Cicus blogja

Vitray Tamás Óbudán

2024. szeptember 21. - Anita cicus

A Társaskör Világítótornyok sorozata vendégül fogadta a Kossuth-díjas magyar újságíró, főszerkesztő riporterét, valamint a Magyar Televízió örökös tagját, Vitray Tamást. 

img_20240920_192030_161.jpg

12 évesen, a fővárosban bujkálva élte végig az ostrom napjait, miközben a vészkorszakban, anyai nagyanyját kivéve, legközelebbi családtagjai valamennyien meghaltak. Édesanyja Auschwitzban ugyan nagy betegen megérte a haláltábor felszabadítását, de hazatérni már nem tudott. 1952-ben végzett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ezt követően díszletmunkás volt a Magyar Néphadsereg Színházában. Az Idegen Nyelvek Főiskoláján angol–sajtó szakon tanult és a Honvédelmi Minisztériumban fordítóként dolgozott, majd rövid ideig a Magyar Rádiónál, a Chemolimpexnél, és a Kínai Népköztársaság nagykövetségén.

Első televíziós szereplése 1958. augusztus 5-én volt, amikor angoltudása miatt kérték fel amerikai atlétákkal való interjú készítésére. Minden előzetes ismeret nélkül (nem is látott tévékészüléket sem addig) készített interjúja máig emlékezetes maradt: a világhírű, kétméteres atlétát, Rafer Johnsont, sámlira állva interjúvolta meg, amire fel is hívta a nézők figyelmét. Másrészt, Vitraynak fogalma sem volt, hogy élő adásban szerepel, a rádióban addig mindent szalagra vettek. 1959. december 1-jén a Magyar Rádió és Televízió Televíziós főosztálya Agitációs Propaganda Osztályán a sportrovat belső munkatársa lett. 1963-ban a Testnevelési Főiskolán sportszervezői oklevelet szerzett.

Első külföldi közvetítése 1960 januárjában Prágából a Csehszlovákia – Brighton-Tigers (angol-kanadai) profi együttes jégkorongmérkőzése volt. Első sportkommentátori sikerét ugyanebben az évben a Garmisch-Partenkirchen-i Műkorcsolya Európa-bajnokság közvetítése hozta meg. 1968. július 1-jétől főmunkatárs. Sporton kívül vezetett vetélkedőket, 1970-ben az első Hétnek, valamint az első Fórumnak is ő volt a műsorvezetője. Szerepelt a Gyula vitéz télen-nyáron című filmben, ahol egy riportert alakított.

1975. december 1-jétől a Szórakoztató és Zenei Főosztály osztályvezetője. 1981. július 1-jétől a Drámai Főszerkesztőség Dokumentum Dráma osztályvezetője. 1988. november 1-jén kinevezték a nyugdíjba vonuló Radnai János helyére a Sport Önálló Szerkesztőség élére, ahová rövid kitérő után – 1991. február 15-étől az M2 csatorna intendánsa lett – 1992. március 15-én visszatért. Alig van olyan sportág, amit ne közvetített volna a televízióban. Az évek során megszámlálhatatlan Telesport- és helyszíni közvetítés, valamint számos nagy világverseny riportere volt. Összesen 21 téli- és nyári olimpiáról közvetített. Nem egy sportágat a közönség az ő közvetítéseiből ismert meg (műkorcsolyázás, jégkorong). A Magyar Televízió archívumában kb. 4000 műsora van regisztrálva.

1997-től aktív nyugdíjas. 1999-től a Danubius Rádióban vezetett sporttal foglalkozó telefonos beszélgetőműsort Ötfülközt címmel. Állandó vendége volt Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakos. A műsor 2001 őszén átkerült a Klubrádióra. 2002. október 21-étől ismét kinevezték a Sportfőszerkesztőség élére. 2004. november 1-jétől elnöki főtanácsos volt.

2010-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára volt, ahol 1977-től oktatott, a Magyar Televízió Örökös Tagja.

A 2008-as olimpia volt az első 1960 óta, amelyet már nem a Magyar Televízióban közvetített (nem is utazott el a helyszínre), a kajak-kenu versenyek kommentátora volt a Eurosporton, valamint az RTL Klub Híradójában foglalta össze az olimpia aznapi fejleményeit. Ugyanezen évben jelent meg regényes önéletírása Kiképzés címmel a Magvető Kiadónál, ami gyermekkorát és ifjúságát dolgozza fel, többek szerint szépirodalmi igénnyel. (A könyvet 2021-ben újra kiadta az Open Books kiadó.)

2009. június 26-án, majdnem egy év elteltével (akkor Baló György vendége volt A Szólás Szabadsága című műsorban) újra megjelent a képernyőn Az Este című műsor utolsó Szabadság téri adásában mint az MTV Örökös tagja. 2009-ben Medveczky Balázs az MTV akkori alelnöke költségcsökkentésre hivatkozva elbocsátotta az MTV-től.

A Digi Sporton vezette a Kibicek című beszélgetőműsort sportolókat megszólaltatva.

2012. június 1-jén a XIII. kerület díszpolgára lett.

Jó érzés lehet, hogy milliók emlékeznek Vitray hangjára; ahogy kiabálja; "gyere Egérke, gyere kislány"!!

img_20240920_203406_310_2-edit.jpg

Az est hétvégi időszaka kezdődött aznap, de ez nem befolyásolta a dunai árvíz veszélyét.

Patrick Duffy Budapesten

2024. szeptember 19. - Anita cicus

webes_rogzites_19-9-2024_17528_media_port_hu.jpeg

JUNO11 Distribution forgalmazásában érkezik szeptember 26.-tól a mozikban a Lepattanó, ám szeptember 13-tól már közönségtalálkozókkal kísért premier előtti vetítéseken. A Dallas Bobby Ewingja, Patrick Duffy a film után érkezett Miskolcon, másnap Budapesten, melyet beszámolta a magyar forgatási élményeiről, a sorozatok megváltozott világáról és persze a Dallasról is.

https://nlc.hu/sztarok/20240917/patrick-duffy-bobby-dallas-lepattano/

Duffy elárulta, hogy a szektorlabda, a film központi témája, számára ismeretlen volt, de karakterét és a többi szereplőt érdekesnek találta. A filmről azt mondta, hogy jó hangulatú, verseny volt benne, de a versengés szívből jött, és mosolyra fakasztotta az embert.

img_20240914_222515_684.jpg

1949. március 17-én született a Montana állambeli Townsendben. 1961-ben családjával Seattle-be költözött, ott járt középiskolába, drámaszakra. A Washingtoni Egyetem színész szakán diplomázott.
1974-ben házasságot kötött Carlyn Duffyval. Két gyerekük született, Padraic Terence és Conor Frederick Duffy. Felesége 2017 elején hosszas betegség után elhunyt, amely annyira megviselte a színészt, hogy csak közel fél év múlva jelentette be nyilvánosan, hogy megözvegyült.
Duffy katolikus ír családból származik, de később áttért a buddhista hitre és házasságát Carlynnal is buddhista szertartás szerint kötötte.

