Barna meghívására részt vettem a 25 éves Nem Adom Fel együttes koncertjén, ahol az Akváriumba tartották. Szerencsére nem voltam egyedül, mert kórusban ott volt ugyanis Dávid, Gabi és Anna. Azóta történt velem valami. Rengeteg NAF ismerőseim/barátaim jöttek megnézni a koncertet.
Két dolog bosszantott ugyanis a koncertek alatt. Az egyik az, hogy a kórus nem jöhet be a backstagen, kivéve az utolsó szám előtt. A másik meg az ülőhelyek csak a Rotary klubtagoknak szól.

A koncert 19:05-kor kezdődött és 21:30-kor ért véget!

Hiányzik az-az időszak, amikor még éretlen voltam és álmodozós időszakomat éltem át. Jobb volt, mert legalább nem voltam tele annyi feszültséggel, csalódással és félelemmel, mielőtt kiálltam Zakál Zoli ellen.
Sajnos az elmúlt évek során azért vesztettem el a fejem, mert előbukott a 6 évvel ezelőtti Tüskevár iskolai élményem, amely mai napig kísért. Az igazság az, hogy már akkoriban a Falunapok időszaka alatt kezdtem érezni, hogy ez nem kóser. Igen! Sajnos rémálmaim gyötörnek, és felszínre törnek a Bence által letámadásai, aki ismét saját szavaival bántalmaz engem és előfordul, hogy újra iskolás vagyok. Felnőttként újrakezdem az osztályt és ugyanaz az osztályfőnök oktat, Juhász Mária, aki sokat kiabált velem. És az álmaimban újra félek tőle, sőt gyülölőm őt.
Nem szabad eltitkolni semmit sem! A mai emberek attól betegek idegileg és lelkileg, hogy elnyomják magukban a problémáik forrását!

Ha valaki nem segít, elutasít vagy lemond róla, az sosem jó. Főleg ha a másikat dicséri. Ezt utálom a legjobban! Megalázó számomra, mert bekövetkezik a megkülönböztetés. Létezik művészi szabadság! Nem mondom azt, hogy én vagyok az egyik legjobb, mert akkor beképzelt lennék. Vannak nálam jobb fogyatékosok, valódi mesteremberek, akik díjakat kaptak. 10 éve kórusba vagyok, és sokszor veszem elő a korabeli emlékeimet. Mert a szépre szeretnék emlékezni, mely időszakokban bizony a rossz dolgokból is kijutott nekem.
A Nem Adom Fel együttes által veszekedések miatt el kell menekülnöm, de ha maradtam volna akkor súlyosabb bajok következnek be. A lelkem olyannyira tropára ment, hogy kész voltam.

2018 nyarán elmentem a Hajógyári szigeten sportnapozni. Akkor írtam egy bocsánatkérő levelet Zakál Zolinak, és remélem ő meg tud érteni, hogy autizmussal élek gyerekkorom óta. Barna megértő volt velem, hiszen régóta ismer engem. Hisz mikor felléptem a kórussal és furulyáztam, kezet csókolt és rám kacsintott. Én akkor magamban mondtam: ,,Végre van valaki, aki szeret".

A NAF együttes őszintének kellett volna lennie, és akkor kedvesen elváltunk volna! Ha valaki nem érzi jól magát a társaságomban, akkor nem erőltetem rá magam! Ennyi az egész! Fáj az igazság, hiszen időben tisztázva vannak a dolgok! Én már ezek után úgy is a kórushoz tartozom. A lényeg az, hogy nem szabad megölnünk egymást!