszínre azért, mert nemcsak a hőség, hanem teltkarcsú asszony miatt, mert úgy üvöltözött a pofámba, mint a Tüskevár iskolába az informatika tanárom. Azt annyira utálom, mikor mondogatják nekem: sajnállak, szegény, de a legdurvább, amit utálok az a bizonyos mondat: ,,IGAZA VAN XY-nak!"
De ezzel a baj az, hogy sem a szüleim, sem a testvérem sem az alapítvány nem tudnak rajtam segíteni, ami eleve egy egész életen át szenvedek. Az autizmusom és a mentális betegségem nem fognak sosem elmúlni.  Az hogy mit ír elő a törvény az engem nem érdekel!
Én nyitott vagyok, rengeteg program van, ráadásul tervem is van. Imádok csavarogni, de nehéz. Sokat köszönhetek új barátomnak Máriónak és anyukájának, aki sok tanácsokat adtak nekem kép gyűjtés kapcsán A sztárgyűjtés csak egy gond van, hogy nem mindig sikerül. Vannak dolgok, ami finomítani kell a képeket. De szerencsés vagyok, mert egy-két celebet újra és újra tudok selfiet készíteni.
Mintha ezekkel mindent meg lehetne oldani.

2009 óta blogozok, 2017-től vlogozok, és így örökítem meg a pillanatokat. Sokan nem képesek megérteni, hogy nincs vesztegetnivaló időm. 35 éves múltam, és történnie kell valami csodának! Az hogy van ez a mentális betegségem és az autizmusom arról nem tehetek. Sajnos a társadalom rendkívül beszűkült és egy része egyáltalán nem elfogadó. És sosem lesz az, mert a politika gondoskodni fog róla több szempontból. Nekem ebből az egészből elegem van!

A szombat egy nagyon fontos nap volt, amely márciustól május végéig, kéthetente minden szombat délelőttől tartják a Relatív szépség divattábort Kispesten. A 148-as busszal mentem oda a rendőrkapitányságig. Nehezen találtam rá a helyre, mert kicsit rejtve van a Dobó Katica utcán. 9-re érkeztem, de újból tudtam találkozni néhány ismerőssel, köztünk Napsugár Annával, Pankával és édesanyjával, akik ők is jöttek a Relatív szépség divatbemutatójára. Kicsit olyan volt a művelődési központ hangulata, mint a Kondor Béla Közösségi háznak. 

Kéri Éva nyitotta meg az alkalmat. Megtörtént ugyan az első nap, szokásos bemutatkozó kör és játékok. Fontosnak tartják a fogyatékosság és az akadálymentesség kiemelését. 
A Relatív Szépség projekt célja a zárt közösségek kinyitása mellett az emberek látásmódjának,
gondolkodásának kinyitása, társadalmi érzékenyítés, a sztereotípiák lerombolása.
A szépség relatív, az emberség nem: ahogy mindenki lehet szép, úgy mindenki lehet a
társadalom elfogadott, egyenjogú tagja. A szépségipar és a fogyatékkal élők világa is
ugyanolyan zárt világ, de ez nem kell, hogy törvényszerű legyen: a címlapokon nem csak
topmodellek lehetnek és a fogyatékkal élők sem csak a világtól elrejtve élhetnek.

A projekt két alappillérre épül: alkotó eseményekre és kiállításokra.

A modellek minden esetben a társadalom perifériájáról (zárt
közösségekből) érkeznek: Down-szindrómások, autisták, értelmi- és/vagy testi fogyatékkal élők. Az
eseményen a modellekkel egy miniinterjút követően megtapasztalják, milyen érzés olyan
szépnek lenni, mint a topmodellek. Ezután profi fotókat készítenek róluk, amiből a grafikus
utómunkával létrehozza egy lehetséges divatmagazin címlapját. Ennek a magazinnak a címe
mindig a modell keresztneve, főcímei pedig a miniinterjúból kikerülő szövegek. Ezekből a
képekből kinyomtatott plakátok lesznek.

Nagyszerű napom volt ma. Remélem a következő alkalomkor minden kiderül. Az alkotóeseményen modellek, sminkes, ékszerész és fotós is részt fog venni. 
Szükségem volt egy olyan napra, amikor elmegyek, és új sikereket érjem el. A 2020-as nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, mert sajnos kimaradtam. Szerencsére videóra felvettem, amely megtekinthető az YT oldalalom. Hála istennek vége van a szörnyű Covid időszaknak, de látnak ennek a divatvilágnak, és ha sikerül, akkor tényleg évente ismétlik majd.
Nagyon sokat kell még tanulnom a divatról és szépségről, hogy sok mindent megértsek. Nem fogom szégyellni. Fontosabb az hogyan élek modell autizmus nőként.

Múlthéten Marcsi meghívott olyan egy olyan eseményre, amely a Főkefe dolgozói részt vehetnek kiállításukon, színházi előadásukon...stb. Én ugyan kimaradtam a rendőrmúzeum látogatásán, pedig hogy érdekelt nekem.

Nos Marcsival az Örs Vezér Téren vártam a 80.-as trolibuszmegállónál, majd a többieket vártunk a Nyugati pályaudvar 4-6 villamosnál. 9:00 körül indultunk el a mentőmúzeumba, ahol a Markó u. 22. I. emeletén van.

Az 1890-es években épült Mentőhadiszállás falai között nemcsak mentőállomás és irányító központ működött, hanem már a kezdetektől a mentők felszereléseit, tárgyi dokumentumait bemutató múzeum is. A múzeumot, valamint az épületet – továbbá az első magyarországi mentőegyesületet is – Dr. Kresz Géza alapította.  Megismerkedhettem a mentéstörténet tárgyi emlékeivel, valamint a mentők és szervezetük nemes, önzetlen munkájával.

Megismerhetünk a magyarországi elsősegélynyújtás és mentés múltját a 18-19. századi borbélysebészek tevékenységétől, a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület létrejöttén át, a szerveződő városi mentőegyesületek munkájáig. Követtünk a két világháború között az országos hatáskörű mentésszervezés kibontakozását, továbbá megismerhetünk az 1948-ban alapított Országos Mentőszolgálat (OMSZ) működését. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a rohamkocsi sikertörténetébe, megtekinthetünk az első rohamkocsi-szolgálat felszereléseit, eszközeit. A gyűjteményben láthatóak különböző orvosi és mentéstechnikai felszerelések, egyenruhák és különböző rendeltetésű mentőgépjárművek az 1950-es évektől napjainkig.

A múzeumi látnivalók igazi különlegessége a Pincekórház 1956 emlékkiállítás. A vetítőteremben a mai és a korabeli mentők izgalmas életét bemutató filmösszeállítások peregnek. Állandó kiállításunkkal emléket állítunk az 1956-os forradalom és szabadságharc idején hősiesen helytállt mentődolgozóknak, akik a Mentőpalota légoltalmi pincerendszerében létrehozott, sebesülteket ellátó ideiglenes kórházban hősiesen ápolták a sérülteket és mentették meg sokak életét. A kiállítás eredeti helyszínen, az egykori helyiségeket korabeli felszerelésekkel berendezve, műtőrészleggel mutatja be a Pincekórház világát.

 Majd végezetül bementünk a garázsba régi és új mentőautókat nézni.

Nagyon tetszett a múzeum, s gondolom a többieknek is. Köszönettel tartozom Marcsinak, és persze a dolgozóinak. Nyugati Pályaudvartól mentem a Kőbánya-Kispestig, majd hazaindultam a 98-as busszal. Kíváncsi leszek, hogy újabb Főkefés alkalmak mikor lesznek és hova megyünk. Ez majd áprilisban kiderül.