Dallas című sorozatban vált ismertté, hiszen a Magyar Televízió egy igazi, nagy szilveszteri durranásnak szánta: az első epizód 1990. december 31-én este, a már akkoriban is kiemelt főműsoridőként kezelt 8 órás idősávban debütált az 1-es csatornán. Ez akkor egy hétfői napra esett, de az MTV rögtön egy duplarésszel nyitott, mert a második epizódot még ugyanazon a héten, péntek este leadták – ezzel meg is született a Dallas fix helye a heti műsorstruktúrában, ahonnan évekig nem is lehetett kirobbantani. Érdekes egyébként, hogy az MTV akkor vásárolta meg a magyarországi sugárzás jogait, amikor az eredeti széria már a nagy fináléja felé közeledett az őshazájában: az Egyesült Államokban ugyanis a Dallas 1978 és 1991 között futott a képernyőn. Alighanem az, hogy jól bemutatta a rendszerváltást követő években, hogy az üzleti élet nagypályásai és az élet igazi császárai a whiskyt kortyolgató, sportkocsival száguldozó amerikai olajbárók, akikhez képest a magyar vadkapitalizmus által kitermelt tarka zakós vállalkozók (akiket a néző leginkább a Gábor Gábor-féle, simlis ügyeskedőkkel azonosított) becsületes kiscserkészek. De az is kiderült a sorozatból, hogy nemcsak nekünk, magyaroknak, de még a jó Bobbynak és Pamelának is főhet néha olyanok miatt a feje, hogy miképpen lehet összeegyeztetni a karriert és a családot, vagy kibékíteni a torzsalkodó rokonságot.

@anita.cicus Kérdésem Patrick Duffy-tól #PatrickDuffy #patrickduffydallas #Dallas #egyrőlakettőre #stepbystep ♬ eredeti hang – Anita Cicus - Anita Cicus

Az Egyről a kettőre ( Step by Step) 1991-től 1998-ig vetített amerikai televíziós családi sorozat, amely 1991. szeptember 20-án az amerikai ABC csatornán mutatkozott be, mint szituációs komédia, hogy 7 évadon és 160 epizódon át (a CBS-re történő váltást követően) 1998. június 26-ig a nézőkkel maradjon és szerezzen örömteli pillanatokat. A sorozatot Magyarországon először az HBO tűzte a Tapsi Hapsi és vendégei show blokkban 1996. május 8-án 1.-től 3.-évadig.

A Lepattanó egy érzelmes sportvígjáték, amely az emberi gyarlóság, a szerelem és az elszántság témáit járja körül, és a gombfoci szenvedélyes rajongóit ünnepli, tisztelegve a sokak által kedvelt hobbi előtt. Vékes Csaba rendezte és Gönye Lászlóval közösen írta, a producere Roskó Péter, a kreatív producere Scherer Péter. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Három Homár és Blue Duck Arts gyártásában készült.

4e56edbe7919c76de907b8f3a7db814d.jpg

1011025_lepattano.jpg

A főbb szerepekben Nemcsak Patrick Duffy láthatjuk, de magyarok közül Scherer Péter, Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Katona László, Fekete Zsolt, Rába Roland, Elek Ferenc, Gáspár Sándor, Györgyi Anna, Mucsi Zoltán látható. A film a JUNO11 Distribution forgalmazásában szeptember 26-án érkezik a hazai mozikba.

Végezetül annyi így a cikkem végére, hogy részben Ricsinek köszönhetem. Mióta ismerem őt, nagyon sokat tanultam tőle. Elképesztő segítség számomra, ám vannak néha vitáink. Ez mindenkivel előfordul. Ami a legfontosabb, hogy két nappal előtte nyertem meg a facen keresztül, ezért volt ennyire különleges ez a mozistalálka.

img_20240914_225032_071.jpg

Csillagok - Égbeli tűk

2024. szeptember 08. - Anita cicus

webes_rogzites_8-9-2024_173758_www_bing_com.jpeg

2024. április 6-tól egészen szeptember közepéig látható a Fővárosi Nagycirkusz tavaszi-nyári showja, ami a „Csillagok - égbeli tűk” címet viseli. Az égbolt, a Hold, a Nap és a csillagok minden ősi kultúrában különleges jelentőséggel bírtak és még a királyok legfontosabb jelképei között is szerepeltek. A csillagok mítoszai még a Bibliában is megjelennek, de a mesék fő elemei között is ott vannak, elég, ha csak Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című meséjére vagy a népmesékből ismert csillagszemű juhászra gondolnak.

oip_5.jpg

Egy biztos, hogy a cirkuszban a csillagok mind összegyűlnek majd. A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál és a Fesztivál Plusz - Világsztárok Budapesten című előadás gigantikus sikereit követően a porond óriási planetáriummá alakul és megannyi csodát látattam a Fővárosi Nagycirkuszban.
A műsor káprázatos és pazar szuperkoncertté változott, amelyben az artista és táncos koreográfiák új értelmezést és dimenziókat adott – kiegészülve artistákkal, táncosokkal, élő zenekarral, videoklipes videó- és fénytechnikával!

img_20240908_113736_140.jpg

Csillagok karcolták rá a szememre, baj van a földön, gond van az égen, és mi emberek valamit nagyon elszúrtunk. Nem vigyáztunk a ránk bízott kincsekre, a Földre, a természetre, az állatokra, a növényekre, és nem vigyáztunk egymásra sem. Az utolsó előtti percben vagyunk, és ha nem kapunk észbe, az ég ránk szakad és a Föld néptelen lesz, mi pedig szomorkodhatunk, hogy miért nem szólt ránk időben senki! De még van egy percünk, most, és észbe kaphatunk, hogy megmentsük magunkat és újra megtanuljunk jól vigyázni minden értékünkre, minden kincsünkre, a földünkre, a szeretteinkre, az örökségünkre és az emberiségre!

img_20240908_114152_031.jpg

img_20240908_115747_523.jpg

A Lyrical Circus Late Night Show során születtek meg azok – a cirkuszművészek között világszerte komoly elismerést kiváltó – jelenetek, amelyeket az idei nyári műsorban a Fővárosi Nagycirkusz alkotói csapata tovább gondolt, és sok új elemmel és jelentésréteggel egészített ki.Egy űrhajó ablakából nézzünk le a földre – ahogy a műsorban szereplő Simet László teszi meditatív produkciójában – megláttam a természet csodálatos sokszínűségét is, az egymásra figyelés energiáit, az egymás elfogadásának és tiszteletének lehetőségét is!

