2018-ban csatlakoztam a Roll Naturalban és részt vettem társasjátékklubban, kirándulásokon, ahol sok érdekes emberrel ismerkedtem meg. Cikkeket is írtam ezekről az alkalmakról. Szert tettem önkéntes munkájukra, aki sokat segítettem és hálásan köszönhettek nekem a részvételt. Aztán a koronavírus miatt megváltozott.
Szomorúan kellett megtapasztalnom azt, semmi mást nem tehetek, kilépek. Ősszintén bevallom, hogy mélyen csalódtam azokra a személyekre, amiért úgy bántak velem erőszakkal, mint egy bábúval. Ennyi ideig kellene várnom még egy túrára? NEVER! Sajnos nem tudtak egy olyan eseményt bepótolni ill. szervezni, amely szívesen részt vehettem  volna.

Mikor párja voltam Dáviddal, szerettem volna elmenni Hortobágyra a csapataimmal, de sajnos megtagadta!  Rögtön rosszra gondoltam. Ezt nagyon a szívemre vettem Dávid óvakódásait, hisz ha úgy vesszük észre, nem akarta, hogy elmenjek velük azért, mert velem akart lenni. Szomorú vagyok, hogy soha nem láthatom Hortobágy természet világát, ahogy Japánt sem! A veszekedés vitákat szül, ezért nem vezet sehova. Néha úgy érzem megtámadott egy bizonyos ellenség. Végül belementem abba, hogy akkor nem megyek! Idő kérdése volt, hogy mikor következik be egy újabb veszteség az életemben. Bekövetkezett. Sajnálatos módon, nemcsak én voltam felelős a történtek miatt, hanem a fiúk is. Én 1 év után megbocsátottam őket, és arra kértem Dávidot, hogy inkább ne bántson engem erőszakkal.
Visszagondolva 2006 szeptemberében öngyilkossági kisérletet tettem az iskolai és otthoni bántalmazások miatt azért, mert egyrészt Anyám sosem hitte el miért történik az, hogy váratlan dolgok érnek iskolán belül illetve azon kívül. Másrészt iskolán belül a Tüskevár iskola igazgató csak az idejét vesztegette. Elegem volt, tehát megtettem!  Sajnos az informatikatanárom nem érdekelte a hiányzásom és a váratlan helyzetek, ezért csalódott bennem, így elvárta, hogy sűrűbben járjak óráin.

Tényleg hova tartozom én egyáltalán? Hogy éltem túl a ezt a helyzetet, miközben 2020-ban szinte rengeteg ember elvetélt? Ez a egész Hortobágyi kalandvágy megszakadt. Anyám szerint a jó isten mindenhol lát, ha veszély fenyeget. Ugyanis nekem semmi közöm ehhez a konfliktusaimhoz. A verekedés sem segít, de a pofon segíthetett volna, hogy leállíthassam a hisztit. Ugyan 5 nap után enyhültek a fájdalmaim, csak a lassan gyógyultak be a lelki sebek. Megjegyeztem azt, hogy Dávid féltékenységei miatt soha többet nem térhetek vissza Roll Naturalba. A 2008-as és a 2013-s idegösszeomlás következtében az egyik maradandó „károsodás” a túlérzékenység.

Vannak információk, amelyeket hiába mond el nekem a másik fél, nem tudom mindig megérteni, nem raktározza el sokszor az agyam. Van, amikor félreértelmezek dolgokat. Amikor pedig túl sok információval árasztanak el, agyi túlterhelés következik be. Mellette ott a múltam. A sok trauma, ami következtében akadályoz abban, hogy együttműködjek. Mert a kétség, olyan, mint az ördög. Rossz tanácsadó. Nem tudom eldönteni azt, hogy ki az őszinte és ki a hamis ember.
Vannak emberek, akik mellettem állnak és át tudják érezni mindazt, amit átélek nap, mint nap. Arra fogok törekedni, hogy jobban vigyázzak azokkal, akik újonnan lépnek be az életembe. Dávidot sajnálom! Nem akartam sem őt, sem pedig az ellenséget megbántani. Nem esett jól az, ha szexuális ragadozóként cselekszik, pedig ő is emberből van.Visszaemlékszem arra, mennyire jólesett a meleg ölelések a Nem Adom Fel tábor idején. Anyám azt mondta, legyek úgy ahogy eddig. Mindenesetre ő is sajnálja azt, hogy így végződött az egész. Én főleg sajnálom. Jól éreztem magam a Roll Natural talikon, de sajnos elég volt, a többi mind feldobott. Jómagam hatalmas kudarcként élem meg ezt az ügyet!

Új kezdet a NŐ az erőnkben!

 Sérült nő társaimmal jókat beszélgetünk, hétköznapi dolgainkról osztunk meg, élményeket. Van, aki megosztja miket csinál, valaki azt mutatja meg a tehetségét, hogyan telik az aktuális szabadnapja. Így van ez rendjén. Én is ezt teszem. Örülök is annak, hogy inkább vagyok más, mint egy átlagember.
Úgy vágyom arra, hogy legyen pl. egy őszinte, megbízható társ az életemben, aki olyannak fogad el, amilyen vagyok. Aki az autizmusomat és epilepsziásokat kezelni tudja, akitől nem kell tartanom. Aki nyitott lenne a világomra. És akit beengedhetek könnyű szívvel az életembe. Voltam már szerelmes, de a szívem szilánkosra törték. Ha a politika nem lenne ennyire elkorcsosult, és nem lenne az autizmusom okozta gátlások akkor több esélyem lenne. Néha úgy nyilvánulok meg, hogy butának tarthatnak egyesek, ezáltal kellemetlen helyzetekbe kerülök. Az érzéseimet pedig nem akarom szégyellni, mert nem szabad! Az emberi kegyetlenség sajnos végtelen és nem akarok az olyan típusúak kategóriájába tartozni.Sajnálatos módon a közelemben lévő emberek egy része sem érti meg, hogy mit jelent az autizmus. Akár enyhe, akár súlyos. Mi sokak szemében értelmi fogyatékos személyek vagyunk, akik egyenlőek a társadalom nyűgeivel. Ez roppant megalázó, mert az autizmus is sokszínű. Az átlagos emberek ocsmány rétege pedig lesben áll. De másik pillanatban elszomorodok azon, hogy sok olyan ember bánt engem, ill. a bajtársaim, akik nem ismernek, és azt gondolják, hogy megengedhetik maguknak a sok szitkot. A társadalom elvárja, hogy legyünk tökéletesek. Legyünk szépek, gazdagok és legyünk egészségesek. Mert manapság ez számít. Főleg a pénz nem pótolja a szeretetet, barátokat. És ami a lényeg még, nem pótolja a szerelmet sem! 

Beismerem, hogy sértődékeny vagyok, de ezt nem szabad szégyellni és kinevetni valakit emiatt. Haragudni szabad, de ha szeretünk valakit, meg kell keresni, ha nem is azonnal. Másképpen kell állnom az emberekhez innentől kezdve, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő. Távolságtartóbb leszek, amit anyám kérte!