Gyönyörű szép a magyar Riviéra,
Aranyló napsugár égeti arcomat.
Körülöttem hűsölő nyári szellő,
Felettem kergetőző bárányfelhő.
Állok én a parton, látom a hajót,
Nem is egyet, de rengeteg jachtot!
Erre úszott tavon az a fehér hattyú,
Éttermet is hívják, hisz ez elsőrangú!

Gyula táborában éjjel mondtam imát,
Ott töltöttem időt, szívem baját.
Voltak meghitt és játékos pillanatok,
Mint egy régmúlt gyerekkori baljós játékok.
Sirályok hangja megtörik a csendet,
Alászállnak, majd magasba reppenek.
Rájuk sokszor összevissza támadom,
Megszakadt kapcsolat, boldogtalan fájdalom.

Voltam már sírós-gyerekes csitri,
Az igazságaimat senki nem hiszi!
Görcsös félelem, az üldöztetés,
Megsérül a lelkem, akár a büntetés.
Tihanyi apátság tornya az égre mered,
Sokszor én voltam a tábor rosszembere!
Emberi haragok méregbombát tüzelnek,
Virágzó levendulaként visszaintem.

Balaton vize oly gyöngéden öleli át,
Csalódtak bennem, csendben és némán.
Segítenének rajtam, de senki sem akar,
Meddig tudom még átélni ezen a nyaralásban?!
Az igazság fájdalmasabb, mint hittem,
Ideje megváltozni és elfelejteni végre!
Az élet nyaralásom kaland és kihívás,
Jövőre is várhat a balatoni nyár.