img_20240908_122627_891.jpg

img_20240908_120101_589_2.jpg

A cirkuszi manézs 13 méter átmérőjű köre egy nagyon erős szimbólum. Ami itt történik, az kívül van a zaklatott világ történésein és zajain. Ugyanakkor a manézs szimbolizálja magát a világot is. A manézs azokat az értékeknek a jelképe, amelyek a cirkuszművészek számára oly fontosak, és amelyeket mindannyian szeretnénk örökül hagyni gyermekeinknek, unokáinknak. Egymásra figyelés, egymás kölcsönös elfogadása és tisztelete, összetartozás, lojalitás, csapatmunka, testvériesség, a lehetetlennek tűnő bármi áron történő legyőzése. Olyan értékek, amelyeket a cirkuszművészek mindennapi munkájukkal, életformájukkal, kitartásukkal tudnak példaként felmutatni.

img_20240908_114849_232.jpg

img_20240908_123228_059.jpg

A műsor káprázatos és pazar szuperkoncertté változott, amelyben az artista és táncos koreográfiák új értelmezést és dimenziókat adtak a legjobb magyar és világslágereknek! Rúzsa Magdi és a Queen, Anna and the Barbies és David Bowie, Cseh Tamás és Michael Jackson dalai talán soha nem szerepeltek még együtt, egy koncerten – kiegészülve artistákkal, táncosokkal, élő zenekarral, videoklipes videó- és fénytechnikával!

Sőt kifejezném Cseh Tamás és Bereményi Géza közösen alkotott munkáját, a Háború van című dal első versszakát.

“Csillagok, égbeli tűk
karcolják rá a szememre:
Háború van.

Csillagok, a háború tart,
szóljatok rá, hogy megálljon.
Még a végén bűnös leszek.”

img_20240908_130601_693.jpg

Sálom utca

2024. szeptember 05. - Anita cicus

 

img_20240901_102347_551.jpg

Zsidó kulturális és művészeti fesztivált tartották Budapest VII. kerületen a Csányi utcában. Minden év szeptember első vasárnapján ünneplik az Európai Zsidó Kultúra Napját. A fesztivál idei vendége Csehország, témája pedig a család.

img_20240901_110220_758.jpg

img_20240901_110654_736.jpg

Sok mondanivalóm van a témában és sok mondanivalótok lehet nektek is, ezért gondolkozni érdemes a családról, családi receptekről, családok kedvenc zenéiről, képekről, eseményekről…valójában bármiről.

Egész nap ingyenes programokkal vártak. Voltak többek között színházi produkciók, megemlékezések, beszélgetések és kreatív gyerekprogramok.

img_20240901_144659_669.jpg

Franz Kafka halálának 100. évfordulója alkalmából, a Cseh Centrum a Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központtal együttműködésben tiszteleg az író emléke előtt egy, az életét és munkásságát bemutató kiállítással. Emellett megtekinthető volt a Glück lányok.

oip_4.jpg

A shalom héber szó, amely békét jelent, de többféleképpen használják, és idővel más kultúrákban is átvették, hogy a személyes jóléthez és a körülöttünk lévő emberekkel való kapcsolathoz kapcsolódó fogalmakat hozzanak létre.Ezt a héber kifejezést Izraelben üdvözlésként használják, és más kifejezésekkel kombinálva más jelentést is adhat, mivel része a vallási szövegeknek és szokásoknak, amelyek beivódtak a társadalomba, beleértve a nyugatot is.

A shalommal köszönni nem csak köszönni, hanem békét kívánni, talán a jó napra vonatkozó jókívánságok mélyebb megfogalmazása. A shalom kissé módosított formái más nyelvekben is megtalálhatók.

A héberben a shalom szót köszönésként használják.Az arabok a salamot használják a shalom nagyon hasonló jelentésű formájaként, ne feledjük, hogy mind a zsidó, mind az iszlám, mind a keresztény vallás alapja az Ószövetség, a judaizmus a legrégebbi mind közül.

A héber ábécében a sálom a שָׁלוֹם írásmóddal szerepel a hagyományos zsidó imákban, gyakran más szavakkal kombinálva, hogy az általa közvetíteni kívánt fogalmat adja.

A sálom kifejezés az ószövetségi Teremtés könyvében jelenik meg sálom lachem, azaz béke legyen veled. A judaizmusban a sábátot, a vallás nyugalomnapját kezdő imában használják.

A shalom együttes használatára példa a Shabbat Shalom, amellyel jó sábátot kívánnak a hét legszentebb napján a zsidó vallást gyakorlók számára a hét legszentebb napján, a békesség és az Istennel való kapcsolat szempontjából.

Nyugaton a shalom szót gyakran a béke szinonimájaként használják, nem véletlenül szerepel az érzelmi gondozással és spiritualitással foglalkozó központok nevében, nem is beszélve arról, hogy ezeknek semmi közük a judaizmushoz.

Példák a sálom használatára

  • Ha Izraelbe utazol, sálommal kell köszönnöd
  • A sálom nem csak üdvözlés, hanem egy módja annak, hogy békét és jólétet kívánjunk egymásnak
  • Shalom lachem egy ima, amit a sábátot kezdő szertartáson használnak

44047264_2328849153814934_4987284821177794560_n.jpg

A nap vége volt már eléggé fárasztó a nyári hőség miatt. Újra eljött a Nem Adom Fel éneklés ideje! Fejleszteni szeretném az énektudásom. Úgy érzem, hogy menni fog, és bízom abban, hogy sikerülni fog a folytatás. Ha újabb eredményeket érek el, majd ismét írok egy beszámolót. Egyelőre fejlődök tovább.

Tündértalálkozó

2024. szeptember 03. - Anita cicus

tundertalalkozo-1024x536.jpeg

Törpék és manók, tündérek, hercegek és királykisasszonyok vártak a Covid veszély után VIII. kerületen a Kálvária téren.
img_20240831_123015_348.jpg

img_20240831_123250_259.jpg

Augusztus 31-én szombaton 10:00-19:00 között vártak mindenkit (főleg gyerekekekt) egy ingyenes családi rendezvényre, egy varázslatos mesebirodalomba. Volt Koboldműhely, Tündérmázolda, Mesepalota, Manóvarázsda, Tánckuckó és a VIII. kerületi Rendőrkapitányság jóvoltából Törptanpálya is.

img_20240831_163224_056.jpg

img_20240831_163253_498.jpg

img_20240831_163023_092.jpg

img_20240831_163317_405.jpg

 A műsor – csakúgy, mint az eddigi alkalmakkor – össztánccal zárult, aminek végeztével ki-ki egy boldog nap élményével hazatérve levetheti mesebeli jelmezét, és gondosan a szekrénybe helyezheti azt – de csak egy évre, egészen a következő Tündértalálkozó kezdetéig.

img_20240831_163614_497.jpg

 Az időjárás is ugyanúgy kánikulát okozott, mint múltkor, de azért minden csoda, mese, tánc, varázslat és élmény. Mindezektől függetlenül tökéletesre sikeredett ez a tündéri esemény.

img_20240831_131720_536.jpg

img_20240831_131907_851.jpg

Nekem mindig csak a rajzfilmekről szól az életem, de arról is, hogy milyen érzés, ha boldog lennék ebbe a világába. Amikor jelen vannak a tündéri földeken, én, mint kiváncsi lány megpróbálok részese lenni e világnak, ám mégis ezt választom, ahol biztonságban érzem magam. Mint ahogy a Dorothy az Óz a csodák csodájába.

