Bojtor Imre népdaléneklő verseny a Csokonai művelődési házba
2000. Május 21.-én nagy nap volt, mikor a szüleim elvittek engem a Csokonai Művelődési Házba. Köszönet a volt énektanáromnak Ági néninek, aki 6 éve tanított engem a Kincsesház Általános Iskolában. Az év elején arra gondolt, hogy az én nevemen regisztráljon, valamint a barátnőmet, Kontler Dorkát és a diáktársamat Blaskó Bencét is, mivel az elmúlt évek alatt úgy érezte, hogy bennem és a két társamban van az énektehetség.
Tehát mi voltunk a Kincsesház Ének Trió!
A Csokonai a 2000-es években feketén, fehéren
A színpad falán egy tulipános népi mintát láttam, ami emlékeztetett a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat főcímére. Azt szimbolizálja, hogy a népi művészetünk leggyakrabban alkalmazott motívuma ez a virág. Ugyanakkor áttételes jelképként is kiválóan használható. Tulipánokkal, más motívumokkal kiegészítve utalhatunk életkorokra, életkori sajátságokra, jellemekre, emberek közötti kapcsolatokra.
Elkezdődött a verseny! Egy idős hölgy felkonferálta az iskolások nevét, akik jelentkeztek. Szabály szerint a backstage-n kell felmennünk, hogy idővel fel tudunk készülni az énekekkel. Az asszony felkonferált bennünket és nekiláttunk elénekelni a következő dalunkat:
- Kerek a káposzta
- Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt
A zsűri elfogadta a dalunkat, és pár percen belül értékelte az eredményt. Úgy döntöttek, hogy mi is a nyertesek közé tartoztunk. Ági pedig Blaskó Bencét kérte meg, hogy vegye át az oklevelet. De mi lesz az ajándékcsomagokkal? Én nem nagyon örültem annak, hogy ajándékcsomag nélkül menjek haza, és hogy Bence átvegye az oklevelet. Ez nagy csapás volt! Ha Ági néni úgy dönt ki megy, akkor mi hármunknak is kellene felmenni az oklevélért. Nem voltam megelégedve magammal! Egyszerűen nem értettem, hogy az egyéni versenyzőknek miért jár ajándékcsomag az oklevélen kívül, akkor a csapatoknak miért nem?! Azt hittem, hogy nem tisztelik a szívből adott tehetségünk és persze a kitartó munkánk.
Aztán otthon amikor megbeszéltem anyukámmal, akkor ő elmagyarázta, hogy a nekünk adott díj, az maga az elismerés volt, egy különdíj.
Én nem mondtam le a tehetségeimről. Felnőtt koromban is fejlesztem magam, sokat gyakorolok, és sosem adom fel. Azóta a Nem Adom Fel Gospel Kórusban énekelek, néha szólót furulyázom. Így teljesedik ki a tehetségem és jól is érzem magam a csapattal.
Heti vers: Interjú egy szegény emberről
-Mikor történt a baleset?
-Múlt hét hétfőn Nagytevelen.
-Mire lettek figyelmesek?
-Mikor a mennyezet repedezett.
De nincs miből?! Ha a kis nyugdíjból
fizetünk, csak sajna nem tom hogy!
-Kihez fordultak segítséget kérni?
-Nos a pápai hivatalba voltunk intézni.
A polgármester hivatalba
A Futrinka utca 3-ba.
A Polgár Jenő úrhoz.
Odamentünk segítségért,
Amíg lehet, minél gyorsan legyen kész.
Azért mentünk, hogy adjon tájékoztatást,
Hogy mi lesz velünk egy boldog élet után.
Mivel összedűlt a kégli,
S nincs hova elmenni.
Ha rajtunk múlik,
Talán esélyünk van egy új helyen befészkelni.
-Mi lehetett az oka, hogy összeomlott a ház?
-Az kizárt dolog mert nem tom, talán katasztrófa szállt.
Annyi eső esett, mint amennyi hullott,
Ezért az ázott lakást a családommal itt hagyom.
Új életet kezdünk egy életen át,
Talán Jézus Krisztus teljesíti óhaját.
Heti vers: Esteban
A magyar költészet napja alkalmából
Múlt században történt ez a furcsa eset,
Hol Avalori téren állt egy telefonfülke.
Télen-nyáron csak egy fülke található,
Alkalmanként heti egyszer használható.
Egy úriember épp a városba baktatott,
Tüzes lovagi világába elragadtatott.
Hátrendje-módja felkapja a kagylót,
Türelmetlenül kivárja a hallót.
- Halló, tessék, ki beszél ott?
- Halló, én Esteban vagyok,
Kérem fogadjanak engem,
de adjanak munkát is a nevembe.
Ki is vártatva befogadták a várban,
Kancellárrá fogadták. Szalad a munka
Minden jóval, ki tudja mit hoz a sors,
Akár egy piros rózsacsokor.
Autizmus világnapja 2021
Ma van az autizmus világnapja, persze a járvány sosem múlik el. Nehezen keltem fel. Nem is csoda, hisz előző este nagyon későig néztem a Keresztanyut. Április 2-án nagyon kellemes, meleg és napos idő volt.
Nem volt séta, hanem bringával mentem el a Ferihegyi repülőtér felé, mivel szeretem a repülőket, a macskákat és a buszokat. Gondoltam, hogy egyedi módon vágok bele fényképezésbe. Elég rendhagyó módszert alkalmaztam. Először Ferihegyi úti járdán mentem, hogy óvatosan kerékpározzak. Ezt követően nagy lejtő süllyedtem. 1-2 repülő szállt fel/le, de a jövőt képzeltem el és hogy milyen lesz. Akárhogy is vesszük, gondolni kell a jövőre. Soha nem tudhatjuk milyen meglepetés ér minket. Ez minden emberre vonatkozik. Eszembe jutottak a szeretteim, a szép emlékek. Féltem, hogy ellenségeim is ott lesznek, de szerencsére a családom támogat engem mindig mellettem vannak.
Anya erősítő szavai
Elmerengtem anyám szavaira. Azt mondta, hogy el kellene jobban hinnem azt, ha valaki jókat mond nekem. Nagyon szomorú lettem. Eszembe jutott Ági, aki megállított engem a próbákon, ahogy Marcsi az együttes ellen. Kijelentette, hogy szólóban ne énekeljek, mert bizonytalan vagyok! Arra is visszaemlékeztem, mennyire szörnyen becsapva éreztem magam utána, hogy mikor kaptam pofont a sorstól epilepsziás rohamoktól kezdve a kizárásig. Aztán jött a Rick eset és akkor omlott össze minden.
Bízom anyámban, de az esélyt mindenkinek meg kell adni. Én valahogy nehezen tudtam megérteni őket, ahogy mások. Ha ismerik az arcom, megértik az autizmusom, utazgathatok ahová szeretnék, hogy újabb élményeimmel gazdagodjak. Élni tudok a jövőben, és gazdag embernek érezhettem magam. De persze az is fontos, hogy számíthassak a szeretteimre, ahogy ők is számíthatnak rám. Vannak nálam tehetségesebb autisták! Ezt meg is jegyeztem. Olyan nincs, hogy tökéletesség. A lényeg, hogy anyám azt szeretné ha jobban fejlődjek a művészet világába, mert látja bennem a tehetséget, látja bennem a fantáziát. És az, hogy bízik bennem és ez nagyon sokat jelent nekem.
Mindazonáltal nem szabad elfelejteni azt az időszakot, hogy a Nem Adom Fel alapítvány 75%-a elfogadta az autizmusom, de sajna egoizmus uralkodik náluk. Kevésbé rossznak tartanak engem, pedig nem az én hibám. De mindezek ellenére nem engedem meg, hogy a jövőmet is megnehezítsenek. Én nem fogom hagyni magam, hogy kitaszítsanak engem az álmaimból. Felnőtt koromban megkapom a szükséges esélyeket, ezért nem maradok a rácsai mögött. Szabadnak születtem, terveim vannak, ezért sem akarom azt, hogy beleavatkozhatnak az életembe! Nem fogom megengedni, hogy lejárassanak, elnyomják, tönkretegyék a jövőm. Ugyan sokszor megtámadnak, de állom a sarat!
Ez a csodálatos rajzfilmvilág világ sokszor oldotta azokat a lelki és testi fájdalmakat, melyeket az átlagos emberek hibáiból szenvedtem el. Mert úgy elnyomtak, hogy gyenge voltam és sebezhető! A rajzfilmek és az Irigy Hónaljmirigy mentette meg az életem. Valóságos lelki táplálékként épült belém Az animációs filmek meg tudnak engem nyugtatni, ha rosszul vagyok, ha épp ki akarok borulni, vagy épp ideges állapotban vagyok. Az egyik legboldogabb ember lennék, ha nem lenne az átlagos emberek többsége előítéletes. A szüleim megtanították nekem a spontaneitást, és a rugalmasságot.
Én azt még nem tartom bűnnek, vagy elítélendőnek, ha van akinek fenntartása van egy másik emberrel kapcsolatban a származása miatt, vagy akár a fogyatékossága miatt, mindenkinek a szíve joga dönteni!
Különleges nap a Down-szindrómásoknak
Ma van a Down szindróma világnapja, amely március 21-én tartják! Nemcsak a tavasz első napja, hanem olyan sérültekké, akik fontosnak tartják, hogy a világnapon keresztül felhívják a figyelmet a fogyatékossággal élők problémáira, az elfogadásra és a bennük rejlő lehetőségekre. A Down-szindróma világnapja 2006-ban Svájcból indult. Azért is hoztam fel ezt a témát, hogy figyeljük a sérültek betegségre, és segítsük, hogy a betegséggel élők méltósággal, a társadalom aktív tagjaiként élhessenek teljes életet.
A Down-szindróma egy veleszületett kromoszóma-eltérés, ami a 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre.
A Down-kór minden rassznál megfigyelhető, a gazdasági helyzettől függetlenül, bár az idősebb nőknél nagyobb az esélye annak, hogy a gyermek Down-kóros legyen. A 35 éves nőknek 1:350-hez az esélyük arra, hogy gyermeküknél megjelenjen a rendellenesség; 40 éves korban ennek esélye fokozatosan 1:100-hoz lesz. 45 éves korban a gyakoriság körülbelül 1 a 30-hoz.
Mivel sokan egyre későbbre tervezik a családalapítást, a Down-kóros esetek előfordulási gyakorisága várhatóan nő majd. Ezért a szülőknek nyújtott genetikai tanácsadás egyre fontosabb lesz és 35 évesnél idősebb várandósok esetében ajánlott. Az apa életkora 50 éves kor felett játszik szerepet.
A Down-kór általában már születéskor azonosítható bizonyos fizikai jellemzők alapján: alacsony izomtónus, a tenyéren található mély, négyujjas barázda, némileg lapos arc, ferde vágású szemek, szemek sarkában látható mongolredő, benyomott orrgyök, nagy és barázdált nyelv, rövid végtagok. Mivel ezek nem Down-kóros csecsemőknél is előfordulhatnak, a diagnózis megerősítéséhez kromoszómavizsgálatot kell végezni.
A külső jegyek mellett számos belszervi rendellenesség is kísérheti a képet, ami aztán a gyermek és a család életét is befolyásolja és a szülők leginkább emiatt aggódnak kezdettől fogva. Ilyen az értelmi fogyatékosság, aminek mértéke egyénenként változó, de emellett gyakoribbak a szívhibák, a gyomor- és bélrendszeri panaszok, szem- és látási problémák, fül- és hallási problémák és a vérképző rendszer zavarai.
A Down-szindróma külső jegyei
A jellemző külső jegyek közé tartozik a különleges, mandulaformájú szem, a szemzugokban kis bőrredővel. A szivárványhártyán néhányuknál apró fehér foltocskákat láthatunk (Brushfield-pontok), amelyek a látást nem befolyásolják. csecsemők izomtónusa általában gyenge (hipotónia) és az izületeik lazák (hiperflexibilitás). A végtagok és az ujjak gyakran rövidebbek a megszokottnál. A kisujj egy ujjperccel rövidebb és befelé hajló lehet. A tenyéren gyakran csak egy keresztvonal található (négyujjas redő - vannak, akik majomredőnek hívják, de nem jól teszik). Előfordul, hogy a lábujjak rövidebbek és hézag alakult ki a nagylábujj és a következő lábujj között (szandálárok). A Down-szindrómások feje kisebb lehet az átlagosnál, tarkónál pedig laposabb. A DS kisbabák sokszor testileg is lassabban gyarapodnak és kisebbek társaiknál, általában kicsi a szájuk, az orruk és a fülük is, orrnyergük lapított, fülük elálló lehet. Ettől azonban nem lesznek kevésbé aranyosak, mint más kisbabák.
Társas készségek és érzelmek
Amikor egy Down-szindrómás iskolás nem tanul meg olvasni (vagy nem tanul meg jószerivel semmit), akkor előbb kell megnézni, hogy rendben van-e az egészsége, kap-e levegőt álmában, látja-e a táblát, hallja-e amit mondanak neki, megemészti-e, amit megeszik, meg persze azt, hogy neki való módszereket használnak-e, megfelelően motiválják-e, figyelembe veszik-e az érdeklődését, támaszkodnak-e az erősségeire, nyugodt körülményeket biztosítanak-e neki a tanuláshoz.
Ismerőseim a múltból!
1997-ben a Kincsesház iskolai időkben volt egy down szindrómás kislány amelyben én magam átéltem egy csomó mindent. Fülöp Zsófia kezdetekben diáktársam, később pedig osztálytársam volt, aki nagyon szeretet mindenkit irányítani és ütlegelni az ártatlan érzékeny tanulókat. Mindenhol kaptam test-lelki rúgásokat és ez egyre nyomasztó volt vele szemben. Mintha egy időzített bombán ülnék. Amikor rengetegszer találkoztam vele a szünetek alatt, akkor teljesen belebetegedtem az irányításaiból azért, mert azt hiszi, ő a főnök. Szerencsére több időt szántam arra, hogy kezdeményezzek kapcsolatot vele, de emiatt nehéz volt barátkoznom vele. Zsófi gyakran Kontler Dorottyával csintalkodott. Néha kerültek konfliktusba, de ennek ellenére jóbarátokká váltak. Időről időre tisztábban voltam vele miért volt ilyen makacs a többiek ellen:
Édesanyjával lakik, s volt egy nevelőapja, aki üzleti úton ment el Ausztráliába. Zsófi sosem látta az apját, mióta ünnepnapokon meglátogatta őket, de gyakran nem jött el vissza. Tehát fontos volt a munka, minthogy egyszer meglátogassa feleségét és sérült gyerekét. Persze nem mondhatok ennél többet, az már kibeszélés lenne mások háta mögött. Csupán azért írtam le ezeket a sorokat, hogy megmutassam, milyen egy élet a család falai mögött. Annyit hozzáfűzök ehhez még, hogy sok olyan sérült van, akiknek szükségük van szeretetre. Persze nem akarok személyeskedni.
Volt a Family Guy című sorozatban anno, amiben Down szindrómás lány szerepelt. És Chris szerelemes volt belé. Stewie segített bátyjának felkészíteni a randira, amiben zenés jelenet szerepel a sérültről. Az utolsó jelenetben pedig elváltak azért, mert a lány rengetegszer irányította Chris-t. Irigy és önző volt vele. Zsófi is ilyen volt sajnos.
Egyszer 2011-ben a Lágymányosi úton Down alapítványban megismertem Benedek Árpival, aki a Nem Adom Fel alapítvány színházi társulat alapítója! Ő sokkal normális és őszinte volt mindenkivel. Humora pedig felejthetetlen. Mindenkit nagyon szereti, és megbecsül, akik szeretet erejével támogatja a közönséget.
Sok ezer down-kóros emberekkel találkoztam, akiknek rengeteg tehetségük is van, gyakran pénzér dolgoznak. Van, aki színészkedik, varr, agyagozik, gyöngyöt fűz... stb
A Down-világnapon a sérültek világszerte feltűnő színű és mintájú felemás zoknit húzzunk fel a figyelmet arra, hogy mindenki értékes és egyenjogú tagja a társadalmunknak. Az ünnep célja, hogy felhívjuk a figyelmet a Down-szindrómára, növelje a megértést, és segítsen, hogy a Down-szindrómások méltósággal és a társadalom aktív tagjaiként élhessenek teljes életet.
Kiderült az igazsgág!
Néha szoktam ilyen lenni, persze teljesen természetes ha dühös vagyok, amiért semmi nem az van, amit nagyon szerettünk volna. De nemcsak a járványhelyzet miatt van!
Engem ez érzelmileg eléggé rosszul hatott, hisz jól tudom, hogy olyan környezetben érzem magam, amely bizonytalan számomra. Igaz, már 33 éves vagyok, de hatásait máig érzem, hacsak előtörnek felszínre az emlékek.
