Újabb előadó érekezett Magyarországra, melyet óriási sikert aratott. Sajnos közös kép nem készült egymásról, mert valszeg nagyon sietnie kellene. De azért nekem tetszett a koncert! A nézők szerint elég gyenge volt Dr. Alban koncertje. Eleinte féltem, hogy elmossa az eső, de szerencsére korra délután történt az esőzés. A Bókayban szépen sütött a nap és még este is díszkivilágítást is hozta a nézőket.
1957. augusztus 26. –ám született Enugun, nigériai születésű svéd fogorvos, énekes, zenei producer. Stockholmban, a svéd zeneiparban tevékenykedik mint előadó és producer. Ő üzemelteti a dr-records lemezkiadót, mely az ő lemezeit is kiadja. Zenéiben az eurodance, hiphop, reggae és dancehall stíluselemek keverednek.
Dr. Alban James Brown és Fela Kuti zenéin nőtt fel. 31 éves korában elvégezte az orvosi egyetemet, majd Svédországban dolgozott fogorvosként, közben DJ-ként tevékenykedett a stockholmi Alphabet Street Klubban.
1990-ben találkozott Denniz Pop producerrel, a SweMix kiadó alapítójával. Közös munkájuk gyümölcseként jelent meg a Hello Afrika című kislemez, melyben Alban Afrika iránti szeretetéről énekelt, és közreműködött benne Leila K rapper is. Első albumából – amely szintén a Hello Afrika címet viseli – világszerte egymillió darabot adtak el.
Egy évvel később megjelent a második album, a One Love, amelyből világviszonylatban 1,6 millió darabot adtak el. Az első kimásolt kislemez az It’s My Life (Az én életem) volt, melyből számos remix is készült. A legsikeresebb, melyet a lemezlovasok is játszottak, a Raggadag Remix volt. A kislemez számos országban előkelő helyezést ért el a slágerlistákon. A harmadik album a Look Who's Talking címet viselte, akárcsak a róla kimásolt első kislemez. Alban az 1990-es években a népszerű eurodance, eurodisco stílus jegyében készítette dalait, melyek az MTV Braun és Hit List Uk listáira is felkerültek.
Dr. Alban összesen 5 millió albumot és 6 millió kislemezt adott el. A No Coke című dala, amely az első albumán található, az antidrog-kampány zenéje is volt.
1998. augusztus 30-án Denniz Pop producer gyomorrákban meghalt, így Albannak egyedül kellett boldogulnia, és kezdeti sikereit már nem tudta újra megismételni. A Born in Africa című album már Denniz Pop nélkül, a svéd La Cream együttessel és Daddy Showkey-vel készült el. Több előadóval is dolgozott, többek között Sash!-sel, aki a Colour the World, illetve a 2007-es Habibi című dalban is énekel. Legutóbbi albuma a 2007-ben megjelent Back to Basic.
Jó lett volna hazahozni egy közös képet vagy egy dedikált képet. Tavaly Kelenföldön a Boney M koncertezett a Etele plaza előtt és ugyanez történt hasonló esett, hogy nem akarnak közös képet csinálni. Ez eléggé rosszul esett, mert szerettem volna hogy egy fotóalbumba bekerüljön mellettem egy előadó. Ha a szervezők megengedték volna, akkor biztos készült volna egy közös kép. Persze vannak még olyan koncertek, amelyek nincsenek meg. Idővel, ha lesz rá lehetőségem lecsapok rájuk.
Ezen a héten Szűch Juditról fogok készíteni egy összefoglaló cikket, mely szintén Bókay kertben készült egy fergeteges koncert. Összefoglalom az énekesről szóló élményeimet és természetesen most is lesz koncertbeszámoló.
A Táncolj még a című dallal kezdtem ismerkedni, mellyel a Fresh dolgozta fel. Majd jött a Füstifecskék és az Irigy Hónaljmirigy paródiája. Az énekesnő énekes zenéit 2000-től kezdtem hallgatni intenzíven a Sláger rádióban. Voltak olyan dalok, amelyek egy-két slágerszám is felcsendült és persze mindenki ismeri. Egy koncerten sokszor változik az eredeti dalok stílusa. Sok esetben másképpen adják elő. Van, aki akusztikusan, van aki pörgősebb változatban mutatja be a színpadon. Ez előadófüggő.
1953. Augusztus 15.-én született Budapesten, magyar énekesnő.
Zenei általános iskolába járt, ahol zongorázni tanult, majd a középiskolában fodrásznak készült. A Fodrász Egyesület Tavasz ´67 nevű leánykórusában énekelt. 1966-ban alapította testvérével, Szűcs Antal Gáborral a Szivárvány együttes (Sashalom) együttest, amely az akkori slágereket játszotta. 1969-ben az Aludj, édes c. mari népdallal debütált a Magyar Rádióban. 1970-ben a Munkaügyi Minisztérium által kiírt népdalversenyen a zsűri különdíját kapta. Tagja volt a Harmónia vokálnak. 1971-ben az OSZK Stúdióban, 1972-től pedig már a Rádió táncdalstúdiójában is tanult énekelni.Az 1972-es Ki mit tud?-on indult, de az első magyar női popegyüttesben, a Beatricében is zenélt. Hangszere a zongora volt. A 70-es évek végén divatos diszkóstílusban énekelt, amire bőven akadt vevő Magyarországon. „Diszkókirálynő” elnevezése is innen ered. Az igazi áttörés 1977-ben jött a Metronóm ’77 fesztiválon, ahol a Táncolj még! funk stílusú dalt adta elő, amellyel elnyerte a harmadik helyezést és a Hungaroton cég érdeklődését. Egy évvel később már megjelent az első nagylemeze, amelynek a címadó dala éppen a Táncolj még! volt. Az album platinalemez lett. A televízió elkészítette az énekesnő első show-műsorát, amely ugyancsak tetszett a közönségnek és végül de nem utolsósorban, a Pop-meccs című vetélkedőben a közönségszavazatok alapján ő lett az év énekesnője.
Elsősorban a hetvenes évek végén és a 80-as években volt sikeres. Külföldön is jelentős sikereknek örvendett (pl. az akkori NDK-ban, Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Kubában). 1979-ben az énekesnő „h” betűt tett a keresztneve végére, mégpedig a K-Tel svájci lemezkiadó kérésére, amely akkoriban diszkóslágereket is kiadott híres művészek előadásában. 1979-ben két dallal is (Mammy Good Night; Forever) szerepelt a K-Tel diszkódalok válogatásalbumain („Disco Mania”; „Disco Action” című lemezek).
