Ma van az autizmus világnapja, persze a járvány sosem múlik el. Nehezen keltem fel. Nem is csoda, hisz előző este nagyon későig néztem a Keresztanyut. Április 2-án nagyon kellemes, meleg és napos idő volt.

Nem volt séta, hanem bringával mentem el a Ferihegyi repülőtér felé, mivel szeretem a repülőket, a macskákat és a buszokat. Gondoltam, hogy egyedi módon vágok bele fényképezésbe. Elég rendhagyó módszert alkalmaztam. Először Ferihegyi úti járdán mentem, hogy óvatosan kerékpározzak. Ezt követően nagy lejtő süllyedtem. 1-2 repülő szállt fel/le, de a jövőt képzeltem el és hogy milyen lesz. Akárhogy is vesszük, gondolni kell a jövőre. Soha nem tudhatjuk milyen meglepetés ér minket. Ez minden emberre vonatkozik. Eszembe jutottak a szeretteim, a szép emlékek. Féltem, hogy ellenségeim is ott lesznek, de szerencsére a családom támogat engem mindig mellettem vannak.

Anya erősítő szavai

Elmerengtem anyám szavaira. Azt mondta, hogy el kellene jobban hinnem azt, ha valaki jókat mond nekem. Nagyon szomorú lettem. Eszembe jutott Ági, aki megállított engem a próbákon, ahogy Marcsi az együttes ellen. Kijelentette, hogy szólóban ne énekeljek, mert bizonytalan vagyok! Arra is visszaemlékeztem, mennyire szörnyen becsapva éreztem magam utána, hogy mikor kaptam pofont a sorstól epilepsziás rohamoktól kezdve a kizárásig. Aztán jött a Dávid eset és akkor omlott össze minden.
Bízom anyámban, de az esélyt mindenkinek meg kell adni. Én valahogy nehezen tudtam megérteni őket, ahogy mások. Ha ismerik az arcom, megértik az autizmusom, utazgathatok ahová szeretnék, hogy újabb élményeimmel gazdagodjak. Élni tudok a jövőben, és gazdag embernek érezhettem magam. De persze az is fontos, hogy számíthassak a szeretteimre, ahogy ők is számíthatnak rám. Vannak nálam tehetségesebb autisták! Ezt meg is jegyeztem. Olyan nincs, hogy tökéletesség. A lényeg, hogy anyám azt szeretné ha jobban fejlődjek a művészet világába, mert látja bennem a tehetséget, látja bennem a fantáziát. És az, hogy bízik bennem és ez nagyon sokat jelent nekem.

Mindazonáltal nem szabad elfelejteni azt az időszakot, hogy a Nem Adom Fel alapítvány 75%-a elfogadta az autizmusom, de sajna egoizmus uralkodik náluk. Kevésbé rossznak tartanak engem, pedig nem az én hibám. De mindezek ellenére nem engedem meg, hogy a jövőmet is megnehezítsenek. Én nem fogom hagyni magam, hogy kitaszítsanak engem az álmaimból. Felnőtt koromban megkapom a szükséges esélyeket, ezért nem maradok a rácsai mögött. Szabadnak születtem, terveim vannak, ezért sem akarom azt, hogy beleavatkozhatnak az életembe! Nem fogom megengedni, hogy lejárassanak, elnyomják, tönkretegyék a jövőm. Ugyan sokszor megtámadnak, de állom a sarat!
Ez a csodálatos rajzfilmvilág világ sokszor oldotta azokat a lelki és testi fájdalmakat, melyeket az átlagos emberek hibáiból szenvedtem el. Mert úgy elnyomtak, hogy gyenge voltam és sebezhető! A rajzfilmek és az Irigy Hónaljmirigy mentette meg az életem. Valóságos lelki táplálékként épült belém  Az animációs filmek meg tudnak engem nyugtatni, ha rosszul vagyok, ha épp ki akarok borulni, vagy épp ideges állapotban vagyok. Az egyik legboldogabb ember lennék, ha nem lenne az átlagos emberek többsége előítéletes. A szüleim megtanították nekem a spontaneitást, és a rugalmasságot.
Én azt még nem tartom bűnnek, vagy elítélendőnek, ha van akinek fenntartása van egy másik emberrel kapcsolatban a származása miatt, vagy akár a fogyatékossága miatt, mindenkinek a szíve joga dönteni!

Kicsit lehangolt állapotban jöttem haza, aztán elkezdtem megszerkeszteni a mai videóimat és képeimet és a Youtube-n lesz látható.