Ma van az autizmus világnapja, persze a járvány sosem múlik el. Nehezen keltem fel. Nem is csoda, hisz előző este nagyon későig néztem a Keresztanyut. Április 2-án nagyon kellemes, meleg és napos idő volt.

Nem volt séta, hanem bringával mentem el a Ferihegyi repülőtér felé, mivel szeretem a repülőket, a macskákat és a buszokat. Gondoltam, hogy egyedi módon vágok bele fényképezésbe. Elég rendhagyó módszert alkalmaztam. Először Ferihegyi úti járdán mentem, hogy óvatosan kerékpározzak. Ezt követően nagy lejtő süllyedtem. 1-2 repülő szállt fel/le, de a jövőt képzeltem el és hogy milyen lesz. Akárhogy is vesszük, gondolni kell a jövőre. Soha nem tudhatjuk milyen meglepetés ér minket. Ez minden emberre vonatkozik. Eszembe jutottak a szeretteim, a szép emlékek. Féltem, hogy ellenségeim is ott lesznek, de szerencsére a családom támogat engem mindig mellettem vannak.

Anya erősítő szavai

Elmerengtem anyám szavaira. Azt mondta, hogy el kellene jobban hinnem azt, ha valaki jókat mond nekem. Nagyon szomorú lettem. Eszembe jutott Ági, aki megállított engem a próbákon, ahogy Marcsi az együttes ellen. Kijelentette, hogy szólóban ne énekeljek, mert bizonytalan vagyok! Arra is visszaemlékeztem, mennyire szörnyen becsapva éreztem magam utána, hogy mikor kaptam pofont a sorstól epilepsziás rohamoktól kezdve a kizárásig. Aztán jött a Dávid eset és akkor omlott össze minden.
Bízom anyámban, de az esélyt mindenkinek meg kell adni. Én valahogy nehezen tudtam megérteni őket, ahogy mások. Ha ismerik az arcom, megértik az autizmusom, utazgathatok ahová szeretnék, hogy újabb élményeimmel gazdagodjak. Élni tudok a jövőben, és gazdag embernek érezhettem magam. De persze az is fontos, hogy számíthassak a szeretteimre, ahogy ők is számíthatnak rám. Vannak nálam tehetségesebb autisták! Ezt meg is jegyeztem. Olyan nincs, hogy tökéletesség. A lényeg, hogy anyám azt szeretné ha jobban fejlődjek a művészet világába, mert látja bennem a tehetséget, látja bennem a fantáziát. És az, hogy bízik bennem és ez nagyon sokat jelent nekem.

Mindazonáltal nem szabad elfelejteni azt az időszakot, hogy a Nem Adom Fel alapítvány 75%-a elfogadta az autizmusom, de sajna egoizmus uralkodik náluk. Kevésbé rossznak tartanak engem, pedig nem az én hibám. De mindezek ellenére nem engedem meg, hogy a jövőmet is megnehezítsenek. Én nem fogom hagyni magam, hogy kitaszítsanak engem az álmaimból. Felnőtt koromban megkapom a szükséges esélyeket, ezért nem maradok a rácsai mögött. Szabadnak születtem, terveim vannak, ezért sem akarom azt, hogy beleavatkozhatnak az életembe! Nem fogom megengedni, hogy lejárassanak, elnyomják, tönkretegyék a jövőm. Ugyan sokszor megtámadnak, de állom a sarat!
Ez a csodálatos rajzfilmvilág világ sokszor oldotta azokat a lelki és testi fájdalmakat, melyeket az átlagos emberek hibáiból szenvedtem el. Mert úgy elnyomtak, hogy gyenge voltam és sebezhető! A rajzfilmek és az Irigy Hónaljmirigy mentette meg az életem. Valóságos lelki táplálékként épült belém  Az animációs filmek meg tudnak engem nyugtatni, ha rosszul vagyok, ha épp ki akarok borulni, vagy épp ideges állapotban vagyok. Az egyik legboldogabb ember lennék, ha nem lenne az átlagos emberek többsége előítéletes. A szüleim megtanították nekem a spontaneitást, és a rugalmasságot.
Én azt még nem tartom bűnnek, vagy elítélendőnek, ha van akinek fenntartása van egy másik emberrel kapcsolatban a származása miatt, vagy akár a fogyatékossága miatt, mindenkinek a szíve joga dönteni!

Kicsit lehangolt állapotban jöttem haza, aztán elkezdtem megszerkeszteni a mai videóimat és képeimet és a Youtube-n lesz látható.

Ma van a Down szindróma világnapja, amely március 21-én tartják! Nemcsak a tavasz első napja, hanem olyan sérültekké, akik fontosnak tartják, hogy a világnapon keresztül felhívják a figyelmet a fogyatékossággal élők problémáira, az elfogadásra és a bennük rejlő lehetőségekre. A Down-szindróma világnapja 2006-ban Svájcból indult. Azért is hoztam fel ezt a témát, hogy figyeljük a sérültek betegségre, és segítsük, hogy a betegséggel élők méltósággal, a társadalom aktív tagjaiként élhessenek teljes életet.

A Down-szindróma egy veleszületett kromoszóma-eltérés, ami a 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre.
A Down-kór minden rassznál megfigyelhető, a gazdasági helyzettől függetlenül, bár az idősebb nőknél nagyobb az esélye annak, hogy a gyermek Down-kóros legyen. A 35 éves nőknek 1:350-hez az esélyük arra, hogy gyermeküknél megjelenjen a rendellenesség; 40 éves korban ennek esélye fokozatosan 1:100-hoz lesz. 45 éves korban a gyakoriság körülbelül 1 a 30-hoz.
Mivel sokan egyre későbbre tervezik a családalapítást, a Down-kóros esetek előfordulási gyakorisága várhatóan nő majd. Ezért a szülőknek nyújtott genetikai tanácsadás egyre fontosabb lesz és 35 évesnél idősebb várandósok esetében ajánlott. Az apa életkora 50 éves kor felett játszik szerepet.
A Down-kór általában már születéskor azonosítható bizonyos fizikai jellemzők alapján: alacsony izomtónus, a tenyéren található mély, négyujjas barázda, némileg lapos arc, ferde vágású szemek, szemek sarkában látható mongolredő, benyomott orrgyök, nagy és barázdált nyelv, rövid végtagok. Mivel ezek nem Down-kóros csecsemőknél is előfordulhatnak, a diagnózis megerősítéséhez kromoszómavizsgálatot kell végezni.
A külső jegyek mellett számos belszervi rendellenesség is kísérheti a képet, ami aztán a gyermek és a család életét is befolyásolja és a szülők leginkább emiatt aggódnak kezdettől fogva. Ilyen az értelmi fogyatékosság, aminek mértéke egyénenként változó, de emellett gyakoribbak a szívhibák, a gyomor- és bélrendszeri panaszok, szem- és látási problémák, fül- és hallási problémák és a vérképző rendszer zavarai.

A Down-szindróma külső jegyei

A jellemző külső jegyek közé tartozik a különleges, mandulaformájú szem, a szemzugokban kis bőrredővel. A szivárványhártyán néhányuknál apró fehér foltocskákat láthatunk (Brushfield-pontok), amelyek a látást nem befolyásolják. csecsemők izomtónusa általában gyenge (hipotónia) és az izületeik lazák (hiperflexibilitás). A végtagok és az ujjak gyakran rövidebbek a megszokottnál. A kisujj egy ujjperccel rövidebb és befelé hajló lehet. A tenyéren gyakran csak egy keresztvonal található (négyujjas redő - vannak, akik majomredőnek hívják, de nem jól teszik). Előfordul, hogy a lábujjak rövidebbek és hézag alakult ki a nagylábujj és a következő lábujj között (szandálárok). A Down-szindrómások feje kisebb lehet az átlagosnál, tarkónál pedig laposabb. A DS kisbabák sokszor testileg is lassabban gyarapodnak és kisebbek társaiknál, általában kicsi a szájuk, az orruk és a fülük is, orrnyergük lapított, fülük elálló lehet. Ettől azonban nem lesznek kevésbé aranyosak, mint más kisbabák.

Társas készségek és érzelmek

Amikor egy Down-szindrómás iskolás nem tanul meg olvasni (vagy nem tanul meg jószerivel semmit), akkor előbb kell megnézni, hogy rendben van-e az egészsége, kap-e levegőt álmában, látja-e a táblát, hallja-e amit mondanak neki, megemészti-e, amit megeszik, meg persze azt, hogy neki való módszereket használnak-e, megfelelően motiválják-e, figyelembe veszik-e az érdeklődését, támaszkodnak-e az erősségeire, nyugodt körülményeket biztosítanak-e neki a tanuláshoz.

Ismerőseim a múltból!

1997-ben a Kincsesház iskolai időkben volt egy down szindrómás kislány amelyben én magam átéltem egy csomó mindent. Fülöp Zsófia kezdetekben diáktársam, később pedig osztálytársam volt, aki nagyon szeretet mindenkit irányítani és ütlegelni az ártatlan érzékeny tanulókat. Mindenhol kaptam test-lelki rúgásokat és ez egyre nyomasztó volt vele szemben. Mintha egy időzített bombán ülnék. Amikor rengetegszer találkoztam vele a szünetek alatt, akkor teljesen belebetegedtem az irányításaiból azért, mert azt hiszi, ő a főnök. Szerencsére több időt szántam arra, hogy kezdeményezzek kapcsolatot vele, de emiatt nehéz volt barátkoznom vele. Zsófi gyakran Kontler Dorottyával csintalkodott. Néha kerültek konfliktusba, de ennek ellenére jóbarátokká váltak. Időről időre tisztábban voltam vele miért volt ilyen makacs a többiek ellen:
Édesanyjával lakik, s volt egy nevelőapja, aki üzleti úton ment el Ausztráliába. Zsófi sosem látta az apját, mióta ünnepnapokon meglátogatta őket, de gyakran nem jött el vissza. Tehát fontos volt a munka, minthogy egyszer meglátogassa feleségét és sérült gyerekét. Persze nem mondhatok ennél többet, az már kibeszélés lenne mások háta mögött. Csupán azért írtam le ezeket a sorokat, hogy megmutassam, milyen egy élet a család falai mögött. Annyit hozzáfűzök ehhez még, hogy sok olyan sérült van, akiknek szükségük van szeretetre. Persze nem akarok személyeskedni.
Volt a Family Guy című sorozatban anno, amiben Down szindrómás lány szerepelt. És Chris szerelemes volt belé. Stewie segített bátyjának felkészíteni a randira, amiben zenés jelenet szerepel a sérültről. Az utolsó jelenetben pedig elváltak azért, mert a lány rengetegszer irányította Chris-t. Irigy és önző volt vele. Zsófi is ilyen volt sajnos.