Sőt a K-Tel második 1979-es diszkóválogatásalbum („Disco Action“) posztere már őt ábrázolta. Így a művésznő második nagylemezén is már csak a JUDITH művészneve szerepelt, amely egyben az album címe is lett.
Volt komoly érdeklődés iránta az NSZK-ból is, de végül nem jött össze a dolog. Hiába jelent meg négy kislemeze az EMI Electrola kiadónál és hiába segített neki a Boney M. mögött álló Frank Farian is, vízumprobléma miatt nem lett sztár Nyugaton. Kinti menedzsere, aki nagylemezt tervezet Judithtal, sajnos egy idő után feladta, mert nem tudott heteket várni csak arra, hogy az énekesnő kiutazhasson.
1984-ben pedig egy osztrák impresszárió szerette volna menedzselni őt, azután, ahogyan hallotta a Bilgeri & Judith duettjét, a She's A Break Dancer – Body To Body címűt (a dalhoz látványos klip is készült Ausztriában), de a Hungaroton cég, amelyhez szerződés kötötte Szűcs Judithot, nagyon drágán akarta eladni az énekesnőt. Így az énekesnő már végleg lemondhatott a világhírről. 1984-ben Fülöp Csaba fotóssal, zeneszerzővel, a Dinamit együttes szövegírójával már komoly volt a párkapcsolata. 1985 januárjában az énekesnő Kubában koncertezett, terhesen, a Skorpióval. 1986 májusában elkészült a hetedik, Tudod, a tiéd vagyok című nagylemeze, és abban az évben június 17-én megszületett kislánya, Fülöp Tímea Rita. Férjétől 1995-ben vált el, tízévi házasság után.
Lemezei az utóbbi években is megjelennek. Eddig 20 albuma jelent meg. 2022 – 50 Jubileum.
Bátyja: Szűcs Antal Gábor is zenész, gitáros, közreműködött Judith lemezein. Testvérei még Szűcs Annamária, Szűcs László, Szűcs Bálint.
Ismert dalai:
Szólj már, vagy kiabálj(1972)
Nekem csak vele kell a szerelem(1973)
Kékszárnyú lepke(1974)
Mondd azt!(1975)
Remélem azt(1976)
Boldog vasárnap(1977)
Tépj egy szál virágot(1977)
Éjfél után(1977)
Táncolj még!(1977,1978)
Ha táncolsz velem(1978)
Gyere a Disco Club elé(1978)
Nincs rajtad kívül senki sem(1978)
Eleonóra '904-ből(1978)
Egy apró vallomás(1978)
Tavaszi hangok(1978)
Járd el a Zorba dalát(1979)
Mikor emlékül írtál egy dalt(1979)
Hozd el a holnapot(1979)
Kérlek, hogy jöjj el(1979)
Űrdiszkó(1979)
A tanítás után(1980)
Száguldás(1980)
Elbúcsúzom(1980)
Meleg az éjszaka(1980)
Dodona(1981)
Nagy idő(1981)
Tíz centire a térképen(1981)
Van-e helyem(1981)
Ilyen ma egy lány(1981)
Szex-ideál(1982)
Egy levél (aláírás nélkül)(1982)
Didididididididergek(1982)
Csak egy szépszemű csavargó(1982)
Kihajolni veszélyes(1982)
Itt a karácsony(1983)
Karolj belém(1983)
Rock and roll(1983)
Video(1986)
Elkéstem(1988)
Én elhiszem(1988)
Most szólj!(1988)
Rumeláj (Rumelaj)(1989)
Még sohasem(1990)
Nem volt már rég(1990)
Ne szégyelld(1990)
Hello(1991)
Valami forró(1991)
Csak azt ne mondd (Light My Fire)(1992)
Mit tegyek hogy érezd(1998)
Tűzszínű éj (Just Walk Away)(1998)
Kezdjünk új életet(1999)
Soha nem elég(1999)
Ha belehalok százszor is(1999)
Rio(2001)
Búcsú(2002)
Elvarázsoltál(2007)
Legyen ez a tűz(2010)
Szűcs Judith akaratlanul hozzájárult a legendás magyar rock and roll formáció, a Hungária felbomlásához, amikor 1982-ben úgy döntött, hogy Szikora Róbert lesz az „udvari“ szerzője. A Hungária-tagoknak nem tetszett, hogy az énekes-dobosuk a magyar diszkókirálynőnek ír dalokat.
1983-ban Mándoki Lászlót, a Dschinghis Khan együttes tagját hívta meg vendégnek Szűcs Judith a Szeverevetlevek című ötödik show-műsorába. Mándoki, aki mellesleg olyan diszkósztárnak is írt azokban az években dalokat mint Amii Stewart volt, pedig köszönet jeléül duettet produkált kettőjük számára, amely az említett 5. Szűcs Judith show-műsorában hangzott el.
Az egyetlen rockslágerét, a Ne siess (1985) címűt, egy magyar származású nyugatnémet zenész és producer, Sereg Imre (aki egyébként dolgozott Nina Hagennel és a Nenával is) írta, annak ellenére, hogy Magyarországon hosszú hagyománya volt a rockzenének és mindig sok nagyszerű rockzene alkotó állt az énekesek rendelkezésére. Szűcs Judith az akkori nyugat-berlini Spliff stúdióban énekelte fel az említett sikeres dalt.
Szűcs Judith népszerű volt az amerikai magyarok körében az Egyesült Államokban is, 1985–2005 évek között az ott élő magyarok rendszeresen meghívták az énekesnőt és szerveztek neki fellépéseket. A 2014-es év végén az énekesnő meghívást kapott a londoni honfitársaitól is. Ugyanebben az évben a németek is meghívták őt hazájukba, ahol egy nosztalgikus televíziós műsor vendége volt, mégpedig az egykori nagy tévé-revüműsor, az Ein Kessel Buntes folytatásában. Ebben a nagyszerű műsorban annak idején rendszeres sztárvendég volt.
Szűcs Judith koncertet adott a koszovói békefenntartó erők magyar katonáinak 2003 karácsonyán, konkrétan a pristinai táborban szerzett jó kedvet a katonáinknak.
Szűcs Judith dalait is feldolgozzák más énekesek. A legtöbb cover verziós dal nem az énekesnő legnagyobb slágereiről, de a lenyűgöző karácsonyi dalról, az (1983) készült, többek között Malek Andrea, Bery, Baby Gabi, Bencsik Tamara, Mask előadásában.