Észre se vettem, de elmúlt az idő. Vágyódtam hazafelé. Azt kell figyelembe vennem, hogy különleges vagyok. Miután hazajöttem eldőlt bennem az, hogy másnap Sálom utcába megyek! Ezt majd a következő cikemmbe leírom.

INDOOR MiniGolf Ricsivel

2024. augusztus 26. - Anita cicus

img_20240824_163637_408.jpg

Az INDOOR MiniGolf Budapest több, mint a város legizgalmasabb minigolf klubja. Családi kikapcsolódás, közösségi tér, páratlan rendezvényhelyszín és az est fénypontja egész évben, bármilyen időben.

7.png

5.png

16.png

14.png

12.png

9.png

4.png

3.png

15.png

11.png

10.png

1.png

8.png

6.png

2.png

17.png

Sötétben világító káprázatos falfestmények borították és kreatív pályák ölelésében vehettem részt a legkülönlegesebb minigolf élményén. Mintha nem is a Földön játszhatnám! Kilőttem magam az űrbe, rettegtem végig a horror szobát és eltévedtem egy varázslatos erdőben! Három egyedülálló termen keresztül 18 pálya található ezen a különleges ezen a díszes sötétben világítban borult minigolf univerzumban.

dc26eeda-e18e-4797-a39d-efbba776385b.jpg

hjesjh.jpg

A minigolf szabadidős szórakozási forma, kinézetre a golfra hasonlít, azonban a pálya méretei jóval kisebbek (innen ered a mini elnevezés) és a szabályai is kissé mások, mint a golfé.

Az első ismert minigolf pálya 1916-ben jelent meg Észak-Karolinában, a valódi újítás azonban Thomas MacCullough Fairbairn golfőrültnek köszönhető, aki az azóta is használatos műfűvel rukkolt elő. Az 1920-as évek így az amerikai minigolf aranykorát jelentették, több tízezer pályával országszerte.

A sport ebben az időszakban annyira népszerű volt, hogy azt még Hollywood is megérezte. A mozik látogatottsága a minigolfnak köszönhetően jelentősen megcsappant, sok filmszínház tulajdonosa pedig annyira elkeseredett, hogy minigolf pályává alakította moziját.

A minigolf-pályáknak négy típusa létezik:

- filcpályák (fa alapon filc szőnyeg borítással)
- betonpályák
- miniatűrgolf-pályák (eternitből)
- fantáziapályák (általában beton alapon filc szőnyeg, az akadályok nem szabványosak, családi szórakozásra a legalkalmasabbak)

A tradicionális golffal ellentétben a minigolf a kezdetektől fogva szabadabb volt. Egy sport esetében, melyben a humor és a kreativitás legalább olyan fontos szerepet tölt be, mint a technikás játék, a legnagyobb innovációk sokszor a legegyszerűbb dolgokból erednek. 

A Nagy gazdasági világválság idején a pályákat olyan háztartási eszközökből kezdték el összeállítani, mint gumiabroncsok, csövek, vagy hordók. Ezeket a szokatlan akadályokat annyira megszerették az emberek, hogy később a sport alapköveivé váltak. Így jutottak el mára a különböző kreatív formai újításokon át, a mozgó, mechanikus játékelemeken keresztül az olyan modern technológiák megjelenéséig, mint a 3D és a sötétben foszforeszkáló minigolf pályák.

messenger_creation_78ba0204-c550-4192-9d95-6856d87910b8.jpeg

Ez a minigolf tökéletesen megfelelt számomra, hogy visszarepítsen engem a gyerekoromba, amikor 1998 nyarán voltam a családommal Balatonföldváron 1 hétre. Jelen pillanatban Ricsi sokkal jobban játszott, mint ahogy régen az unokatestvérem. Tehát ő nyerte a meccset. És milyen jól sikerült a mostani minigolf, mint a gyerekkori. A lényeg az volt, hogy örömöt okozott nekem. Bár túlzás volt, hogy a nem a kuponnal hívott meg, hanem egyenként fizettünk meg. Ricsi elkísért engem a Deák tér metróállomás felé. Megbeszéltük, hogy mikor talizunk legközelebb. Elköszöntöttünk egymástól és hazaballagtam. Legalább egy kis időre távol lennék ettől a zajos várostól. Kellemes élményekben volt részem, de borzalmasan meleg volt.  A nagy hőség miatt ki voltam merülve. Párnán volt a fejem és aludtam is.

Kashmir fesztivál

2024. augusztus 24. - Anita cicus

kashmir-fesztival.jpeg

Beléptem a Kashmir Fesztiválhoz, ahol a gazdag indiai kultúra és hagyományok világába merültem el! Az esemény során autentikus kashmiri ételek, színes kézműves vásár és lenyűgöző zenei előadások voltak. 
4. alkalommal került megrendezésre Budapest szívében, a VIII. kerület Népszínház utcában.

img_20240823_140120_981.jpg

img_20240823_153611_182.jpg

img_20240823_153618_064.jpg

A már jól megszokott módon különleges keleti és magyar gasztro kultúrával és rengeteg gyermek, valamint családi programmal vártak minden kedves érdeklődőt. A fellépők között idén is voltak indiai, török és afrikai zenészek/táncosok.

img_20240823_142740_775.jpg

img_20240823_142428_903.jpg

img_20240823_142118_627.jpg

img_20240823_142117_030.jpg

img_20240823_145143_030.jpg

img_20240823_145116_985.jpg

img_20240823_144749_677.jpg

img_20240823_144458_572.jpg

img_20240823_145531_435.jpg

img_20240823_145143_030_1.jpg

img_20240823_145116_985_1.jpg

img_20240823_153452_192.jpg

img_20240823_145542_202.jpg

img_20240823_154654_730.jpg

img_20240823_171656_192.jpg

img_20240823_171919_310.jpg
 De Mohamed Fatima is fellépet

img_20240823_180042_945.jpg

Fatimáról készült egy közös kép, amikor Asia centeren szerveztek Állati Kölyöknapot 2018 tavasszán. Az egyiptomi születésű Mohamed Fatima nevét 1997-ben ismerte meg a magyar közönség, mikor 16 évesen berobbant a köztudatba a Fekete Vonat énekesnőjeként. A zenekar sikersorozata a Fila Rap Jam-díj megnyerését követően kezdődött, ami után lemezszerződést írtak alá. Eleinte Gangxta Zolee társaságában léptek fel, producerük Dopeman volt.
Első albumuk, az önmagukról elnevezett Fekete Vonat 1998. szeptember 30-án jelent meg. Legismertebb dalai közé tartozik a Hol van az a lány és Forró a vérem is - az utóbbival 6. helyezést értek el egy európai dalversenyen. Miután L.L. Junior kivált, Báró vette át a helyét. Második lemezük, A Város másik oldalán 1999. októberében jelent meg, melynek címadó száma hatalmas sikereket aratott.

