2011 körül kerültem a sérültek közösségbe a NEM ADOM FEL ALAPÍTVÁNYBA. A Nem Adom Fel alapítványról a DOWN alapítványnál hallottam. Ők irányítottak a Nem Adom Felhez. Az alapítvány elnöke egy kedves férfi Dely Géza, az alapítvány elnöke szeretettel fogadja a sérülteket. A munkatársai egészséges önkéntesekből állnak, mint a többiek. Emlékeztet azokra a nehézségekre és arra a helyzetre, amelybe ragadtam. Szembenéztem azzal a sorssal, amit megtanultam az életben. Önkéntesként álltam! Pl: Az Arénás koncertek előtt osztottam szórólapokat minden egyes emberek részére. Ebbe a közösségbe lépve tapasztaltam meg azt, hogy milyenek a fogyatékkal élők és hogy mennyire nehéz a helyzetem. Akkoriban olyan helyzetekbe keveredtem, amire soha nem számítottam. Küszködtem az álmaimért, hogy mihamarabb csatlakozzak a Nem Adom Fel együtteshez. Valahányszor többször jövők velük a színpadhoz énekelni, de annyiszor kiraknak engem, mint egy koldust az utcába. Pedig régóta vágyóm arra, hogy velük csatlakozzak hozzájuk és új barátaim legyenek. Minden egyes alkalom előtt erősítettem a bennem lévő félelmemmel és az állapotaimmal. Voltak olyan napok, amely elfogadták az énekem, de mégsem szóltak egy szót sem, hogy csatlakozzak hozzájuk! Ennek következtében kudarc ért engem. Sajnos 2012 szeptember végén elvesztettem a lényegét, miért nem csatlakozhatok a bandához, így más helyet kellett keresnem magamnak. Igazságtalanul bántak velem és ez nem egyszer fordult elő. Ugyanis sokszor viselkedtem félreérthető módon, ráadásul szégyelltem magam, miért nem hallgatok a másikra. Igazságtalanság miért voltak ellenem, mégis én iszom meg a levét. A TF klubban ahova jártam szívtelenül közöltek velem, hogy én nem vagyok önkéntes, hanem a Nem adom fel alapítvány tagja vagyok, emiatt a konfliktusok miatt belefáradtam. Az igazság fáj, de ezeket a gondolatokat el kell fogadnom egy-két embertől, amiért okoztam az elmúlt napokban csalódást. Azonban az érthetetlenségek miatt a közösség nem számított rám!
2013 január elején ajánlottak nekem, hogy menjek el a Never Give Up Gospel válogatáson. Jelentkeztem a 25. születésnapomon, hogy tényleg csatlakozzak hozzájuk egy csoporthoz. Sajnos hónap végén a születésnapi meglepetés az, hogy kiközösítettek engem, mert úgy éreztek bennem, hogy bizonytalan vagyok és nincs hozzá tehetségem! Féléves depresszió következtében nem akartam velük jönni. A teher akkora volt, hogy könnyű utat megtegyem, hogy elfelejtsem az egészet és az alapítványt is.
Adni kell legalább időt, hogy helyrejöjjön ez az íszonyú félreértés! Néhány hónapon belül a lelkem helyrejött ezzel kapcsolatban, amiért nem háborgatnak engem. De ha csoda történne, akkor talán járhatnék az alapítványon belül valamelyik csoportba, és nem következett volna be az a súlyos érzelmi baj. Az évek során elnyomott érzelmeim, tehát komoly gondokat okoztak nekem, melynek következményeként kihatott az idegeimre és sírógörcsök jelentkeztek. Tehát a fogyatékkal élő személyeknél és az egészségeseknél gyakrabban fordul elő az, hogyha komoly ingerek érik őket, akkor dühkitörés zajlik le. Mintha egy vulkánkitörés lenne. Én másképpen látom az életem.
Nekem jogom van hozzászólnom igazságtalan tapasztalatjuk miatt, és nekem is vannak érzéseim és álmaim, mint a sok primitív NT-seknek! Az idő ugyanis eltelt, miután tényleg vissza akarták hozni engem, hogy velük legyek, és jól érezzek magam! Tavasz közepén megértettem, hogy a Nem adom fel alapítvány emberei közül senki sem akart bántani engem, ezért visszatértem a lelkes közösségbe. Tudtam fejlődni, megerősödni és esélyt kaptam a többiektől! A félreértések nyár kezdetekor lezajlottak, így idők után megértették, hogy autizmussal, s jóval később epilepsziával élek! Majd ezután felbukkant Dely Géza, s közölte nekem, hogy tegyek szerencsét a Never Give Up válogatáson. Másodjára is válogatta egy új kórusvezető, Ági és másnap felvette a Never Give Up Gospel kórusban. Nagyon boldog voltam, hogy visszatérhetek oda, ahova először megismertem ezt a helyszínt. Az egészet viszont elnézném mindenkit, ha több tiszteletet adnának nekem. Pedig senkinek sem ártottam gyerekkorom óta!!!
Fantasztikusan jól érzem magam a lelkes közösségbe, hiszen sosem adom fel a reményt és az álmaimat.
A történetemet azért osztottam meg, mert szeretnék megköszöni Nem Adom Fel alapítványnak, hogy ennyi idő után kitartottak, támogatták és szeretettel fogadták engem. Igaz is, hogy megrázó kalandom volt auti-epis ember létére. S azért osztottam, hogy megmutassam, milyen az autizmussal és epilepsziával együtt élni, s hogy ezek a betegségek milyen szinten okoznak fennakadást az életemben. Serény véleményem szerint nem úgy alakultak a dolgok, amire én terveztem a Nem Adom Fel életben, hisz emberek vagyunk, s tanulhatjuk a saját hibáinkból.
Tanulság: Ha a sérültek egy (vagy több) közösségbe van, és ha ilyen bizonytalanok vagy érthetetlenek, akkor szükségük van a segítségre és a megértésükre! Ha nem akkor, esetleg másféle mássággal kell szembenéznie. Nem szabad különbséget tenni jó és rossz emberek között, ezért mindehhez bátorítás és türelem szükséges. Fontos a megértés, a megismerés, elfogadás és a szeretet.
