Ezen az augusztusi jeles napon érdekfeszítő témákat hoztak fel, közvetlen beszélgetés útján. Vajon milyen ma fogyatékossággal élő nőnek lenni? Mi az aktuális, hazai helyzet, milyen területen jelentkeznek nehézségek, és mik a lehetőségek?

16 órára volt a találkozó a Millenárison, ahol a Mammut bevásárló központ mellett található meg. Én a megszokott indultam a Moszkva térig, viszont 4-6-os villamossal mentem 1 megállót a Széna térig. Nem csoda, hisz ami most az életemben zajlik.
Itt várt engem Nikol is, akivel nagyon ritkán találkozom a Nem Adom Fel alapítvány eseményeken. Sajnos sűrűn dolgozik, és még szeptembertől egyetemen kezdi tanulását. Nikolnak nagy sikere volt az elmúlt évek során, miközben turnézott a NAF együttessel. Nem csoda, hisz egy nagyszerű mozgássérült hölgy.

Mellette Nikol barátnője, Bori, akinek nem volt kezei, csak a lábát használta. Jóval később csatlakozott egy kerekesszékes lány is, Zora. Csak 4-en voltunk, egészen estig. Nagyon izgatott voltam a programra, ahogy a kórus idején és a Japán esemény alatt. Bár én jobban szerettem volna körülnézni, de nem számít. Nikol és Bori mondtak beszédet erről az új egyesületről, majd nekiláttunk a 2 részes kvízjátéknak és a társasjátéknak. Egyértelmű hogy piknikezésről van szó, de ilyenkor, ebben a szombat délutánban talán ez most jól esett.

A program azért is volt különleges, mert a beszélgetésen keresztül objektív és szubjektív szempontok is megvilágításra kerültek érintettek és szakértők bevonásával. A beszélgetést átszőtte a nyitottság igénye.
Az önbizalom, s a munka kapcsán hallottam pozitív tapasztalatokat, de kevésbé motiváló élményeiket is megosztottunk egymást közt.

A csoportban bármit elmondhatok, amit megérzek, bár akadnak dolgok, amelyek a többiek sem értenek, de ez természetes, hisz ők sem érthetnek mindenhez.
Így jobbnak tartottam nem erőltetni, hogy különlegesnek születtem, de ha nem lennének, mit ér a különleges képesség? Néha az is eszembe jut, hogyha olyan érzékeny lélek lennék. Akkor sem, ha közbeavatkozik az autizmusom/epilepsziám.
Nem szégyellem elmondani az érzéseimet az önbizalmamról valamint a vágyálmaimról. Még akkor sem, ha nevetnek rajtam olyanok, akikben egy szemernyi érzelem sincs. Akiknek nincsenek érzései, azokat üresnek tartom. De most remélhetőleg esélyem lesz arra, hogy kiálljak magamért. Fontosnak tartom, hogy leküzdjem a bennem lévő gátakat, mert ami anno bántottak, többé nem fordulhat elő.