Április 2-án volt az autizmus világnapja. Ahogy tavaly, lenni szokott máshol ünneplem a napomat. Jobb is ez így, mert mi autizmussal érintettek sokkal több figyelmet érdemlünk, hisz ez az alkalom csak évente egyszer történik meg.

A Cseperedő alapítvány által séta elmaradt, de jobb is így. A legnagyobb nehézségeket az jelenti számomra, hogy a környezetemben élők nem tudják igazán megérteni az állapotom. Nem azért, mert nem akarják, egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos dolgok sokkolóak nekik és nem tudnak ezzel mit kezdeni. Pl. időközti dühkitörések egy adott érzelmi állapot miatt (Gyermekkoromban többször volt). Az autizmusom miatt túlérzékeny vagyok, sok mindent veszek a szívemre és ez nagy befolyással van az ismerkedésekre. Bármikor bárki sorra kerülhet ellenségképként. Persze az autisták java nem mer kiállni magáért. Én, mint érintett személy megteszem! Ha el akarnak minket nyomni az a legrosszabb! Én mint egy autizmussal élő csiszolatlan gyémánt vagyok. Megvan bennem a tehetség, csak mindenkinek más. Az átlagos társadalom főleg emiatt neheztel, mert irigység tombol bennem, amiért nem rendelkezik akkora tehetséggel az egészségesek, mint a többi sérült. Másik oldalról értelmi fogyatékosnak, bolondnak és betegnek állítja be az érintetteket. Magyarországon az autizmus egy társadalmi probléma, olyan tabuként kezelik, amiről nem beszélünk és nem is tudunk eleget.
Immár teljes bizonyossággá vált bennem, amelyre építkezhetek. Azóta egészen pontosan 35 év telt el. Képek villannak fel előttem: vidám pillanatok, közösen eltöltött minőségi idő, sírás, nevetés, emberek, akiknek pontosan akkor és ott kellett felbukkannia az életünkben mikor jöttek, barátságok, kapcsolatok, események, élethelyzetek, öröm, és bánat.

Április 2-án elmentem KMO-ban a ReGamex eseményre, ahol a 70-es, 80-as és 90-es évek hobbiszámítógépeivel, video- és kvarcjátékaival játszhattam. És igen, ezek a régi - ma már megmosolygató tudású - masinák valamikor "régen" nagyon menők voltak, és az ezekre megjelent játékok még ma is remek szórakozást nyújtanak számomra. Nagyon kíváncsi voltam.

Persze elhozhattam magammal Felix the cat sárgakazettát, amelyett tesóm anno megvette a Bakancsos utcai piacon. Mint a régi szép időkben végigvittem a játékot, de Super Mario Bros-al, Wizard of Wor-al Golden Axe-al,és Claw-al is játszadoztam egésznap.

Mindenközben alkottam egy Super Mario-hoz hasonló kisembert. El neveztem Akihiko-nak, ami japánul azt jelenti fényes gyermek. A figurát elhelyeztem a Mirigy polcra.

Játékozás utána pedig lassan hazasétáltam. Már sokkal kellemesebb a levegő. Addig bőven van időm arra, hogy eldöntsem, hova is vándoroljak tovább. Amire nagyon vágyok az a boldogság, akadálymentes élet és hogy ne kelljen aggódnom a holnap miatt. Bárcsak megértőbbek és elfogadóbbak lennének az emberek, mert akkor az egész világ „kivirágozna”.