Lassan harmadik hete vágtam bele életem egyik legnehezebb kihívásába, hogy betöltsem a 30. életévemet. Úgy gondolom, hogy ez nehéz kihívás egy 30 éves felnőtt ember részére. Megpróbálom megtörni más hozzám hasonló sérült barátaimban azt a kemény jeget, mely csak nem akar elolvadni. Hogy milyen érzés 30 évesnek lenni? Nehéz.
Főleg azért, mert mikor énekelek a kórusban, akkor az első próbálkozás sosem sikerül, de többször kell gyakorolnom azért, hogy jóban fejlődjek. Így be kell kapcsolódni a társasághoz és újból kezdenem az egészet, amiért gyerekorom óta bántottak. Néha napján zavarban vagyok, emiatt sajnos könnyedén félre lehet érteni. Ebben a helyzetben természetes ez a viselkedés, hisz nyíltan beszélnek velem és tisztában vagyok azzal, hogy Pl: miért nem énekelhettek szólóban!
A pszichológusom, Lilla azt mondta, hogy ez óriási dolog, amit csinálok, hisz ő ilyesmit nem tudna tenni, amit én a sérültek által kórusába tartozom. Illetve Marcsi, amiért sokkal szebben énekel. Mióta járok a Never Give Up gospel kórus órára, hogy közel jövőkben fellépni megyünk, de amíg tehetem csinálni fogom tovább.
Nem beszéltem még a saját rutinomról is: A vers-írásomról! A verseim a Poet.hu-ban tettem, de még folytatom az versköltést. A novellát sem fogom abbahagyni! Egyszer kitettem az Agymanók saját Fanficemet Ha ezt még nem olvastátok el, a korábbi cikkemben el lehet olvasni:
http://cicusblogja.blog.hu/2018/01/20/agymanok_riley_az_iskolaban
Mindeközben 2016 karácsony másnapján kezdtem bele a regény írással, egy hasonló ,,Family guy történettel", némi erőszakkal és erotikával fűszerezve. Nem gyerekmese! A többi legyen meglepetés!
A könyvcím logó!
A KÖNYVCÍM BORÍTÓJA HAMAROSAN
Bízom abban, hogy ez idővel majd enyhülni fog és sokkal magabiztosabban fogok teljesíteni. A saját alkotásaimmal megmutatom, milyen vagyok, de ügyelek arra, hogy csak annyit áruljak el magamról amennyit szabad. Mert fontos tudni, hogy az én tevékenységeim csak egy részét mutatom meg a nagyközönségnek.
