Cicus blogja

Napi Vers

Pista bácsinak

2025. március 17. - Anita cicus

img_20250207_104430.jpg

Sztárok-Sztorik- 96 éves Gyökössy Zsolt könyvbemutatója

480244926_1048661827285719_8574608730271920336_n.jpg

A SZTÁROK-SZTORIK című emlékezés-gyűjtemény szerzője Gyökössy Zsolt, rendező. Az előadóművészet minden műfajában szolgálta a közönségét. Alig akad a magyar művészi pálya palettáján, aki ne szerepelt volna egyik-másik előadásában.

 img_20250303_181052.jpg

1929. június 8.–án született Körösladányban, magyar színházi- és televíziórendező.
1939-1947 között a békési Református Gimnázium tanulója volt.
1948-1952 a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, színházrendező szakon.
1952-1955 között a Miskolci Déryné Színház, 1955-1956 között a kecskeméti Katona József Színház, 1956-1957 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1957-1958 között ismét a kecskeméti Katona József Színház, 1958-1961 között a győri Kisfaludy Színház, 1961-1965 között a budapesti Tarka Színpad, 1965-1979 között a Kamara Varieté tagja volt, mellette 1967-1975 között dolgozott a kaposvári Csiky Gergely Színházban is.
1979-1995 között a Magyar Televízió rendezője volt. Az idén 96 éves Gyökössy Zsolt többek közt a Magyar Televízió népszerű Szeszélyes évszakok (1981-2004) című műsorának rendezője volt az 1980-90-es években. De a világirodalom remekeit is éppen úgy rendezte, mint prózai és zenés játékokat, operetteket, operát és daljátékokat. Látványos és szórakoztató rendezései révén az MTV Főszerkesztőségének vezető rendezője lett. A Szeszélyes évszakok mellett megszámlálhatatlan művészportré, sorozatműsor és más különleges televíziós adása szögezte a nézőket a képernyők elé. Felsorolhatatlan munkatársai között elevenednek meg azok a sztárok, akik ennek a kötetnek a szereplői, mint például Alfonzó, Antal Imre, Kudlik Júlia, Sas József, a három K. = Kabos, Kazal, Kibédy, Feleky Kamill, Latinovits Zoltán, Kállai Ferenc, Kiss Ferenc, Domján Edit, Máthé Erzsi, Tábori Nóra, Bodrogi Gyula, Rodolfó, ...és még sokkal többen...

Még gyerek voltam még, hiszen a MTV1-n a kabaré az hagyományőrző maradt a televíziózás történetébe. Tudom hogy nem nekem találták ki, de családon belül kötelező volt megnézni Antal Imre műsorát. Főleg amikor a Tücsök és bogarat meg a Maksa híradó rovatot mennyire élveztem. 

img_20250303_182937.jpg

DÖRNER GYÖRGY, az Új Színház igazgatója beszélget Gyökössy Zsolttal

Szeszélyes évszakok egy 1981március 7. és 2004december 31. között sugárzott kultikus magyar szórakoztató televíziós sorozat. Műsorvezetője Antal Imre (19941995 között Kudlik Júliával) volt. A hazai kabarétörténelem egyik legjelentősebb televíziós sorozata, a Magyar Televízió egyik leghosszabb ideig sugárzott műsora. Több korszakát is megkülönböztethetjük. Összesen 193 epizódot ért meg. A Főcím nem más mint: Rick Wakeman - Pedra da Gavea szólalt.

A Sztárok-sztorik előadása rendhagyó módon a Pillangó című opera részlettel zárult. Viszont meghívtak minket egy finom süteményekkel és üdítőkkel. 10 percet töltöttem sok-sok falatokkal és közös képet készítettem Gyökössy úrral. Ez nagyon rendhagyó nosztalgikus előadáson vettem részt. Kifejezem az iránta érzett mély tiszteletem és szeretetem, ill. a hálám, hogy a 96. születésnapja alkalmából sokáig élhessen.

img_20250303_194702.jpg

Ha jobban belegondolok Antal Imre nemcsak egy sztár volt, hanem egy legenda. 5000 viccet mesélt a nézőközönségnek, hangja pedig az évtizedek során legendássá vált. Olyan tévéfilmekben szerepelt mint : Bors vagy Templomos lovagok kincse. Ezek mellett olyan filmekben szerepelt, mint például: Csajok, Titkos hely, vagy Szemüvegesek. 2008 tavasszán, 72 évesen, hosszú lelki és fizikai szenvedés után elhunyt. Azóta együtt nyugszik a Farkasréti temetőben édesanyja hamvaival. Nyugodjék békében!

Kinek mondjam el - Friderika koncert


473431546_1154085916721269_8020220807596451253_n.jpg

Február 27-én este újabb mérföldkőhöz érkeztem a Kőrkultban, hogy először láthassam Friderikát. Ezek a délutáni és esti programok számomra mindig nagy kihívás és különleges érzés, amikor személyesen találkozók olyan színészekkel, énekesekkel, melyet a bakancslistámon vannak a fejemen. Ez számomra komoly küldetés. 

img_20250227_192055.jpg

1971. október 4. –én született Budapesten, eMeRTon-díjas magyar énekesnő.

