Cicus blogja

Relatív szépség tábor

2023. március 09. - Anita cicus

A szombat egy nagyon fontos nap volt, amely márciustól május végéig, kéthetente minden szombat délelőttől tartják a Relatív szépség divattábort Kispesten. A 148-as busszal mentem oda a rendőrkapitányságig. Nehezen találtam rá a helyre, mert kicsit rejtve van a Dobó Katica utcán. 9-re érkeztem, de újból tudtam találkozni néhány ismerőssel, köztünk Napsugár Annával, Pankával és édesanyjával, akik ők is jöttek a Relatív szépség divatbemutatójára. Kicsit olyan volt a művelődési központ hangulata, mint a Kondor Béla Közösségi háznak. 

20230304_091757.jpg

20230304_091801.jpg

Kéri Éva nyitotta meg az alkalmat. Megtörtént ugyan az első nap, szokásos bemutatkozó kör és játékok. Fontosnak tartják a fogyatékosság és az akadálymentesség kiemelését. 
A Relatív Szépség projekt célja a zárt közösségek kinyitása mellett az emberek látásmódjának,
gondolkodásának kinyitása, társadalmi érzékenyítés, a sztereotípiák lerombolása.
A szépség relatív, az emberség nem: ahogy mindenki lehet szép, úgy mindenki lehet a
társadalom elfogadott, egyenjogú tagja. A szépségipar és a fogyatékkal élők világa is
ugyanolyan zárt világ, de ez nem kell, hogy törvényszerű legyen: a címlapokon nem csak
topmodellek lehetnek és a fogyatékkal élők sem csak a világtól elrejtve élhetnek.

A projekt két alappillérre épül: alkotó eseményekre és kiállításokra.

20230304_125627.jpg

329113785_748812546839655_1065176565881030710_n.jpg

A modellek minden esetben a társadalom perifériájáról (zárt
közösségekből) érkeznek: Down-szindrómások, autisták, értelmi- és/vagy testi fogyatékkal élők. Az
eseményen a modellekkel egy miniinterjút követően megtapasztalják, milyen érzés olyan
szépnek lenni, mint a topmodellek. Ezután profi fotókat készítenek róluk, amiből a grafikus
utómunkával létrehozza egy lehetséges divatmagazin címlapját. Ennek a magazinnak a címe
mindig a modell keresztneve, főcímei pedig a miniinterjúból kikerülő szövegek. Ezekből a
képekből kinyomtatott plakátok lesznek.

tumblr_inline_o0ltsmo4jq1to8h2v_500.gif

Nagyszerű napom volt ma. Remélem a következő alkalomkor minden kiderül. Az alkotóeseményen modellek, sminkes, ékszerész és fotós is részt fog venni. 
Szükségem volt egy olyan napra, amikor elmegyek, és új sikereket érjem el. A 2020-as nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, mert sajnos kimaradtam. Szerencsére videóra felvettem, amely megtekinthető az YT oldalalom. Hála istennek vége van a szörnyű Covid időszaknak, de látnak ennek a divatvilágnak, és ha sikerül, akkor tényleg évente ismétlik majd.
Nagyon sokat kell még tanulnom a divatról és szépségről, hogy sok mindent megértsek. Nem fogom szégyellni. Fontosabb az hogyan élek modell autizmus nőként.

A bejegyzés trackback címe:

https://cicusblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr6818067580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása