Cicus blogja

Kispál és a borz közönségtalálkozó

2024. december 16. - Anita cicus

Rövid pódiumbeszélgetés tartottak az Inga kultúrkávézóban, ahol egy különleges estén mutatták be a Velőrózsák című lemezü első vinylkiadását, illetve az első Kispál és a Borz-képregényt.Az ültetett pódiumbeszélgetésen szó volt arról, a zenekar alakulkásairól, életújairól, koncertekről na és persze Sziget -1 napjáig. Az hogy miért alakult újra a banda, ez a sors hozta őket.

20241211_193946.jpg
A Kispál és a Borz egy magyar alternatívrock-együttes. 1987-ben alakult Pécsett. 2010-ig működött, majd 2022-ben újraalakult. Az eredeti elképzelés szerint az együttes neve csak „Borz” lett volna (az akkoriban népszerű Bros és a The Doors nevének egyfajta parafrázisaként). Ezt azonban Kispál András kifogásolta, arra hivatkozva, hogy korábban csupa állatról elnevezett együttesben játszott, amik sikertelenek voltak. Ezért úgy döntöttek, hogy őt kiemelik a névben.

A Kispál és a Borzot 1987-ben Bräutigam Gábor, Ózdi Rezső, Kispál András és Lovasi András alapította. Első fellépésük a Szenes klubban volt 1987. december 10-én. 1989-ben kiadták első demójukat Tökéletes helyettes 50 percig címmel, majd megjelentették első albumukat is Naphoz Holddal néven. 1993-ban léptek fel először a Sziget Fesztiválon. Az együttes tagjai az évek alatt sokat cserélődtek. Többször volt doboscsere: Bräutigam Gábort Tóth (Csülök) Zoltán váltotta, őt pedig 2002 nyarán Michael Zwecker. 1996-ig trióként játszott, ekkor csatlakozott hozzájuk Dióssy Ákos. 2006-ban Michael Zwecker elhagyta az együttest, őt Bóra Áron váltotta, de mintegy egyévnyi játék után ő is elhagyta a zenekart. Legújabb dobosuk a 2007 telén "beavatott" Mihalik Ábel volt, őt 2022-ben Bajkai Ferenc váltotta. Gyakran vendégművészekkel léptek fel, például a Pál Utcai Fiúk énekesével, Leskovics Gáborral. 2006 szeptemberében a Sláger rádió és az Origo által indított Álomsláger című szavazáson, melynek célja „minden idők kedvenc magyar slágerének” a kiválasztása volt, az együttes dala, a Ha az életben a 3. helyezett lett.

2009 szeptemberében megjelent a zenekar első DVD-je. A szimplán csak „Koncert” névre keresztelt kiadványon a 2007-es pécsi 20 éves jubileumi koncertjük anyaga látható. Érdekessége, hogy a DVD-hez jár egy kód is, amivel a zenekar weboldaláról egy eddig kiadatlan, négy számot tartalmazó Kispál és a Borz EP-t lehet letölteni. A zenekar egy szórakoztató videóklipet is forgatott a „Többiektől” című dalra, melyet Merényi Dávid és Nagy Gergő (nagymerénylet produkció) rendezett.

2010-ben bejelentették, hogy huszonhárom év aktív zenélés és tizenegy stúdióalbum után az együttes befejezi pályafutását. Búcsúkoncertjüket 2010. augusztus 9-én, a Sziget Fesztivál „mínusz egyedik” napján tartották. Az együttes búcsúelőadására 45 000 néző volt kíváncsi. A koncertről készült mozifilmet 2010. november 24-én vetítették a mozikban, 21 helyszínen egyszerre.

2022-ben, 12 évvel a feloszlásuk után a Partizán műsorában jelentették be a visszatérésüket, és egy új album kiadását. Az album 2023. május 5-én jelent meg Beszorult mondat címmel. A lemezen közreműködik többek között Bräutigam Gábor, G. Szabó Hunor és Krúbi, utóbbi a címadó dalban.

20241211_202654-1.jpg

A celebvadászati iránti szeretet egy csodálatos dolog, Külön öröm számomra, hogy Editék a dedikálás előtt érkeztek, és megvárták a végét. Hatalmas élmény volt a pódiumbeszélgetés, amelyre óriási volt az érdeklődés. A Kispál és a borz a legjobb pillanatait hozta el nekem a kórus óra után. Kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a leghangulatosabb eseményeket hozza számomra, amelyet a közösségi oldalon keresztül követtem.

A bejegyzés trackback címe:

https://cicusblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr6218753112
süti beállítások módosítása