A tavasz jelenléte erősebben van már jelen. A négy napos hosszú hétvégék után megviselt a tavaszi fáradtság. Március 19-én egész éjjel nem tudtam aludni, folyamatosan járt az agyam és persze másféle okok is voltak. Hajnalban keltem fel és lassabban készülőben voltam a 2 napos Mondoconra. Megfürödtem, felöltöztem, majd elindultam Örsön. Nagyon zavaró volt, hogy találkozzam újra Dáviddal, persze hozta a kísérőjét, Diát, aki ő az egyik barátnője. Sajnos bizonytalan volt a találkozási helyünk, de megtudtunk oldani másképpen. Jóval később odaértünk a Hungexpon, pedig korábban akartam odaérni, csak Dávid nem szereti a tömeget és a hangos zenét, ezért kell nekem odafigyelnem nehogy probléma legyen ebből. A szokásos célom, hogy újabb képeket készítsek, de nem sokat csináltam, de nekem fontosabbak a baráti kapcsolatok.
Mindig hordom magammal nyuszis sapkát, hogy Dávid fotózgasson egy kicsit. Valahogy oldanom kellett a bennem lévő feszültséget és az erős álmosságot. Mindeközben láttam három hírességet, Brian Muir, Kohei és Kevin Mcnally melyet szintén fotózásra kerültem. Forgatási jelenetbe is csatlakoztam, hátha kiderül, szerepelek e a Youtube-on. Én teljesen beleéltem magam, persze közben zavarban is voltam, mert az ASD fotoklub projekt feladatára kell koncetrálnom.
Amikor november óta idekerültem az ASD foto klubban, többet tanulok a fotózásról, mint a sorstársaim. Nagyon ügyesek, s persze precízen alkotnak fotókat és videókat.
Csendes Péterrel beszélgettem pár percet facen, azt mondtam, hogy a telefonommal sokkal jobban szeretek fényképezni, mint a drága gépekkel. Azt tanácsolta, hogy folyamatosan gyakoroljak, ahogy eddig szoktam. Péter nagyon büszke rám és érzem, hogy bízik bennem. Van azonban más is. Sokszor vagyok sok. Egyszerűen arról van szó, hogy sokat szeretnék megmutatni magamból és ez azért van, mert nem tudhatom lesz e kiállítják e a fotóimat. Sajnos tavaly decemberben nem állították ki a szivárvány alkotásomat, így hát nagyon csalódtam. Mivel most van egy lehetőségem, sosem akarom feladni a harcot. Bennem azért ott a félelem. Mégpedig attól félek, hogy újabb kudarc ér véget.
Mikor elindultam hazafelé nagyon boldog voltam. Közeledik az autizmus világnapja is. Megemlékezem! Az a nap, április 2-a lesz az én napom. Az autizmusom rég elfogadtam, de az a baj, hogy a társadalom nem lenne ennyire gyűlölködő és előítéletes annyira más lenne minden.
Mikor hazajöttem meg is vacsoráztam. Fáradt voltam, kimerültem, leterhelődött az agyam. Fontos volt nekem az, hogy mások lássák, mennyi tudok alkotni. A Mondoconon nagyon jól érzem magam és szeretnék a továbbiakban is fotózni. Addig sem gondolok a tragédiáimra, a nehézségeimre. Talán szert tehetek új barátságokra is. Az utóbbival azonban vigyáznom kell, mert a kapcsolataim hamar tönkremennek sajnos és könnyen érhet kudarc. Mi autisták sajnos hajlamosak vagyunk a gyakori kudarcokra. Mindig reménykedek egy új kapcsolat kialakulásakor, hogy minden jól alakul most, de aztán elég egy vagy két hiba és minden összedől. Mint egy rosszul épített ház.