Harmadik korongjuk 2001-ben, Harlemi éjszakák címen jelent meg, negyedik pedig Beat távozása után Még várj néven debütált. Az utóbbi címadó dala is óriási sikert és elismerést zsebelt be, ám ekkor már sajnos csökkent a zenekar népszerűsége.Érdekesség, hogy a Fekete Vonat egy létező vonatról kapta a nevét, mely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből indult Budapestre, ahová a munkás romákat szállította. Az ő szimbólumuk volt ez a vonat, ez az oka, hogy ezt a nevet választották maguknak a fiatalok annak idején.
A banda feloszlása után az énekesnő Londonba ment, ahol pincérnőként dolgozott. Ez idő alatt sem tétlenkedett, hiszen visszatérésére készült, melyre a nagy esélyt 2012-ben kapta meg, mikor hazánkban is elindult a Voice című tehetségkutató. A válogatáson Caramel nagy sikerű dalát, a Szállok a dallal-t énekelte, mely elnyerte a zsűri tetszését, ám Fatima kiesett már az első élő show-ban.

Fatima először Valahol című szerzeményével próbált visszatérni a magyar zenei életbe, próbálkozása pedig kisebb-nagyobb sikerekkel össze is jött. Az áttörés a Voice után érkezett el, mikor Nem baj nevet viselő slágerével elindult A Dal című műsorban. Az énekesnő azóta folyamatosan hallat magáról, legelső szólóalbumát, az önmagáról elnevezett korongot 2013-ban, hat évnyi kemény munka után adta ki. A lemezen 17 saját dal található meg.

32313628_2093381057361746_9070747221485420544_n_1.jpg

Miért éppen Kasmír?

 

fbv1.jpg

Kasmír régió neve egy rendkívül összetett jelentést takar. Földrajzilag az indiai szubkontinens északnyugati területét értjük alatta, amely a hindu, a kínai, az orosz és az iszlám kultúra metszéspontjában található. Történetileg viszont a Nagy-Himalája és a Pir-Panjal hegyei közötti völgyet szokás így nevezni, amely a mai fogalomnál jóval kisebb területet jelentett.

Kasmír története rendkívüli érdekességet mutat. A számos birodalom és dinasztia után nagy változást a 11–12. századi iszlám hódítás hozott. A Delhi Szultanátus és a Mogul Birodalom hatalma alatt jelentős síita és szunnita közösségek alakultak ki a területen. Az európaiak megjelenése nem volt nagy hatással Kasmír mindennapjaiban, az angolok térhódítása viszont gyökeresen változtatta meg a terület sorsát.

5_-nyugat-es-kelet-pakisztan-1947-es-1971-kozott-forras-hu_wikipedia_org.jpg

A fejedelemség 1947 előtt mintegy 86.000 négyzetmérföld nagyságú volt, ahol körülbelül 13 millió lakos élt, akiknek 77 százaléka muzulmán volt. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Brit Birodalom két különálló államra osztja egykori gyarmatát, az uralkodó Hari Singh kényes helyzetbe került. Az úgynevezett Felosztási Törvény (1947. augusztus 15.) rendelkezett a felosztás mechanizmusáról, illetve arról, melyik terület melyik új állam fennhatósága alá kerül. A határok meghúzásakor bizonyos mértékig az etnikai és vallási összetételt is figyelembe vették, amelyek alapján a két új állam közül az egyikben hindu, a másikban muzulmán többség alakult ki. Ez a rendelkezés okozta a 20. század talán legnagyobb mértékű népességmozgását, mivel a lakosság igyekezett azon államban letelepedni, amelyik a vallásának megfelelt. A folyamat azonban milliók életét követelte, hiszen az erőszakos cselekmények végigkísérték a felosztást, valamint a lakosságcserét is.

Kasmír problémájának kiváltójaként azonban az augusztusi törvény egyfajta hiányosságát lehet megnevezni. A brit rendelkezések ugyanis kizárólag Brit-Indiára vonatkoztak, a fejedelmi államokra nem. Ezek a területek 1947. augusztus 15-én minden tekintetben teljesen függetlenné váltak, megszűnt felettük a brit befolyás. Ezt a törvény hatályba lépte előtt a brit kormánymisszió ismertette a fejedelmekkel. Ebből kifolyólag minden úgynevezett hercegi állam dönthetett, melyik országhoz akar csatlakozni. Lord Mountbatten, a regnáló alkirály minden fejedelemnek javasolta, hogy vegyék figyelembe a földrajzi és közösségi adottságokat, érdekeket. Mindeközben az indiai politikusok kijelentették, a fejedelmi államokat függetlenként nem ismerik el, azok mindenképpen csatlakozzanak valamelyik új államalakulathoz. Ennek feltétele a Csatlakozási Okmány volt, amelyben a hercegi állam uralkodója átruházta a választott országra a külügy, a védelem és a közlekedés irányítását. Ennek hiányában a törvény szerint a még független fejedelemséget India mint a Brit Korona jogutódja köteles megvédeni. A csatlakozási okmányok mellett létezett úgynevezett Átmeneti Megállapodás is, amelyet egyszerre mindkét országgal megköthettek az uralkodók, biztosítva az alapvető szolgáltatások folyamatosságát.

India közel 600 fejedelemségéből 1947. augusztus 15-ig mindössze három állam nem választott, Kasmír és Jammu, Junagadh, illetve Hajdarábád. Kasmírban a függetlenségi folyamat hatására soha nem látott feszültség alakult ki a lakosság körében. Míg a második világháború előtt teljesen idegen volt Jinnah két független államról szóló elmélete, addig a háború után egyre inkább terjedtek ezek a gondolatok. A helyzetet súlyosbította, hogy míg a lakosság 77 százaléka muzulmán, az uralkodó és a politikai elit hindu vallású volt. Ebből és a földrajzi fekvéséből következően Kasmír bármelyik államalakulathoz csatlakozhatott volna. Hari Singh azonban húzta az időt, és egy olyan független országról álmodott, amely mindkét új állammal baráti viszonyt ápolna. Ennek jegyében augusztus 12-én azonos szövegezésű táviratot küldött Indiának és Pakisztánnak, amelyben átmeneti megállapodások megkötését kezdeményezte. Pakisztán elfogadta a lehetőséget, India azonban további tárgyalásokat kért. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mivel szeptemberben Pakisztán felől fegyveresek törtek be Kasmírba, amelyet India a pakisztániak rablóhadjáratának titulált.