Akármennyire is idős volt már Szűch Judit nagyon jól bírta a koncertezést. A lényeg, hogy önmagát adta, ez pedig nagyon fontos volt. Modern és klasszikust énekelt. Nemcsak idősebb korosztály volt jelen a bulin, hanem hozzám hasonló fiatalok és fiatalabbak is. Ezek a számok megunhatatlan különlegességek. Sokszor az eredeti változatok a legjobbak.
Az Animal Cannibals Máté Péter-díjas magyar rap/hiphop csapat, a stílus egyik magyarországi előfutáraként is szokták őket nevezni. Alapvetően a könnyedebb formákat preferálják, így a viccesebb, de mégis mondanivalóval bíró szövegeik szélesebb közönséghez is el tudnak jutni. A kannibálok népszerűsége máig töretlen. A tagjai: Ricsipi, mint Dósa Richárd, és Qka MC, mint Koller László
A csapat 1989-ben alakult, azonban a kezdetekben csak mixelgettek. 1990 januárjában született meg az első rap-dal. Ekkor az AC még háromtagú volt. A harmadik tag 1991-es távozásával a duó felvette az azóta változatlan formáját. 1990 és 1995 között minden évben kiadtak egy hatvan perces demokazettát, aztán 1995-ben az addig elkészült anyagot Deseő Balázs segítségével már jó minőségű felvételekké alakították és ennek hatására a Warner-Magneotonnal kötött szerződés után 1995-ben megjelent első kislemezük, a Takarítónő. Innentől stabil folytatás következett: 1995-ben az első album Fehéren fekete, feketén fehér címmel, 1996-ban a Reggel, délben, este, majd 1998-ban a Kés, villa. Közben a srácok szorgalmasan koncerteztek, évente több mint 150-200 fellépést vállaltak. Egy platinalemez, két aranylemez és három Aranyzsiráf díj boldog tulajdonosai lettek.
1996-ban hívták életre a Fila Rap Jam nevű rendezvénysorozatot, mely fiatal rap és hiphop zenészeknek teremtett lehetőséget arra, hogy bemutassák magukat. A verseny rendkívül népszerű lett, öt telt házas Petőfi Csarnok és három FRJ cd után 2000-ben rendezték az utolsót. A kannibálok továbbra is fontosnak tartják a tehetségek felkutatását, így a Rap Jamek után következett a Hip Hop Mission, a Radio Deejay Mikrofon Mánia, az It’s Rite! tehetségkutatók, a Roots And Routes projekt, az Offline Battle és a Cseh Tamás Program. Közben a lemezek gyártásával sem álltak le: 2002-ben a Mindent lehet trilógia első részével útnak indították legújabb ötletüket, amelyben a vendégül hívták más műfajok jeles képviselőit egy-egy közös munkára (dolgoztak Somló Tamással, az Anima Sound Systemmel, a Cotton Club Singersszel stb.) Lemezeik érdekessége, hogy legalább 3-4 slágert tartalmaznak, dalaik sorban másznak fel az eladási listákra. Több, mint 50(!) videóklipet készítettek a dalaikhoz válogatott rendezőkkel (Bergendy Péter, Káel Csaba, Kriskó László, Oláh István, Antal Nimród stb.). Saját YouTube csatornájuk a youtube.com/kannibalok01 ahol az eddigi összes lemezük, daluk megtalálható rengeteg extrával (werkfilmek, tévés szereplések, koncert videók stb.). A YouTube-os nézettségük 10 millió felett van. 2009-ben megkapták a Magyar Könnyűzenéért VIVA Comet díjat.
Az Állat Kannibálok saját maguk írják a szövegeiket és a zenéiket, sőt, számos más zenekarnak is írtak már szöveget. Állandó segítőjük, zenei főokosuk: Deseő dBalage Balázs. Lényeges még, hogy nem playback-ről koncerteznek. A fellépések mellett gyakran a DJ pult mögé is állnak, számtalanszor kérik fel őket műsorvezetésre és már közel 10 tévécsatornán készítettek saját műsort. Qka MC és Ricsipí rendkívül büszkék arra, hogy 2012-ben 19 hazai hiphop formáció közreműködésével létrejött a Respekt! című album, amelyen a honi rap-elit tiszteleg egy-egy feldolgozással az Animal Cannibals előtt. A csapat napjainkig aktív.
A koncerten felcsendült A Takarítónő, Budapest nyáron, Csajok a csúcson, Ülünk a vonaton és sok más ismert szám. Sajnos Hazafelé az út veszélyes nem volt. Nekem ez a nagy kedvencem volt ebből a számból. Látszott az énekeseken, hogy lazák voltak, és természetesek. A rajongók a koncert végén a minden közönség vonatoztak az Ülünk a vonaton című számban.
Akkor még óvodás voltam és nem ismertem a rap csapatot. Róluk először a testvéremtől tudtam, amikor állandóan ezt hallgatta. Csak akkor szereztem tudomást a létezésükről, amikor a Takarítónő ment a A3-on. 1996-ban kapta meg a barátaitól a Reggel Délben Este című albumot. Nemcsak ezt hallgattta de más rap zenéket is. Nagyon szereti a műfajt. Fekete lemeznek hívtam, mivel tele voltak mocskos dumákkal és szüreális dolgokkal. A borító alapján éreztem, hogy jó lemez lesz. És igazam lett. Természetesen fontosnak tartottam, hogy belehallgassak mielőtt döntést hozok a testvérem viszálykodása miatt. Szeretem jobban megismerni őket, mint ahogyan Geszti Péter Rapülök számoknál is. Hiszen van, amikor többször belehallgatok egy albumba, hogy jobban „áttekintsem”. Évente 150-200 fellépést tudnak előadni. Aki szeretne velük élőben találkozni, akkor figyeljétek az utcákon a plakátokat vagy facen keresztül.
Felejthetetlen volt a május 24-i nap. Februárban volt egy hirdetés a facebookon, melyett jelentkezhet bárki bármelyik tehetséggel. Tehát a lehetőség bennem van, így hát jelentkeztem. E-mail-es és telefonos megbeszélésük alkalmából számítottak rám, hogy eljövők ide Rákospalota felé. Ott ismertem meg a kávézó vezetőikkel, akik 1 éve kezdték el müködésüket. Megkínáltak nekem zsíróskenyérrel, rágcsálnivalókkal és űditökkel. A kávézó dolgozói szervezték meg az 1. Ki Mit Tudot, így remekül éreztem magam, mióta először éltem a lehetőséggel.
