A blogot eredetileg úgy hoztam létre 2016-ban, hogy folytassam az előzőt, de már más dolgok is érdekeltek a rajzfilmen kívül. Ezután kezdtem önmagamról is írni részben, hogy önterápiát folytassak, hogy az olvasóim jobban megismerjék egy autizmussal élő epilepsziás blogger életét. Ilyenek botrányosan viselkedő hozzászólok, aki nem értenek egyet. Az ilyen online esetében, a kommentelők javarésze épp olyan szívtelen és érzéketlen, mint a többiek, aki hallhatóan élvezi, ha az áldozata fél és még gúnyosan is viselkedik vele. Az emberi élet szart sem ér nekik, és ez nagyon elkeserítő. Igen, mert az internet világa nagyon veszélyes! Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sok olyan bizonyos személy uralkodik a neten, akik rosszindulatból kellemetlenségből mocskoljanak élvezetből, mintha ártanék velük.

Az autizmussal és epilepsziással élőket nem nagyon érti meg a társadalom, mivel nem ismerik őket igazából. Sokan bábuként tekintenek ránk és rosszakat gondolnak rólunk és sajnos a média is okozott már kellemetlenségeket nekünk. Teherként próbálnak egyesek beállítani bennünket, mert így akarnak eltaposni bennünket azt üzenve, hogy senkik vagyunk. Pedig nagyon is sokat érünk, és ezt nagyon is tudják. Úgy döntöttem kiállok és írok magamról. Célom, hogy az emberek figyelmét felhívjam, hogy mi autisták (és epilepsziások) másnak születtünk, és többre vagyunk képesek. Én mindig ügyelek a részletekre, ha valamit bemutatok, hol járok, mit csinálok, milyen haikuk és versek születnek.
Hétvégén is mikor elmentem rendezvényekre, akkor mindig előkapom a telefonom és levideózóm a történteket, mely a Cicus Vlog youtube-n meg lehet tekinteni az összefoglalót. A blogozás és vlogozás jobban megy nekem, mint általában. Sok időt eltöltök a blogozássál és videó készítésekkel, hogy ami kész, azt fel is teszem.

A blog egy menedék is számomra. Leírom az autizmusom, az epilepsziám és más okozta nehézségeimet, melyekkel nem a gyengeségeim mutogatom, hanem azt, hogy bármilyen állapotban is vagyok, képes tudok megküzdeni velük és ezt megosztani az olvasóimmal. Bárki magára ismerhet és erőt meríthet a helyzetemből. „Ha Anita Cicus megcsinálja, megcsinálta!” Lehet, hogy egyesek szemében ciki, de ilyen vagyok és az is maradok! Az auti/epis is egyedivé tesz, mert rájöttem, hogyha ez az állapot (nem betegség!) nem lenne, akkor csak egy leányzó lennék, és talán nem tudnék annyi szépet alkotni. Járok kezelésre a mentális problémáim miatt, amely megvisel, de ennek ellenére megyek, folytatom, mert tudom, hogy ha most fáj, később jobb lesz! Ezen túl kell esni, le kell nyelni a keserű bogyót! Nem fogom feladni, mert nem vesztesnek születtem! Bízom abban, hogy jobb lesz az életem, csak még nem értem célba. Engem ismeretlenül senki ne kritizáljon emiatt, aki a saját nevét nem vállalja fel és nem ismer! Inkább nézzen magába és készítsen belső önértékelést.

Vannak alap szabályok, amelyek azonban mindenkire vonatkoznak, de egyes szabályokat nagyon eltúloznak. És van, amit megjegyzek, mert van véleményem! Ilyen pl. A NAF-ban:
A szólisták csak kizárólag kívülről tanulják meg a dallamokat, a többiek csak a refrént! Természetes, hisz egyértelmű, hogy az igazság oda át van! Ilyenkor borzalmas érzés, amikor üldözötté válunk és sarokba akarnak minket szorítani. Főleg a NAF együttes tagjai, akikben egy cseppnyi együttérzés sincsen és céljuk a tönkretétel. Ez a legutóbbi konfliktus, mely összevesztem Zakál Zolival és Marcsival azért, mert lehetetlenné tettek velem! Képbe került a Bencével közös elválásunk is. Megvallom megrázó élményeim juttatja eszembe, amely örökkévaló bántalmazások jöttek az életem során. Egy ilyen probléma akár depressziót is hozhat a sorstársaimra, kiknek családjai is belepusztulnának. Állítólag a pénz és a megfelelés miatt van mindez. Megéri? Nem! Csak emberek halnak bele, családok esnek szét. Ha tehetném, betiltanám. Azért, hogy másoknak ne okozzanak fájdalmat. Megértettem, hogy a kiközösítésről és a határtalan szeretetről szól. Azt is, hogy mennyien támadják és az érintettek meg akarják mutatni az autikat/episeket is, amelyet minden áprilisban megünnepelnek.

A következő sorokkal zárom. Volt egy anime, amelynek a címe: Koe no katachi. Bántalmazásról és félreértésekről szólt. Érdekelt ez a film, mert, ha a diák merésszel piszkálni a gyengébbiket, akkor rájön a tudatára, miért nem szabad folyamatosan kínozni. Az anime-ban szereplő egy javíthatatlan bajkeverő és egyben egy igazi vezéregyéniség, ahová egy új diák érkezik az iskolában. A fiú amit csak tovább tetéz az, hogy lány fogyatékossága jókora terhet ró az egész osztályközösségre. Hamarosan egymást érik a siket lányt megcélzó bántalmazások és megaláztatások. A főhős, Shouya pedig azt mondta Shouko-nak, hogy a saját érdekeit látja benne, ezért mindent többet szeretne beszélni. Ugyanez vonatkozik a blogomra is! Folytatni fogom, leírom ugyanúgy életem és kalandjaim történetét, újabb Cicus Vlog sorozat, verseket, haikukat teszem közzé.