Bár Pakisztán tagadta a vádakat, célja – a Kasmírral való egyesülés – elérése érdekében gazdasági blokádot vezetett be a régióval szemben, megbénította a terület közlekedését, korlátozta az emberek szabad mozgását. 1947. október végén több ezer pathan harcos lépte át a határt Kasmír elfoglalása miatt, amely akciót Pakisztán spontán reakciónak nevezett Hari Singh korábbi tettei miatt. India szerint viszont a támadást a szomszédos ország szervezte meg, fegyverrel és tisztjei szakértelmével segítve a terület elleni hadjáratot. A fejedelem ekkor Indiához fordult segítségért, ám az állam Védelmi Bizottsága arra a véleményre jutott, hogy a segítséghez teljes jogi alapot csak Kasmír csatlakozása adhat (a fent említett jogutódlási kötelezettségek ellenére). Ezt követően Hari Singh Csatlakozási Okmányt írt alá Indiával, amelynek következtében Kasmír India szerves része lett.

Pakisztánnal 1965-ig viszonylagos békét sikerült kialakítani, bár a határvillongások folyamatosak voltak. 1965 tavaszán azonban komoly összecsapás zajlott a Kács-sivatagban, amely némi pakisztáni területi növekedést jelentett. A konfliktus lezárásához Harold Wilson brit kormányfőnek kellett közbenjárnia, akinek sikerült elérnie, hogy a két fél fegyverszüneti megállapodást kössön. Ez azonban nagyobb önbizalmat adott a pakisztáni vezetésnek, akik már ugyanez év nyarán megtámadták Indiát a milicisták segítségével. Az indiai kormány, valamint a hadsereg azonban fordított a helyzeten, és a határvonalat átlépve elfoglalt néhány stratégiai erősséget a szomszédos országban. Erre Pakisztán az úgynevezett Nagy Csapás hadművelettel válaszolt. Ettől a pillanattól számítjuk a második indiai­–pakisztáni háború kitörését. Az ENSZ és Kína közbelépése azonban fegyverszüneti megállapodáshoz vezetett a két állam között, amely 1965. szeptember 23-án lépett életbe. A helyzetet végül Alekszej Koszigin, szovjet politikus tervei rendezték. Koszigin Taskentbe egy konferenciára hívta meg a két ország vezetőit, ahol megállapodtak, hogy visszaállítják az 1965. augusztus 5-i állapotokat. Így bár a háború katonailag döntetlennek tekinthető, politikailag India győzedelmeskedett.

A béke egészen 1971-ig tartott, amikor India bekapcsolódott a kelet-pakisztániak függetlenségi háborújába. A zavargásokat és katonai összecsapásokat követően India 1971 decemberében elismerte Bangladest mint önálló, független államot. A szintén ebben a hónapban kitört háború azonban gyorsan véget ért. A Kelet-Pakisztánban állomásozó reguláris erők néhány hét után kapituláltak, így a terület végleg elszakadt Pakisztántól, amelynek vezetője Zulfikar Ali Bhutto hiába igyekezett létrehozni egy konföderációt.

0a440df5-67bf-4f03-a21a-80129bf14fbf.jpg

Jó érzés volt 1 hónapos szünet után újra elcsattangolni a megszokott kerékvágásba. De vigyáznom kell arra, hogyan viszonyulok másokhoz. Kapcsolatok szempontjából bármi megtörténhetnek arra, hogyan kerüljem ezt a felfordulást. Tudom, már mikre számíthatok és, mik azok amik érdekelnek a jövőben.

Lufiland Budapest

2024. augusztus 17. - Anita cicus

lufiland_budapesten_jegyek_a_legnagyobb_lufi_kiallitasra_itt_15590.jpg

A Lufiland nem csak egy látványos kiállítás, amelyet több mint 100 léggömbművész és önkéntes hozott létre a világ minden tájáról, és amelyet 10 különböző ország 14 világklasszis léggömbművésze vezetet. A  látogatóinak igazi kalandban volt részük, a kapun belépve először az űrben találták magukat, majd egy labirintuson keresztül öt kontinens csodáit fedezhették fel. Az űr tematikájú első terem után egy hosszú lufialagút vezetet a lufiföldgömbhöz, majd több lufikapun keresztül a lufilabirintusba és a különböző kontinensekre. Ázsia azonban kimaradt a kiállításból, mivel nem fért volna el a csarnokban.

img_20240812_171026_701.jpg

img_20240812_171105_439.jpg

img_20240812_171157_040.jpg

img_20240812_171312_118.jpg

A 4000 négyzetméteres kiállítócsarnokban többek között az Eiffel-torony, a pisai ferde torony, a nagy Szfinx és a Lánchíd lufiból épített másai is láthatók, Guido Verhoef holland lufimesternek, számos profi lufidizájnernek, valamint 150 önkéntesnek köszönhetően. A lufik a szervezők közleménye szerint környezetbarát anyagból készültek.

img_20240812_172154_832.jpg

img_20240812_172840_351.jpg

img_20240812_173314_103.jpg

img_20240812_173223_972.jpg

img_20240812_174740_131.jpg

img_20240812_174721_110.jpg

img_20240812_174712_473.jpg

A Balloon World Adventure Lufilandje egy meglepetésekkel teli utazás.

Köztük a világhírű Guido Verhoef a világ egyik legkiválóbb tanára, aki elnyerte az Év Európai Léggömbművésze címet, valamint két életműdíjat a nemzetközi léggömbipar iránti elkötelezettségéért. Szenvedélye, hogy művészetével megossza a belőle feltörő boldogságot, és inspiráljon másokat.

img_20240812_173646_998.jpg

img_20240812_173329_749.jpg

img_20240812_173635_697.jpg

img_20240812_173231_735.jpgimg_20240812_172642_335.jpgimg_20240812_171717_646.jpg

img_20240812_171940_429.jpg

Nehezen indultam el délután 15:00-ra ebben a nagy melegben. Nem is csoda, hisz előző héten is olyan hőség volt mint júniusban. Amikor odaértem a Puskás Ferenc Stadion előtti Szobor Parkban, sokat várakoztam a magyar olimpikonokat, hiszen Párizsban vége volt az olimpiának. A magyar sportolókat hazavitte egy aranyfarkú Wizz Air járat, ami a Ferihegyi repülőtérre kisérte. Majd 6 db buszjárat elvitte őket a Puskás Ferenc stadion előtt. Én alig tudtam várni őket ekkora hőségben, de időre tudtam eljönni a BOK csarnok előtt, hogy találkozzam Ricsivel. 1 óran keresztül jól éreztünk magukat és megkérdtem Ricsit, hogy vigye el a Puskás előtt, ahol könnyen készíthettek fotót sportolókról. 

img_20240812_173810_885.jpg

img_20240812_172849_390.jpg

img_20240812_172855_932.jpg

img_20240812_172929_859.jpg

img_20240812_172830_404.jpg

img_20240812_172341_658_1.jpg

img_20240812_172257_746.jpg

img_20240812_172237_634.jpg

img_20240812_171924_769.jpg

Ricsi kedvessége nagyon jólesett, hiszen nemcsak én találok remek eseményeket, de ő is keres nekem. Azt kell figyelembe vennem, hogy Ricsi és én különlegesek vagyunk és nem hagyhatom hogy a túlérzékenység eltiporjon! 

img_20240812_171508_617.jpg

Amikor megkérdezte tőlem találkozunk még, természetesen elfogadtam, és persze nagyon kedves volt. Ami a nyár végét illeti, még van néhány tervem, csak még nem tudom hogy mikor kerülnek sorra az újabb élmények. 

