A hirtelen megfázás miatt elmaradt a cikkírás, erőt vesztettem. December közepétől megfáztam sajnos, nem tudtam elkerülni egy komoly náthát. A betegségeket nehezen viselem, ilyenkor néha kibírhatatlan is szoktam lenni.  Karácsony előtt kezdődött a megfázás. Nem volt épp kellemes. Szerencse hogy volt Ambroxol és rengeteg tea filter itthon. Pár hét alatt rendbe jöttem! Picit néha be van dugulva az orrom, de egyáltalán nem vészes.

Kicsit bántam, mert ismét egy visszautasítás történt velem az elmúlt egy év alatt!  Nemcsak Nem adom felben, de máshol is kaptam! Az volt a helyzet, hogy lámpalázas voltam! Mindig is előfordult ez velem, Pl Mondoconon. Nehéz eset vagyok, csak koncentrálni tudtam az adott helyzetekre, nehogy közbeavatkozzon az autizmussom. Sajnos sose jutottam be a döntőre, de még 2X sem engedtek be. Itattam az egereket, mert néha nekem is vannak ilyen pillanataim, de olyan emberekkel szemben, akik ezt megérdemlik a győzelmüket. Belegondolni is rossz. Keményen dolgoztam, hogy végre meg tudjam csinálni, hogy célba érjek! Ez az év más volt, mint a többi. Nagyon sok szép dolog volt, de akadtak nehézségek is.

Mondoconon megismerkedtem egy új baráttal, Ricsivel, aki gyakran cosplayezik! Ricsi nagyon kedves embernek tartom, amikor első találkozásunk óta átölelt és megnyugtatott engem. Elfogadtunk egymást barátként és szeretetért, ahol sok-sok közös segítségért nyújtunk. Nemcsak Mondoconon tudok vele találkozni, de bárhol is. Idén nagy szerencsém volt, hogy több híreséggel készült több selfie. Egy dologra nagyon kell oda figyelnem! Semmibe sem szabad beleélnem magam, mint Ricsi.

A másik barátom, akivel szeptember óta ismerkedtem meg a Bókay kerten, ő Márió. Ő nagyon jól öltözött magas fiú. Ő is gyűjti a celebeket, akár csak én. Édesanyja kíséri fiát, aki segíti a sztárok gyűjtésébe. Elejétől tudták, hogy rengeteg sztárokkal együtt készült fotóim vannak, ezért ismerkedtünk először facen, majd személyesen. Néha követtem nagy bakit, de nem tehetek róla. Talán elkapkodtam, mert közbeavatkozott az autizmusom!
Azt beszéltem velük, hogy össze kell fognunk, nehogy egy sztárt se veszítsük el véletlenül. 

Toleranciát és elfogadást már senkitől sem várok el! Ez a dolog is megszakadt bennem. Mi van, ha ez az új lehetőség, vagy közösség is tönkremegy? Ráadásul ott a kórusóra. Mint írtam az ottaniak is nagyon kedvesek, de oda csakis tanulni és fellépni járok, ráadásul átmeneti közösség ez. Az elmúlt évek alatt megbiztattak azzal, hogy ne problémázzam el, de én féltem tőlük. Nem ők tehetnek róla, én vagyok az aki parázik. Az autizmusom miatt mindig úgy lépek ki a valóságba, hogy az emberek elfogadóak. Persze tudom, hogy vannak kivételek, de vajon kik?
Sajnos a pandémia kezdetétől egy kórustársat veszítettem el, Sacit. Eleinte barátságos volt és segítőkész, majd úgy viselkedett velem, mint egy vadállat. Nem értettem mi baja volt velem?! Ha írok bocsánatot, se híre sem hamva, de utána kitiltott engem a faceből. Úgy éreztem magam, mintha visszaküldtek volna a Tüskevár iskolába, és bántalmazás áldozatává válnék.
Eszembe jutott Bence! Én néha gondolok rá. Az életemben hatalmas tragédiaként éltem meg a barátsága elvesztését. Az hogy nehézségekkel küzdök mindennap, nem azt jelenti, hogy egy elesett és gyengejellemű ember vagyok. Egyszerűen azzal, ha leírok bizonyos dolgokat, (határokon belül persze) az már nem segít nekem. Sok hétköznapi ember talán azért ennyire zárkózott, megkeseredett és zakkant, mert cikinek tartják kimutatni az érzéseiket és beismerni, hogy baj van. Az emberek a politikának is behódolnak. Már aki...

Adok magamnak egy újabb esélyt az új évben, hogy boldog lehessek! Lelki traumáimat szeretném legyőzni, hogy azok a bizonyos személyek, akik soha többé ne okozzanak kellemetlenségeket. A jövőt viszont csupa széppel szeretném kitölteni, amelyeket megmutatnék a szeretteimnek. A jövőt lehet változtatni úgy, ahogy szeretném. Remélem sikerülni fog.