Megvártam, hogy elkezdődjön a várva várt műsor. Az első fellépő egy duó lépett fel, és olyan elképesztő dalokat adtak elő retro slágerektől egészen a mai napig. A másik fellépő egy fiatal hölgy volt, aki az idei Eurovizíós dalfesztivál győztes dalát énekelte el. A harmadik egy srác volt, aki az Eminem- The Real Slim Shady című dalából dolgozta fel magyarul. Annyit elárulta, hogy az idei X-faktorban is részt vesz. Remélem sikerülni fog és sok sikert kívánok neki. A következő jelentkezők a Domaháza hagyományőrző táncosai léptek fel, és egy fantasztikus cigány koreográfiát adták elő. Emlékeztet arra, amikor egyszer a Nem Adom Feles barátaimmal elmentem Martonyiba és még 3 Nem Adom Feles faluba szórakozni. Ősszintén bevallom, hogy sokat tanultam tőlük, mi az ami jó és rossz itt hozzájuk, és persze miket éltem át. Köszönet azért a Nem Adom Fel háznak, mert megmutatták azt, hogy a cigányok is emberek, mint a fogyatékkal élők, de vannak rosszak is, akiktől el kell kerülni.
Az utolsó jelentkező én voltam! Hoztam a tehetséges oldalam, bár nagyon zavarban voltam, szokásomhoz híven. Mindenre odafigyeltem amennyire csak lehetett. Picit még izgultam, de elfogadtam magamban, hogy sose adom fel. Én persze a megszokott Republic számmal adtam elő, mint tavaly a Dunakanyar énekversenyem, de idén nyáron az Euromusic versenyen adom elő Dömsödön. Az egyik versenyző megjegyezte, hogy milyen szépen énekelek. Megvallom, még feljődnöm kell. Igaz, hogy anno a Kincsesház suliban fejlesztettem magam némi tudás szinten, de az nem olyan átlagban. Azt teszek, amit tennie kell, s amennyit a tudásom enged azt meg tudom csinálni. Általánosban mindig 5-ös voltam énekből. A versenyző szava nagyon jólesett. Ez pedig óriási dolog.
A közönség szavazatai alapján 3-an jutottak tovább a szeptemberi döntőben, ami azt jelenti számomra véget ért a verseny. Viszont elismerő oklevelet megkaptam a kávézó dolgozóitól. Nagyon hálás vagyok, hogy ott lehettem és előadtam Rákospalotán. Nagyon büszke voltam a Ki mit Tudra, mert igenis tudok felszabadult lenni. és sokak arcára csaltam mosolyt! Habár nem jutottam a döntőbe, tovább kell lépnem. Nem maradhatok mindig sérülten fekve. Össze kell szednem magam. Végülis ezt csinálom mindig. A nyár folyamán szeretnék máshova is elmenni. Azt terveztem, hogy ugyan ezzel a Republic dallal megyek el Dömsödre és másfajta élmények várnak rám. Mindenek ellenére én folytatom azokat a terveket, amelyeket elterveztem. Még akkor is, ha nehéz időszakomat élem.
Felejthetetlen volt a május 18-i- és 19-i nap! A 2024-es Budapest Comic Cont rendeztek Hungexpon, ahol nemcsak olyan világsztárokkal lehetett találkozni, mint Eric Roberts vagy Deep Roy, hanem számos érdekességekkel lehetett kipróbálni és kvízjátékokra részt venni Bár a Budapest Comic Con két bejelentett sztárja, Graham McTavish és Alexander Ludwig sajnos nem tudott részt venni a rendezvényen, a szervezőknek mégis sikerült remek színészeket meghívniuk. A Harry Potter-filmek, valamint a Star Wars sztárjai elmondták, hogy csak a véletlennek köszönhetik, hogy színészek lettek.
Itt senki sem érezte magát kívülállónak, a rengeteg cosplayer-t bármikor meg lehetett állítani egy közös fotóra. A jelmezektől a rajongók teljesen eldobták az agyukat, az aprólékos tervezés tehát mindenképp kifizetődött, néha már egy forgatási helyszín hangulatát keltette ez a kavalkád.
Rengeteg szimulátort ki lehetett próbálni, vagy visszamehettek az időben, hogy leteszteljék, milyen is egy 80-as évekbeli Commodore 64-es gépein játszani, de a PlayStation legújabb játékaival is bárki elvonulhatott a valóságból egy kis időre. A rendezvénynek ez volt az a szekciója, ami a legtöbb türelmet igényelte a látogatóktól, hiszen a legkisebbektől az idősebb korosztályig mindenki szívesen ki akarta próbálni a játékokat. A segítők itt is mindent elmagyaráztak, a VR autóvezetésnél nagyon figyeltek a higiéniára, minden viselő után letisztították a szemüvegeket és úgy adták rá a soron következőre.
Megcsodáltam a Comic Con új társrendezvényét a Board Game Expot is, ahol izgalmas játékokkal találkoztam.Több mint 300 asztallal és egész napos színpadi programokkal várják a játszani vágyókat. Emellett sok feltörekvő magyar játékfejlesztővel, még piacon nem kapható játékkal és közönségkedvenc társasjátékokkal is találkozhatnak a vendégek a hétvége során.
A másik épületbe Koreaon rendezték, ahol 𝒐̋𝒆𝒙𝒄𝒆𝒍𝒍𝒆𝒏𝒄𝒊𝒂́𝒋𝒂 𝑯𝒐𝒏𝒈 𝑲𝒚𝒖𝒅𝒐𝒌, 𝒂 𝑲𝒐𝒓𝒆𝒂𝒊 𝑲𝒐̈𝒛𝒕𝒂́𝒓𝒔𝒂𝒔𝒂́𝒈 𝒃𝒖𝒅𝒂𝒑𝒆𝒔𝒕𝒊 𝒏𝒂𝒈𝒚𝒌𝒐̈𝒗𝒆𝒕𝒆 nyitotta meg. Megtekintettem a Korea tradicionális előadásait és a világhírű 𝐌𝐚𝐲𝐓𝐫𝐞𝐞 is színpadra lépett, holott a BCC nagyszínpadán is előadtak.
A másik oldalon pedig az OGEX (Országos Gaming Expo) került megszervezésre, ahol megtartották az idei döntőt. A játékról és a játékos közösségről szól, így nem meglepő, hogy kedvenc hobbink tudományos megközelítésére is kiemelten törekszünk.