Tisztán emlékszem, hogy a Nem Adom Fel alapítvány rengetegszer gúnyt űzőt belőlem borzalmas időszakára, melynek a kudarc vetett véget 2012-2013 között. Az akkori kórusvezető akit gyűlölök, elhitette velem, hogy nagy esélyt lát bennem, én pedig mint egy buta kislány megtettem azt, amit mondott. De féltem, hogy nem jól éneklem vagy nem állok készen, végül mégsem válogatott be a kórusba. Depressziós voltam, s persze pszichiáter nélkül nem tudtam kezelni. Az a szag, az a hangulat sajnos gyászos volt. Rájöttem nemcsak bennem van a hiba, de másokban is.
Szepesi Ricsosz, mely a Nem adom fel együttes korai szóló billentyűse/furulyása és vokálosa tanúja volt a történteknek, hisz tőle megtudta az igazat, miután Marcsi miért engem taszította az alapítványhoz kudarcaim mellett, és miért kaptam tőle hideget-meleget. Ezt a válasz kaptam Ricsosztól:
Vannak néhányan, akik kizárólag haszonszerzés céljából támogatnak művészeti hajlammal rendelkező fogyatékkal élőket az érvényesülésben, de valójában ez csak egy illúzió. Az ő hasznuk a saját dicsőségük, a mások szemében jobb emberként való látszat, és hogy bizonyos közegben minden róluk szól. Akik nem hajlandóak ehhez asszisztálni, azokat ignorálják vagy eltakarítják az útból. A valóban tehetségeseket pedig megpróbálják minél jobban háttérbe szorítani, amíg meg nem elégelik, és maguktól el nem mennek. Egyetlen egy dolog számít nekik: az ő hasznuk, az ő dicsőségét. Az ilyen embereket ki kell irtani az életünkből.
EZ GUSZTUSTALAN!!!
Annak idején, amikor a Megasztár, a Csillag születik az X Faktor és a Dal nagy nézettséggel futott számos televízíókon óriási rajongóra tett szert nemcsak a legjobb énekesek/együttesek, de a legdurvább videók, amelyek kudarcok, botrányok tartalmaztak, szinte mind felkerültek a youtube-ra. Hiába tiltogatták le ezeket, előbb, vagy utóbb aki korábban letöltötte, visszarakta a saját fiókjába. Ez a láncolat azóta is tart. Jómagam én is szeretem az X Faktort, de ez már kezd unalmassá válni.
Nézünk az angoloknál! Zoey Alexender-t, aki Pink dalaival nem juttatták tovább, mégis dühkitöréseivel szakította szét backstage színpadát.
Abby és Lisa a két jóbarát, akik siettek a ritmussal és vokálozni sem tudtak. A közönség kifütyülték a lányokat, a mentorok pedig nem fogadták tovább.
Hazánkban viszont ott van Miriam, Loca Pantera és Hörcher László!!!! Azok kikerázták magukat! Túl sokat képzelnek magukról, sztárnak hiszi magukat, holott nincs is hangjuk, nem énekesi pályára születtek. Hörcser László, amit nem kellett volna, rátámadta Tóth Gabira, mert azt énekesnő megtiltotta, hogy gitárokat törjön a színpadon, a következő évben pedig hisztirohamot kapott. Miriamnak sajnos azonban énekhangja, ritmusérzéke nincs, és ezt bizonyítja a mentorok igazságát. Loca Panteraval viszont nem tudom másképp jellemezni, mint egy öntelt nőszemély, aki a szó szoros értelmében egy beteg boszorka. Olyan, aki képtelen azt elfogadni, hogy tehetségtelen. Úgy gondolom, hogy az énekesi készségeit tanulni kell, de modorával azt is elrontotta.
Az igazság az, hogy lassacskán kezdek kiábrándulni az egész helyzetből. Nekem fontos a tehetség és persze a nyitottság. Ricsosz azt is hangsúlyozta, hogy amikor elveszítünk valamit, ami nekünk fontos volt, a fájdalom annyira elvakít minket, hogy sokszor képtelenek vagyunk felismerni az új lehetőségeket. Amikor elveszítünk valami fontos dolgot az életünkből, – legyen az akár egy szerelem, akár egy érvényesülési lehetőség, – Úgy érezzük, az élet kihúzta lábunk alól a talajt, és több esélyünk nem lesz a boldogságra. Ilyenkor a sors, az univerzum, az Isten – kinek-kinek saját hite szerint – mindig küld valamit, ami enyhíti a fájdalmat.