Egyszer 2011-ben a Lágymányosi úton Down alapítványban megismertem Benedek Árpival, aki a Nem Adom Fel alapítvány színházi társulat alapítója! Ő sokkal normális és őszinte volt mindenkivel. Humora pedig felejthetetlen. Mindenkit nagyon szereti, és megbecsül, akik szeretet erejével támogatja a közönséget.
Sok ezer down-kóros emberekkel találkoztam, akiknek rengeteg tehetségük is van, gyakran pénzér dolgoznak. Van, aki színészkedik, varr, agyagozik, gyöngyöt fűz... stb

A Down-világnapon a sérültek világszerte feltűnő színű és mintájú felemás zoknit húzzunk fel a figyelmet arra, hogy mindenki értékes és egyenjogú tagja a társadalmunknak. Az ünnep célja, hogy felhívjuk a figyelmet a Down-szindrómára, növelje a megértést, és segítsen, hogy a Down-szindrómások méltósággal és a társadalom aktív tagjaiként élhessenek teljes életet.

Néha szoktam ilyen lenni, persze teljesen természetes ha dühös vagyok, amiért semmi nem az van, amit nagyon szerettünk volna. De nemcsak a járványhelyzet miatt van!
Engem ez érzelmileg eléggé rosszul hatott, hisz jól tudom, hogy olyan környezetben érzem magam, amely bizonytalan számomra. Igaz, már 33 éves vagyok, de hatásait máig érzem, hacsak előtörnek felszínre az emlékek.

Tisztán emlékszem, hogy a Nem Adom Fel alapítvány rengetegszer gúnyt űzőt belőlem borzalmas időszakára, melynek a kudarc vetett véget 2012-2013 között. Az akkori kórusvezető akit gyűlölök, elhitette velem, hogy nagy esélyt lát bennem, én pedig mint egy buta kislány megtettem azt, amit mondott. De féltem, hogy nem jól éneklem vagy nem állok készen, végül mégsem válogatott be a kórusba. Depressziós voltam, s persze pszichiáter nélkül nem tudtam kezelni. Az a szag, az a hangulat sajnos gyászos volt. Rájöttem nemcsak bennem van a hiba, de másokban is.

Szepesi Ricsosz, mely a Nem adom fel együttes korai szóló billentyűse/furulyása és vokálosa tanúja volt a történteknek, hisz tőle megtudta az igazat, miután Marcsi miért engem taszította az alapítványhoz kudarcaim mellett, és miért kaptam tőle hideget-meleget. Ezt a válasz kaptam Ricsosztól:

Vannak néhányan, akik kizárólag haszonszerzés céljából támogatnak művészeti hajlammal rendelkező fogyatékkal élőket az érvényesülésben, de valójában ez csak egy illúzió. Az ő hasznuk a saját dicsőségük, a mások szemében jobb emberként való látszat, és hogy bizonyos közegben minden róluk szól. Akik nem hajlandóak ehhez asszisztálni, azokat ignorálják vagy eltakarítják az útból. A valóban tehetségeseket pedig megpróbálják minél jobban háttérbe szorítani, amíg meg nem elégelik, és maguktól el nem mennek. Egyetlen egy dolog számít nekik: az ő hasznuk, az ő dicsőségét. Az ilyen embereket ki kell irtani az életünkből.

EZ GUSZTUSTALAN!!!

Annak idején, amikor a Megasztár, a Csillag születik az X Faktor és a Dal nagy nézettséggel futott számos televízíókon óriási rajongóra tett szert nemcsak a legjobb énekesek/együttesek, de a legdurvább videók, amelyek kudarcok, botrányok tartalmaztak, szinte mind felkerültek a youtube-ra. Hiába tiltogatták le ezeket, előbb, vagy utóbb aki korábban letöltötte, visszarakta a saját fiókjába. Ez a láncolat azóta is tart. Jómagam én is szeretem az X Faktort, de ez már kezd unalmassá válni.

