A kiállítás alapgondolata egy mindannyiunk számára ismerős, csaknem hétköznapi építészeti jelenség, a jellegzetes kockaház (sátortetős kockaház, ún. Kádár-kocka) amely a modernizáció kifejeződésének megjelenítése. A 60-as, 70-es évek családi háza a mai napig meghatározza a magyar vidék településeinek képét. A magyarországi szocreál utáni műépítészet által lenézett mostohagyermek a múlt század legmaradandóbb építészeti formájának bizonyult. A sátortetős kockaház a házgyári lakás ikerpárja; a létező szocializmus lakásépítésének két karakteres szereplője egymás nélkül elképzelhetetlen. Bárhogyan is viszonyulunk a kockaházhoz, az épített kulturális örökségünk része.
A háztípus sajátos megjelenésének értelmezése egyfajta esztétikai nyelvként, továbbá sajátos szemantikájának megértése, rejtett jelentéstartalmainak kifejtése adja a kiállítás gerincét, és számos kérdésre keresi a választ; Mit jelent számunkra a közös kulturális emlékezeti térben felbukkanó kockaház? Mit kezdjünk vele, milyen a megítélése: pozitív vagy inkább negatív? Honnan ered, és hogyan terjedt el ez a háztípus, melyek megjelenésének földrajzi határai, ikonográfiai jellemzői? Mi célt szolgált a házakon a homlokzatok egyéni kialakítása, a felület ornamentális átalakítása? Milyen lélektani és szociológiai, illetve kulturális antropológiai összetevői voltak a háztípus térhódításának?
A kockaház mint a privát erős magánépítkezések (kaláka) médiuma és a modernizáció alakzata, a népi építészet spontán reakciója volt a lakásépítés társadalmi igényeire. A szigorúan véve mintegy két évtizednyi időintervallum – az 50-es évek végétől a 70-es évek végéig – során keletkezett magyar vidéki házak tipológiája egészen a következő háztípus (alpesi ház) dominánssá válásáig jelentős helyi kisugárzással bíró, mintaadó, stílusteremtő tényező maradt térségünkben. A sátortetős kockaház általános kerettémáján belül a projekt tárgya a magyarországi falusi házak homlokzatainak ornamentikája, mint afféle preurbán-posztfolklór esztétika sajátos szemantikájának vizsgálata. A kiállítás változatos művészeti médiumok és immerzív installációk segítségével mutatja be a háztípus eredetét, alakulását, hatását a magyarországi vizualitás történetében.
Ezek az épületek szinte teljesen ugyanolyanok, az akkori korra jellemző egyhangúságot, az egyediség visszautasítását sugallják. Így ragadt rájuk a Kádár-kocka gúnynév, sőt a szakmai vélemények egyenesen a magyar építészet szégyenfoltjaként emlegetik. Ezt a hozzáállást cáfolta meg Katharina Roters, német és magyar gyökerekkel rendelkező, Németországban nevelkedett képzőművész, fotográfus, aki több száz magyarországi kockaházat, érdekességeire és szépségeire is. Magyarországra látogatva felfedezte, hogy számos kockaház külső falára különböző geometrikus mintát festettek a lakók, ilyen módon egyedivé téve az egyhangúan egyforma házakat. A mintázatok a legtöbb esetben geometrikus formákból állnak, háromszögek, négyzetek, egyszerű sorminták. Roters több száz díszített kockaház frontját fotózta le, majd az antennákat, kéményeket digitális utómunkával eltüntette, hangsúlyozva az épületek ornamentikáját.
A 10X10 méteres egyenházak a huszadik század második felének magyar népi építészeteként, illetve a Kádár-korszak vidéki modernizációjának kulcsépületeként is felfoghatók. A sátortetős kockaház általános kerettémáján belül a projekt tárgya a magyarországi falusi házak homlokzatainak ornamentikája, mint afféle preurbán-posztfolklór esztétika sajátos szemantikájának vizsgálata.
A kiállítás változatos művészeti médiumok és immerzív installációk segítségével mutatja be a háztípus eredetét, alakulását, hatását a magyarországi vizualitás történetében.