Ricsosz pszichológiai megjegyzését el tudtam fogadni. Mintha számos ajándékot kaptam volna ünnepnapokra. Mikor a kudarcaimról beszélgettem vele, akkor megjegyeztem azt, hogy szeretnék megtanulni megbocsátani. Úgy érzem muszáj végre ehhez is hozzálátnom, hogy belül meg tudjak tisztulni.
Egy biztos, hogy Marcsival kibékültünk, de ellenem áskálódó feltartóztatásaival nem fogok még egyszer számítani, csak védeni tudom magam. A Nem Adom Fel alapítvány 90%-a mindenki rajong érte. Volt exem, Rick meg akarta változtatni, átformálni olyanná amilyen az ő elképzelése, amikor egyszer beakarta fizettetni engem a Noa énekstúdióba, ám anyám ezt megvédte engem. Az énekoktatások mind 5000 Ft fölött érnek el, mintha megvennék egy pizzát. Nekem van világom amely csak az enyém és szeretek ezzel foglalkozni. De mindezek ellenére nem engedem meg, hogy a jövőmet is megnehezítsenek. Én nem fogom hagyni magam, mert szabadnak születtem, terveim vannak, Nem fogom megengedni, hogy lejárassák, elnyomják és tönkretegyék a jövőm.
Heti vers: Nyugdíj felé
Hatvanegy éve egy februári napon,
Munkahelyen türelmes várakozol.
Nem vagy már fiatal, a magad ura vagy,
Verseimet én írom egymás után sorba.
Rohantak az évek, gyakran robotolsz,
Ideje már végre nyugdíjba vonulnod.
Kapitány is már pihen a Kerek erdőbe,
Szeretett munkáját megköszönték szépen.
Nehéz búcsú hagyományát őrizzük emlékbe,
Hiszen katonatiszt voltál oly régebben.
A szeretet is él, az év tovaszáll,
De csak hallgasd a szívdobogást.
Szeretet ajándékod a nyugdíj dala,
Aki éli a teljes élet nyugodalmat,
Meghatódottság csillog a szemedben,
Kívánom - nyugdíjas évet is éld meg.
Bövülő blog
Emlékszem arra, amikor az első weboldalamat megnyitottam, aztán jött a blog oldalam is. Mára ezek nincsenek, de szembenéztem a sorssal, mióta 8 éve szenvedtem a bizonyos személy ellen. A sok folyamatos egymás lekezelését olvasni is bosszantó volt. Bizonytalannak éreztem magam, és nem tudtam mit kezdjek vele, tehát nem volt más választásom, minthogy visszavágjam őt. Annak idején nagyon sok mindenben segített nekem, azután sokat csalódtam, mert ő is autista, mint én. De ne is beszéljük tovább!
Arra gondoltam, hogy rengeteg verseket fogok írni, filmekről, sztárokról, együttesekről, egyebek. Segítséget nyújthatok olyan embereknek, akik nem ismerik ezt az állapotot, viszont nem részletesen, mert ez a magánügyem. Fontosnak tartottam, hogy leküzdjem a bennem lévő gátakat, mert tapasztalatból tudom, hogy a blogozás hatalmas terápia számomra. Korábban már segített nekem. Persze nem minden készül zökkenőmentesen, mert sajnos zavarban voltam, és előfordul, hogy nem mindig tudom rendesen kifejezni magam. De nem szabad szégyellnem azt, ami vagyok. Never! Végre elértem azt a pontot az életemben, amikor elfogadtam az autizmusom és az epilepsziám!
2017 elejtétől nyitottam Youtube csatornát, amelynek címe: Cicus blogja (Ami a blognak a címe is) és ez a csatorna a blogom videós változata. A videóimban megtekinthető program élményeim, kulturális esemény összefoglalói.
A koronavírus miatt a Cicus vlog még szünetel. Remélem idén nyáron helyrejönnek a kulturális programok!
Szeretném elérni, hogy egyre többen megismerjék ezt a másságot, ezt az állapotot, ami nem betegség. Számos szakértő, érintett szülő megismerhet, tanulmányozhatja az autizmusom. Betekintést adok a saját világomba, beszélek a szenzoros érzékenység okozta kiborulásokról, konfliktusokról. Tudom már, hogy gyerekként miért voltak dühkitöréseim, tanulási nehézségeim és hogy miért is lettem kiközösített és bántalmazott gyerek az iskolákban. Célom az, hogy az új és a jövő gyerek generációja ne élje át mindazt, amit én. Szeretném a tapasztalataimmal segíteni mások munkáját és életét.