1994-ben megnyerte a Magyar Televízió által meghirdetett Táncdalfesztivált. A győztes dal címe: Kinek mondjam el vétkeimet? Majd a Dublinban megrendezett 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon – ahol magyar énekes ekkor került először döntőbe – a negyedik helyen végzett.

1994. július 7-én megjelent az első nagylemeze CD-n és kazettán. Az album kevesebb, mint két hónap leforgása alatt aranylemez lett.
Az Eurovíziós Dalfesztiválon elért sikerért a Magyar Rádió eMeRTon-díjban részesítette, a szakma és a közönség együttes szavazata alapján az Axel Springer Kiadó által létrehozott Aranyszarvas díjat kapta meg az év popénekese kategóriájában, 1994-ben. Ugyanebben az évben az Ifjúsági Magazin olvasói is az év popénekesnőjének választották. 1995. január 25-én a Magyar Televízió és a Rádió nyilvánossága előtt (immáron már másodízben) vehette át az eMeRTon-díjat mint az év felfedezettje. Ezután jött még a MAHASZ által létrehozott Arany Zsiráf díj, ugyanezért a címért.

img_20250227_195157.jpg
1995 augusztusában a lengyelországi 32. Sopoti Fesztiválon második helyezést ért el, a Gálában egy színpadon lépve fel Annie Lennoxszal és Chuck Berryvel.
1998-ban a 3. album első kislemeze, a Feltárcsáztad a szívemet az év legtöbbet játszott rádiós slágere lett Magyarországon.

2001 decembere óta az ATV-n látható, a Vidám vasárnap című műsorban, ahol a Hit Gyülekezete zenekarában énekel vasárnaponként 11 órától.

img_20250227_205946.jpg
Családi együttműködés révén született meg a koncert, Friderika fia (Csuka Kiko) a zeneszerzésben, míg férje (Csuka László) a szövegírásban vett részt. Nagyon tetszett a koncert, viszont meglepően tapasztaltam, hogy két sztárvendéggel fogadta a színpadon: Jenei Szilvesztert és Gubik Petrát. Szerencsém volt, hogy január elején vettem elővételben a koncertjegyet, mert különben teltház lehetne.

img_20250228_055650.jpg

Tehát nagyon élvezhető volt a koncert, mivel ezek a dalok tele voltak hittel, reménnyel és a megélt szenvedéssel. Élveztem a koncertet és ez a lényeg! Nagyon szép volt a díszlet! Leginkább a madaras kép hozott lázba. Este későn értem haza, nagyon fáradtan.  

Garden of Lights, avagy Hupikék Törpikék Budapesten


img_20250214_165940.jpg
A Garden of Lights egy olyan varázslatos hely, ahol színes fényekkel és formákkal teli, bámulatos tereket hozott létre. A fényinstallációkkal és vetítésekkel a Hupikék Törpikék mesebeli világába kalandozhattam Valentin napom, köszönettel Ricsinek. A fény és multimédia-kiállítás tavasz kezdetéig remek lehetőség, méghozzá a képzeletet fejlesztő és felfedezésre ösztönző attrakciók között. A szerelem estjén könnyű kiszakadni a hétköznapokból és elmerülni a csodák világában! A Garden of Lights nem csak egy kiállítás, hanem egy különleges hely, ahol világok találkoznak: a mesék, a technológia és a kreativitás. Egy csodás szabadidős program, amely feledhetetlen élményt nyújtva generációkat köt össze.

img_20250214_170600.jpg

img_20250214_170426.jpg

img_20250214_171856.jpg

img_20250214_170832.jpgimg_20250214_172800.jpg

img_20250214_174737.jpg

img_20250214_175246.jpg

img_20250214_175039.jpg

img_20250214_175713.jpg

img_20250214_170412.jpg

Peyo (Pierre Culliford) belga képregényszerző által megalkotott apró, kék, manószerű lények, az azonos című képregény- és rajzfilmsorozatok szereplői. Egy törp magassága két és fél almányi.

tjhejhej.jpg

Peyo készített egy képregénysorozatot a francia–belga Spirou magazin számára „Johan & Pirlouit” (Janó és Bibice néven) címmel. A történet a középkori Európában játszódik, ami a bátor királyi apród, Janó és kis növésű csatlósa, Bibice (a „Hupikék Törpikék” sorozatban Vili) kalandjait követte. 1958. október 23-án indult a mese.

oip_8.jpg

1958. október 23-án Peyo új szereplőket mutatott be a sorozatban. Janó és Bibice egy csodafurulyát próbálnak megszerezni a varázsló, Furfangusz segítségével. Eközben találkoznak a furulya eredeti készítőivel, a törpökkel a történet megjelent magyarul is „Hupikék törpikék és a csodafurulya” címmel). 1976-ban az eredeti „Janó és Bibice” sorozatot feldolgozó film készült (La Flûte à six schtroumpfs) el. (Magyarországon A kis manók furulyája címmel vetítették a mozikban.)

img_20250214_172817.jpg

img_20250214_170323.jpg

img_20250214_170545.jpg
A képregénysorozat jelenleg 36 kötetből áll, amelyek közül az első 16 utániak, Peyo 1992-es halálát követően már az ő hozzájárulása nélkül jelentek meg.

img_20250214_172350.jpg

img_20250214_172715.jpg

1965-ben készült egy 90 perces fekete-fehér animációs film (Les Aventures des Schtroumpfs – A hupikék törpikék kalandjai). Nem volt különösebben sikeres.

1980-ban indította útjára a Hanna–Barbera Produkció a közismert sorozatot. A sorozatot többször jelölték Emmy-díjra, amit a közhiedelemmel ellentétben sosem kapott meg. A 427 részes sorozatból kb. 250 részt vetítettek a magyar tévécsatornák. (MTVA,RTL klub,TV2,TV2 kids)

r_5.jpg

oip_1_1.jpg

2011-ben készült az amerikai gyártású Hupikék törpikék (eredeti címén The Smurfs) film a Sony Pictures Animation forgalmazásában. Olyan sikeres lett, hogy 2013-ban második részt készítettek belőle. 2017-ben az került rendezésben Hupikék törpikék – Az elveszett falu (eredeti cím: Smurfs: The Lost Village) címen,  új szereplőkkel. 2025-ben újra visszatérnek a moziban, de nemes filmsztárok kölcsönzik a hangjukat, mint Kurt Russell, John Goodman, Octavia Spencer, Rihanna, és Sandra Oh

img_20250214_171404.jpg

img_20250214_171021.jpgimg_20250214_172315.jpg

A Garden of the lights számomra olyan, mint egy tündérország. Amikor elegem van a hétköznapokból, akkor belépek ebben a Meseországban, és azokat látok, amiket gyerekoromban láttam és olvastam belőlük. Ricsi jól tudja milyen érzés, amikor egy mese vagy egy valóság nem köti egymást. A mozi vagy egy sorozat nekem számomra nagy teret adnak.
Ricsi azt mondta nekem, hogy értelmes lány vagyok. Ha nem is vagyok annyira tanult személyiség, ettől függetlenül értek más dolgokhoz. Ha pedig mélyebb, sötétebb és kiszámíthatatlan ez az új életkörülmény akkor szintén megijedek.

img_20250214_174955.jpg

Jobban kezdek megérteni a dolgokhoz, de sajnos ezzel érzékenyebbé is váltam, mert azzal, hogy most kezdek igazán felnőni sok mindenre rádöbbentem a korábbi hibáimat illetően. Megváltozott bennem egy csomó minden. Eddig úgy lebegtem a levegőben, mint Swanky az Űrkedvencekben. Mikor Ricsivel múltkor sétáltunk a Váci utcán beszélgettünk a jövő évi conozásról. Nekem nagyon lenyűgöznek a conozási élményei. Ricsi beszélt arról melyik szupersztárokkal és alkotókkal találkozott a conozás alatt. A rajzfilmek, sorozatok bármikor jöhetnek, az mindig kap helyet az életemben.

Mindent vagy semmit - Esztergályos Cecília kiállítása

476461439_1041448618019561_2612445042625509255_n.jpg
Február 13-án, 17 órakor nyílt meg Esztergályos Cecília színésznő művészeti kiállítása a József Attila színház  kiállítótermében, mely az előadások előtt, illetve azok szünetében ingyenesen megtekinthető. A művésznő 2000 óta készít kerámiákat, míg festészettel 2006 óta foglalkozik. Az elmúlt évtizedek során alkotásai mély érzelmi és művészi tartalommal gazdagodtak, különleges látásmódja pedig a színház és a képzőművészet közötti határokat is elmosva nyer formát.

img_20250213_164106.jpg

img_20250213_164059.jpg

img_20250213_164047.jpg

img_20250213_164724.jpg

img_20250213_164323_1.jpg

img_20250213_164138.jpg

img_20250213_163957.jpg

img_20250213_164010.jpg

img_20250213_164025.jpg

A kiállítás Esztergályos Cecília sokoldalú művészi világát mutatja be, ahol a színek és formák éppúgy mesélnek, mint egy-egy színházi szerep. A tárlaton olyan művek is helyet kapnak, amelyek személyes élményeiből és mély inspirációkból táplálkoznak.

img_20250213_164532.jpg

img_20250213_164647.jpg

img_20250213_164252_1.jpg

img_20250213_164403.jpg

img_20250213_164441.jpg

img_20250213_164517.jpg

A kiállítást megnyitotta: Szakonyi Károly, Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg
Köszöntőt mondott: Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója

img_20250213_170604.jpg

img_20250213_170308.jpg

Portré:

1960-ban az Állami Balettintézetben végzett mint balettművész, majd 1960–1963 között a Pécsi Balett szerződtette. 1964-ben kezdte, és 1968-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színművész szakát Simon Zsuzsa osztályában.1968-tól 1984-ig a Thália Színház, ahol nagy hatással volt rá Kazimir Károly igazgató, rendező. 1984-től 1990-ig a Nemzeti Színház tagja volt, ahol Sík Ferenccel és Vámos Lászlóval dolgozott együtt. 1990-től 1991-ig a Veszprémi Petőfi Színház. 1991-től 1999-ig a Família Kft. című sorozat állandó főszereplője, közben nem tartozott társulathoz. 1999 és 2005 között szabadúszó.2005-től 2011 szeptemberéig a József Attila Színház tagja
Elsősorban komika, kifinomult mozgáskultúráját vígjátékokban kamatoztatja. 2014-től az Újszínház tagja, mellette több helyen vendégszerepelt, például a veszprémi Petőfi Színházban, a Vidám Színpadon, a debreceni Csokonai Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a budaörsi Latinovits Színházban.Hosszú évek óta él házasságban dr. Fonyódi Péterrel, gyermekük nem született. 1962-ben babát várt, azonban rubeola miatt nem tarthatta meg gyermekét. 10 éves korában gyermekparalízisben szenvedett, de szerencsésen felépült.
 

Fontosabb filmszerepei:

1967. Fiúk a térről
1974. A pendragon legenda
1978. Buék!
1982. Kabala
1989. Amerikából jöttem
1991. Família Kft.

Jászai Mari-díj (1974)
Filmkritikusok díja (1979)
Filmkritikusok díja (1981)
Érdemes művész (1982)
Erzsébet-díj (1993)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje /polgári tagozat/ (1996)
Kiváló művész (2013)
Kossuth-díj (2018)
Pécsi Sándor-díj (2012)
József Attila-gyűrű (2008)
Chicagói Ezüst Hugó-díj (1981)

A szüleim szerették a Familía KFt című sitcom sorozatot, melyet az MTVA-n futott, majd ezt követően a Viasat3 ismételte. Néha zavarba jöttem, hiszen a legendás színésznő, nemcsak színészi világát éli meg, hanem a kézműves foglalkozásával hozza a közönséget. Esztergályos Cecíliának árad a szeretet, amely a színház és a művészi foglalkozása fejezi ki.
Megvallom, gyerekkoromban nem ismertem el őt, de bevallom megnevettet Szép Károlyné szerepe. A Tesco reklámfilmekben elnyerte a tetszésem, hiszen sokkal jobban alakította, mint Kaszás Erzsi CBA-a.

img_20250213_165728.jpg 
Esztergályos Cecília januárban töltötte a 82. életévét. Jó egészséget kívánok neki!

FeHoVa 2025

463793613_936719321820387_346120392891519671_n.jpg

Hagyományos programok és újdonságok, élménybeszámolók, tanácsadás, fegyverek, kések, különleges trófeák, ruházat, kiegészítők, távcsövek és még nagyon sok minden más, ami a vadászathoz, horgászathoz, erdőjáráshoz vagy természetben való barangoláshoz kellhetet. A FeHoVa nemcsak kiállításokkal, előadásokkal, gyermekprogramokkal, vadászati beszámolókkal fogadta az érdeklődőket, de egyben a legnagyobb hazai horgászati bemutató is, mely a régió vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb és leghangulatosabb találkozója volt. A széles kiállítói kínálat mellett számos hagyományos és új programmal várták látogatóinkat. 

img_20250208_120753.jpg

img_20250208_123639.jpg

img_20250208_123452.jpg

img_20250208_123435.jpg

img_20250208_123519.jpg

img_20250208_110619.jpg

img_20250208_131131.jpg

Mivel az évek előrehaladtával a kiállítók és a programok számával együtt az érdeklődő közönség létszáma is hatalmasra nőtt, az eseménynek a kezdeti Budapest Sportcsarnok helyett már jó ideje a Hungexpo adott otthont. A különleges találkozó nem csak a téma iránt érdeklődőket és a vadász vagy horgász barátokat, hanem a szakembereket és a különböző szervezeteket is várja.  Sok ország képviselteti magát úgy, mint a szomszédos Ausztria és Szlovákia, de Afrika és Ázsia követei is fellelhetők.

img_20250208_104927.jpg

img_20250208_105445.jpg

img_20250208_110004.jpg

A grandiózus helyszín bármely korosztály számára tartogat érdekességet. A gondosan összeállított eseménysorozaton állat preparátumok és élő állatok, szakmai beszélgetések, versenyek és többféle bemutató tekinthető meg a pavilonokban felállított színpadon. Köztudott, hogy a trófeagyűjtés, mint olyan, a vadászat velejárója, így természetesen ezen a kiállításon sem maradhat ki a trófeaszemle, sőt a szarvasbőgő bajnokság is szerves részét képezte a rendezvénynek. 

img_20250208_132133.jpg

img_20250208_131754.jpg

A programok között szerepelt solymász bemutató, trófeabírálati ismertető, valamint dedikálások is. Prihoda Judit festő és grafikusművész  A kiállítói kínálat mellett izgalmas programokkal vár mindenkit a FeHoVa, felejthetetlen élményt nyújtva kicsiknek és nagyoknak.

img_20250208_123552.jpg

274282534_5496714923694992_8069521719099256996_n.jpg

Különleges kiállításokkal és bemutatókkal készültek a szervezők. A Hidvégi Béla vadásztrófea alapítvány is helyet kapott vadászati idények legszebb magyar nagyvad trófeáit vonultatja fel.  

 A magyar irodalom egyik legnagyobb alakja Fekete István, aki január 29.-én született 125. éve. A legolvasottabb írók közé tartozó József Attila-díjas alkotó munkásságát számos regény, ifjúsági könyv és állattörténet tette maradandóvá. 

„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.”

(Fekete István)

 

Ahányszor megyek hétvégén, olyan különleges eseményekre megyek, ahol érdemes ellátogatni. A hétvége csak azért is fontos, hogy egésznap kereshetek programokat. Az érzelmek terén persze egyedi vagyok, mégis erősnek érzem magam.

Nem Adom Fel Kávézó 9. születésnapja

473829305_645116071415425_4214331257184540274_n.jpg
9 éve indult útjára a Nem Adom Fel kávézó és Étterem. A főváros első olyan vendéglátóhelye, ahol fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű emberek együtt dolgoznak azért, hogy megmutassák: mindenki értékes, és mindenkinek van helye a társadalomban! 
475997333_650896627504036_5210033084143861894_n.jpg
Ez nem csupán egy kávézó és étterem – ez egy közösség, egy példa arra, hogy az elfogadás és az összefogás csodákra képes. Hálásak voltak mindazoknak, akik az évek során támogattak minket, persze kávéztak, ebédeltek, beszélgettek és részesei lettek ennek a különleges történetnek.
img_20250131_170141.jpg
Ez alkalomból izgalmas és tartalmas programokkal várták régi és új vendégeinket, mely Kiss Barna a Villon frontembere és egyben a Nem Adom Fel együttes zenei vezetője szervezte az eseményt. Elsőnként a kocsmakvízzel kezdte, majd 1 óra után egy jó hangulatú Ki Mit Tuddal folytatta a hangulatot. 19:30 egy fergeteges Villon Trió koncerttel  muzsikált Kovács R. Gabesszel, Bokor Levivel, és Némcivel. A műsor végén tortázással zárult. 

475542537_28710337288551566_7978315877070858501_n.jpg

475417206_650896577504041_1182901292500099692_n.jpg

img_20250131_181227.jpg

Én meghívtam Ricsit erre az alkalommal. Örömmel vette a meghívást, majd a 32-ek téri buszmegállón öszefutottunk. Együtt bementünk a kávézóban, és persze nagyon jól éreztünk magunkat. A Ki-Mit Tudon határozottan előadtam a saját versikémet, melyet tavaly előtt írtam Agárdon. Ricsi és én csak este 19:00-ig maradtunk, mert megígértem a szüleimnek, hogy korábban kell érjek haza. 
475827961_650896374170728_7391659136357154410_n.jpg
Nagyon tetszett nekem ez az alkalom, ám sokáig tartott az esemény, így nem szívesen vártam a tortázást. Az elmúlt évek során sok esemény tartogatott, amely a látogatók érdeklődtek a kávézó iránt. Mostantól nagyon ritkán van a NAF kávézó programjai. Így sajnos nem tudok rendszeresen elmenni Nyóckerben. Így is jó, mert a FB-n bekereteztem olyan eseményeket, amely érdemes elmennem. 

Gamer Weekend

678634c6c95a1_47199030611618091459479383939633118908470327n.jpg

 2025. első gamer eseménye egész nap, ingyenesen várta a videórajongóikat a Bálna Honvédelmi Központban.
A videojátékok világa egyre népszerűbb, azonban a játékok mögött álló kreatív folyamat sokszor rejtve marad a nagyközönség előtt. A Meetup Pointon a nap folyamán érdekes előadásokat lehet meghallgatni játékfejlesztés témában, izgalmas játékbemutatókat megtekintették a magyar játékfejlesztő közösség legújabb játékaiból.
A Regamex standjánál 16 retro videójáték lesz kipróbálható, ami garatált szórakozás minden korosztály számára, lesz többek között Atari, Commodore 64, a Nintendo vagy akár a Sega. A Regamex csapat Február 1.-én is várnak szeretettel Kispesten a KMO-n.

img_20250125_111138.jpg

A retro mellett természetesen helyet kaptak a legújabb játékok is, XBOX és PS konzolokon lehet szabadon játszani, valamint 10 gamer laptop áll a látogatók rendelkezésére.
E-sport nélkül sem maradunk a rendezvényen: az Infinity E-sport Bár és a Delta1 mellett a GPSE standja várta az e-sport szerelmeseit.

img_20250125_111515.jpg

img_20250125_111503.jpg

img_20250125_111351.jpg

Az Infinity standjánál a legújabb és legerősebb gaming gépekkel találkozhattak az érdeklődők, valamint kipróbálhatják a Predator Thronos és VR élményeket felsőfokon. A Delta1 PC-kel PS-el és VR eszközökkel készült az eseményre.

img_20250125_111317.jpg

img_20250125_112152.jpg

A Gamer Power eSport Egyesület (GPSE) célja, hogy támogassa az e-sport fejlődését és népszerűsítse annak kulturális értékeit, például a közösségi élményeket, csapatmunkát és kreatív önkifejezést. A Gamer Weekendre is ennek szellemében hozzák a programot.

465604848_9349426428423803_5411271870556050754_n.jpg

Lassan tényleg kénytelenek voltam megszokni, hogy a karácsonyi és szilveszteri pihenés és szórakozás után újra beindulhason az élet. 2025. január végét tapostam! Álmos, nyirkos és sötét még a hétköznapok, ráadásul a hétvégi kikapcsolódást jelentő legmenőbb rendezvényei is odébb vannak még. Az idei conos események például február végétől egészen a nyár elejéig kell várnom, ami különösen nehéz annak tükrében, hogy az első bejelentett vendégeket láttán máris tűkön ülve kéne várnom. 

Megtörtént esetek a bűnöldözés világából

webes_rogzites_25-1-2025_55553_in-time_hu.jpeg

Dr. Patócs Ilona könyvében, "A Nyomozó" címmel, bemutatta korábbi karrierjét szerda este a Lurdy házban. A könyv izgalmas eseteket tárgyal, többek között robbantásokat, mérgezéseket és egy nagy port kavart sátánista gyilkosságot is. Patócs Ilona nem csak bűnözőkkel, hanem férfi kollégái előítéleteivel is szembe kellett néznie. A könyv részletesen és lebilincselő stílusban meséli el a rendőri munka mindennapjait.

img_20250122_183532_5_11zon.jpg

img_20250122_183351_4_11zon.jpg

Az ország egyik legismertebb védőügyvédje, többek között a Prisztás-gyilkosság kapcsán ártatlanul elítélt Hatvani István védője volt. Ebben a könyvben életének egy korábbi szakaszát meséli el, amikor az ország első női bűnügyi vizsgálójaként rablási és gyilkossági ügyekben derítette fel az igazságot. Számos emlékezetes esete között akadt robbantás, mérgezés, csecsemőgyilkosság, szerelmi bosszú, rendőrhalál, sőt, a 90-es évek elején nagy port kavart sátánista gyilkosság ügyében is ő járt el. Munkája során azonban nemcsak tolvajokkal, rablókkal és gyilkosokkal kellett megbirkóznia nap mint nap, hanem férfikollégái előítéleteivel is...

Részt vett a Prisztás-gyilkoság tárgyalásán, mint ügyvéd!


1996. november 1-én Óbudán, a Ladik utcában egy gyilkos lelőtte az autójába beszálló Prisztás József vállalkozót, majd kerékpárral távozott a helyszínről. A közvélemény e bérgyilkosság dátumához köti a kilencvenes évek alvilági leszámolásainak kezdetét.

A Fővárosi Törvényszék 2015 októberében, a megismételt első fokú eljárásban, nem jogerősen 10 év fegyházbüntetésre ítélte a cselekmény elkövetésével felbujtóként vádolt Portik Tamást. 2016 májusában Portikot jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, súlyosbítva az első fokon kiszabott ítéletet. Prisztás József a rendszerváltás utáni évek éjszakai életének egyik meghatározó alakja volt. Számos ingatlan fölött rendelkezett, emellett pénzkölcsönzéssel is foglalkozott. Magabiztosságát jelzi, hogy nem fogadott maga mellé testőröket.A gyilkosság tényének három helyszíni tanúja volt, az elkövető mellett Prisztás József adósa és munkatársa, Fazekas Ferenc, illetve egy közelben dolgozó munkás, az azóta elhunyt D. András.

A vádirat alapján valószínűsíthető, hogy az alvilág bankáraként számon tartott Lakatos András (alias Kisbandi) takarékszövetkezetalapítási szándéka lehetett az eset előzménye. Ő ugyanis ehhez mások mellett Portiktól és Prisztástól is jelentősebb kölcsönt vett fel, fedezetként azonban mindkét hitelezőjének ugyanazt a három ingatlant ajánlotta fel. Miután a pénzintézet alapítása kudarcot vallott, Lakatos a pénzzel távozott az országból. Ekkor Prisztás megüzente Portiknak, hogy két ingatlanra feltétel nélkül igényt tart, a per alatt álló harmadik lehet csak az övé. Ekkor állapodott meg Portik Tamás Fazekas Ferenccel, hogy egy megadott időpontban csalja Óbudára Prisztást. A jogerős ítélet szerint Hatvani István végezte ki Prisztást, de az egyik vallomás az ismert szlovák bérgyilkos Jozef Roháč nevét említette elkövetőként (D. András által adott személyleírás is utóbbira illett). A jogerős ítélet után két évvel Jozef Roháč a tanúvallomásában magára vállalta a gyilkosságot.

img_20250122_192601_1_11zon.jpg

A nyomozó egy lebilincselő stílusban megírt igaz történet a rendőri munka mindennapjairól, tele elképesztő, gyomorszorító és néhol kacagtató esetekkel. Fura érzés volt megnézni a nyugdíjazott nyomozó és egyben ügyvéd elképesztő előadását.
Mindegyik olyan rejtélyeket, bűncselekményeket tartalmaz egy könyv, ami 80-as és 90-es években történt. Egyike volt egy 3 gyermekes édesanyja, aki megölte a 3 csecsemőt. Jómagam este a lefekvés előtt nézem a Youtube-n a Toplistákat, melyek szó volt arról milyen gyilkosságok történtek szerte a világban. Hogy miért? Puszta kíváncsiságból nézem. Elképzeltem hogyan is történhetett. Néha jó egy kicsit borzongani, mert hát kit nem érdekelnek a bizarr és különös rejtélyek?!

KÍNAI ÚJÉVI FESZTIVÁL 2025; A KÍGYÓK ÉVE

img_20250118_094158.jpg 
A budapesti kínai közösség szeretettel fogadta mindenkit a 2025-ös kínai holdújévi ünnepségekre, a Budapesti Chinatown-ba.Ahol megannyi szín, illat és zaj szűrődik ki. Bár idegen világnak tűnik, hiszen hihetetlenül izgalmas, no meg autentikus világ tárult fel előttünk.

A terület helyszíne az 1990-es évek óta Közép-kelet-európa egyik legnagyobb nagykereskedelmi- és logisztikai központjának számít. Több mint 300 nagykereskedelmi bemutatóterem és 70.000 m2 raktár ad helyet a nagykereskedőknek, akik közvetlenül Kínából, Vietnamból, Törökországból és Olaszországból importálják az áruk széles választékát. A központ népszerűségnek örvend mind a belföldi-, mind a külföldi viszonteladók körében.

Mivel a Monori Center üzleteinek 90%-át kínai kereskedők üzemeltetik, a környék egyben a kínai társasélet központjává is vált. Megtalálható itt a kínaiul beszélő ügyfélkör igényeit kiszolgáló szálloda, iskola, keresztény közösségi házak, hagyományos kínai orvoslást végző rendelő, kínai nyelvű újság-szerkesztőségek, karaoke-bárok, fodrászatok, masszázs-szalonok, stb.

img_20250118_100100.jpg

img_20250118_095807.jpg

img_20250118_100756.jpg

img_20250118_100827.jpg

Az idei Kígyó évének kezdetét ünneplő rendezvényük sok új programmal gazdagodott, köszönhetően a Kaifeng városából idelátogató kulturális delegációnak.
Délelőtt 10:00-12:00-ig oroszlántánc, sárkánytánc, Henan Yu opera, kínai hangszeres zene, néptánc, qipao-bemutató és taichi előadások szórakoztatták a közönséget.

img_20250118_105547.jpg

img_20250118_110145.jpg

img_20250118_110209.jpg

img_20250118_110307.jpg

img_20250118_110520.jpg

img_20250118_111554.jpg

img_20250118_111435.jpg

img_20250118_111536.jpg

img_20250118_113005.jpg

img_20250118_112555.jpg

img_20250118_112433.jpg

img_20250118_111805.jpg

img_20250118_114542.jpg

img_20250118_114206.jpg

img_20250118_113819.jpg

img_20250118_113007.jpg

img_20250118_115417.jpg

img_20250118_115247.jpg

img_20250118_120639.jpg

Látványos előadások láthatóak voltak:A delegáció Jilin tartományból (Kína egyik északkeleti tartománya) jött hozzá, a helyi cirkusz tagjaiból, valamint néptáncegyüttesből, opera és tradicionális kínai zenekarból és más előadóművészekből áll össze.

img_20250118_120150.jpg

img_20250118_115732.jpg


A kígyók éve éve számos változást hoz az életünkbe

 

A kínai horoszkóp szerint a 2025-ös esztendő nagyrészt a Kígyó jegyében telik. A Kígyó éve 2025. január 29-től 2026. február 16-ig tart majd. A kínai horoszkóp szerint 2025 a Kígyó éve, az új kezdetAz előttünk álló időszak talán legfontosabb jellemzőjét a Kígyó azon tulajdonsága adja, hogy levedli a bőrét: vagyis megújul, átalakul. Ezért a Kígyó esztendejében sok ember számára sorsfordító változások következhetnek be; ez jelenthet persze nehézséget, de nagyszerű lehetőséget is – mint mindig, sok múlik a hozzáállásunkon. A Kígyó hordoz egy kis misztikumot, titokzatosságot is, ez fokozza a változások kiszámíthatatlanságát, amellett arra int, hogy bízzunk a megérzéseinkben.

kigyo_2024-1024x665.jpg

Egy új kezdet nem feltétlenül lesz felforgató és látványos, sokak számára arra lesz alkalmas az év, hogy hosszú távú terveiket alapozzák meg. Aprólékosan, megfontoltan, kitartó munkával éptíkezzenek, hogy aztán majd learassák annak gyümölcsét. Ehhez kapcsolódóan a mértékletesség, egyensúly megtalálása szintén kiemelkedő szerepet kap életünkben.

