Október végén olyan dolog történt, ami nekem megfájdult a szívem. Ezúttal az egyik leendő főnököm, Borika hunyt el a 2006-ban terjedő crohn betegség miatt, így három év alatt a harmadik fontos embert vesztettem el. Borika megerősítette bennem, hogy nem egy egyszerű tanulásról van szó, hanem egy olyan szívhez szóló munkáról, mely a mai napig meghatározza a megváltozott munka képességű emberek lehetőségét. A tragédia olyan nehéz tudatosítani magunkban naponként, mint azt, hogy Jézus értem is meghalt a kereszten, és általa kaphattam kegyelmet. Nem, nem csak az abban a korban élt emberek ajándéka ez, hanem mi is részesedünk kegyelméből. Kimondhatatlanul rosszul eset, amiért soha többet nem találkozom vele!

Talán most fontos megélnem újra a veszteség, és a gyász fájdalmát. Ám most szomorúság, és fájdalom gyötör, de ezeket is magammal viszem az Úr asztalához. Gyakran azt hisszük, elvagyunk nélkülük. Gondoskodásuk, gyengédségük nélkül morcos gyermekként csapódunk éppen arra, merre fúj a szél. Tetszik vagy nem, úgy lettünk megalkotva, hogy keressük a másik segítőkezünket, akik biztos elfogadják az autizmus/epilepsziát. Tehát könnyeim záporán át megmutatja nekem azt az utat, melyen haladnom kell tovább a cél felé, mely nem más, mint az örök élet. Ott aztán majd újra találkozhatok azokkal, akik most kibírhatatlanul hiányoznak. Pl: Laci papa, Margit, Pali bácsi és keblemre ölelhetem, és bocsánatot kérhetek tőle mindazokért, amiket már nem tudok velük megbeszélni.

A búcsúztatás az Újköztemető szertartás szerint zajlott, a lehető legtömörebb formában. A lényeg, hogy megkapta Borika hozzátartozói a végtisztességet, hamvai pedig a szóróparcella területén került.

Megszületünk, bölcsőtől tanulunk, óvodában és iskolában jártunk, dolgozunk pénzér, aztán megöregszünk, majd testünk feladja, és meghalunk, de mikor? Hiszem még, hogy földi életünk végével nincs még vége. Könnyebb lenne talán, ha tudnánk, hogy pontosan mikor találkozunk, de ez a titok Istennél van. A sír megásásának, és a föld rádobálásának sokkoló élményét enyhíti, hogy Borika ebből már nem érzett semmit, de mi, akik itt maradtunk, megszenvedjük minden alkalommal, mikor elveszítünk valakit, s egy újabb darab morzsolódik le törékeny szívünkből.
Borika nélkül töltött munkáim alatt a jó isten vigyázz majd a Mennyország utcában, addig pedig erősnek kell maradnom, ha bele is szakad a szívem látszólag.

Borika elvesztése után ismét hasonlót éreztem. Tudom milyen az, amikor ér minket egy tragédia és felvillan egy fájdalom. Hiszek abban, hogy van előző élet és abban is, hogyha a jelenlegi véget ér, akkor, mint egy új sorozat ismét elkezdődik csak éppen új szereplők bukkannak fel.