Cicus blogja

Tüskevár 25

2025. november 15. - Anita cicus

559009186_1203714168231959_7613658241596426342_n.jpg
Sokat jár az agyam, mégpedig a szokásos dolgokon. Félelmetes belegondolnom abba, hogy lassan 38 éves leszek. Fiatal vagyok még szerencsére, sok minden vár még rám. Mióta OKJ-t végeztem, teljesen megváltozott az életem. Dolgozok, pénzt keresek. 

Bt végleg elintegettem! Tavaly decemberben annyira őrjöngött, hogy az Tüskevár iskola és a Nem Adom fel Alapítvány között, mert nem lehetett vele kommunikálni. Én magasról leszarom a hozzáállásait. Sajnos annyira gyáva, hogy kénytelen elfogadni a kapcsolatunkat. Ezt meg is megfogom írni itt, hogy miért! Szerencsére anyám megerősítette azzal, hogy ami történt 20 éve, el kell felejteni az egészet. Mintha mi se történt volna! Több idő kell ahhoz, hogy elengedjem a gyermeteg autista és az iskola közti haragot. Egy általa iskolai butasága már elhalványult 100%-ig, így tehát megszabadultam tőle.

Erős voltam, és mivel meg tudtam hallgatni a szüleim bátorító szavait elhatároztam, hogy elmegyek meglátogatni, hátha a tanárok megtudnának ismerni engem. Össze tudtam szedni magam, és elindultam Újpestre. 

 

A Tüskevár Iskola és fenntartója, a Hiperaktív Alapítvány immár 25 éves. Az Újpest-központtól nem messze található az új helyszínük, amely 6 éven át tanítják a gyerekeket.

579874566_1230068745596501_8084417502782895182_n.jpg

579997354_1230069115596464_615746704000284896_n.jpg

580760982_1230068788929830_2526067220000031735_n.jpg

img_20251107_133421.jpg

Délelőtt szakmai nappal ünnepelték ezt az évfordulót. Három témában tartottak előadást, gyerek – család - iskola volt a téma. Pódiumbeszélgetést szerveztek , egyenként másfél órás időtartamban.

img_20251107_162920.jpg

img_20251107_163006.jpg

img_20251107_163017.jpg

img_20251107_152917.jpg

A konferencia után bulit tartottak az iskola épületében! Meleg étel, hideg sör, isteni sütemények, fantasztikus nyeremények élő zene, kávéház. 

fb_img_1762582691832.jpg

fb_img_1762582674709.jpg

fb_img_1762582701937.jpg

Más lett már az iskola, mióta Csillebércet elhagyták. 25 éven át elfogott a nosztalgia. Először a Margit körúton, majd azután gyerektáborban, amelyet sok dolgokat átéltem. 16 és 21 évem között még nagyon naiv tanuló voltam. Amióta sokszor jártam ide, a többség ráfogott az irigység, hogy a mennyire ügyesen tanulom használni a számítógépet. Mára ez mind megváltozott! Mostanában nemcsak a számítógépeket használják, de az okostelefonokat, tableteket is nyomogatják. 

img_20251107_144855.jpg
Rab András Kincsesház általános iskola igazgatója volt, most jelenleg a Dunakanyar alternatív magániskola alapítója tudomásra jutott, hogy a szüleim nem találták meg a megfelelő iskolát, ezért azt találta ki, hogy engem és a barátomat Petit, a 8. osztály általános végzettségük után jussak be ide. Akkor találkoztam azokkal, akikkel hálás voltam a tanításukért.

Amióta idejöttem 9. osztálytól akkor Molnár Andrea volt az osztályfőnököm. Ő teljesen azt hittem megbízok benne a tanításban, de nem így történt. Csak az idejét vesztegette, hogy pontosan mikor lenne szünet, mikor megyünk ebédelni a többi osztállyal, illetve mikor menjek haza. Andrea néninek volt döntési joga. Félév után eltávozott. 

kepernyokep_15-11-2025_75725_www_youtube_com.jpeg

 A 10. évfolyamban Kovács Péter volt az osztályfőnök, aki egyben az iskolaigazgató is. Jó volt vele meghallgatni másfél órán keresztül az Ábel a rengetegben című regényt, sőt a tavaszi szünet alatt még házi dolgozatot is megadta, hogy olvasónaplót szerkesszem meg egy kiválasztott könyvből. 

509772988_10044106312311398_1547019393881489912_n.jpg

A 11.évfolyamban Tóth Ildikó váltotta. Megtudta, hogy szépet alkottam mint a többiek és a kollégáinak, hogy sokkal ügyesebb vagyok, mint a többiek. Ő felismerte az értékeimet, melyek még kibontakozóban voltak. 

509419871_24268623586095078_1579319617486361468_n.jpg

Sándorfi Katalin volt az utóbbi osztályfőnököm, aki megerősítette engem. A tudás fontos, és a tudás hatalom!  

2003 óta az osztálytársaimmal jól beszélgettem velük, de jól szórakoztam a szünetek alatt. Ám éveken át csalódtam is bennük. Hiszen nem tartott örökké a barátságuk, tehát a viselkedésük nagyon megváltozott.

img_20251107_115711.jpg

Elsősorban találkoztam Bartók Györggyel, aki okos értelmes tanuló volt. Az órák alatt vágott az esze mint a borotva. Gyuri egy nagyon közvetlen személyiség, ki nagyon szereti a filmeket, mint a többiek. Idősebb nálam, hiszen mennyire érettebben gondolkodó egyéniség. Az informatika alatt sokszor irigyelt rám, mióta ügyesen végeztem a szövegszerkesztést meg a többi munkálatokat. Mindig próbáltam többet mutatni magamból. Annyit adtam, amennyit tudok. Néha félreértettem egy bizonyos dolgokat, és sajnos velem szúrt ki. Nem akartam megbántani Gyurit. Sőt! Az én hibám volt, amiért kellemetlenséget okoztam neki. 2007 őszétől Gyuri érettségizni, majd dolgozni ment. Az osztályon belül még megismerkedtem Klaudiával, Lacival, Lalival, Beával, és ha tudtak integráltak. 

Ami nagyon fontos kiemelnem: Olyan tanuló voltam, aki magányosan tanult az iskola végzettségig. Nem az volt a célom, hogy fiúkat keresek, én erre nem voltam felkészülve! Akik velem próbálták kihasználni, de úgy éreztek velem, hogy elrontok valamit, akkor az illető vagy illetők engem akartak kiszúrni, és ez nekem nem tett jó. Nekem fontos, hogy a másik boldog legyen. Vannak olyanok, akikre ha rágondolok, elfog a harag.
De ezt nem szabad megbosszulni, hanem megbocsátani, végre őrülhettek, hogy vége van. A karma majd visszaadja azt, amit megbántottak engem. Bármi is vagyok, bárhogy is élek nem vagyok rossz ember. Különcként élek, de nem ártok ezzel senkinek.  

Halloween-i modellkedéseim 2025

Halloween ünneplése mindössze két évtizede érkezett! A kezdetekben csak néhány kávézó és bár rendezett Halloween-partikat, de hamarosan a helyi közösség is felfedezte a kísérteties hangulatot, és a város egyre több helyszínén kezdtek el Halloween rendezvényeket szervezni. 

684b79f6ac8d477aab631b74010861e0_1.jpg
A Hősök terén rendezett Töklámpás Fesztivál évről évre több ezer mécses fényében varázsolta el a látogatókat, miközben a Füvészkert Halloween-napjain is különleges programokat kínáltak a családok számára. A gyerekek itt arcfestést, kézműves foglalkozásokat és tökfaragást próbálhattak ki, hogy ők is átélhessék a Halloween varázsát.

A Geekcon szervezői egy különleges esemény szerveztek Lurdy házban. Az első rendezvényünk az FMK-ban tartottak, de a második viszont fantasztikus sikert aratott, és megmutatta, hogy Magyarországon is hatalmas igény van a tematikus, egyedi élményeket varázsolni a horrorfilm szerelmeseinek. 

Én a szokásos ijesztő vagy mulatságos jelmezekkel is készültem az idei conokra, minden évben, csak azért megyek el, hogy részese legyen a nagyszerű látványnak és hangulatnak

513874888_24674399915499872_3958478581871846496_n.jpg

569219328_25687813770825143_7288149322179462525_n.jpg

img_20250712_110753.jpg

fb_img_1760944055318.jpg

fb_img_1761665498538.jpg

fb_img_1761665501742.jpg

1000003626.jpg

Nagyon feltöltött ez idei őszi ünnep. Büszke voltam magamra, mert igenis bátran kiállok az ingyenes fotóstódióban, és felszabadultan modellkedek, mint a 10 éve elhunyt Szlovák Dorina, aki a Nem Adom Fel alapítvány mozgássérült modell leányzó.  Fejemben vannak a teljes történetek. Éppen ezért elmutogatom egy ábrázolás szerű fényképekben. Mintha egy színdarab lenne! Bizakodó vagyok, bármi is történjen, ez az halloween, tényleg rémisztően hangulatot bűvöl.