A Kígyó arra figyelmeztet minket, hogy bölcsen, körültekintően viselkedjünk: a felbukkanó problémákat, de akár lehetőségeket is alaposan fontoljuk meg, vizsgáljuk meg több szempontból – a kapkodás, hirtelen döntés most semmiképp sem javasolt. Legyünk nyitottak az újra, ne vessük el az elsőre meghökkentőnek tűnő megoldásokat sem, hiszen a Kígyó innovatív energiákat is hoz!

Nemcsak a külvilágban indulhatnak el változások, a belső fejlődésre is óriási lehetőséget kapunk. Fejlesszük önmagunkat, növekedjünk, erősödjünk bármilyen technikával, ami nekünk megfelel (jóga, coaching, meditáció, stb.), de akár csak tartalmas beszélgetésekkel, csendes elmélyülésekkel; bármivel, mely személyiségünkben előrébb visz minket.

Fentieket mindet megtámogatja a Fa, mely a megújulás, növekedés, megerősödés szimbóluma. Érdemes hát kihasználnunk a Kígyó évét, ha valami újba szeretnénk fogni, egyáltalán, többé válni, meghaladni azt, ami van.

Kinek hoz szerencsét a Kígyó éve?

A Kígyó a szerencsét is jelenti a kínaiak számára, vagyis alapvetően mondhatjuk, hogy mind szerencsés év elé nézünk. Persze, nem egyformán… A legjobban azok járhatnak, akik Kígyó évében születtek.

Úgy volt, hogy Ricsivel találkozók, de végül sztornó volt. Ez a mínusz fokos hideg kissé megviselt, mert sajnos a kezem megfagyott. Egész nap borus volt az idő, nem volt szerencsére csapadék. Én kissé érzékeny vagyok a hideg időjárásra. Főleg a télies napok kezdetén. A kínai bemutatók látványa részben csodálatos, de a kínai opera rettenetes volt. Mintha beülnék az Operházba megnézni a Varázsfuvolát 3-4 órát megnézni.

euzhejuh_2_11zon.jpg

img_20250118_130357_3_11zon.jpg

Bementem abba a kedvenc helyszínen a 2. emeleti a hanfu cosplay öltöztetőben, ahol tavaly is modellkedtem. Most egy aranyló kínai császárnővé aranyoztak be. Én  hivatalosan megünneplem a holdújévet, melyet a tavaszünnepe! A tavasz s egyben az új év kezdete, s mint ilyen, két célt szolgál: a nagycsaládok tagjai összegyűlnek és megajándékozzák egymást, másrészt pedig ilyenkor búcsúztatják az óévet, és biztosítják a szerencsét az új évre. 

Az új év kezdetét bonyolult számításokkal határozzák meg, de az esetek többségére igaz, hogy a tavaszünnep az európai naptár február 4‑éjéhez legközelebb eső újhold napján van. Ez azt jelenti, hogy a tavaszünnep mindig január 21. és február 21. közé esik. A gyakorlatban a kínaiak a hivatalos naptárakból tudják meg, hogy az adott évben mikor tartják legnagyobb ünnepüket.

A tavaszünnep a tavasz s egyben az új év kezdete, s mint ilyen, két célt szolgál: a nagycsaládok tagjai összegyűlnek és megajándékozzák egymást, másrészt pedig ilyenkor búcsúztatják az óévet, és biztosítják a szerencsét az új évre.

A piros a bőség, a szerencse, a gazdagság színe, ezért is piros az alapszíne minden újévi dekorációnak. Piros zászlókat, falragaszokat, képeket, lampionokat helyeznek el mindenütt, hogy biztosítsák a család gyarapodását.

rhrweahr_6_11zon.jpg

tgqetgq_7_11zon.jpg

Nagyon sokat tapasztaltam a kínai kultúrát, miután 2008-tól megnéztem a Kung Fu Panda összes részét. Nagyon sok dolog érdekel a Kínai hagyomány és a ünnepek. Megtudtam mi az a Kung Fu, sőt milyen harcművészeti típusokból állnak. Milyen is a kínai közösség?! Az elmúlt években lehetőségeim nyílnak arra, hogy a legősibb államot megismerjem Japánon kívül.  Az angol azért megy különben, de a japán és a kína a legnehezebb nyelv, ami lassan tanulok bizonytalanul. Mondoconon kész szerencse, hogy fonetikus szöveget készítettek anime és japán dalokból, de nem mindig megy nekem a japán éneklésem. Én a sárkányok évében születtem, de bízom abban a kínai hagyományban, hiszen sok pénz és szerencséim legyenek.

egqeg_1_11zon.jpg

süti beállítások módosítása