„A bántalmazás, az erőszak mindig abból ered, hogy valaki azt hiszi, fontosabb a másiknál. Pedig minden ember egyformán értékes és nagyszerű, úgy, ahogy van.”

Nick Vujicic immár negyedik alkalommal látogatott el hazánkba, hogy előadást tartson a Papp László Budapest Sportarénában március 11-én és március 13-án is. Mindkét eseményre óriási volt az érdeklődés, ami nem meglepő, hiszen a karok és lábak nélkül született prédikátor őszinte és humoros stílusa sokak szívébe belopta magát az elmúlt években.
Emellett téma volt a bullying és cyberbullying, amely nem ismeretlen a mai tinédzserek számára, hiszen csak a magyar tizenévesek 85%-a már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást, ami gyakran az online térben is folytatódik a közösségi média felületein.

Nick Vujicic elárulta azt is, hogy bár most már jobban van, három nehéz év áll mögötte.  utazással és családja szeretetével próbálja leküzdeni. Próbálkozásait jól mutatja a prédikátor nagyszerű színe is, aki a pihenések ellenére azonban inkább már a visszavonuláson gondolkozik.

A héten erős kudarcként éltem meg. Rosszul esett nekem miért szólalt nekem a NAF alapítvány, miért szedjem le az idei Arénás fellépést. Én nem vagyok kunyerálós. Csak együtt akartam müködni a Nem Adom Fel alapítvánnyal . Nem úgy hogy pénzér, hanem hobbiból. Kibeszéltem magamból a dolgokat. Az alapítvány embereivel alig tartom a kapcsolatot. Ők rendes emberek, sokat köszönhetek neki, de nagyon elfoglaltak. Mindezt meg is érteném, de visszaemlékszem arra, amikor közösen elkezdtük a munkánkat. Mára már megváltoztak a dolgok.
Én mit ártottam az alapítvány ellen? Semmit. Belefáradtam. Én nagyon sokat csalódtam bennük és teljesen jogosnak tartom a szituációt. Mióta tudom azt, hogy az állapotom és a mentális betegségem miatt megsérült a lelkem.
Szimplán csak tanácsokra vágytam, ami talán segíthet. Nem nagyon látom a fényeket az alagút végén. Annyi olyan emberrel hozott össze már a sors, akikkel mindig voltak gondjaim.

Egyszer 2017 nyarány elmentem Pándon. Az első nap után mégegyszer nem megyek vissza erre a helyszínre azért, mert nemcsak a hőség, hanem teltkarcsú asszony miatt, mert úgy üvöltözött a pofámba, mint a Tüskevár iskolába az informatika tanárom. Azt annyira utálom, mikor mondogatják nekem: sajnállak, szegény, de a legdurvább, amit utálok az a bizonyos mondat: ,,IGAZA VAN XY-nak!"
De ezzel a baj az, hogy sem a szüleim, sem a testvérem sem az alapítvány nem tudnak rajtam segíteni, ami eleve egy egész életen át szenvedek. Az autizmusom és a mentális betegségem nem fognak sosem elmúlni.  Az hogy mit ír elő a törvény az engem nem érdekel!
Én nyitott vagyok, rengeteg program van, ráadásul tervem is van. Imádok csavarogni, de nehéz. Sokat köszönhetek új barátomnak Máriónak és anyukájának, aki sok tanácsokat adtak nekem kép gyűjtés kapcsán A sztárgyűjtés csak egy gond van, hogy nem mindig sikerül. Vannak dolgok, ami finomítani kell a képeket. De szerencsés vagyok, mert egy-két celebet újra és újra tudok selfiet készíteni.
Mintha ezekkel mindent meg lehetne oldani.

2009 óta blogozok, 2017-től vlogozok, és így örökítem meg a pillanatokat. Sokan nem képesek megérteni, hogy nincs vesztegetnivaló időm. 35 éves múltam, és történnie kell valami csodának! Az hogy van ez a mentális betegségem és az autizmusom arról nem tehetek. Sajnos a társadalom rendkívül beszűkült és egy része egyáltalán nem elfogadó. És sosem lesz az, mert a politika gondoskodni fog róla több szempontból. Nekem ebből az egészből elegem van!