Visszatérve a helyszínre, meglátogattam a képregény oldalt, ahol számos képregény alkotókkal találkoztam.
Hyun Jin Kim világszerte ismert oktató, illusztrátor és festő. Alapítója a SUPERANI művészeti kollektívának, valamint az elismert koreai AniChanga Art Schoolnak, ahova minden művészeti babérra törő alkotó szeretne járni, hogy fejlessze képességeit. Hyun Jin hozzáállása és munkamorálja határozza meg a SUPERANI minden alkotójának irányadó normáját. A kollektíva olyan nagy nevekkel rendelkezik mint Jae Kwan Park, Jisu Kim, Karl Kopinski és a nemrég elhunyt Kim Jung-Gi.
John Higgins valószínűleg a legtöbbeknek arról lehet ismerős, hogy ő színezte aWatchmen-t és a Batman The Killing Joke-ot. Ő készítette, írta és rajzolta a nagy sikerű Razorjack sorozatot is. Önéletrajzi művészeti könyvet is írt és tervezett, Beyond Watchmen & Judge Dredd: The Art of John Higgins címmel, amelyet a Liverpool University Press adott ki. A 2000AD rendszeres munkatársa, jelenleg Michael Carroll íróval és Sally Jane Hurst színésszel dolgozik együtt a Dreadnoughts című Judges-előzménysorozaton.
Visszatérve a StarZoneban, ahol a Deep Roy fotózásra kifizettem és legjobbat feltöltötték nekem. Eric Roberts-el viszont nehéz volt megkérni vele egy közös képet, mert egy fekete nő mindig ráintett, hogy ne fotózzam vele. Szerencsére megoldódott a probléma, így legalább csináltam, nem is egyet, de hármat is készítettem!
Guardeep Roy (ismertebb nevén Deep Roy) 1957. december 1-jén született Nairobiban, Kenya fővárosában. Kezdetben Londonban tanult könyvelőnek, ám ezt hamar abbahagyta és inkább egy komikusképző iskolában folytatta tanulmányait. 1970 áprilisában kapta meg első színpadi szerepét a londoni Palaca Theatre-ben. Profi filmszínészi karrierje Az új bosszúállók című sorozattal indult be, ahol a "Célpont!" című epizódban debütált. Ezután karrierje folyamatos felfelé ívelésbe kezdett.Alacsony termete miatt (135 cm) gyakran alakított aprócska karaktereket.
Ismertebb, jelentősebb szerepei: Teeny Winny -Végtelen történet Umpa Lumpa (Oompa-Loompa) - Charile és a csokigyár Keenser - Star Trek A Star Wars (Csillagok Háborúja) filmekben belebújt Yoda Mester, R2D2 és Ewok jelmezbe is.
Eric Anthony Roberts amerikai színész, aki 1956. április 18-án látta meg a napvilágot. Pályáját A cigányok királya című filmmel kezdte meg 1978-ban, amivel elnyerte a Golden Globe-díj legjobb színész jelölését. Sőt alig 8 évvel később Szökevényvonat című filmben nyújtott mellékszerepéért Golden Globe és Academy Awardra jelölték. Az 1990-es, 2000-es évek alatt további drámai filmekben, illetve TV-filmekben szerepelt, miközben már tévésorozatokban is megjelent. Egyértelműen mondható, hogy a 90-es és 200-es évek egyik ikonikus rosszfiúja. Nem ő az egyedüli a családban, aki színészkedéssel foglalkozik, hiszen húgai Julia Roberts és Lisa Roberts Gillan, valamint lánya Emma Roberts színésznők.
Ismertebb, jelentősebb szerepei: Tomas Leon - A specialista Sal Maroni - A sötét lovag Buck McGeehy - A szökevényvonat James Monroe - A feláldozhatók Alex Grady - Riválisok
Nagyon feltöltött ez a hétvégi conozás, de nagyon büszke voltam magamra. Igaz, néha össze-vissza boklászom az expo területén. A rajzfilm rajongásom mindig is büszkélkedem az kultúrához, de csak azt tudom adni, amim van.
Európa-napot rendeztek Budapesten, a Szabadság téren. Koncertekkel, EU-s információkkal, változatos családi és gyerekprogramokkal, kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal várták az érdeklődőket.
Délelőtt a Szabadság térről indul a „20 év – 20 km – EU-s futómaraton, mely Magyarország 20 éve csatlakozott az Európai Unióhoz, ezért szerveztek. 20 km hosszú távot. De volt 2 (2 kör + 1 kör – tetszőleges sorrendben) és 3 fős váltó is (3×1 kör). A nagyszínpadon fellépett a Lázár Tesók, a Carson Coma Akusztik Trió és a Szabó Balázs Bandája. A legkisebbek számos gyerekprogram közül választhattak: koncertezett Bognár Szilvia, a Hahó Együttes és az Iszkiri Gyerekzenekar, és volt bábjáték is a Majorka színházzal.
Az EU-s évforduló alkalmából a családok és az érdeklődők számos program közül választhattak, így minden korosztály talál majd kedvére való elfoglaltságot magának: többek között koncertek és különböző kézműves foglalkozások is színesítették a rendezvényt. A kilátogatók az európai uniós polgárok jogairól, az uniós munkavállalás és külföldi tanulás lehetőségeiről, valamint különböző szakmai gyakornoki programokról is tájékozódhatnak. A helyszínen személyre szabott karriertanácsadásra és nyelvvizsgákkal kapcsolatos ismeretszerzésre is volt lehetőség.
Az ezeréves történelem során Európa sokat változott. A XX. század közepén létrejött új politikai és gazdasági együttműködés lehetetlenné tette a háborút a kontinens országai között és egy olyan gazdasági uniót hozott létre, mely folyamatosan változott és bővült. A közép-európai országoknak évszázados vágya volt, hogy Európához felzárkózzanak. Magyarország már a 60-as évek végétől, kereskedelmi és mezőgazdasági szerződések révén kezdett nyitni az Európai Közösségek irányába, és az 1970-es évektől ágazati megállapodások jöttek létre a Bizottság kezdeményezésére. 1988-ban került sor az első Magyar-EK kereskedelmi szerződés létrehozására. A rendszerváltás egész folyamatának az uniós csatlakozás törekvése volt a hajtóereje. Magyarország 1998-as luxemburgi csúcstalálkozó óta folytatott csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, melyek 2002-re fejeződtek be. A csatlakozás időpontjára kiépült a működő piacgazdaság, komoly jogharmonizáció ment végbe és megszilárdultak a demokratikus struktúrák. Az ügydöntő népszavazást 2003. április 12-én tartották meg 45,62 százalékos részvétellel. A szavazatok 83,76%-a támogatta a belépést, a népszavazás eredményes volt.
