Véget ért a Rehab Critical Mass és új nap indult el. Minden „visszaállt” a normális kerékvágásba, amely délután vette kezdetét a Clark Ádám térnél. Én kora reggel talpon voltam, mert előtte elmentem tornázni. 14 óra előtt siettem a 19-es villamos megállójába, véletlenül se késsek el a felvonuláson. Egy padon ültem, hogy bámészkodjam a Lánchídat. Folyton járt az agyam, mi lesz ezután! Tündi, Krisztina és Lilla mondogatták nekem, hogy el kellene fogadnom saját magam. Mégis hogyan? Hogy fogadjam el azt, hogy más vagyok, mint a többiek?! Tündi azt mondta, hogy többoldalú vagyok! Sokszor járok máshol, mindig részt veszek mindenhol játékokban,nyereményekben,sportokban, kórusban, táncban... stb. Az új dolgokban viszont ki kell próbálni, mert számomra ismeretlen!

 

Félórán belül érkeztek az önkéntesek, majd a többi fogyatékkal élők is. Féltem, hogy mások is ott lesznek, de szerencsére ismerős arcokat láttam. Többen kerekesszékkel jöttek, mivel többször szóba került az akadálymentesítés fontossága.
A felvonuláson évente 4-5 ezren vettek részt. Magyarországon több mint 400 ezren élnek valamilyen fogyatékossággal, vagyis családtagjaikat és barátaikat is beleszámítva életminőségük és lehetőségeik akár 2 millió embert is érinthetnek.
A mozgássérült budapestiek, például kifogásolják, hogy a M3-as metró egyes megállói a felújítás után sem lesznek megközelíthetőek számukra.

Egy óriási flashmob bulival kezdődött, mielőtt elindulna a felvonulás. Ugyanazzal a zenével táncoltam a Nem adom fel embereivel, amivel a Nem Adom Fel tábor idején pörögtem a zenére. Mindenki élvezte a zenét, és volt olyan, aki tanulgatta a koreográfiát.

 

A Clark Ádám Tértől indult a tömeg, a Lánchídon át tartottunk szünetet, majd a Szent István térig ért véget, ahol kulturális műsorokkal folytatódott. Ez a séta nekem megnyugtatott, sőt nagyon boldog voltam, hogy sok hozzátartózói közül velük sétáljak. Szinte tomboltak az emberek, de oly annyira tetszett nekik a zene, ami Dj Dominique vezette a zenéket!

Találkoztam Petiékkel, akit korábban is ismertem iskolai években!
Mire odaértem a Nem Adom Fel együttes műsorára, már majdnem véget ért a műsor, de hajszálhíján tudtam feljönni a színpadra (de 2X is beleestem). Kicsit több felhajtásra számítottam az éneklésre. Bármi is történhet a Nem Adom fellel az élet megy tovább.

Mikor hazaérkeztem elég fáradt voltam. Olyan vagyok, mint egy átlagos tanuló, aki elkésik. Küzdök, amíg tehetem, de következő fellépésen össze tudnám szedni magam!