Nézünk az angoloknál! Zoey Alexender-t, aki Pink dalaival nem juttatták tovább, mégis dühkitöréseivel szakította szét backstage színpadát.
Abby és Lisa a két jóbarát, akik siettek a ritmussal és vokálozni sem tudtak. A közönség kifütyülték a lányokat, a mentorok pedig nem fogadták tovább.

Hazánkban viszont ott van Miriam, Loca Pantera és Hörcher László!!!! Azok kikerázták magukat! Túl sokat képzelnek magukról, sztárnak hiszi magukat, holott nincs is hangjuk, nem énekesi pályára születtek. Hörcser László, amit nem kellett volna, rátámadta Tóth Gabira, mert azt énekesnő megtiltotta, hogy gitárokat törjön a színpadon, a következő évben pedig hisztirohamot kapott. Miriamnak sajnos azonban énekhangja, ritmusérzéke nincs, és ezt bizonyítja a mentorok igazságát. Loca Panteraval viszont nem tudom másképp jellemezni, mint egy öntelt nőszemély, aki a szó szoros értelmében egy beteg boszorka. Olyan, aki képtelen azt elfogadni, hogy tehetségtelen. Úgy gondolom, hogy az énekesi készségeit tanulni kell, de modorával azt is elrontotta.

Az igazság az, hogy lassacskán kezdek kiábrándulni az egész helyzetből. Nekem fontos a tehetség és persze a nyitottság. Ricsosz azt is hangsúlyozta, hogy amikor elveszítünk valamit, ami nekünk fontos volt, a fájdalom annyira elvakít minket, hogy sokszor képtelenek vagyunk felismerni az új lehetőségeket. Amikor elveszítünk valami fontos dolgot az életünkből, – legyen az akár egy szerelem, akár egy érvényesülési lehetőség, – Úgy érezzük, az élet kihúzta lábunk alól a talajt, és több esélyünk nem lesz a boldogságra. Ilyenkor a sors, az univerzum, az Isten – kinek-kinek saját hite szerint – mindig küld valamit, ami enyhíti a fájdalmat.
Ricsosz pszichológiai megjegyzését el tudtam fogadni. Mintha számos ajándékot kaptam volna ünnepnapokra. Mikor a kudarcaimról beszélgettem vele, akkor megjegyeztem azt, hogy szeretnék megtanulni megbocsátani. Úgy érzem muszáj végre ehhez is hozzálátnom, hogy belül meg tudjak tisztulni.  

Egy biztos, hogy Marcsival kibékültünk, de ellenem áskálódó feltartóztatásaival nem fogok még egyszer számítani, csak védeni tudom magam. A Nem Adom Fel alapítvány 90%-a mindenki rajong érte. Volt exem, Dávid meg akarta változtatni, átformálni olyanná amilyen az ő elképzelése, amikor egyszer beakarta fizettetni engem a Noa énekstúdióba, ám anyám ezt megvédte engem. Az énekoktatások mind 5000 Ft fölött érnek el, mintha megvennék egy pizzát. Nekem van világom amely csak az enyém és szeretek ezzel foglalkozni. De mindezek ellenére nem engedem meg, hogy a jövőmet is megnehezítsenek. Én nem fogom hagyni magam, mert szabadnak születtem, terveim vannak, Nem fogom megengedni, hogy lejárassák, elnyomják és tönkretegyék a jövőm.

Hatvanegy éve egy februári napon,
Munkahelyen türelmes várakozol.
Nem vagy már fiatal, a magad ura vagy,
Verseimet én írom egymás után sorba.

Rohantak az évek, gyakran robotolsz,
Ideje már végre nyugdíjba vonulnod.
Kapitány is már pihen a Kerek erdőbe,
Szeretett munkáját megköszönték szépen.

Nehéz búcsú hagyományát őrizzük emlékbe,
Hiszen katonatiszt voltál oly régebben.
A szeretet is él, az év tovaszáll,
De csak hallgasd a szívdobogást.

Szeretet ajándékod a nyugdíj dala,
Aki éli a teljes élet nyugodalmat,
Meghatódottság csillog a szemedben,
Kívánom - nyugdíjas évet is éld meg.

Emlékszem arra, amikor az első weboldalamat megnyitottam, aztán jött a blog oldalam is. Mára ezek nincsenek, de szembenéztem a sorssal, mióta 8 éve szenvedtem a bizonyos személy ellen. A sok folyamatos egymás lekezelését olvasni is bosszantó volt.  Bizonytalannak éreztem magam, és nem tudtam mit kezdjek vele, tehát nem volt más választásom, minthogy visszavágjam őt. Annak idején nagyon sok mindenben segített nekem, azután sokat csalódtam, mert ő is autista, mint én. De ne is beszéljük tovább!

Arra gondoltam, hogy rengeteg verseket fogok írni, filmekről, sztárokról, együttesekről, egyebek. Segítséget nyújthatok olyan embereknek, akik nem ismerik ezt az állapotot, viszont nem részletesen, mert ez a magánügyem. Fontosnak tartottam, hogy leküzdjem a bennem lévő gátakat, mert tapasztalatból tudom, hogy a blogozás hatalmas terápia számomra. Korábban már segített nekem. Persze nem minden készül zökkenőmentesen, mert sajnos zavarban voltam, és előfordul, hogy nem mindig tudom rendesen kifejezni magam. De nem szabad szégyellnem azt, ami vagyok. Never! Végre elértem azt a pontot az életemben, amikor elfogadtam az autizmusom és az epilepsziám!

2017 elejtétől nyitottam Youtube csatornát, amelynek címe: Cicus blogja (Ami a blognak a címe is) és ez a csatorna a blogom videós változata. A videóimban megtekinthető program élményeim, kulturális esemény összefoglalói.
A koronavírus miatt a Cicus vlog még szünetel. Remélem idén nyáron helyrejönnek a kulturális programok!

Szeretném elérni, hogy egyre többen megismerjék ezt a másságot, ezt az állapotot, ami nem betegség. Számos szakértő, érintett szülő megismerhet, tanulmányozhatja az autizmusom. Betekintést adok a saját világomba, beszélek a szenzoros érzékenység okozta kiborulásokról, konfliktusokról. Tudom már, hogy gyerekként miért voltak dühkitöréseim, tanulási nehézségeim és hogy miért is lettem kiközösített és bántalmazott gyerek az iskolákban. Célom az, hogy az új és a jövő gyerek generációja ne élje át mindazt, amit én. Szeretném a tapasztalataimmal segíteni mások munkáját és életét.

Remélem, hogy a jövőben is számos újdonságot hozhatok el nézőimnek és olvasóimnak.

Szeretettel köszöntelek e napon,
Ha lenne a fejemen, levenném a kalapom!
Milyen szép a Nem adom fel napod,
Mert ma van az 5 éves szülinapod!

Születésnapod alkalmából megleplek én Téged,
Csúfot űz veled, ne vágj szomorú képet.
Búbánatot ezennel felejtsd most csak el,
s akit szeretsz, legyél magadra büszke.

Azok a barátaid, akik örömmel szeretnek téged,
hidd el, mindenki ragyogóan ünnepelnek néked
Leendő húsz éves, mit is mondhatnék örömmel?!
Legyen számodra szeretetteljes gyönyörökkel.

Legyen erőd, egészséged, tudjál boldog lenni,
Szívedet soha, de soha ne bántsa meg senki!
Köszönt téged a Nem Adom fel csapat,
A jó Isten a szülinapost sokáig megtartsa!

Nagyon rengetegszer kiveséztem Ben és a Tüskevár iskola közötti bűneit. És most más tisztábban vagyok azzal miért viselkedik állat módon velem és mindenkivel. Emiatt nagy változások keletkeztek ez idő alatt. Igen, olyan helyzetbe voltam szem és fültanúja, hogy a tanárok lekezelései ellen indított háborút.

2015 óta ha úgy nevezzük, enyhe bombatalálat érte a világom, mely nem kis kellemetlenséget okozott nekem a volt barátom. Korábban véleményre szerkesztett novellát írtam róla, mert tisztábban vagyok az adott szituációkban miért üti meg a gúta a Tüskevár gyermekei miatt. Persze ez várható volt,hogy velem ócsároljon miatta.

Anyám azt mondta, ne is foglalkozzak vele. Szembe is néztem azzal a ténnyel, hogy amit csinált ez rosszul esett nekem. Ben nem is egyszer támadott vissza azért is, mert így tud megvédeni magát iskolán belüli feszültségeket. Megelégeltem azt is, hogy a volt barátom nap mint nap előadta a hisztit a szünetek alatt.

Én 2009 óta Bent semmilyen körülmények között nem sértettem meg őt, csupán a véleményemet írtam le, mert régóta tanúja voltam a történteknek és idővel nekem is muszáj volt felszólalnom ezügyben. Igazságtalanságnak tartom, hogy Ben annyira megváltozott, hogy rögtön megéreztem, hogy nagy baj van! Rájöttem, hogy mit is akart tőlem valójában. Egyrészt igazságot, másrészt elege volt, hogy ő a felelős a tetteiért. Bunkó módon visszatámadott saját szavával, gúnyolódott rajtam és még ki is mutatta a foga fehérjét. Túl önző voltam, miután elváltak útjaink.
Pedig nem az én hibám! Akik megbántották ill. féltek tőle, véleményük szerint ők megmondták a magukét. Szomorú hogy egyes tanárok így állnak hozzá!! Kérdem magamtól, hogy mi lesz még ezután?

Borzalmas hogy a Tüskevár iskola megengedte magának, hogy Ben megelégedve távozott. Iskolások csak élvezték az egészet, ha a kisebbeket és gyengébbeket ütik. Trágár szavak, indulatok, és verekedések iskolán belül, de velem is történtek ilyen hasonlók. (Tisztelet a kivételnek)
Haragudhat rám, de lehetne velem őszinte, hogy milyen értékes vagyok, mint a többi sérült. 