Az EU történetének legnagyobb bővítésére 2004. május 1-én került sor Athénban. Magyarország mellett Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia írta alá a Csatlakozási Szerződést. Az új tagállamok számára megnyíltak a fejlődés és felzárkózás útjai, a csatlakozás szabaddá tette a határok átjárását, néhány év múlva lehetővé vált a nyugat-európai munkavállalás, továbbá az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása. Az egységes európai szabályozás jelentősen átalakította a polgárok életét. A 28 tagállamot magába foglaló Unióhoz hamarosan újabb államok csatlakoznak, az integrációs folyamat nem állt le.
Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája szervezi, együttműködésben a Miniszterelnökséggel, illetve a Fővárosi Önkormányzattal.
A Mozdulj, Rákosmente! program keretében május 11-én került megrendezésére a Riz Levente Sport-és Rendezvényközpontban. Az esemény fő szervezője Czanik Balázs, a capoeira aerobic oktató és életmód tanácsadó.
A program keretében megrendezett rendezvény egész napos programokkal és egészséges élelmiszerekkel várta a résztvevőket a kiállító térben. A Riz Levente Sport-és Rendezvényközpontban mintegy 3000m²-en került megtartásra a rendezvény, ahol aerobik maratonnal, mobilitás parkkal, egészséges ételek kóstolóival, élményprogramokkal, kiállítói standokkal és előadásokkal várták az érdeklődőket minden korosztályból. Gluténmentes, laktózmentes és egyéb egészséges házi termékek is megtalálhatóak voltak a több, mint hetven kiállítói stand között. A csarnok előtt Indoor Cycling órákon is részt vehettek a rendezvényre látogatók. Az aerobik szerelmesei számára különleges élményt nyújtott a különféle órák kipróbálása, melyeket 12 órán keresztül űzhettek.
Az aerobik maraton során a résztvevők kitartásukat és állóképességüket tesztelhették, miközben élvezhették az órák változatosságát és szakértő oktatóik segítségét. A szervezők fontosnak tartották, hogy minél több ember vehessen részt az egészséges életmóddal kapcsolatos rendezvényen.
Másfél hónapja teljesen átalakítottam az étrendem és nem sokra rá elkezdtem minden héten egyszer mozogni a Riz Levente sportcsarnokban. Az elején nagyon nehezen ment, mert sokszor meg kellett állnom, mert nehezek a gyakorlatok. Ám ahogy teltek a napok és a hetek egyre többet tornázok. Czanik Balázs meg volt elégedve azzal, hogy hetente járok rendszeresen mozogni, s még a szüleim megdicsérték miértekkel és hogyanokkal. Az édességet nagyon minimálisra csökkentettem. Vannak napok, amikor egyáltalán nem eszem, mert félő, hogy visszaesek. Muszáj jobban figyeljek magamra. 80 kg-ig szeretnék eljutni, mert apám ezt elvárja, hogy csinos-vonzó nővé váljak. Bár nem igazán látok változást magamon. Reménykedek benne. Bevallom, eléggé megvisel ez az új időszak. A sok mozgástól sokszor fáj a testem, sokszor vagyok éhes és ingerült.
A futásban mindig jó voltam régen. A Kincsesház iskolai futóversenyen utolsó voltam az első, így sose lettem a nyertes. Apám inkább felbosszantott engem, minthogy elmondjon nekem azt, hogy a ,,részvétel a legfontosabb". Szabadúszó vagyok, ahol én döntöm el, mennyit tudok bevállalni és mennyit nem. A több órás mászkálás is jó, mert azt jobban bírom. Ugyanannyi zsírt égetek el vele, de a torna az jobban megerősít.
Időközönként, ha túl sok rossz dolog történik velem, akkor bekövetkezik a dühkitörésem. Az elmúlt hetekben történt szörnyűségek olyannyira felgyűrődtek bennem, mint egy rajzfilmszereplőnek, akinek vörös lesz a feje és mindenkivel veszekszik.
Történt ugyanis, hogy az elmúlt napokban Esély napját szerveztek az Örs Vezér téren (Ikea előtt). Fellépett többek között a Jelnyelvi kórus, a Vakok Iskolája, a Mozgásjavító Iskola, és Agárdi Szilvia. Azért tartottak Esélyegyenlőségi napot Zuglóban, hogy a különböző élethelyzetben élő emberek, szervezetek megismerjék egymást.
Barna megkérte, hogy jöjjek fel az idei esély napja fellépésre. A Nem Adom Fel együttessel együtt mentem fel a színpadra. Örömet okoztam a közönségnek, ám van egy probléma: Sajnos mindenkinek megvan mikrofonja, nekem sajnos nincs, ezért kellene a mikrofon, hogy meghallja a közönség a hangomat. Ebben sajnos Huszka Zoli anyukája belémkötött a NAF együttes fellépése után, hogy ne vegyem el mások mikrofonját. Én megmagyaráztam neki hogy nincs sajátom, de ezt nem érdekli. Osztani kell testvériesen, nem kipécézni egy autistát. Nagyon rosszul esett nekem, miért velem pampogott a nő.
Hazafelé a buszon potyogtak a könnyeim, ráfogott a hányinger emiatt a felszíntörés miatt. Ekkor szembesültem azzal, hogy akármennyire is jogosan akartam megvédeni magam, én ne süllyedjek le a depresszióba. Egy olyan lekezelő nőt képzeljen el a drága olvasó, aki a ,,magasról leszarom" viselkedést bizonyít és nem volt udvarias velem szemben. És akármennyire is dúltam a dühtől nagyon kedves voltam akkor is, pedig akkor abban a pillanatban senkit sem akartam látni azt, hogy mennyire szomorú voltam.
A fellépés és persze a konfliktus után Matics Ádámmal beszélgettem, miközben megmasszírozta mindenemet. Sok mindenről beszéltem vele, hogy milyen volt elmúlt napjaimban. Meséltem neki milyen volt az idei szinkronverseny, ahol a Mondoconon tartották. Ádám nagyon megdicsért engem, amiért kellemes élményeket halmozok a facen belül.
