30 év után új formát öntött a Nintendo egyik legjobb konzolja, a mai napig hatalmas népszerűségnek örvendő NES.
2017 márciusban láttam a Lurdy házban a megújúlt klasszikus Nintendo konzolt miniatűr változatban. Amikor kiderült, hogy érkezik az NES Mini konzolocska, rendkívül megörültem. Elszántam arra magam, hogy megvegyem! Sajna 2017 év vége felé hamar elfogytak. Nagyon elszomorodtam, miért nem jutott nekem a gyerekkorom legemlékezetesebb játékaim, de végül idén került rá a sor, hogy megvásároljam.
A képeken is jól látható, hogy formájában ugyanúgy néz ki, mint idősebb mása, csak éppen szinte elfér az ember tenyerében. Persze emiatt hagyományos kazettákat nem eszik meg, sőt a fedőlapja sem nyitható fel, de ez már korábban is egyértelmű volt méretéből adódóan. Maga a doboz kicsi, mint PS One. Ebben pedig a konzolon túl egy hagyományos kontroller, valamint két kábel található – egyik a HDMI a tévéhez és monitorhoz csatlakoztatáshoz, a másik meg az áramellátást biztosító USB kábel. Meglehetősen fura megoldás, de talán jobb, mintha egy nagyobb adaptert kellene tárolni az asztalon, a tévé társaságában.
A beüzemelés után halkan és gondmentesen indul a masina, a nyelv kiválasztását követően már a játékok menüjét böngésszük, illetve választhatunk, milyen legyen a vizuális stílus. A letisztult, modern külsőn túl ugyanis nosztalgiázhatunk is a CRT-módban, aminél a csíkos, élettelenebb tévéképernyő elevenedik meg, amit anno megismerhettünk. Akinek régen volt a birtokában NES, az jól tudja, hogy az antenna csatlakozót kellett használni a beüzemeléshez, ami a képminőségre is hatással volt.
A konzol egyébként teljesen hangtalanul működik, és van benne háromféle képernyőmód is. A klasszikus 4:3-as felbontás a régi TV-k élményét adja, a pixelpontos mód eredeti formájában kelti életre a játékot, egy nagyon kicsit vékonyabban is, mint az előző, de teljesen hű maradva mindenhez, míg a CRT egy nagyon vicces, vibráló, zizegő szűrőt húz rá az egészre, ami tényleg a 80-as éveket idézi. Nagyon szórakoztató így lenyomni egy-két pályát valamelyik kedvencünkkel. Azonban hiába a HDMI meg a szuper felbontás, a felhozatalban 16:9-es mód nem kapott helyet, még úgy se, hogy szétnyújtaná a képet. Aki erre vágyik, az állítsa be a TV-jén, a játékok eredeti formájukban klasszikusok, na meg teljesen át kellett volna írni őket. Azért ezeket még nem úgy fejlesztették, mint a mai darabokat. Elvégre mindegyik tökéletesen fut, ráadásul a bekapcsoló melletti, eredetileg Resetként funkcionáló gombbal bármikor visszaléphetünk a menübe, itt pedig egyből elmenthetjük az adott játékban lévő állásunkat, hogy később azt onnan folytassuk, ahol abbahagytuk. Persze sok esetben kódokat is használhatunk a megnyitott szintek eléréséhez, emiatt pedig nem árt egy jegyzetfüzet sem a közelbe. Mert bizony ezek a régi játékok nem könnyűek. A Contra például továbbra is nagyon hardcore, a Castlevania sem egyszerű, ahogy a Donkey Kong is meg tudja szívatni az embert, azt viszont fura volt néhány évnyi szünet után újra tapasztalni, hogy a Mario-játékok pályái mennyire rövidek – persze relatív, de a mai platformerek checkpointos szintje sokkal-sokkal hosszabbak. Legalábbis átlagban.
A Nintendo Classic Mini összességében egy szuper kis retro konzol lett. 70 dolláros árával annyira olcsó, hogy tényleg be kell szereznie egyet mindenkinek, amint lehetősége nyílik rá, csak a második kontrollerről, és a hosszabbító kábelekről ne feledkezzetek el. Nagy találmány, ajánlom mindenkinek!