Mind a ketten hibásak voltunk! Az volt a helyzet, hogy kettőnk kapcsolatával nem ismertünk eléggé az autizmust. Ha korábban elmondta volna az igazat, akkor hogy a büdös életbe segítenék rajta?! Még a kutya sem érdekli mi baja van egy aspergernek! Sajnos nem látok esélyt arra, hogy valaha változni fog normális emberré azért, mert a poszttramuás stressznek köszönhetően sajnos ilyen és ilyen is marad. Nem találok szavakat, annyira borzasztó ez az egész dolog, tehát én megtanultam, hogy ilyen agresszív emberekkel nem lehet vele számítani. Ha nem bántaná engem és másokat és rendesen viselkedne, tehát amit tett az rossz!  Ben sokkal jobban visszatámad, mint a volt szigorú osztályfőnököm, Ria néni, aki  rosszabb volt a keleténél.
Innentől kezdve megesküdtem, hogy soha többé nem találkozok vele, mert sajnos ő is beállt a sötétek oldalába. Szerintem fölösleges ezzel bántani, szapulni, mert ez már a múlté!!

Nagyon köszönöm azoknak, akik mellettem álltak. Köszönet édesanyámnak és a testvéremnek, hogy megvédtek és megvédenek. Valamint a szövetségeseimnek, nélkülük sosem lennék erős!  Azok után, amiket velem és másokkal tett, biztos, hogy újabb aprikátorok lépnek a színre, és talán személyesen is találkozom velük, akik engem ártottak. A gyanúm az, hogy Bent azok támadhatják, akik örömöt okoznak az életükben. Nem is az a baj, hogy valaki egy számára fontos latin zenét hallgatni és Dél-Amerikai sorozatokat nézni, mert abban érzi magát jól. És még csodálkozik azon, miért lettek ellenségei iskolai időkben. Én Bent csak sajnálni tudom, mert tisztában vagyok azzal, hogy súlyos mentális betegségben szenved, amelyet sűrűn jár pszichiátriai kezelésekre. Akik ismernek azok is tudják rólam az igazat. Egy biztos, hogy Ben ellenem áskálódó szövegén csak jókat tudok nevetni, mert őt senki sem veszi komolyan. Azt nem tudta, hogy atípusos autizmusként élek és epilepsziaként, így ez a veszély nem fenyeget. Szenzoros kiborulásaim szoktak lenni, ahogy Dávidnak is. Abban is biztos vagyok, hogy a volt barátomat úgy tudom leállítani, ha egyszerűen levegőnek nézem. Fontosnak tartom, hogy olvassa csak el ezt a cikket és vésse az eszébe, hogyha képes lesz normálissá válni. Én sosem bántottam, csak leírtam a véleményem. Bennek csupán változtatnia kellene az életét és kedvesnek lenni másokkal szemben.

Mindezek mellett az élet megy tovább! Annyian mondták nekem, hogy mennyire egyedi és nagyszerű hölgy  vagyok. Minden fájdalom ellenére képes vagyok mosolyogni, örülni apróságoknak, de nagyobb dolgoknak is.
Ami 14 éve történt, nem lehet ezen megváltoztatni, sem haragba lenni, sem bosszút tenni ez ellen, mert  a Tüskevár iskola csak és kizárólag a hiperaktív gyerekekre számítanak tanulási célra!
Mivel most már nem akarok több cikket készíteni róla, egy írásbeli cikkben akarom ezt a témát lezárni egy búcsú zenével!

Ó, te andalító hisztérika!
Sosem hittem volna,
Hogy ez megtörténhetett újra!
Miért tagadod meg fájó múltadat?

Én már egyedül maradtam csendesen,
Könnyes szemmel a múltat átlépem.
Sokszor megátkoztál ezeregy
Arcot, de mégis ki vagy te éppen?

Körbevettek, óvakodtak, s szerettek téged,
Gyűlölet lakik ott a szívedben.
Meglakolsz s megbosszulsz minden embert,
Sosem gondolkozol, mi is ez a szeretet?!

Tán ismertelek én igazán,
Nem létezik e hű barát.
Mint szellem, búcsú nélkül távoztál,
Hogy itt hagysz egy életen át.

Megannyi gondolat, írom én e sorsodat,
A régi testemből fájó szívem nagyon mar.
Továbbadom én a könnyem, amim van,
S amit átéled, a jövőt soha ne add vissza.

Ebből elég! Most mondom én néked!
Sötét felhők gyűlnek fent az égen.
Hangom dühödő énem születik,
Én többet nem foglak téged keresni!

Elmúlt már az álomszép szerelem,
Néztem csodaszép tengerkék szemeidbe.
Csak menj, és vissza se gyere én hozzám,
Jövőben is várom a viszontlátást.