Polgár tetvérek

Polgár László lányai világhírűek lettek: a három sakkozó lánytestvérről, Juditról, Zsuzsáról és Zsófiáról, amelyet 2018-ban elkészült Cserebogarak című animációs sorozatban is róluk készült. A tanár édesapa kora gyerekkoruktól kezdve arra készítette fel őket, hogy sakkvilágbajnokok legyenek. Úgy döntött, bebizonyítja, hogy a megfelelő neveléssel bármely egészséges gyermek zsenivé fejleszthető. A lányok nem jártak iskolába, nem játszottak a többi kislánnyal, csak egymással, és keményen megdolgoztak az eredményeikért.

sofia-susan-judit-and-lk-polgar-1024x683.jpg

Mára mindegyik Polgár lány családot alapított, és visszavonult. Zsófia Izraelbe, Zsuzsa az USA-ba költözött, Judit és a szülei Magyarországon maradtak, Budapesten élnek. Ezért is ritka az olyan közös fotó, melyen mindhárman szerepelnek.

Polgár Judit

 

hshsw.jpg

1976. július 23. –án született Budapesten a Magyar Szent István-renddel kitüntetett magyar sakkozó, nemzetközi nagymester, nyolcszoros sakkolimpikon a nyílt kategóriában, kétszeres női sakkolimpiai bajnok, a nyílt kategóriában kétszeres olimpiai ezüstérmes, nyílt kategóriában egyéni Európa-bajnoki bronzérmes, magyar szuperbajnok, U14 és U12 korosztályos ifjúsági világbajnok a fiúk között. Hét alkalommal kapta meg a női Sakk-Oscar-díjat, közte az évszázad női sakkozójának járó Oscart is, eszperantista.
A sakktörténet legjobb női sakkozója, az egyetlen nő, aki átlépte a 2700 Élő-pontos szupernagymesteri határt. Legmagasabb pontszámát, 2735 pontot 2005 júliusában érte el. Legjobb helyezése az abszolút világranglistán a 8. hely volt, amit először 2004 januárban ért el. A női világranglistát 1989-től megszakítás nélkül vezette 2015 márciusáig. Egyedülálló, hogy 12 éves korától 26 éven (312 hónapon) keresztül a felnőtt női világranglista 1. helyezettje volt, ez a férfi és a női világranglistát tekintve is rekordnak számít mind az életkorát, mind a világelsőség hosszát tekintve. 2014. augusztusban bejelentette visszavonulását az aktív versenyzéstől. 2015-től 2016-ig a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya volt.
2018 decemberében a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) tiszteletbeli alelnökének nevezték ki. Feladatai a sakk világszerte történő fejlesztéséhez kapcsolódnak majd: a játék iskolai népszerűsítésétől kezdve a versenyszervezés korszerűsítéséig.

img_20240917_171116_975.jpg

2024-ben a FIDE100 Award díjjal a világ legjobb női játékosának választották, amivel a világ legjobb női sakkversenyzőjeként ismerték el. A díjat olyan játékos kapja, aki mind játékával, mind a játék népszerűsítésével hozzájárult a sakk fejlődéséhez, aki jó példát mutatott a többi játékosnak, és a sakkvilágon kívül is elismerést szerzett
2021-ben beválasztották a World Chess Hall of Fame tagjai sorába, a hivatalos beiktatásra 2022. december 3-án került sor.
Férje állatorvos, 2004-ben született az első gyermekük, Olivér, majd 2006 júliusában a második, Hanna.

 

Polgár Zsófia; Sofia Kosashvili

sofi.jpg


1974. november 9. –én született Budapesten sakkozó, női nemzetközi nagymester, kétszeres sakkolimpiai bajnok, U14 korosztályos világbajnok, rapidsakkban U20 junior világbajnok, eszperantista.
1995-ben Izraelben telepedett le, ahol 1999-ben összeházasodott Yona Kosashvili izraeli sakknagymesterrel. Két fiúgyermekük született. Egy ideig Torontóban éltek, majd 2012-ben visszaköltöztek Tel Avivba.

1997-1998-ban Painting and Sculpture Studies. College of Tel-Hai, Upper Galilee, Israel.
1998-1999, Graphic Design Studies. Avni Institute of Design and Arts, Tel Aviv, Israel.
2004, Diploma. Architecture and Interior Design, ORT College, Rechovot, Israel.
Jelenleg grafikusművészként, könyvillusztrátorként és sakktanárként dolgozik.

Első nagy eredményét 5 évesen, 1980-ban érte el, amikor megnyerte az U11 lányok korosztályos magyar bajnokságát. 1986-ban, 11 évesen a fiú U16 korosztályos világbajnokságon a 6. helyen végzett. Ugyanebben az évben az U14 korosztályosok világbajnokságán a fiúk és lányok közös versenyén a 2. helyet szerezte meg, ezzel ő lett a korosztály lány világbajnoka. 1991-ben Matinhosban az U20 korosztályos junior fiú világbajnokságon a 2. helyet szerezte meg.
Rapidsakkban U20 junior világbajnoki címet szerzett 1986-ban Mazatlanban (Mexikó).
A női nemzetközi nagymesteri (WGM) címet 1988-ban érte el, 1990-ben megszerezte a férfi nemzetközi mesteri címet is.
1989-ben, Rómában világszenzációnak számító eredményt ért el a 2900 körüli „performance rating”-es teljesítményével, amely 14 éves korban máig páratlan. Kilenc játszmájából 8,5 pontot szerezve, 2 pont előnnyel végzett a férfi nagymesterek előtt. Több nemzetközi férfi verseny helyezettje volt.
1992-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett női rapidsakk versenyszámban, majd a férfi nagymesteri normaelvárást 1,5 ponttal túlteljesítette.
Aktív pályafutásának utolsó Élő-pontszáma 2450, amellyel a magyar női örökranglistán a 3. helyen áll. A női világranglistán a legjobb helyezése a 6. volt. Pontértéke a magyar férfi-női közös örökranglistán a 45. Legmagasabb pontértéke 2540 volt, 1999 decemberben. 2010 óta nem játszott FIDE által jegyzett versenyen, így nem számítják az aktív versenyzők közé.
1988-ban és 1990-ben a Sakkolimpián az 1. helyet, valamint az 1994-ben 2. helyet elért női válogatott tagja volt. 1990-ben 13 játszmából 11,5 ponttal, 1994-ben 14 játszmából 12,5 ponttal egyéni aranyérmet szerzett, míg az 1996-os olimpián az 1. táblán 14 játszmából 10 ponttal a mezőny 3. legjobb eredményét érte el.

 

Polgár Zsuzsa

_trashed-1762622117-img_20250929_170834.jpg

1969. április 19. –én született Budapesten az 1980-as évektől a 2000-es évek elejéig tartó aktív pályafutása alatt a világ egyik legerősebb sakkjátékosa, sakkíró, eszperantista. 1996 és 1999 között női sakkvilágbajnok volt. Világbajnoki címet szerzett a klasszikus sakkjáték mellett rapidsakkban és villámsakkban is. Azt a teljesítményét, hogy mindhárom világbajnoki címet (triple crown) megszerezze valaki, idáig egyedül csak Magnus Carlsen tudta 2014 júniusban megismételni.
A sakkban páratlan módon a 4 egyéni világbajnoki címe mellett 4 olimpiai aranyéremmel (ebből 2 csapat), 4 ezüst- (ebből 2 csapat) és 1 bronzéremmel rendelkezik. Az első nő volt, aki versenyen a férfiak között sakknagymesteri címet szerzett. (Gaprindasvili és Csiburdanidze ezt a címet korábban a női világbajnoki címükért kapták meg.) FIDE mesteredző, a Susan Polgar Institute for Chess Excellence (SPICE) alapítója és igazgatója.
Az 1990-es évek közepe óta az USA-ban él Susan Polgar néven. Kiköltözésük után amerikai színekben versenyzett visszavonulásáig, azóta tehetséggondozással és sakkedzéssel foglalkozik. 2007 és 2009 között az Egyesült Államok Sakkszövetsége (USCF) vezető testületének (Executive Board) tagja volt. 2009 óta a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Női Bizottságának társelnöke.
1997-ben létrehozott alapítványa a Susan Polgar Foundation a sakkban tehetséges gyerekek felkutatásával, támogatását tűzte ki célul. Edzői tevékenységét a Nemzetközi Sakkszövetség 2013-ban a FIDE Trainer Awards az előző év legjobb női edzőjének járó Simeon Furman-medállal ismerte el.
2019-ben a US Chess Hall of Fame, 2023-ban a World Chess Hall of Fame tagjai sorába választották.

kepernyokep_14-10-2025_161810_www_bing_com.jpegEdzője, akárcsak két húgáé – Zsófié és Judité – édesapja, Polgár László volt.

