A május elsejei felvonulás. Hazánkban a tavaszi melegben országszerte rendeznek majálist, melynek keretében rengeteg program várja az embereket. A legjellegzetesebb esemény ilyenkor a vidámparki mulatság, melynek elhagyhatatlan része a dodgem, körhinta, céllövölde, ugrálóvár és a különféle szédítő masinák. Nincs majális vattacukor nélkül a gyerekek nagy örömére, melyet ma már többféle ízben lehet kapni. A szórakozás mellett jól esik a szabadban elfogyasztott finom magyaros ételek, mint például a sült kolbász mustárral, mely szintén szerves része a majálisnak. Az ünnepi hangulatot többnyire zenés, táncos fellépők koronázzák meg, mely a legtöbb helyen az egész napot kitölti.
Ezúttal olyan majális élményem volt, ami méltó volt számomra a Mondocon siker után. Rákosmentén és Cinkotán lehetőségem nyílt színpadi programokkal, változatos ingyen ebéddel és egy igazi legendával, Oszvald Marikával találkozni.
Én szívesen töltöm az idejét a napsütésben, főleg ha igazán jó program várható.
Ugyanis mindkét kerületen rengetegen voltak, amely hozzájárult ahhoz, hogy rekordszámú látogatót fogadott, mint tavaly. Öröm volt bennem, hogy mindenképp szeretek ingyenes rendezvényeken járni.
A majálisozás nagyon jót tett nekem, főleg hogy ez segített abban, hogy oldottabb legyek. Muszáj, mivel szeretném, ha az oldottságom mindig megmaradna. Érdekes, nagyon jól viseltem mindent és már nincs bennem akkora félelem, mint sok évvel ezelőtt volt. Ez elmúlt szerencsére. Másnap dolgozni indultam.
A hosszú pihenők elgondolkodtató volt. Az élet egy vonal, amely lehet hosszú és rövid. Mindig akad egy új lehetőség, ahogy a Monodocon szinkron versenynél is. Egyes lehetőségeink során sok mindent megélem: Új kapcsolatokat, vidámságokat, szomorúságot, fájdalmat, stb-t. Jól estek azok a hosszú szünetek és egy kis csavargás mellette, mert akkor legalább feltöltődtem.