Németország egyik autóipari cége, egy olyan elektromos autót teszteltek, amely ötajtós, ötüléses, akkumulátoros elektromos autó, az amerikai Chevrolet Bolt és a franciai Peugot Ion testvérmodellje. A konnektoros hibrid Ampera benzinmotor nélküli örököse. 350-400 km körüli valós és 500 km szabvány szerinti hatótávja még a Renault Zoé 400-ét is meghaladja. Németországban 40 000 euróról indul, ebből levonva az 1,5 milliós állami támogatást 11 millió Ft körüli alapárat saccolunk.

 Az Opel Ampera elég pofás külsővel rendelkezik, igaz első ránézésre nem feltétlenül lehet eldönteni, hogy milyen kategóriába is lehet besorolni. Van egy kicsi mindenből, leginkább egy alaposan földhöz nyomott ferdehátúként lehet leírni. Belülről nem kevésbé formabontó, akár egy űrhajó is megirigyelhetné az érintős, grafikus kijelzővel rendelkező műszerfalat. Ugyan az üléspozíció eléggé alacsonyan van, mégis viszonylag jól ki lehet látni az egyébként nagy belső térrel rendelkező Opelből. Ha már a beltér, az Ampera csomagtartója az alap 310-től 1005 literesig bővíthető. Egyébiránt a sebességére sem lehet panasz, az Ampera kilenc másodperc alatt képes százig gyorsulni, és 160-nál áll meg, ekkor is csak az elektronikus korlátozás miatt.Városban, kis távolságokon használva az Opel Ampera a benzinmotorja ellenére egy vérbeli villanyautó.

Teljesen tisztán, helyi emisszió mentesen tud megtenni télen 40-50, nyáron 70-80 km-t az akkumulátorban tárolt energiából. Hosszabb utazáskor benzinmotor hajtja az áramfejlesztő generátort, ezáltal 500 kilométernél hosszabb hatótáv adódik, anélkül, hogy órákra meg kellene állni akkut tölteni, vagy félni kellene, hogy lemerült akkuval maradunk az út szélén. A fogyasztás és a szén-dioxid-emisszió mérését megszabó ECE R101 szabályozás szerint az Ampera fogyasztása kisebb, mint 1,6 liter/100 kilométer, emissziója pedig nem egészen 40 gramm/kilométer szén-dioxid – állítja a sajtóanyag. Mi a 100 kilométeres ciklus négyötödét az akkumulátor energiájával tettük meg, 20,6 kilométeren át használtuk a belső égésű motort. 1,38 liter benzint és 10 kWh óra áramot etettünk meg így az autóval, az átlagfogyasztásunk a benzin tekintetében 1,4 liter körül alakult. Ha az összköltséget számoljuk ki, akkor 45,51 forint/kWh díjjal és 390 forintos benzinárral kalkulálva 100 kilométer 1001 forintra jön ki. Ez annyi, mintha 2,56 liter benzint fogyasztana az autónk 100 kilométerenként. A fenti adatok egy fogyasztási verseny során születtek, tehát mindent megtettünk azért, hogy keveset fogyasszon az autó (nem használtunk klímát, csak nappali fény világított, nem húztuk le az ablakokat és minden sebességhatárt betartottunk), azaz minél tovább kitoljuk a 40-80 kilométeres elméleti hatótávot. Aki 40 km-nél kevesebbet megy városban egy nap, az a benzinmotor hangjával és rezonanciájával ritkán fog találkozni. Ha lemerül az akkumulátor, akkor pedig hatótáv növelt elektromos autóként vagy hibrid autóként használható. Előbbi esetben a benzinmotor egy generátort hajt, ami a villanyhajtás számára megtermeli a szükséges energiát. Amikor ez kevés, akkor a rendszer automatikusan és észrevétlenül rákapcsolja a benzinmotort a kerekekre is, így tulajdonképpen egy hibrid autóvá válik. Természetesen lassításnál ilyenkor is eltárolja a visszatáplált energiát, sőt a generátor üzemben termelt és adott pillanatban el nem használt energia is az akkumulátorba kerül, így a gyorsításoknál nem feltétlen kell maximális teljesítményen járatni a generátort.

Az Ampera összességében minőségi, az Opel fejlesztéseit és lehetséges irányait elővetítő gépezet. Aki viszont azt állítja, hogy egy ilyen autó egyelőre csak kompromisszumképes embereknek való, teljesen igazat mond. Nem száz százalékig kiforrott, de mégis iránymutató és becsülendő próbálkozás volt, arról nem is beszélve, hogy az Európában értékesített 7700 példány a kimutatások szerint 13.000 tonna szén-dioxidtól mentette meg a légkört.