 

4 éves korában 10 játszmából szerzett 10 ponttal megnyerte az U11 korosztályos Budapest bajnokságot.
1982-ben, 12 éves korában megnyerte a fiúk között az U16 korosztályos ifjúsági sakkvilágbajnokságot.
1984-ben, 15 évesen lett a női világranglista vezetője, és 23 éven keresztül az első három hely valamelyikén állt.
1986-ban törte át először a nemi korlátokat, és az első nő volt, aki kvalifikálta magát a férfiak között a világbajnokjelöltek versenyébe.
1991 januárban az első nő volt, aki három alkalommal teljesítette a férfi nagymesteri normát, és átlépte a 2500-as Élő-pontszámot, így elsőként a nők között kapta meg tábla melletti teljesítmény alapján a (férfi) nemzetközi nagymesteri címet. Húga, Judit 1991 decemberben teljesítette ugyanezt.
1992 májusban megnyerte a rapid- és a villámsakk világbajnokságot.
1996-ban megnyerte a női sakkvilágbajnokság döntőjét, miután párosmérkőzésen 8,5-4,5 arányban legyőzte a világbajnok kínai Hszie Csünt, ezzel megszerezte élete negyedik világbajnoki címét. A címvédő, visszavágó mérkőzésre 1998-ban került volna sor, ez azonban elmaradt, mert a FIDE nem talált megfelelő szponzort, illetve Zsuzsa éppen gyereket várt. 1999-re tűzték ki a mérkőzést kínai helyszínnel. A helyszín nem garantálta volna az egyenlő feltételeket, illetve azért, mert szülése miatt nem tudott kellőképpen felkészülni, Zsuzsa nem állt ki, ezért a FIDE a világbajnoki döntőt Hszie Csün és Allisa Galliamova között rendezte meg, és a mérkőzés győztesét hirdették ki világbajnoknak.
A döntést megtámadták a Lausanne-i sportdöntőbíróságon, amely Polgár Zsuzsának adott igazat, a FIDE-t 25 000 dolláros kártérítésre ítélte. Tekintettel azonban arra, hogy a világbajnoki címet korábban már odaadták Hszie Csünnek, azt nem kapta vissza. Emiatt visszavonult az aktív játéktól, és két fia nevelésével foglalkozott.

555906162_25449969684609554_6418996841709113478_n.jpg

2003-ban visszatért a sakkéletbe. Megnyerte a minden addiginál erősebb Amerikai Villámsakk-bajnokságot, amelyen 7 férfi nagymester vett részt. 2005-ben és 2006-ban megismételte ezt a győzelmét (2004-ben nem indult). Az Amerikai Sakkszövetség 2003-ban az „Év nagymester sakkozója” címmel tüntette ki. Ő volt az első nő, aki ezt a címet megkapta.
2006 júliusban megnyerte a Drezdában rendezett női világkupa versenyt.
15 éves korában, a FIDE 1984 júliusi Élő-pont ranglistáján lett világelső a női sakkozók közt. Ekkor férfi nemzetközi mesteri címmel rendelkezett, a nemzetközi nagymesteri címet 1991-ben szerezte meg. 2005 óta nem versenyez. A 2005 októberi adatok szerint akkor 2577 Élő-pontja volt és második volt a világranglistán a nők közt húga, Polgár Judit után.

Kiemelkedő csapateredményei

 

1988-ban és 1990-ben, megtörve a szovjet hegemóniát, két alkalommal is aranyérmet szerzett a magyar női válogatott csapattal a sakkolimpián (amely a három Polgár lányból és Mádl Ildikóból állt), míg 1994-ben a 2. helyen végeztek.
2004-ben az Amerikai Egyesült Államok csapatával, annak tagjaként ezüstérmet nyert a sakkolimpián. Ez volt az USA első női sakkolimpiai érme. Emellett még két aranyérmet kapott, mint a legmagasabb „performance” értéket teljesítő, valamint a legtöbb pontot szerző játékos. A kollekciót még egy ezüstéremmel egészítette ki, mint az első táblások között százalékosan a 2. legjobb eredményt elérő.
2007 és 2012 között a Texas Tech csapatának vezető edzője, amely csapat 1. helyezést ért el az amerikai Nemzeti csapatbajnokságon.[12] 2012-től a Webster University sakkcsapatának vezető edzője, mely csapat 2013-ban megnyerte az amerikai egyetemi bajnokságot, ezzel elnyerve a President’s Cup-ot.

 

Alapítványai, szervezetei

Alapítványai fiúk és lányok számára biztosítanak versenylehetőségeket amerikán belül, illetve a világ összes országában élő fiatal számára.

1997-ben alapította a Polgar Chess Centert Forest Hillsen, New York Queens negyedében, hogy gyerekek számára sakkedzéseket tartson. A Center itt 2009-ben bezárt, amikor áttette székhelyét a Texas állambeli Lubbockban található Texas Tech egyetemre.
A Susan Polgar nonprofit alapítvány (Susan Polgar Foundation) 2002 óta működik rendszeresen. A sakk támogatására, a gyermekek – elsősorban a lányok – számára megvalósuló oktatási, szociális és kompetitív előnyeinek kiaknázására hozta létre.
A Susan Polgar Institute for Chess Excellence (SPICE) 2007-ben alakult, amelynek ő az igazgatója.
Díjai, kitüntetései, elismerései
Az év magyar sakkozója (5 alkalommal: 1988,1990, 1992, 1995, 1996)
A Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1989)[19]
Az év magyar csapata: Magyar női sakkválogatott (1990)[20]
”Grandmaster of the Year” (2003)
„Best chess column of the Year” Cramer-díj (2003)
A sakkújságírók Amerika díjának a „Best magazine column” és a „Best endgame analysis” kategóriákban 3-szoros kitüntetettje
”Chess Educator of the Year” díj (2003)
Az „US Scholastic Chess Ambassador” díj (2006)
A Texas Tech University tiszteletbeli doktora (2007)
A Sakk Oscar-díj 3-szoros kitüntetettje
FIDE Trainer Awards Simeon Furman-medál (az előző év legjobb női edzőjének járó díj) (2013)

 

A sakk ősi, perzsa-arab eredetű stratégiai táblajáték két személy részére, és egyben sportág is. A „sakk” szó – amely nemcsak a játékot jelenti, hanem azt a helyzetet is, amikor az ellenfél királya „ütésben van” – a perzsa szóból ered, melynek jelentése király. A sakk története a legendák világába veszik, ugyanis nem állnak rendelkezésre megbízható írott források az kezdetektől.A sakknak különféle változatai ismertek, ezek közül ez a cikk az Európában legnépszerűbb modern sakkot ismerteti.

1280px-opening_chess_position_from_black_side.jpg

A sportágban 1924 óta rendeznek olimpiát, 1950 óta már rendszeresen két évenként, amelyet a FIDE szervez, és nincs köze a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett játékokhoz. A magyarok a sakkolimpia nyílt versenyén eddig ötször állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára (ebből Magyarország kétszer nem hivatalos olimpián győzött), a női versenyen két alkalommal szerezték meg az aranyérmet. A 2018-as sakkolimpiát a grúziai Batumiban rendezték.

Videójáték is elkészült, amelyet az Interplay kiadta 1988-ban. Játszaható volt: MS-DOS AMIGA,APPLE,WINDOWS, COMMODORE 64, Jóval később felújítottak. Egyedül, de akár ketten is lehet játszani.

Búcsú e két jó baráttól

Muszáj szavakat találnom, hiszen beszélnem kell a Nem Adom fel alapítvány két barátjáról.
Méltósággal viselt rövid ideig tartó súlyos betegség következtében elhunyt
Benedek Árpi és Szabó Jani, akik a legtöbben a Nem Adom Fel alapítvány szórakoztató figurái voltak. Mivel az Isten elkísérte őket a Mennyország utca 6-ba, ezért időről-időre szembesülők vele azzal mennyit gondolok rájuk, hogy megnevetették engem. Én ugyan keveset tudok rólunk, milyen keveset foglalkoztam velük, mert annyira fájdalmas. Fáj most nekem Árpi és Jani elvesztése is, de örülök annak, hogy az élete része lehettem, és hogy ők annyi szeretettel ajándékozták meg engem a Nem Adom Fel kalandokban.

Benedek Árpi
1960-2025

arpi.jpg

2006 óta személye meghatározó volt a Down alapítvány intézményben. 2006-tól a Nem Adom Fel együttes tagja volt. Csupa kedvesség, szeretet övezte. Megjelenésével, örökös mosolyával mindenki szemébe vidámságot csalt. Az élet minden pillanatát örömmel élte meg. Munkájára büszke volt, amit a lágymányosi foglalkoztató centrumban végzett. Szeretett bőrtárgyakat készíteni.
Vidámsága, humora, kedvessége, mindenkit magával ragadott. Nem telhetett el úgy nap, hogy ne legyen egy kedves szava, a kollégákhoz és lakótársaihoz és az Nem Adom Fel lelkes tagjaihoz. Talán ezek a tulajdonságai, amik elvarázsolta őket szívvel-lélekkel. Árpi színházi előadásait ő rendezte, képzeletét felülmúlta.

Szabó János 
1967 - 2025

 img_20251010_182436.jpg

2004- ben érkezett az alapítvány Andor utcai lakóotthonába 2006 - tól pedig a Csengery indulásakor lett nélkülözhetetlen egyénisége a háznak. Jani imádta az életet szeretett bulizni, kirándulni, sportolni. Két munkahellyel is büszkélkedhetett ahol méltón megállta a helyét. Életében központi szerepet játszott a jókedv és a humor. Imádta a régi Bud Spencer és Seagal filmeket. Nagyon szeretett a konyhában tevékenykedni és a főzési folyamatokban részt venni.
Persze ha zöldségekről volt szó, olyankor a világból is ki lehetett kergetni, mert nagyon nem tartozott a kedvenc ételei közé.
Sokszor megnevettette társait és a segítőket, nagyon jól tudta utánozni a farm állatainak hangját.  Hiánya nagy űrt hagyott mindenkiben.

