Cicus blogja

Árad a béke és az ördögi szív

2023. december 21. - Anita cicus

img_20231207_043644_312.jpg

December elején nagyon ritka, hogy télen nagy mennyiségű hó esett. Idén szerencsére nem is kevés hullott az égből. Éjszaka kezdődött, nappal folytatódott. Ahányszor hóesés történik, akkor az eső nem sokkal később elmossa.
Hajnalban mikor elindultam dolgozni, örömmel láttam a vastag hótakarót az utcákon. Érdekes, hogy a hóesés mennyire meg tudja világítani az égboltot éjszaka. Útközben picit féltem közlekedni, mert eléggé csuszamlós volt a járda. Gyermekkoromban rengetegszer futkároztam ott. Egyike a kedvenc helyeimnek. Nem mindennapi látványban volt részem, ugyanis vastag hótakaróval bevont tájat pillantottam meg.

img_20231206_111319_055.jpg

December 6.-án amikor megérkezett Joulupukki, magyarul a Finn mikulás, nagyon örültem, hogy először láthattam személyesen. Hiányoznak az egykori gyerekkori mikulási élményeim. Ilyen Pl: 90 évek elején történt az első találkozás a mikulással! Amikor az óvódásokkal voltam az erdőben, és megpillantottam őt és kaptam tőle egy mikulás figurát. 1998-ban sokkal jobb volt, mert épp szavaltam egy verset és szaloncukrot kaptam. 

Vajon hol garázdálkodott Az ördög karácsony előtt?

 

img_20231207_160535_404_2.jpg

img_20231207_160644_654_2.jpgÁRKÁD

img_20231207_161210_486_2.jpgSUGÁR

img_20231207_161810_577_2.jpgÖRS VEZÉR TERE HÉV ÁLLOMÁS ELŐTT

img_20231207_153640_261_2.jpg

img_20231207_153544_485.jpg

img_20231202_153554_711.jpgRÁKOSMENTE,FŐTÉR

img_20231202_124634_911.jpgFERENCIEK TERE

Eléggé sokan voltak a karácsonyi vásár idején, így temérdek fényáradat nyüzsgött Örs Vezért téren, Rákosmentén és Mikulásgyárban. A karácsony hangulata, színei, illatai mesések. Főleg akkor a legszebb, amikor fehér, havas karácsony van. Annak idején sokkal jobbnak tartottam a Bazílikai vásárt, de az is sajnos a drágaság középpontjában áll és szinte a külföldieknek szól. Ma már nem nagyon vonzanak. Néha amikor vásárolni megyek akkor bekukkantok és körülnézek.  De azért sietnem kellett dajdajozni, mert bizonytalan lennék, mint múltkor. 
webes_rogzites_21-12-2023_11656_www_bing_com.jpeg

De ami fontosabb, a fénybusz, ami 7-es vonalon közlekedik, mely először mentem haza gospel órából. 220 méter magas LED karácsonyi égőkből áll. Olyan gyönyörűek! Sőt még a belseje is szebbek! Semmiképpen sem akartam kihagyni ezt a látványosságot! Sajnos csak egy megállót mentem vele. Ismét úgy éreztem magam, mintha szabad lennék, de szerencsére gyilkossal nem találkoztam.

Volt idő, amikor nagyon szegény voltam a családommal és még egy kazettára sem futottam. Ezekre nem szívesen emlékezek. Ha belegondolok abba mennyi mindent összegyűjtöttem az elmúlt években. Mert szeretem kényeztetni magam, elhalmozni magam újabb CD-kel, egyebekkel.
Másik gyengéim a képek. Az a rengeteg és kép, díszes borítók, matricák, kartonok és egyéb „finomságok”. Mikor egyszerűbben éltem nagy divat volt a rajzfilmekből készítenek könyveket. Legyen szó Disney, Warner,Garfield... stb. Még nem voltak drágák, még VHS üres kazettára gyűjtöttem, hogy a hétvégenként Pokémon részeket felvehessem magamnak. Más idők voltak. Néha édesanyám előhozza a nehéz időket. Amikor nélkülöztem mindig volt szép karácsonyunk, volt mit enni.
A nehéz életem ellenére mindig megvolt a jó hangulat. Nekem akkoriban még nem voltak barátaim. Még Nem Adom Fel sem volt. Ma ugyan jobb az életem, de mégis nehéz időket élem. A karácsonyban a hangulatot keresem, a szép fényeket, a csodás pillanatokat és a mesés élményeket.

Minden évben egyedi módon díszítem fel Rajzfilm Világom Valós Központját, amelyet nagy szeretettel teszek. A lelkemnek is jót tesz vele. Az a sok szép dísz, melyeket készítettem, vettem és elraktam minden évben előveszem, de nem mindegyik kerül ki. Van, amelyik új szerepet kap. Ez a karácsony! (Christmas)

Ó a csodaszép karácsony lélekkel telt.
Az ajándék, a tél, a fán a sok dísz!
Ha árad a béke:Az angyalát!
Bennem lángol az ördögi szív!

Cuphead show című animációs filmsorozat

2_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cicusblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr1218285661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása