Ma véget ér a mintegy két és fél hónapos vakáció és megkezdődik a 2019/20-as tanév az iskolákban. Ilyenkor egyre több gyermek és gimis jelenik meg az utakon gyalogosként és utasként egyaránt. Nem tudom ma hogyan mennek a dolgok, de az én időmben rengeteg házi feladatot kaptam az elmúlt évek alatt. Minden új tanévben ahányszor új tankönyvet kaptam kellemes szaga volt. A füzetekkel is ez volt a helyzet. Abban az időben nem voltak olyan külsejű füzetek mint ma, de ma már szinte túlzásokba esnek. Az iskolákban írást, olvasást, népdalokat, mondókákat tanulnak a gyerekek az órán, sőt ismerkednek a magyar mondakinccsel, történelemmel. A tanárok több évtizedes tapasztalataik segítségével állítják össze a tanmenetet. A játékosság áll a középpontban, a szókincs- és beszédkészség-fejlesztés, hogy a gyerekek felszabaduljanak, és minél többet használják a magyar nyelvet.
Őszinte gondolataim:
Sajnos bőrömön tapasztaltam kisgyermekként milyen az iskolai terror és kiközösítés. Ezek mind-mind baljós jelei voltak egy komoly bajsorozatnak, amelyek a régi iskolában és a Tüskevárban is érték. Lehetett volna egy újabb támadás, de szerencsére már komoly baj nem volt. Ha az osztálytársaim bátran összefogtak volna, akkor el is menekülthetem volna a rémálomból, amely a sorstársam csalódást okozott iskolán belül.
Most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy a másságaimmal kapcsolatban nincs miért szégyellnem magam! Talán ilyen eseményeknek kellett történnie ahhoz, hogy észbe kapjak és fogadjam el magam, amilyen vagyok.
A fogyatékos gyerekeket is lehet fejleszteni, mellyel életben tarthatóak. Ha nem kapják meg a megfelelő kezeléseket, fejlesztéseket mi lesz velük?! Olyanná válhatnak, mint a selejtes gépek. Gondoljunk csak bele azon szülők helyzetébe, akik végignézik gyermekük lassú halálát, leépülését. Ebbe ők is belerokkannak, illetve a közeli hozzátartozók is.
Tény és való, hogy a rendszer okozta gyűlöletoltogatás az elmúlt években sok embernél hatásos lett. Bárcsak ez az átok egyszer s mindenkorra megtörne! Nem fogom azt állítani, hogy én nem félek. Van bennem félelem, de nem engedem, hogy tönkretegyen, megbénítson! Szembe kéne szállnunk azokkal a szörnyetegekkel és nem a háttérbe szorulni. Nem mondok le a boldogságomról. Tudom mi a helyes és mi nem! Nem szabad ezt éreznem, mert ez is gátol abban, hogy boldog legyek. Ki merem írni, kezdem elfogadni a másságaim és ez a legjobb út, amin most haladok.
Mi a helyes?
Az a helyes, ha önmagunk vagyunk, és nem mások irigykedjenek meg, hogy milyennek vagyunk, mit szeressük, hogy szeressünk! El lehet fogadni az auti/epis sérülteket, és hozzátartozóinkat, de ügyeljünk arra, hogy tartsunk tiszteletet, amelyekkel nem ártunk a környezetünknek!
Az Iskola tehát oktató központ, amely általános vagy szakmai tanítással és nevelésével foglalkozik.
Minden gyerek iskolába jár, mert ezt a törvény is előírja.
Az iskola fontos szerepet játszik a társadalom életében. Ami legalább olyan fontos, mint a készségfejlesztés és az ismeretszerzés. A közös tanulás, a játékok, a fellépések és az ünnepek során ugyanis olyan meghatározó kötődések alakulnak ki.