Barna meghívására mentem el a Camponában,  ahol a Hangmester üzletben dolgozik. Egy-két percet vártam Dávidot és bementünk Barna üzletébe. Az igéret azért szép szó, mivel a megbeszélésünk alapján felvette minket a Nem Adom Fel együttes egyik dalát az Igaz csapat vagyunk c. dalt. Izgultam ugyanis, mert nem tudtam milyen vers sorokat énekeljem. Dávidnak tök ügyesen dalolt, ezért több versszakot kapott, mint én. Nem irigykedtem ugye, de büszke lettem rá.

Félóra alatt kész is voltunk a felvétellel. Barna közölte, hogy NAF kávézó előtt találkozzunk.
A vonatállomásra 13:30 után értünk ki és elmentünk Kelenföldre.A szokásos kedvenc kínait fogyasztotunk. Nagyon jólesett.
Jeleztem Dávidnak, hogy menjünk moziba, mert oda kell érnünk pontos időben.
Régóta terveztem Dávidnak szép és emlékezetes alkalmat. Olyan boldog volt, hogy örömöt okozhattam neki.

A moziban az Ikaroszt néztünk, amely a végén szomorú volt a vége. Pedig ez egy 5. osztályos tananyag, mely minden tanulóknak kötelező elolvasni a mitológiát.

Nagyon tetszik nekem az Etele mozi! Olyan a hangulata van, mint a sci-fi világnak. Sőt, túlságosan is! Átmentem a fényeken, és más hangulat fogadott. A mozi kijáratnál nagyon nagynak látszott a fények tere és a kijáratnál ismét felvillanyozódtak a fények. Akárcsak a Rick és Mortyban.
Látványos és hangulatos volt a hely. Nagyon jól éreztem magam. Lehet, hogy máskor is visszatérek ide.

Dáviddal M4-es metróval mentem a Rákoczi tér felé és gyalog mentünk a Nem Adom Fel kávézó felé, ahol klipforgatás várt minket. Újból karácsonyi hangulatot varázsoltak, de éppen más helyszínen. A 2022-es decemberi fellépésünk nagyon szomorú, mert mindenki beteg volt. Ezért januárban bepótolták.
Így tehát ne maradhatott ki ez a videóklip, ami Barna készítette:

20 óra előtt mentem el. A vasárnap nagyszerűen sikerült, Nagyon nagyon elfáradtam.
A lényeg az, hogy meg tudtam nyugtatni és örömet hozni Dávidnak.
Persze tisztában vagyok ezzel, hogy én másokhoz képest egy burokszerűségben élek vele, mégis kitapintok a valóságba. Sokan azt gondolhatják rólam, hogy 35 évesen megmaradtam egy infantilis szintjén, pedig mennyire tudom, hogy ez a világ milyen elkorcsosult lett.

Február végén elmentem meglátogatni unokatestvéremhez. Nagyon szép lakásban lakik, közel ahhoz a villamoshoz. Azt persze nem árulhatom el, hol lakik, de azt igen, hogy majdnem az ATV stúdió közelében van.5 percet álltam addig, amíg a nagymamám meg nem érkezett. Szükségem volt egy nap ÉN időre!

Ha belegondolok abba szépen felújították a lakásukat. Olyan volt a belső tere, mintha egy telenovella díszlete lenne. Nálam temérdek galéria áll.

Közöttük volt egy nagyon édes pici 2 éves kislány, akit Norinának hívnak. Elérzékenyültem a kis csöppség láttán. Nem mertem megfogni. Ugyanezt éreztem mikor Laura és Dorina voltak gyerekek. Ezen meglepődtem, mert minden kisgyereknek szüksége van egy tesóra, akivel megbeszélhetik a titkaikat.
Unokatestvérem arra kérte,hogy vigyük el a kislányt egy közeli játszótérre.

Az élmény volt a lényeg, hogy Norina nagyon boldogan játszadozott 1 órán keresztül. 1 óra után Norina eléggé elfáradt ,így hazakisértünk anyjához.