Cat Museum

2024. augusztus 13. - Anita cicus

webes_rogzites_13-8-2024_18548_www_bing_com.jpegRicsi meghívott egy olyan, helyre, ahol régóta szeretem a cicákat. Tehát a faces megbeszéltek alapján elmentem vele egy olyan interaktív múzeumba, ahol 10 élő cicák társaságával feltöltődhetek. Ez nem egy átlagos múzeum, hanem sokkal több annál, mely egy igazi macska-szentély!

img_20240811_112720_189.jpg

A Cat Museum egy olyan interaktív múzeum, ahol a Vadász utca 22-ben található. Ha valami miatt nem tarthatunk otthon állatot vagy szeretnénk jobban megismerni a különböző macskafajtákat, jó program lehet, hiszen a helyszínen 10 különleges cica várja a simogató kezeket, mind nagyon barátságosan és bújósak. Hiszen a múzeumban mindenek előtt a cicák jólétét tartják szem előtt.

img_20240811_112732_899.jpg

Amikor először hallottam erről a helyszínről, nem tudtam mire számítsak. Azt gondoltam, hogy egy átlagos múzeum lesz, talán néhány festménnyel és információs táblával megtudom miről születtek a macskák.

img_20240811_122935_882.jpg

A barátságos cicák körülöttem játszadoztak és pihentek akkor is, amikor bejártam a kétszintes, galériázott múzeum tereit. A falon lévő információs táblák számos érdekességet nézegettem a macskák világáról.
Olvashattam például az egyiptomi macskakultuszról, a japán szamuráj macskák legendájáról, és a dorombolás pozitív hatásairól is.

img_20240811_113908_254.jpg

img_20240811_122853_584.jpg

A kiállítási tárgyak között szerepel minden, ami macskákkal kapcsolatos. Megcsodálhattam a Macska Mona Lisát, a macskás gyöngy fülbevalóval, és a bekötött fülű Macska Van Gogh-ot is. Az átdolgozásokon túl macska témájú régi festmények és híres plakátok is díszítik a falakat, például a Le Chat Noir fekete macskát ábrázoló piros-sárga plakátja. A vitrinekben láttunk Zsolnay, Herendi és Hollóházi cica porcelán szobrocskákat, cicás tányérokat, sőt még egy különleges cica alakú porcelán kortyolópoharat is. 

img_20240811_123523_432.jpg

A múzeum különlegessége, hogy a cicák simogatásán kívül sok más interaktív élményben is részük lehet.
Belekóstoltam egy tabletes kvízbe, ami nem csak szórakoztató volt, de rengeteg érdekességet is megtudhattam a macskákról. A fotófalaknál vicces cicás kellékek és szelfi állvány segítségével képeket készítettem énrólam. sőt még Ricsivel készült közös fotó. A személyes kedvencem az UV fénnyel megvilágított Vigyor Kandúr volt.

A múzeum felső szintjén kap helyet a workshopra kialakított rész, hiszen a Cat Museum ugyanis élményfestéseket is tartanak - középpontban természetesen a macskákkal. A felső színt másik helyszínén kényelmes ülőhelyek, pihenősarkok vártak, ahol kikapcsolódhattam és persze cicázhattam és még bele is néztem a kedvenc Disney filmet, a  Macskarisztokratákot című filmet. A legérdekesebb az erdei hangaláfestés és csobogó víz alatt relaxáltam egy kis teremben.
img_20240811_113845_870.jpg

A Cat Museum nem csupán egy múzeum, hanem egy olyan hely, ahol a macskák és az emberek egyaránt otthon érezhetik magukat. Az egész látogatás alatt úgy éreztem magam, mintha egy meghívtak volna egy társasjátékklubban teli cicákkal.

Az itt töltött idő olyan üdítően hatott rám, hogy amikor kiléptem a Cat Museumból, szinte úgy éreztem magam, mintha feltöltöttem volna az elmúlt másfél órában. A barátságos és mesés hangulatú múzeum nagyon tetszett. Nem tagadom, Ricsi örömet hozta nekem, így nem okozott nekem csalódást. Elfáradtam és elköszöntem Ricsinek, és persze másnap is találkozhatok vele.Természetesen legközelebb is visszatérek erre a Cat múzeumba.

img_20240811_114920_743.jpg

Mindenkinek ajánlóm!

Rajtad áll zenei tábor 2024

2024. augusztus 11. - Anita cicus

img_20240729_183334_914.jpg

img_20240729_190908_616.jpg

2024. július 29. és augusztus 4. között újra megrendezésére került Kiss Barna és csapata által a nemrég indult táborra a Rajtad áll alapítvány tábor, mely a szokásos módon Agárdon került megrendezésre. A tavalyihoz hasonló olyan zenekar tagokat hívtak meg, akiket az ének és a zene között tanítottak be a tábor lakóiknak. Megtanultak gitározni, dobolni, énekelni, részt vehettek érdekes szakmai előadásokon, koncerteken, zenei programokon, közös zenéléseken!

img_20240729_193827_555.jpg

img_20240729_193707_925.jpg

img_20240729_201938_339.jpg

img_20240729_205331_864.jpg

img_20240729_205625_801.jpg

img_20240729_205613_369.jpg

Hétfőn egy rendkívüli újdonsággal, Nagy Kriszta trióval nyitotta meg az Agarden színpadot és persze a Villon Trió se maradhatott le a közönség soraiból.

img_20240730_200012_637.jpg

img_20240730_195926_527.jpg

img_20240730_202528_937.jpg

img_20240730_184845_562.jpg

A keddi délutánon Csintalan Márk gitár gondolataival tanította, majd Irmalos Gábor következett aki nem rég érkezett haza Új-Zélandról és a Cajon alap dobolásáról tanította meg.