Még egy gondolat a végére: Amióta utaztam az Amperaval, az az érzésem, hogy az elektromos autózás elért arra a szintre, hogy ne csak városi, hanem utazásra is nyújtsak élményt. Túl szép, hogy igaz legyen? Mivel olyan szerencsés voltam, hogy ilyen autóval közlekedek e, és mivel sokan irigykedtek rám a cégen belül, ezért én is ide vésném a saját tapasztalataimat! 2018-ban Karvai Sanyi magabiztosan tette meg a másfél kilométernyi utat a mindkét szemére, egy Nissan Leaf elektromos autóval, mellyel újabb magyar rekordot állított fel. Tíz percen át, több, mint 2,5 km-t vezetett. Mi a tanulság? Nem az irigység, hanem az élménybe nyújtott remények!
Annák inkább Köszönettel tartozom a Sport1 munkatársainak, és különösen Dr.Tordai Istvánnak, aki beprotezsálta ebbe a luxuskocsiba.

Mikor megszülettem, akkor készült el a film 1988-ban. Ez már nagy kultuszfilmmé vált. A Magyar Televizíó Hónap Filmje c. blokkban néztem először, majd VHS-n és rengetegszer HBO-n. A  film, nem egy egyszerű vígjáték. Sokkal inkább, egy műfaj paródiája. A Roger nyúl a pácban, a klasszikus noir elemekre épít, stílus és korhűen: ’40-es évek Amerikája, whiskytől bűzlő, lecsúszott nyomozó, egy tipikus femme fatale, ráadásul a középpontban egy gyilkosság áll. És itt jön a képbe az egész dolog karikatúrája, a firkákkal! A klasszikus rajzfilmszereplők, aktív lakói az emberek világának, de emellett van egy saját birodalmuk is, amit Firkanegyed (Toon Town) néven emlegetnek. A komor, és borús központi cselekményt ők hivatottak könnyeddé tenni. Ezt a feladatot pedig kétség nélkül véghez is viszik!

A 80-as években a szórakoztatás terén Spielberg mellett a legmegbízhatóbb rendező Robert Zemeckis volt. Ez persze nem csoda, hiszen Zemeckis Spielberg legtehetségesebb tanítványának számított, és szerencsére be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Első igazán nagy dobása a Smaragd románca volt, aztán következett a Vissza a jövőbe-trilógia utánozhatatlan kezdő epizódja. Az első és a szintén kiváló második rész között Zemeckisnek sikerült még egyszer hatalmasat alkotnia a Roger nyúl a pácban-nal. Sokak gyerekkori kedvence több szempontból is újító volt: egyrészt létrejött az animáció és a valódi film minden eddiginél pompásabb találkozása, másrészt ennek magvalósításában úttörő technikát alkalmazott. Már önmagában ennyi is elegendő lenne egy jó filmhez, ám a Roger nyúl a pácban olyan történettel is szolgál, ami után bizony megnyaljuk mind a tíz ujjunkat. Összességében, a Roger nyúl a pácban, kiváló alkotás lett, még a hibái ellenére is! Nem tökéletes, de mindenképpen megkerülhetetlen klasszikus, amit minden filmrajongónak látnia kell!

Cselekmény:

Roger nyúl szeretetre méltó, lógófülű, hadaró beszédű balfácán, a rajzfilmsztár Baby Herman partnere. A tapsifülesnek oltári nagy szíve van, mindenkit imád, de a kis piros leginkább a feleségéért, a szexi Jessicáért dobog. Az asszony hűtlenségével kapcsolatos pletyka rossz hatással van kétdimenziós barátunk színészi teljesítményére. A stúdió felbéreli Eddie Valiant magándetektívet, hogy szaglásszon körül az ügyben. Amikor meggyilkolják Marvin Acme-t, az egyik éjszakai klub tulajdonosát, Roger nyúl lesz a bűntény első számú gyanúsítottja.

A film főcíme

Azt hiszem, nem csoda, ha sokak számára nyolcvanas évek egyik klasszikusának számít. Walt Disney mondta, hogy ő a mindenkiben élő gyereket akarja megszólítani. Ez pedig talán soha nem volt ennyire nyilvánvaló, hiszen a rendező Robert Zemeckis a kiégett és cinikus Eddie-n keresztül mintha a gyereküket elkísérő szülőket célozta volna meg: nincs semmi rossz abban, ha az ember felnőttként is törődik a rajzfilmfigurákkal. Persze, a hiperaktív Roger is mást jelent még gyerekként és mást felnőttként. De kortól függetlenül, jelent valamit.

Ezenkívül egy korábban soha nem látott technikai bravúrt sikerült megvalósítani: először szerepelnek filmvásznon élő szereplők és rajzfilmfigurák, akik tényleg egy világban léteznek (ugyan már láthattunk animált és élő figurákat együtt olyan Disney alkotásokban, mint a Mary Poppins, Ágygömb és Seprűnyél vagy a Pete sárkánya, de a rajzolt és élő karakterek interakciója nem volt ilyen élethű és hiteles). Az Eddie-t alakító Bob Hoskinsnak meg is mondták, hogy csukott ujjakkal fojtogassa Rogert, különben minden egyes pluszban kiszínezett képkockát levonják a béréből.

Mindenkinek szeretettel ajánlom gyerekeknek és rajzfilmrajongóknak.