Elköszöntöttünk az unokatestvéremtől és elmentünk a Burger Kingbe, és ettünk Chiken burger menüt.
Ebéd után elmentünk ő hozzá és csendes pihenőt tartottam, majd délután 4 óra körül felébrettem.
Bepakoltunk a nagymamám főztjeit és hazaindultam.

Mikor lassan elkezdett sötétedni, Valóságos mennyországba kerültem. Olyan kellemes és komfortos volt az egész.
Igaz hogy már itt a tavasz, de esténként hűvös van. Szerencsére már nem kell azt a vastag kabátot viselnem.

Buda második lóvasútja 1868. június 30-án indult el első útjára a Lánchíd budai hídfője és a Zugliget között. A zugligeti végállomáson először egy faszerkezetű várópavilon fogadta az utasokat, majd ennek helyén az 1885-ös Budapesti Országos Kiállítás alkalmából, a megnövekedő turistaforgalomra felkészülve, egy nagyobb, tartósabb, téglából és fából készült várócsarnokot és indóházat alakítottak ki. A Kauser József (1848–1919) tervezte épület szépségét leginkább az a gazdag faoromzatos nyeregtető és favázas tornác adja, ami az alpesi, 19. század eleji nyaralókra és fürdőkre volt jellemző.A lóvasút pályáját 1896-ban villamosították, 1903-ban pedig elkészült az új villamos-végállomás az egykori Fácán vendéglő alatti szurdokban. A régi lóvasút-végállomás épülete egyszerű megállóhellyé vált, 1977-ben pedig, a Moszkva tér és a Zugliget között közlekedő 58-as járat megszüntetésével, végleg elvesztette kapcsolatát a villamossal. 2020-tól kulturális központtá alakult.

Történt egyszer, hogy először részt vettem az 1. Aura egyesület által társasjáték klubban, ahol Dávid szervezi. Nagyon örült annak, hogy én is becsatlakoztam a nagy eseményre. 4 óra játék alatt nagyon kell koncentrálnom, mintha XBox-on játszanék. 
Elhoztam magammal a Flúgos Futam társasjátékot, ami a többieknek annyira megtetszett, hogy az egyik játékmester kölcsönvette. Remélem nem tesz tönkre, és megveszi saját magának.

Belegondolva óriási dolog történt. Nálam és többi sorstársaknál mindig az történik, hogy hiába magyarázzák el egy adott társasjáték szabályát én csak akkor értem meg igazából, ha már a közepén vagyok. Most is így történt.

Mára már megváltoztak a dolgok. Egy dolgot megtanultam az elmúlt években. Amikor hosszú idő kellett hozzá és volt, amikor rövidebb. Talán a sok évnyi tapasztalat kicsit megerősített. Mintha ezt a feszültséget rajtam vezette volna le.
Miközben teltek az órák aznap este záróra volt. Hazafele a fejemben annyi gondolat ment. Sokat jár az agyam. Az utóbbi időkben történt eseményekre emlékeztem vissza, valamint arra, hogy mennyire jól éreztem magam ezen a vasárnapi délutánon. Új közösségre bukkantam, ráadásul van másik is. Van most már mire építeni, persze gondos odafigyeléssel és nem ugyanazokkal a hibákkal, mint amiket évekkel ezelőtt elkövettem Dáviddal. Persze nem szabad beleélnem magam komolyabb dolgokba. A fejlesztéseknek köszönhetően már nem vagyok rosszul egy társaságban. Ugyan a zavartság bennem van még, de már könnyebben tudom kezelni mindezt. A pszichiáterem szerint jól haladok és mindenről beszámolok neki, ami velem történik.
Türelmesen várom majd a következő alkalmat, melyről szintén fogok majd beszámolót írni. Nemcsak erről, de az adott játékokat is közelebbről fogom majd megmutatni.