img_20240730_215745_545.jpg

img_20240730_211140_095.jpg

img_20240730_211122_058.jpg

Kiss Barna, akit 10-11 éve ismerem ő nemcsak a PATAKY Művek, a VILLON TRIÓ és a NEMADOMFEL együttesek szólógitárosa, de egy új zenekart alapította. A neve nem más mint KISS BARNA CREW

img_20240731_204129_972.jpg

Vaskó Makka, akit már régóta ismerem a munkahelyen, és a Nem Adom Felen belül, zenekarával folyamatosan koncertezik és közben belekóstol az éjszakai életbe is. Ezt a nyitottságot és ennek a pörgős és tartalmas életformának az előnyeit, valamint élő zenekaros koncertjei alkalmával adja elő. 2022-ben nyerte meg a Seusso énekversenyt és persze a Kék Duna énekversenyen 2. helyezettje lett. 

img_20240801_163719_597.jpg

img_20240801_195538_615.jpg

img_20240801_202945_365.jpg

Csütörtök délután Schmélné Papp Àgnes egy különleges énekórát tartotta a beéneklésről egészen az énekekig. Majd a kórussal felléptünk az Agarden színpadon. Turba Gabi, aki gospel kórus leleményes kórustagja tartott egy önálló előadását. Azután fellépett az Arcosok klubja.

img_20240802_164250_515.jpg

img_20240802_180502_128.jpg

Falusi Mariann, az egykori Pa-dö-dő énekese egy tökéletes -beénekelős énekórával tanította be. Nemcsak én, de jópáran bemutatták énektehetségüket. A végén Falusi Mariannt meghívtak egy Rajtad áll által grill partira, ami persze örömmel fogadta. A Pa-dö-dő énekese nagyon jól érezte magát, majd egy jó idővel elbúcsúztunk tőle, mert másnap indul tovább Gyergyószentmiklós felé.
img_20240802_205120_333.jpg

Legkésőbb 20:30-kor elkezdődött a Ki-Mit Tud, ami nemcsak én, de a táborlakók is rendhagyó produkcióval készültek. Mindenki énekelt, de volt hogy tánccal, rap-el, és persze verssel adták elő. Utána a divatbemutató következett, ami persze ki kellene hagynom, mert túl késő volt.

 A szombati napot ki kéne hagynom, sőt még a Nem Adom Fel együttes koncertjét sem szeretném megnézni bizonyos okokból. Én már megértettem, hogy fáj az igazság! De sajnos annyira rosszul esett, hogy Makka miért óvta engem, hogy a Nem Adom Fel együttesben ne lépjek be. Én nem vagyok terrorista, csak azért jöttem ide, hogy énekeljek velük. Ha az nőcske képes feltartóztatni engem, ám legyen! Ott a kórus, legalább nem fog engem bosszantani. Bárcsak ne okoznék annyi fájdalmat a mentális betegségem és az autizmusom miatt!  Annyi szeretetet adtam a zenekarnak, hogy végül kudarc lett a vége.Neki és az együttesnek csak a pénz a fontosabb!

messenger_creation_d93d8b60-fdec-48e4-b156-de65e5d95cee.jpg

Leszámítva a szombati napot, anyám betöltötte a 62. élettévét. Édesanyám neve Jolinak hívják. Gyerekkorábban Pesterzsébeten lakott a Mártírok útján, nagyszüleimnél. (Joli szülei) Akkor ismerkedett apámmal egy iskolában, aki a mostoha nagyszüleimmel lakott a Nádor utcában. 1. osztálytól kezdődött a barátságuk, egészen a 8. osztályig, majd a gimnázium évek alatt szerelem alakult. A várható eljegyzés következtében 1983-ban házasodtak meg, és boldogságban éltek, míg 1984-ben megszületett a testvérem egészséges fiúként, majd 1988 januárban másodikként születtem ugyanúgy egészséges kislányként. Ám teljesen megváltozott az élet! 
Már kisebb koromtól anyám gyakran GYES-ben volt, így sokat nevel és úgy kezel engem, mint egy egészségest. Ősszintén szólva, elég nehéz volt megtanulni beszélni, mivel Zsuzsi néni tanította Lónyay utcán. Azért is fontos volt elmentem logopédiára, hogy nemcsak családon belül, de a világot járva tudjak velük kommunikálni az emberekkel. Anyám gyakran elvitte engem sokadszor óvodában, majd iskolákban azért, mert nem engedte, hogy egyedül közlekedjek busszal/villamossal. Rengetegszer ijesztette meg azzal a gondolatokkal, hogy milyen következményekkel járjak. Sajnos számomra nem esett jól, mintha horrorfilmet néznék. Legkésőbb 17 éves koromtól engedett el egyedül közlekedni. DE! Arra kérte szigorúan, hogy csavargás nélkül menjek időben haza. Néhány évvel később kezdtem beleélni Budapest városait, de most kezdtem megismerkedni Magyarország városait. Anyám nagyon ritkán ment dolgozni. Volt pl: Ingatlanos, adminisztrátor meg takarító. Ám az egésznapos ónos eső miatt balesetet szenvedett. Tehát otthon tölti az idejét velem, apámmal és a testérem kis családjaival.
Anyám öregszik, és nehéz napokat élte meg, és ezt az érzést minden más érzésnél fontosabbnak tartja. Aki minden felelősségérzetével megteremtette az élet lehetőségét, hogy világra hozza. Anyám az, aki megvédte minden bajtól, aki megtanította enni, járni, beszélni, nem csak nézni, de látni is, megértetni engem, megismerni a világot, a múltat és a jelent is, és megtanította védekezni a bajok ellen. Aki fogja a kezem, aki velem megy mindenhová, amíg kell, de mikor eljön az idő - ha fájó szívvel is -, el tudom engedni, hogy a magam útját járjam.
Legyen minden anya ezért szívből áldott!

snapshot_2_2024_08_11_7-26.png

Az utolsó órákban a testvéremmel és unokahúgaimmal elsétáltunk a Velencei tó partján, hogy elbúcsúztassam a Rajtad áll tábort. Sikerült megtalálnom azt a partszakaszt, ahol a Popstrand áll. Csak lenyugodtam és feltöltődtem. Ott álltam a parton és néztem a vizet. Majdnem negyed órát szobroztam ott. Mintha a hely nem akart volna, hogy távozzak. Nagyot csobbantak, majd elmerültek a mélységben. Aztán elmentünk dodzsemezni, melyet csak egyszer ültem fel, és a gyerekek kétszer vezették az elektromos járgányt.  

453751658_8693325914033861_3823346601576906931_n.jpg

Agárd a nyár városa, amely megidézi a gyerekkorom kalandjait,tanulságait, és a koncert hangulatait. Barátságosnak találom, melyet megtudom, hol található ezek a helyszínek. Az év kellemes időszaka volt! Ami a nyár folytatását illeti, még van néhány tervem, csak még nem tudom hogy mikor kerülnek sorra az újabb élmények.

süti beállítások módosítása