Úgy döntöttem megírok Barnának egy bocsánat kérő üzenetet. Még akkor is, ha nagy sikert értem el a NAF együttessel. Anyám annak idején azt mondta, hogy bárkit is megbántottam és megbántam, amit tettem, érdemes bocsánatot kérni. Másnap visszaírt nekem és közölte nekem mi volt a legnagyobb hiba, amit vétettem:
,,Az, hogy velünk legyél, nem a mikrofonon múlik. Huszka Zoli mikrofonját anyukája vette. És senki nem szereti, ha beleénekelnek a mikrofonjába, mert nem higiénikus. Ezért van nekem is, Makkának, Krisztának is saját mikrofonja. Pataky Attila mikrofonjába sem énekelhet bele soha senki. Ez olyan, mint ha valakinek a fogkeféjét más használná. Ha előre szólsz én tudok. Neked adni a koncerten mikrofont és akkor nincs ilyen feszült helyzet."
Szégyellem magam azért, amit tettem. Nem ilyen vagyok! Nagyon ritkán történik ilyen eset. Nem így akartam, de így alakult sajnos. Nem tudom mi a franc történt velem, de totál kifordultam önmagamból! Legszívesebben aludnék egy nagyot, mivel ismét megérkezett a nátha. Ha a Nem Adom Fel együttes tagjainak saját mikrofonjuk van, akkor nekem is lesz! Elvárom hogy a közönség tombol az éneklésemből.
Álljuk egy meg szóra! Tisztában vagyok az internet veszélyeivel, pletykákkal és persze tudom, hogy bárkit elérhet online veszekedés is. Ben, aki nagy latin rajongó. Ő szintúgy autizmussal élő, mint én, de hasonlóan érzékenyek vagyunk. A volt barátomnak megvan a maga világa, amelyet megoszt a nagyközönségével. Oda kellett figyelnem arra, hogy mit és hogyan reagál a saját világomon
2 dolog van, ami nagyon zavar a volt barátom problémája:
1, 20 évvel ezelőtti trauma
Én 2 évvel lezártam a legfontosabb korszakot, melyet Juhász Mária és Rab András küldte a Tüskevár iskolába. Én tisztábba voltam az iskola előnyeivel és hátrányaival! De amit meg kellene tanulniuk a diákoktól nem más mint: AZINTEGRÁCIÓ!
Nincs egyedül, de azért nekem is voltak az iskolán belül ellenségeim, akikkel szembenéztem azzal a tettel miért bántalmaztak testileg és lelkileg.
Ott van pl: Hoch Mirjam. Ő sajnos kihasznált engem, mintha testvére lennék. Egy olyan beképzelt kislány volt, aki nemcsak 1X, de 2X is átvert. Elvárta, hogy együtt menjek el vele. Hiába mondtam neki, hogy haza szeretnék menni, de rám se hederítete. Amikor elhozta magammal a nyugilabdámat, úgy elvette tőlem, hogy hazafelé nem is hozta vissza nekem, hanem a buszon játszadozott szlovák barátnőjével, s így eltüntette. Anyám otthon kiszúrt velem miatta. Tehát rá kell hogy jöjjek, hogy ez a kislány nem barátként adta elő, mert élvezte azt, mekkorra gaztettet követtet el. Nem volt más választásom, minthogy visszavágjak! Méghozzá elárultam a diáktársaimnak miért nem szeretnék vele aludni egy szobába a 4 napos iskolatáborba, melyet Kopé szervezte az iskola számára. A beképzelt vadmacska meghallotta a panaszaimat és lekezelően ordibált velem, mintha bűnöző lennék. Pofán akartam őt vágni, mint ahogy Bent is, hogy tanuljon a saját hibáiból. Hiszen a lopás bűn! Mirjam számomra nem ideális barát számomra! Felőlem azt mondhatót rólam, amit akart, így elváltak útjaink! Ezen kívül olyan ellenségeim voltak még: Horváth Nikolett,Harasszin Zsolt,Papp Attila, Patócs Balázs és Simkulák István
Simkulák István, akit szerettem, az végleg kiverte nálam a biztosítékot. Bentől hallotam, hogy az apja bántalmazta. Annyira megbántott, hogy elnyomtam magamban. Pont akkor változott agresszívvá, amikor 18. életéve előtt meghaltak a szülei. Volt, hogy szünetben kiküldött engem az osztályteremből, mert Hasznos Bercivel illetve Stefka Dániellel Cobra 11-et játszott. Persze Halmai Péterrel és Rakonczai Áronnal együtt mellette voltam 7 éve ebben nehéz időkben. Miatta nem bírtam idegileg ezt a kellemetlen légkört. Pistiben mélyen csalódtam, mert azt hittem szeret engem. Ha ősszinte lett volna, akkor elmondta volna nekem miért lett olyan, mint ő.
De amikor a volt barátomnak iskolai problémái akadnak, fontos hogy legyen önálló gondolatai. Ha lehet, akkor ne bántson, mert ez rosszul esik nekem. Ezt még egyszer nem akarok depresszióba lépni a 2009-2012-2015-ös abuzúsom miatt. Fontos hogy egy autizmussal élő fiú/lány erős maradjon! Rick szerint egy autistának vannak erősségei és gyengeségei! #nemvagyegyedül
Közölte, hogy megpofozott volna.
Azért is figyelmeztettem a volt barátomat, mert hisztit csapott az iskola ellen. A probléma az volt, hogy 5 tanár igen is jól tanítottak engem. Ám Bennel az órák alatt kiszúrták hogy mit tegyen vagy mit ne tegyen. Az ott jelenlévő gyerekek amit megtudták, hogy ki ő valójában, ezért tettleg bántalmazták őt. Én megértem a szituációt, amiért a Tüskevár megenged magának. Én ezzel az okokkal probáltam nehezen megmagyarázni Bennek, amiután összevolt veszve az angol tanárnőre és az informatika tanárra. Nekem ők voltak a legjobbak, akikre büszke vagyok rájuk: Kováts Dóra and Reppa László the Best teacher in the Tüskevár school!
Én csak a véleményemet írtam, mielőtt elváltam tőle. Én azt utálom legjobban, ha visszatámad saját szavaival. Ezzel az hozzálássa miatt borzasztóan irritálóm. Egy meleg-aspergeres hogy mondhat ilyet?! És azt hogy mocskolt és lekislányozott engem könnyedén megúszta?! Utólag belegondolva ebbe, semmi értelme! Csak ezt tudom erre írni, hiszen visszatámadásként megjegyzéseket tett rám a saját blogján :( . Ennyi erővel bátor hősként megtettem, hogy mi van és mi nincs. Utólag már ez sem érdekel, hisz ő is túlérzékeny autista, mint a volt osztálytársnőm, Kontler Dorottya, aki régen rajongója volt a Danubius rádiónak.
Ben nemcsak miattam hanem az iskolai bántalmazásoknak köszönhetően posztraumás stresszben alakult, ami igen szörnyű szorongásos zavarban szenved.
Az emberek körülbelül egyharmadát éri súlyos trauma - vagy lesz szemtanúja ilyesminek - élete során. Ilyen lehet például egy baleset, egy rablás, egy természeti katasztrófa, egy haláleset, egy letartóztatás, egy betörés, egy verekedés vagy valamilyen erőszak. Viszont poszttraumás stressz szindróma csak az érintettek 10-15 százalékánál alakul ki. A poszttraumás stressz kiváltó oka valamilyen egyszer vagy többször átélt trauma, történjék az gyerekkorban vagy az élet során bármikor. Ok lehet az is, ha a trauma bekövetkezése megterhelő élethelyzetet, krízist eredményez. A poszttraumás stressznek hajlamosító tényezője lehet az, ha a traumát átélt személynek eleve hiányosak vagy nem megfelelőek a megküzdési képességi (ezt a szaknyelv úgy mondja, hogy gyenge a pszichológiai immunrendszere), hajlamos a pszichiátriai betegségekre. Ugyancsak fokozza a veszélyt a támogató emberi kapcsolatok hiánya, de több pszichiátriai zavar (például a depresszió és a szorongásos zavarok) és személyiségjegy is hajlamosít rá. A fő tünet az, hogy az érintett nem mutat érdeklődést korábbi tevékenységei iránt, másoktól elidegenedik, magát a traumát pedig állandóan újraéli, újrajátssza, akár emlékei felidézésével, akár álmaiban.
Ezek a következők: 1. Szorongásos panaszok (félelmek, kényszercselekvések, pánikrohamok). 2. Magatartásváltozások (agresszió, antiszociális magatartás, öngyilkossági kísérlet). 3. Kognitív funkciók károsodása, azaz figyelem- és koncentrációzavar, döntésképtelenség és fáradékonyság. 4. A gondolkodás és a beszéd zavarai (körülményeskedő beszéd, asszociációs zavarok). 5. Hangulati- és érzelemzavarok (harag, apátia, ingerlékenység). 6. A munkahelyi és szociális teljesítmény zavarai (csökkent munkateljesítmény, hiányosan betöltött szociális szerep). 7. Személyiségjegyek változása (romló kapcsolatok, közöny mások iránt). 8. Vegetatív testi tünetek (szédülés, verítékezés, alvászavar, diffúz testi panaszok).
2, Pihenőnapok; események
Korábbi cikkben a majálisról volt szó és persze beszámoltam a Városligetről és Cinkotai majálisról. Én nem azért mentem el a ligetben, hogy beszóljak a politikusoknak! Erről szó sincs! Hanem azért, hogy élményeket gyűjtsek. Az, hogy egy politikus mit beszél a másikkal, csak nevetni tudok. Mint amikor nézem a M1 híradót, teljesen olyan, mint egy kabaré. Pl: Miért pofáznak a parlamentben, a migránsok vándorlása, Dúl a háború Orosz és Ukrán között... stb.
Tulajdonképpen tudok magamnak programokat csinálni és úgy osztom a blogomon. Pl: hétköznap délután vagy hétvégén egésznap, hogy milyen események várhatóak. De a színházba szeretnék menni, oda megyek, ha koncertre vagy interjúkra, akkor meg arra megyek. Olyan barátaim vannak, akik ők is sztárokkal együtt készítenek közös képeket. Márión és Katin kívül megismertem Attilát és Editet, akik ők is gyűjtik a celebeket.
Én nem leszek a következő Pikács Violetta! Rengeteg hibával rendelkezek, de ezt nem érdemlem, hogy pletykálás érjen, különben súlyos következmények járnak velem szemben! Én persze folytatom a blogozást, és az eseményeimet megosztom itt, mert szükség van erre. Emiatt nem lehet engem okolni.
Hagyományosan május 1.-e napján elmentem majálisozni! Általában kültéren rendezik meg évente egyszer, és különböző színes programokkal tarkítják: koncertekkel, néptánccal, kulturális előadásokkal, kézműves vásárokkal, a hagyományos májusfa állítással, gasztronómiai eseményekkel.
Először Városligeten látogattam! Körülnéztem és nagyon tetszett nekem a májusi forgatag, Először azt hittem, hogy unalmas lesz, de nem. Vidámparkkal, ugrálóvárakkal, finom falatokkal és mindenekelőtt fergeteges hangulattal várták a látogatókat.
A földalatti felé igyekeztem haladni, de hamar megéheztem. A szakszervezet sátorába kértem egy ingyen cetlit. Ám összefutottam, Sanyival, aki a Mikulásgyár önkéntese. Más cetlit kapott, mert szeretet volna virslit enni, így kapott babgulyást helyette. Én szerencsés vagyok, hogy a HVDSZ-ben tartozom, tehát nem kell fizetnem semmit. Ingyen ebédeltem és továbbmentem Cinkóta felé, ahol délután fellépet Solymos Tóni, az Express együttes frontembere. A koncert előtt találkoztam Márióékkal is, aki szeretnének közös képet Tóniról.
Solymos Tóni gyerekkorában szülei zeneiskolába iratták be. Gitáron, hegedűn és nagybőgőn egyaránt megtanult játszani. 1961–63 között a Benkó Dixieland Band tagja volt. 1965-től az Express együttes frontembere. Legismertebb daluk az 1977-es Harmónikás. Az együttes 1986-os feloszlása után szólókarrierbe kezdett.
Én fantasztikusan éreztem magam mindkét helyszínen! A vége felé picit rosszul lettem, mert a részeg fazon belekötött azon, hogy táncoljak vele, ezért elmenekültem a kordon felé. Ami döbbenetes az, hogy a rendezvény alatt találkozok olyan alkoholista emberekkel, akik kifejezetten jól érzik magukat a rendezvény alatt. Én a helyükben kitiltanám!
Tehát Magyarországon 1946 óta nemzeti ünnep május elseje. A rendszerváltás után a munkavállalók szolidaritási napjának „a munka ünnepe” elnevezése maradt meg. A világ országainak túlnyomó többségéhez hasonlóan Magyarországon jelenleg is hivatalos ünnep ez a nap. + Immáron 20 éve csatlakozott az Európai Unióhoz