503791650_9905610522891973_4490394300054228634_n.jpg

Emlékszem azokra az időszakokra, amikor az első alkalmakor megismertem Árpit és Janit. Akkor még a Lágymányosi úti Down alapítványon voltam tréningezni. A belső szégyenérzet kellemetlen volt, mert úgy éreztem, hogy Down szindrómások voltak körülötem, mint az osztálytársnőm Zsófi is. Nemcsak Támogató foglalkoztató klubon voltam, hanem színház klubban is. A két jóbarát sokszor megnevetette engem, hiszen Jani sokszor vitába keveredett Árpival. Ugyan Jani Árpi segítőkeze volt! Az első színházi fellépésük a Rómeó és Júlia volt, amelyet Nem Adom Fel módón dolgoztak fel. Voltam velük Nagymaroson, Budakeszin, Szalonnán, Martonyin Színen, Bodvaszílason, hiszen olyan sikert hoztam a nézők számára, akiket valóban érdekel a művészi világom. Én értékes ember vagyok, még ha sok hibával is rendelkezek. Tehetséges vagyok, de vannak nálam profibbak is! Pl: Vaskó Mária! Az egyediségemhez ragaszkodok, ill. a művészi szabadságomhoz! Annak örülök, hogy sok lehetőségekben vagyok. Amikor mindennap hazajöhettem éreztem egyfajta biztonságot. A saját szobámban pihenhettem a fájdalmakat. De mégis félig startra készen éreztem magam. 

33839862_1070181509800041_3607158902367453184_n.jpg

Halála mindannyiunk számára érthetetlen és felfoghatatlan. Nagyon nagy űrt hagytak a szívem mélyén. Én azt kérem Istentől, hogy tudja ezt be nekik. Valamilyen módon és áron juttassa üdvösséghez minden kérésemet, amit az Ő akaratával egyezőleg kérek. Csak egy, a szeretet. Igyekszem minden jót és szomorú pillanatot feleleveníteni az elmúlt évből.

Keller József a Fradi családi napon

2025. szeptember 03. - Anita cicus

img_20250831_151557.jpg

1965. szeptember 25. –én született Nagykanizsán, magyar labdarúgó, az FTC korábbi játékosa, a klub örökös bajnoka, 1989-ben az év labdarúgója Magyarországon.

A kiskanizsai grundokon kezdte rúgni a labdát, a nagykanizsai MÁV NTE csapatában lett igazolt játékos, majd pár hónap után átkerült az Olajbányászhoz. Innen igazolt az EB-győztes ifi-válogatott tagjaként az Üllői útra 1984 nyarán. Ugyanezen év augusztusában már behí­vót kapott az „A”-válogatott keretébe is. Egy év múlva alapembere volt a világbajnokságot veretlenül záró U20-as válogatott csapatnak.

keller-jozsef.jpg

1984-ben került a Ferencvároshoz, előtte a másodosztályú nagykanizsai csapatban szerepelt egy rövid ideig. Nem sokkal korábban Bicskei Bertalan vezetésével megnyerte az U18-as válogatottal az utánpótlás-Eb-t, a magyar labdarúgás egyik utolsó nagy sikerét aratva. ’84 nyarán az Intertotó kupában öltötte magára először a Fradi mezét, az első két idényben összesen 24 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. A kezdetekben megfordult mindkét szélső hátvéd posztján, játszott beállóst, középpályást is.


1986 őszén lett a csapat alapembere, a következő öt bajnoki pontvadászatban mindössze öt mérkőzést hagyott ki.
Ugyancsak a mexikói világbajnokság utáni hónapok hozták el számára a nagyválogatottságot: ’86 szeptemberében debütált az újjáalakuló, Komora Imre vezette „A”-válogatottban, amit további 28 mérkőzés követett 1994-ig.


1989-ben „Az év labdarúgója” cí­met érdemelte ki.
Tétmeccsen 1988 szeptemberében az Ú. Dózsa elleni bajnoki mérkőzésen lőtte első gólját, az utolsót 2003 márciusában a Győri ETO elleni NB I-es találkozón. Összesen 12-szer volt eredményes, legfontosabb gólját a Haladás elleni kupadöntőben szerezte.
1995 decemberéig már 472 dí­jmérkőzésen lépett pályára, utolsó fellépésére Amszterdamban került sor az Ajax ellen.
Pályafutása ezen, mondhatni legjelentősebb szakaszában négy Magyar Kupa-, három-három bajnok- ill. Szuperkupa-győztes csapat tagjának vallhatta magát.
Már elmúlt 30 éves, amikor először külföldre szerződött. A BL sikerek után rövid időre a belga Beveren csapatához igazolt, de ’96 májusában visszatért és az NB I utolsó öt fordulójában ismét zöld-fehérben szerepelt.

r_1_1.jpg

1996 nyarán újra a légióséletet választotta: a francia másodosztályú Red Star-ba távozott, ahol két évet játszott, majd ’98-tól ES Wasquehal-ban folytatta pályafutását, ahonnan 2000 nyarán, 35 évesen tért haza. A 2000/01-es idényben negyedszer is ferencvárosi bajnokcsapat tagja volt, két évvel később pedig ötödik kupagyőzelmét ünnepelhette.
Első ferencvárosi időszakában 12 évet töltött a klubnál, ezután 4 évre a francia másodosztályú Red Star Saint-Ouen csapatához szerződött. A magyar klubhoz 2000-ben tért vissza, itt 2005-ig játszott, az utolsó években Pintér Attila pályaedzőjeként párhuzamosan. A Ferencvárosnál töltött 18 év alatt 4 bajnoki- (1992, 1995, 1996, 2001) és 5 kupagyőzelmet (1991, 1993, 1994, 1995, 2001) szerzett, ezenkívül játszhatott a csapattal a Bajnokok Ligájában is. Bár a Ferencváros 2004-ben is bajnok lett, Keller ősszel a Honvéd keretének tagja volt, a tavaszi szezonban pedig egyszer sem lépett pályára. A Ferencváros után, afféle levezetésként pár évet játszott a megyei első osztályú Velence csapatában is.


1986 és 1994 között 29 alkalommal szerepelt a válogatottban. 1986 és 1988 között négyszeres olimpiai válogatott volt.
Labdarúgó-pályafutása végén már belekóstolt az edzői szakmába is: Garami József mellett játékosedzőként dolgozott. Miután 2003 nyarán nem kapott játékos-szerződést a Fraditól, az NB II-es Bp. Honvéd csapatához igazolt.


2004 telén, Pintér Attila kinevezésével tért vissza az Üllői útra, mint az első csapat pályaedzője. A korábbi játékostárs, barát távozása és László Csaba érkezése között egy dí­jmérkőzés erejéig még a vezetőedzői teendőket is ellátta. 2005-ben újra mezt húzott és további hat alkalommal segí­tette ki játékával klubcsapatát, 2005 augusztusában játszotta utolsó élvonalbeli mérkőzését Kispesten.


„Fater” végül 547 dí­jmérkőzésen lépett pályára a Fradiban, ezzel a klub-örökranglista 6. helyét foglalja el, Lipcsei Péter, dr. Sárosi György, Ebedli Zoltán, Mátrai Sándor és dr. Fenyvesi Máté mögött. Dicsőséglistája is meglehetősen hosszú: 10-10 bajnoki- ill. kupaérem, melyből 4 bajnoki cí­m, 5 MK-győzelem, 3 Szuperkupa-győzelem. Szerepelt a BL csoportkörében, 29x volt „A”-válogatott és 1989-ben „Az Év Labdarúgója” cí­met nyerte el.

img_20250831_132347.jpg

Profi-pályafutása után még alsóbb osztályú csapatokban futballozott, 46 évesen fejezte be a játékot.
2013 márciusában játszotta búcsúmérkőzését az Üllői úton.
Legendás balhátvédünk hosszú pályafutást tudhat maga mögött: első és utolsó bajnoki mérkőzése között egy hónap hí­ján 21 év telt el.

Kovács Kati a Bartók Feszten

2025. szeptember 01. - Anita cicus

Az idei Bartók Feszt' egyik fő fellépője volt a magyar könnyűzene talán legsokoldalúbb és legismertebb előadója, Kovács Kati!  1970-es években szó szerint meghódította az egész világot. Díjakkal elhalmozott karrierje és közönsége iránti szeretete generációkat inspirál.

536271828_819126743785823_585571308748047912_n.jpg

1944. október 25. –én született Verpeléten, Kossuth-, Primissima- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekesnő, dalszövegíró, színésznő.

A hazai könnyűzene egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású énekesnője. 60 éve tartó pályafutása alatt önazonos, nyomot hagyó művészként vált a magyar kultúra részévé. Művészetét számos állami és szakmai kitüntetéssel ismerték el.

Nevéhez az 1960-as évek óta több ezer sikeres koncert, több millió eladott lemez és számtalan sláger fűződik. Az énekesnő közismert jellegzetes erőteljes hangjáról, hosszan tartó karrierjéről és sokoldalúságáról. Énekhangja mezzoszoprán, négy és fél oktávos hangterjedelemmel. Kovács Katinak 116 magyarországi és 25 külföldi önálló lemeze jelent meg, továbbá 328 gyűjteményes albumon jelentek meg felvételei. 49 nagy-, és 92 kislemezével a magyar hanglemezgyártás történetének legtöbb szólólemezével rendelkező előadóművész. Több mint 500 dal van a repertoárjában. Diszkográfiája szerint 487 hazai és külföldi hanghordozó őrzi dalait.

Egyike azon kevés magyar könnyűzenei előadóknak, akik nemzetközi hírnévre tettek szert. A világ 5 kontinensén (Amerikában, Ausztráliában, Afrikában, Ázsiában, valamint Európa szinte minden országában) adott koncertet. Külföldön 6 nyelven (magyarul, angolul, németül, japánul, oroszul és lengyelül), 11 országban, 80 kiadásban jelentek meg felvételi. Dalait lefordították még cseh, francia, finn, olasz és spanyol nyelvre is. Az „Év énekesének” választották többek között Angliában és Németországban is.

Zenei stílusát számos műfaj alakította, a rock, a beat és a pop zenétől kezdve, hangja a legnehezebb dzsessz, gospel, spirituálé, blues dalok sőt még az opera eléneklésére is alkalmassá tette, de énekelt már magyar népzenét a Csík zenekar kíséretében, megzenésített verset Tóth Bálint költőtől, televíziós felkérésre pedig rapet, magyar nótát vagy operettet.  A zenei eredmények mellett sikereket ért el a dalszövegírásban és a filmművészetben is. Eddig több mint 20 filmben és színházi darabban szerepelt, valamint több tucat film betétdalát is ő énekli. Több mint hatvan dalának ő a szerzője.

img_20250830_164741.jpg

Művészi pályája


Kovács Kálmán és Baumgartner Margit gyermekeként született Verpeléten. A család Egerben élt, de a második világháború forgataga miatt menekülni kényszerült, ezért született Kati Verpeléten. Szülei korai válása miatt az édesanyja egyedül nevelte őt és két testvérét: bátyját, Kálmánt és húgát, Évát. Kati igazi egrinek tartja magát, mivel élete első húsz évét Egerben töltötte.

img_20250830_163934.jpg

Gimnazista korában kezdett igazán megismerkedni a zenével, ekkor már mindenhol énekelt, ahol csak lehetett. 15 évesen az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban volt az első fellépése, ahol egy tiroli dalt adott elő. A középiskolát a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban fejezte be, ahol az iskolai amatőr zenekarával főként dzsesszt énekelt. Ella Fitzgerald, Janis Joplin, Tina Turner előadásmódját próbálta utánozni. 1962-ben a gimnázium elindította az első Ki mit tud?-on. Egerben a megyei selejtezőn még megosztott első helyezett lett, de az országos döntőbe már nem került be. Egy Little Richard dalt énekelt, de a zsűri eltanácsolta „üvöltözésnek” titulált előadásmódja miatt.

1963-ban Egerben érettségizett és az éneklés mellett orvosírnokként kezdett el dolgozni. A következő években néhány televíziós műsorban szerepelt, például 1963-ban az Egri Park Hotel megnyitó alkalmából rendezett műsorban, amiben többek között Koós János is részt vett, vagy 1964. október 4-én a Magyar Televízió által közvetített Versengő városok c. vetélkedőműsorban, ahol Eger városát képviselte

Áttörés


Az igazi sikert az 1965-ös Ki mit tud? hozta meg számára, amire az édesanyja adta be a jelentkezést. A versenyt hosszú fordulókon, sok-sok dalon át végül megnyerte, és ő lett „az év hangja”. Egy csapásra országos hírű sztár lett. Kovács Katalin néven megjelent első lemezfelvétele, Sóhaj címmel.

1966-ban a sikerszéria tovább folytatódott, a magyar Táncdalfesztiválok történetének első győztese lett, a Nem leszek a játékszered című dalával négy díjat is elhozott a fesztiválról. Ezzel dallal, az Illés együttes mellett szintén nagy feltűnést keltett, a dal stílusában inkább az itthon még ismeretlen rockzenéhez, mintsem az elfogadott hagyományos tánczenéhez hasonlított.

Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Iskola jazz tanszakán folytatta, többek között Vukán György tanítványaként.

Az 1960-as évek közepétől jelentek meg lemezei, rádióban rengeteg felvétele készült. A beatkorszak egyik legsikeresebb énekesnője lett. Számos koncerten kísérték, valamint dalt és lemezt készített a három korszakalkotó együttessel: az Illéssel, a Metróval és az Omegával. Kovács Kati az 1960-as évek végétől egyre többet járt külföldre, nemzetközi dalversenyeken képviselte az országot, valamint 1969-ben határon túl is megjelentek első lemezei.

Siker


Az 1970-es évekre már elismert előadóművészként sorra jelentek meg nagylemezei.

 img_20250830_164922.jpg

 1970 augusztusában együtt lépett fel Koncz Zsuzsával és Zalatnay Saroltával a televízió Stúdió Zéró című műsorában. Nemcsak szólóban énekeltek, hanem trióban adtak elő egyveleget a Hair és a Hegedűs a háztetőn című musicalekből. A trió 1971 nyarán a belga Oostende városában vett részt egy több hetes fesztiválon, ill. 1972-ben a Tolcsvayék és a Trió nagylemezén is ők voltak a vendégek. 1971. március 26-án Bertolt Brecht A kommün napjai c. drámájából készült rádiószínházi előadásban adta elő Hanns Eisler songjait.1971-ben az NSZK-ban jelentek meg kislemezei és Bulgáriában az Arany Orfeusz Nemzetközi dalversenyen harmadik helyezett lett.

1972-ben ismét táncdalfesztivált nyert, az Add már, uram, az esőt! című dallal. Ugyanezzel a dallal pár hónappal később megnyerte Drezdában is a Nemzetközi Dalfesztivált. Ugyanebben az évben a Van jó minden rosszban című dallal a Yamaha Fesztiválon szerepelt, amely a következő évben japán nyelvű lemezén is megjelent. A fesztiválsikereket a Tolcsvay-trió együttessel készített Autogram helyett című jazz-rock album megjelenése követte. 1973-tól az évtized egyik meghatározó együttesével, az LGT-vel készítette albumait.

A következő évben jelent meg első közös lemezük: Kovács Kati és a Locomotiv GT, amely 2011-ben bekerült a magyar könnyűzene 30 legjelentősebb albuma közé.  Ezzel a lemezzel a külföldi munkák sokasága miatt itthon kissé háttérbe szorult énekesnő ismét az élvonalba került. Ebben az évben megjelent első német nyelvű nagylemeze is: Kati Kovács, amit több országban is kiadtak. 1974-ben Nálad lenni újra jó lenne (Roses Are Red, Violets Are Blue) című dalával Írországban első helyet ért el a Castlebar Song Contest nemzetközi dalverseny country kategóriájában. Külföldi munkáit elismerve Németországban a „legnépszerűbb külföldi énekesnőnek” választották. Ebben az évben főszereplője a Holnaptól nem szeretlek című rádiós musicalnek, valamint együtt játszott a hazalátogató világhírű magyar dzsesszgitárossal, Szabó Gáborral. Ez az időszak volt Kati legnagyobb sikereinek ideje. Itthon az "év énekesnője" díjat is többször elnyerte.

1975-ben az angol Music Week popzenei szaklap tudósítója által vezetett zsűritől a Music Week Star of the Year (az év [nemzeti] sztárja) díjat kapta, melyet minden évben a európai országok között a legjobb énekesi teljesítményének ítéltek oda. Számtalan televíziós műsor készült vele a kettévágott Németországban, Lengyelországban, és koncertezett egész Európában és a Szovjetunióban.

Kovács Katitól nem állt messze a humor, a kabaré műfaja sem, így sokat dolgozott Hofi Gézával és Koós Jánossal. 1976-ban elkészítették a Kell néha egy kis csavargás című zenés rádiós musicalt és 1979-ben animációs zenés filmjük, a Megalkuvó macskák is óriási siker volt. Ők hárman alkották a zenés paródia műfaj első trióját.

Ez idő alatt is folyamatosan jelentek meg nagylemezei. 1975-ben elkészítette következő német nyelvű albumát is (Kati), ami 1976-ban jelent meg a nemzetközi zenei piacon. A következő évben megjelent 9. nagylemeze, Csendszóró címmel, amiből több mint háromszázezer példány kelt el.

1978-ban különleges szerzőpárossal: az Illés-együttes egykori tagjával, Szörényi Leventével és az Omega (együttes) szövegírójával, Adamis Annával készítette új albumát. A lemez igen kalandos úton készült, hiszen Szörényi Levente eddig az albumig szinte kizárólag Bródy Jánossal dolgozott együtt, és egyetlen énekesnőnek, Koncz Zsuzsának írt dalokat. Ez az énekesnő egyetlen úgymond „betiltott” lemeze, amit a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat levett a polcokról. Még ebben az évben "a fiatalok igényes szórakoztatásáért, a könnyűzenei műfajban nyújtott több éves magas színvonalú művészi teljesítményéért", mindössze 33 évesen megkapta az első állami elismerését, az Állami Ifjúsági Díjat.

Új időszak kezdete


Az 1970-es évek végétől pályafutásában egy új időszak kezdődött, mivel albumait a V’Moto-Rockkal készítette, dalait Demjén Ferenc írta és Lerch István hangszerelte. Kísérő zenekara pedig a Universal lett, közel tíz év alatt 2300 közös koncertjük volt itthon és külföldön.

1979-től ismét az LGT-vel dolgozott, a Rádióban fellépett Presser Gábor szerző estjén, 1980-ban az együttes kíséretében kislemezre énekelte az Ennyi kell című filmdalt, valamint ez év decemberében a Pop-Meccs gáláján Presser Gábor (dob) és Lerch István (zongora) kíséretében lépett fel. 1979-ben Münchenben adott koncertet, és Dean Reed, ismert amerikai énekes német nagylemezén, illetve koncertjén volt vendég, melyet a tv is közvetített. 1979 decemberében jelent meg a külföldi rendelésre készített Disco Party albuma a Neoton Família együttessel, melyen angol nyelvű diszkósikereket dolgoztak fel. A lemez rövid időn belül aranylemez példányszámban fogyott el, s a későbbiekben még több hasonló lemezt is készítettek (1982, 1983, 1989).

1980-ban Drezdában és Berlinben adott önálló koncertet a Universal együttes kíséretében, valamint még ebben az évben két hónapos turnéja volt Kubában is. 1981. július 11-én szombaton este egyedülálló felkérésnek tett eleget: élő televíziós adásban egyórás koncertet adott a győri Kisfaludy Színházban. Vendégei Sztevanovity Zorán, Lerch István és Bródy János voltak. Egy hónappal később az Újra otthon című dallal harmadszorra is megnyerte a Tánc- és popdalfesztivált, ami egyedül neki sikerült.

1982-ben Presser Gábor – Sztevanovity Dusán nagy sikerű szerzeményét énekelte duettben Zoránnal Játssz még! címmel. A dal az Ifjúsági Magazin és a Magyar Rádió slágerlistáján is első helyen végzett. 1983-ban két hónapot turnézott a Szovjetunióban.

Még ebben az évben a V'Moto Rockkal készített Érj utol c. albumán szereplő Így legyen c. dala (Lerch–Demjén) országos sláger volt egész évben, mint ahogy 1984-ben az Elfutok c dal is, amelyet több nyelven is előadtak külföldi énekesek, például Dalida francia énekesnő. 1984-ben Zoránnal turnézott. Az Érj utol c. albumról 1984 szilveszterén mutatták be a Szép szavak c. dalból készült első videóklipjét.

1985 decemberében részt vett a Budapest Sportcsarnokban rendezett magyar Live Aid / Élő segély Afrikáért két napos óriáskoncerten, ahol a hazai rock- és popzene legjelentősebb alakjai léptek fel. 1985-ben Kikivel (az Első Emelet énekesével), 1986-ban Karácsony Jánossal, 1988-ban Balázs Fecóval, 1989-ben Takáts Tamással énekelt duettet. Még 1988-ban megnyerte a Tessék választani! könnyűzenei fesztivált. 1989-ben nagylemezen jelent meg a Kell néha egy kis csavargás c. produkció. Az év nyarán Hofi Gézával turnézott.

A rendszerváltás után

Az évezred fordulóján 1999–2002 között Haumann Péterrel tévéműsort vezetett (Slágertévé), és rendszeresen látható volt a tévécsatornákon. 2006-ban állandó szereplője volt az MTV Szenes-turné c. műsorának. Dalainak örökérvényűsége, a számaiból sugárzó erő és energikus előadásmódja több nemzedéket, generációt vonzott magával, mivel 2005-ben, 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is telt házas koncertet adott az ország legnagyobb koncerttermében, a Művészetek Palotájában. 2007 márciusában német nyelvű felvételeiből Németországban válogatásalbuma jelent meg. 2009-ben magas színvonalú énekesi pályáján a legizgalmasabb fordulatot vette, amikor a fiatalokból álló Qualitons funk-beat együttessel kezdett dolgozni, elsősorban a progresszív dalait helyezték előtérbe. Az énekesnő és a zenekar kapcsolata ősszel indult, az A38 Hajón bemutatott koncerten, melyet a következő évben nagy sikerű országos turné követett. Koncertet adtak többek között az EFOTT-on, a VOLT- és a Sziget Fesztiválon is. Ezt követően az énekesnő állandó fellépője lett a legnagyobb fesztiváloknak.

 

2010-től napjainkig

img_20250830_170708.jpg


2011-ben a Smile Zenekarral ismét az EFOTT-on koncertezett. 2012-ben a huszadik, jubileumi Sziget Fesztiválon a Csík zenekar kíséretében lépett színpadra. A különleges alkalomra készítettek egy feldolgozást Daloskönyv címmel, melyben a zenekar és a magyar rockzene legendás képviselői (Kovács Katin kívül Presser Gábor, Szörényi Levente, Bródy János és Hobo) népzenei köntösben adták elő dalaikat. A következő évben az EFOTT nyitónapján a Nemzedéki Hangadó címmel rendezett koncerten, valamint ismét a Csík zenekarral a CAMPUS és a SZIGET fesztiválon lépett fel.

2013 őszétől a No Commerce zenekarával egy 15 állomásos jubileumi koncertturnéra indult, ami a következő év tavaszán is folytatódott. Januártól az M1 A Dal (2014) című eurovíziós dalválasztó műsorának zsűrijének, illetve a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál nemzetközi szakmai zsűrijének egyik tagja volt. 2014 végén zenekarával adventi koncert turnéra indult. 2015. márciusában Napfényes álom címmel jelent meg a Tarsagó kiadónál egy három válogatásalbumot tartalmazó box-set. Ez év szeptemberében Kati az Eger Sikeréért Egyesület alapító tagja lett, majd októberben szülővárosa Eger, Kati pályafutásnak ötvenedik évfordulójának alkalmából országos Kovács Kati Dalversenyt rendezett.

2017. decemberében az MTVA kiadásában, a boltokba került Kiadatlan dalok c. albuma, illetve az énekesnő több mint fél évszázados pályafutását összefoglaló Életút c. DVD-je. A kiadvány alig három hónap alatt aranylemez lett, amit Kati 2018-as tavaszi szimfonikus nagykoncertjén vehetett át a Pesti Vigadóban. Az év októberében Eger önkormányzata és az Eger Sikeréért Egyesület létre hozta a Hollywood Walk of Fame mintájára az Egri Csillagok Sétányát. Az első csillagot Kovács Kati tiszteletére helyezték el október 4-én az Érsek utcában. 2018 áprilisában országos szimfonikus koncertkörútra indult, az ország legnagyobb koncert- és színháztermeiben, sportcsarnokokban és templomokban ad koncertet a saját zenekara, a Monarchia Szimfonikus Zenekar és a Brass4 Fúvós Team kíséretében. A turné a következő évben folytatódott. 2019-es év egy különleges év az énekesnő pályafutásában, hisz egy év alatt, 2 stúdióalbum, 1 koncertalbum, egy koncert DVD és 2 triplapackos box-setje jelentet meg a hazai lemezpiacon, így összesen 10 új kiadvánnyal lepték meg a rajongókat.

541761651_1280219920430606_3768557528245828061_n.jpg

2021-ben ismét együtt dolgozik a Csík zenekarral, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal a Dal a miénk! c. turnéban. A pandémia után 2022-ben tavasszal ismét országos turnéra indult saját zenekarával és a Monarchia Szimfonikus Zenekarral kiegészülve. Szeptember 12-én pedig újra telt házas nagykoncertet adott a Budapesti Kongresszusi Központban. Decembertől a Csináljuk a fesztivált! c. televíziós show-műsor egyik szereplője lett, ahol Balázs Fecó Homok a szélben c. dalával a döntőben az 5. helyig jutott. A műsor győztes dala, végül Kati Úgy szeretném meghálálni c. száma lett, amit az "Évszázad slágerének" választottak. 2023 áprilisában a Cziffra György Fesztivál keretein belül, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel együtt adtak egy telt házas koncertet a MOM Kulturális Központban, ahol Kati dalait komolyzenei kíséretben énekelte el. A koncert vendége Agárdi Szilvia volt. A fiatal Kossuth-díjas zongoraművésszel a következő évben is több közös produkcióban dolgoznak együtt. Augusztusban a Strand Fesztivál felkérésére Kati összeállt a Blahalouisiana zenekarral, és a Szólj rám, ha hangosan énekelek c. dalból egy új videóklip készült. Ezt követően az énekesnő a zenekar vendégeként fellépett a Budapest Parkban és a Strand Fesztiválon is.

Jelenlegi kísérő zenekarával több mint 10 éve dolgozik együtt, Kolta Gergő vezetésével. Folyamatosan turnéznak az egész országban.

Színésznőként

Kovács Kati sokrétű tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy pályája során nem csak a zene számtalan műfajában, hanem színésznőkét is láthattuk. Különlegességnek számít, hogy nem végzett színészként film és színpadi prózai szerepekben, valamit szinkronhangként is kipróbálhatta magát.

Táncdalfesztivál-győzelmét követő években olyan neves rendezők kérték fel filmszerepere, mint Jancsó Miklós, Mészáros Márta vagy Bacsó Péter. Első filmszerepét Kardos Ferenc Ünnepnapok című filmjében játszotta, amelyben Koncz Gábor partnereként jelent meg a filmvásznon. Néhány év leforgása alatt több mint tíz filmben szerepelt, a legtöbbjükben főszereplőként. 1968-ban a Filmszemlén, a Mészáros Márta rendezte Eltávozott nap és a Bacsó Péter rendezte Fejlövés című filmekben nyújtott alakításáért az „év legjobb női alakítása” díjat is megkapta. Filmjeiben olyan színészekkel játszhatott együtt, mint Törőcsik Mari, Ruttkai Éva, Kállai Ferenc, Horváth Teri.

A magyar játékfilmekben nyújtott alakításai után külföldi filmek szinkronszerepeit játszotta az évtizedforduló körüli években: Gleb Anatoljevics Panfilov A tűzön nincs átkelés és Michelangelo Antonioni Az éjszaka c. filmjében prózai szinkronszerepet, míg Andrzej Wajda Nyírfaliget c. lengyel filmdrámájában, valamint az Elza és kölykei és A könnyűlovasság támadása c. angol filmben egy-egy, a Forrófej c. jugoszláv krimiparódiában pedig két betétdalt énekelt.

1974-ben az Örökzöld fehérben-feketében c. tévéfilmben is prózai-zenei szerepet kapott: egy riporternőt alakított, aki énekel is. 1977-ben pedig Mészáros Márta Ők ketten c. filmjében jelent meg alakja a mozivásznon. Az 1970-es és 1980-as években összesen öt filmben szerepelt, valamint számos gyermekrajzfilm betétdalát énekelte el, mint például Dot és kenguru, Hugó a víziló vagy az Álmodik az állatkert stb. Az 1990-es években kivételes előadói képességét, színes egyéniségét olyan színházi darabokban kamatoztatta, mint az Atilla – Isten kardja, az István, a király vagy a Mechanikus narancs. Legutóbb alakját a mozivásznon, 2000-ben a Rosszfiúk és 2003-ban a Boldog Születésnapot c. filmekben láthattuk.

Szövegíróként

Az éneklés és a színészet mellett dalszövegeket is ír. Eddig több mint hatvan zenére írt verset. Egyik legismertebb szövege Vangelis 1492 c. zenéjéhez íródott. Az énekesnő elmondása szerint az épp akkor dúlt Délszláv háború, és annak borzalmai ihlették meg. A zenemű első szöveges változata eljutott magához az Oscar-díjas zeneszerzőhöz is, aki levélben gratulált az énekesnőnek.

Nemzetközi sikerek

Kovács Kati nem csak itthon, külföldön is sikereket ért el. Bejárta az egész világot kivételes hangjával, az 1960-as évek végétől számos nemzetközi versenyen kápráztatta el a közönséget. 1972-ben Drezdában megnyerte a Nemzetközi Dalfesztivált, 1974-ben Írországban győzött az európai Castlebar Song Contesten. Az első külföldi lemeze 1969-ben jelent meg The Park City címmel. Első külföldi albuma 1974-ben jelent meg az NDK-ban (Kati Kovács), majd 1976-ban (Kati) és 2007-ben (Die großen Erfolge). Öt önálló műsora volt Németországban. Külön TV-show-t rendeztek neki még Lengyelországban, Bulgáriában is. 1974-ben a „legnépszerűbb külföldi énekesnő”, majd 1975-ben a Music Week Star of the Year Award (az év [nemzeti] sztárja) díjat vehette át Angliában. Hamburgban egy stúdióban dolgozhatott a Led Zeppelin együttessel, a svájci Montreux-ben egy TV-show-ban szerepelt a Who együttessel, és duettet énekelt például Gianni Morandival vagy Dean Reeddel is.

Dalait olyan világhírű előadók dolgozták már fel, mint a többszörös Grammy-díjas Christina Aguilera és Nicki Minaj (Woohoo – Add már, uram, az esőt!) vagy Block McCloud (Rainfall – A festő és a fecskék). Bejárta az egész világot, koncertezett az Egyesült Államokban, Kanadában, Angliában, Ausztráliában, Ausztriában, Bulgáriában, Írországban, Kubában, Japánban, Lengyelországban, Németországban, Norvégiában, Olaszországban, Spanyolországban, Svédországban, az egykori NDK-ban, NSZK-ban, Csehszlovákiában és a Szovjetunióban, valamint ma is gyakran ad koncertet a szomszédos országokban: Romániában, Szerbiában és Szlovákiában. Összesen 25 önálló külföldi lemeze jelent meg, többek között Angliában, Japánban, Németországban, Ausztriában, Lengyelországban és Bulgáriában, de jelentek meg dalai és felvételei albumokon az Egyesült Államokban, Csehországban, Olaszországban, Oroszországban

Érdekességek, rekordok

 

540965905_1280219960430602_925058741727385691_n.jpg

Kati 1966-ban a Nem leszek a játékszered c. dalával győzött a Táncdalfesztiválon, ezzel a táncdalfesztiválok történetének első győztese lett. Ezt követően még két alkalommal (1972-ben az Add már, uram, az esőt! c. dallal, 1981-ben az Újra otthon c. dallal) nyert Táncdalfesztivált, ami a női előadók közül, csak neki sikerült.

1978-ban különleges szerzőpárossal: az Illés-együttes egykori tagjával, Szörényi Leventével és az Omega (együttes) szövegírójával, Adamis Annával készítette 10. albumát. A lemez igen kalandos úton készült, hiszen Szörényi Levente eddig az albumig szinte kizárólag Bródy Jánossal dolgozott együtt, és egyetlen énekesnőnek, Koncz Zsuzsának írt dalokat. Ez az énekesnő egyetlen úgymond „betiltott” lemeze, amit a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat levett a polcokról. (Szörényi Levente többször nyilatkozta, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem Koncz Zsuzsa, hanem Kovács Kati volt mindig az, akivel szívesen dolgozott volna).

Kovács Kati a legtöbb könnyűzenei fesztiváldíjat nyert magyar énekesnő. 1966 – 1992 között számos fesztiválon vett részt, és 8 alkalommal első-díjat, 9 alkalommal legjobb előadó-díjat, 4 alkalommal különdíjat, 2 alkalommal közönségdíjat nyert.
Nemzetközi népszerűsége ritkaság számba megy a magyar könnyűzenei előadók között. Az év énekesének választották Angliában és Németországban is.

A magyar hanglemezkiadás történetében Kovács Katinak jelent meg a legtöbb kislemeze. Több mint kilencven kislemeze jelent meg Magyarországon, valamint Angliában, Ausztriában, Bulgáriában, Japánban, Lengyelországban, Nyugat-Németországban, a Német Demokratikus Köztársaságban és a Szovjetunió köztársaságaiban.


001_8.jpg

Kati sokrétű tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy pályája során nem csak a zene számtalan műfajában, hanem színésznőkét is láthattuk. Különlegességnek számít, hogy nem végzett színészként több mint 20 film és színpadi prózai szerepekben láthattuk, valamit szinkronhangként is kipróbálhatta magát.
Kovács Kati az egyik legnagyobb hatású magyar énekesnő, akinek dalait a magyar könnyűzene elmúlt fél évszázadában legtöbbször dolgozták fel. Számait előadták már angolul, németül, franciául, finnül, spanyolul, olaszul, csehül és oroszul. Kovács Kati az egyik legtöbbet díjazott magyar énekesnő, pályafutása során több mint hatvan zenei díj, szakmai- és állami kitüntetés, valamint fesztivál helyezés birtokosa.

A rendkívül népszerű énekesnő napjainkban is aktív életet él, Ahogy fogalmazott: „Úgy tartom, hogy a régi dalok maiak, ha ma, a mai hangommal adom elő őket. Az a típus vagyok, aki élete végéig várja a csodát, és keresi az új zenei kalandokat.”

Kaland a western világába

2025. augusztus 10. - Anita cicus

515438200_24978763621730165_5631799591428970161_n_masolata.jpg

A Tordasi Élményfalu egy 8,5 hektáros területén található Fejér megyén, Martonvásár mellett. Kalandparkjával és a westernfaluval, ahol az egész család jól érezheti magát. A pályákat egészen a legkisebbektől a legidősebbekig  kipróbálhatja, hiszen 5 különböző pálya várja a kalandokkal való keresőket. A western falu ideális egész napos programra családoknak és kiránduló csoportoknak, ahol igazi vadnyugati szórakozást biztosítanak a látogatóknak. A létesítmény területén több szórakoztató játék biztosít felhőtlen szórakozást és jókedvet, emellett éttermek, múzeum és ajándék bolt is található.

Ricsi 2 órát késett, addig filmforgatásán voltam, amely pirosruhás hölgyként szerepeltem. Elmeséltem, hogy délelőtt hogyan zajlott.  Az időjárás azért változékony, a mozi teremben ment a Jó a rossz és a csúf című film, a rodeó bika meg alig várta, hogy valaki megpróbáljon rajta maradni 3 másodpercnél tovább! A Saloonba meg szólt a country, – mert olyan hangulatot varázsoltak, hogy még Clint Eastwood is csettintene! Remek volt a hangulat, de úgy éreztem, hogy a nap folyamán ismét lezúdul az ég. Ez látszott az égbolton is. 

528036196_24978701585069702_2517072954866116569_n.jpg

528399112_24274950622165866_4855543649515012917_n.jpg

Olyan szórakoztató parkot kívánnak létrehozni, ami minden területen élményt nyújt az ide látogatóknak, legyen az vadnyugati szórakozás, kulináris élvezetek vagy séta a tó körül. Minden évben új látnivalókat és attrakciókat létesítenek, folyamatosan tovább fejlesztik a területet, hogy az Élményfalut még vonzóbbá és lenyűgözőbbé tegyék. 

Mondtam Ricsinek, hogy siessünk lassan hazafelé, mert a távolban sötétszürke felhőket láttam előjönni. Ricsi és én vonattal indultunk haza. Ő a Kelenföldön szállt le, én meg a Kőbánya-Kispest felé mentem tovább. Majd a 98-as busszal mentem. Nyomban töltőre pakoltam a készülékem. Nagyon elfáradtam, de szuper napunk volt az a változékony időre leszámítva. A kései zuhé szerencsére elmaradt, vaklármának bizonyult. Legközelebb a jövőre tervezem visszatérni a vadíúj vadnyugatra. 

Ihos József kabaré a Bókay kertben

2025. augusztus 07. - Anita cicus

fb_img_1754149806310.jpg

Úgy tartják, a nevetés gyógyír minden bánatra. Nincs is annál jobb, mint amikor az embert egy szórakoztató műsor úgy kihúzza a problémás mindennapokból, hogy megnézése után arra sem emlékszik, miért volt bosszús. A ’80-as és a 90-es években számos nevettető garantálta a felhőtlen perceket, kabaréikon, paródiáikon és poénjaikon könnyesre nevette a szemét a közönség. Ihos József már 35 éve játssza Kató néni szerepét. A Kató néni kabaréja az M1 legnézettebb műsora volt. Halad a korral, és már nem csak a TV-ben vezeti a Muzsika TV csatornán a Fűre lépni Ihos! című műsorát, hanem a YouTube-ra is készít videókat. Augusztus 2.-án a Bókay kert Chill terasz színpadán lépett fel 1 órás esti humorral, zenés paródiával és Kató nénivel fűszerezve.

fb_img_1754202833110.jpg

img_20250802_191347.jpg

img_20250802_191819.jpg

1957. június 8. −án született Belegben, magyar előadóművész, forgatókönyvíró, kabarészerző, humorista.
Legfőképpen „csak” Kató néniként ismert, ám íróként és előadóként, mégis a hazai szórakoztató műfaj egyik legsokoldalúbb képviselője.
Kaposvárott járt iskolába, majd Szombathelyen szerzett tanári diplomát 1978-ban. 1981-től mint egészségnevelő dolgozott a mosdósi Tüdőgyógyintézetben. 1984-ben a Ganz-MÁVAG művelődési bizottságának titkára volt.
Munkatársai unszolására az 1979-es Rátóti Humorfesztiválon tűnt fel zenés paródiáival és néhány évig Nagy Bandó Andrással amatőrként lépett fel.

fb_img_1754202845947.jpg

img_20250802_190705.jpg

img_20250802_193241.jpg

fb_img_1754202823048.jpg

img_20250802_193241.jpg

1987-ben hivatásos előadóművészi vizsgát tett és ötleteivel, írásaival ismertséget szerzett a szakmai berkekben. A televízió szórakoztató osztálya is hamar felfedezte, ahol több sikeres műsorba is szerzőként, ötletadóként dolgozott. A Rádiókabaréban osztatlan sikert aratott írásaival, illetve előadóként, az általa kitalált Kató néni karakterével. Ez utóbbival egyébként egyedülálló, hiszen kabaré figura ilyen hosszú ideig még nem élt és íródott.
Hamarosan állandó szerzője, szereplője lett a hazai szórakoztató műfajnak. Több száz szerzemény és tucatnyi ismert kabaré karakter kitalálója.

A legendás „Falugyűlés”, a „Lakógyűlés”, a „Gyula meg az Ottó” és más egyéb sikerszámok fémjelzik szerzői nevét. A Falugyűlés egyfajta korszaka volt a Rádiókabarénak, melynek 16 évig volt a tagja. Emellett továbbra is rendszeres írója, szerkesztője és szereplője a legnépszerűbb televíziós szórakoztató műsoroknak is. Az „Ez+Az”, a „Szeszélyes évszakok”, állandó szerzője, rovatvezetője és közreműködője. „Juliska és Mariska”, „Pityesz és Savanya”, a „Szeszélyes család”, a Telekszomszédok” stb. mind évek óta kedves ismerősei a televíziónézők generációinak. Nevéhez köthető a kandi kamera műfajának meghonosítása is.

A zenés műfaj is közel áll hozzá, hiszen szerzőtársként és közreműködőként részt vesz kolléganője, Bach Szilvia két önálló televíziós show-jában, de Benkő Lászlóval is több tucat közös zenei paródiát alkottak. 2001-ben Amerikában filmet forgatott Kabos Gyula életéről, melyből egy színpadi mű is készült.
2003-tól 2006-ig egyedül írta és szerkesztette saját show-ját, a Kató néni kabaréját, melyet akkoriban a MTV legnézettebb műsoraként tartottak számon. Mellette állandó szerzője az Uborka politikai bábfilmnek és négy további televíziós kabarénak.

Más műfajokban is maradandót alkotott, hiszen a Kisváros című tévésorozat egyik fő írója.
2010-ben a Holnap történt című filmbéli alakításáért az egyik kereskedelmi televízió az év színészének szavazta meg.
fb_img_1754202814915.jpg
Saját írásaiból összeállított műsorával végigjárta már az ország összes kis és nagy települését és szinte a világ összes országát, ahol nagyobb lélekszámú magyarság él. Az ottani magyar nyelvű médiákban írt és szerkesztett szórakoztató műsorokat, melyeket mindig az ottani magyar művészek közreműködésével adtak elő.
Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a dalszövegírástól, a filmforgatókönyvig, gegfilmtől a színpadi drámáig, szinte minden műfajban és szinte minden jelentős művésznek írt már. Gyakran hívják óraadóként egyes médiaiskolák is. Szerepelt a Holnap történt – A nagy bulvárfilmben, egy orosz maffiózót alakított. 2012 óta az Édes Otthon című vígjátéksorozatban látható. 2014-ben önálló műsort kapott a Muzsika TV-n Fűre lépni Ihos! címmel.

Ihos Józsefnek még megadatott, hogy a nagy elődöktől tanulja meg a kabaré műfaját. Hofitól, Körmendi Jánostól, Kabos Lászlótól, Kibédi Ervintől leste el a fortélyokat. 1988 óta a Szeszélyes évszakok című kabaré műsoron nőttem fel, amelyet a saját szervezményei, előadásainak megköszönöm. A világ megváltozott, az emberek ingerküszöbe magasabban van, a csúnya beszéd, a káromkodás most belefér. Úgy látom, a fiatal közönséget azonnal meg kell fogni, rögtön olyat kell nekik mondani, ami meghökkentő. A fiatalok, az iskolások gyakran nem is értik, amit én mondok, mivel nincs közös kapcsolódási pont. Ők a stand-uposok humorán nőnek fel, pl: a Showder klub vagy a Dumaszínház. Minden korosztálynak megvan a maga kedvence, megelégszem azzal, ha az idősebb generáció nevet Ihos József a poénján.
img_20250802_200757.jpg

Seventeen Big Band koncert a Keresztúri napokon

2025. augusztus 02. - Anita cicus

img_20250719_190338.jpg

A Seventeen Big Band 2000 decemberében alakult. A tagok a budapesti XVII. kerületi zeneiskola jelenlegi és volt diákjai, tanárai, valamint a műfajt szerető lelkes, tehetséges zenészek. A zenekar alapítója és karmestere Szász Zsolt.

img_20250719_190659.jpg

img_20250719_190653.jpg

img_20250719_190715.jpg

img_20250719_191107.jpg

img_20250719_191024.jpg

img_20250719_191017.jpg

img_20250719_190726.jpg

img_20250719_191330.jpg

img_20250719_193141.jpg

Az évente megrendezett Budapesti Big Band Fesztivál állandó résztvevői, ahol 2017 őszén az „A” kategóriában kiemelt arany fokozatot értek el. Műsorukban számtalan stílus megtalálható, többek között swing, mambo, rock, funky, filmzenék, musical feldolgozások és a hagyományos jazz standard átiratok.

img_20250719_191754.jpg

img_20250719_191738.jpg

img_20250719_191803.jpg

img_20250719_193225.jpg

img_20250719_195131.jpg

Évente számtalan meghívásnak tesznek eleget Budapesten és más magyarországi városokban.
Sok zenei fesztivál, jazzklub fellépés, céges party, olaszországi, csehországi és görögországi koncertturnék is állnak mögöttük.
Megalakulásuk óta az ország több jazzfesztiválján is felléptek - Hajdúböszörményben, Harkányban, Barcson, Sajószögeden, Nyírbátorban, és Keszthelyen.

 Az évente megrendezett Budapesti Big Band Fesztivál állandó résztvevői, ahol 2017 őszén az „A” kategóriában kiemelt arany fokozatot értek el. Célja a big band zene minél szélesebb körben való megkedveltetése minden korosztály számára, ezért műsorukban számtalan stílus megtalálható, többek között swing, mambo, rock, funky, filmzenék, musical feldolgozások és a hagyományos jazz standard átiratok.

Eredményeink:

2012 - Nemzetközi Big Band Fesztivál, Budapest, „A” kategória: Arany diploma.
2014 - Nemzetközi Big Band Fesztivál, Budapest, „A” kategória: Kiemelt Arany diploma.
2015 - Nemzetközi Big Band Fesztivál, Budapest, „A” kategória: Arany diploma.
2016 - Nemzetközi Big Band Fesztivál, Budapest, „A” kategória: Arany diploma.
2017 - Szakmai Nap, Magyar Jazz Szövetség, Budapest, „A” kategória: Ezüst diploma.
2017 - Nemzetközi Big Band Fesztivál, Budapest, „A” kategória: Kiemelt Arany diploma.

Közreműködnek a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei, féltve óvott tanárai valamint vendégei. A zenekar vezetője: Szász Zsolt Jegyek kaphatók a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézményben

Rákosmenti Rendvédelmi és Katonai Napok

cimsor_hozzaadasa.jpg

Rákosmente Önkormányzata - idén rendhagyó időpontban - 2025. július 19-én, megrendezésre került a XI. Rákosmenti Rendvédelmi és Katonai Napok, ahol a korábbi rendezvényhez hasonlóan, a szokott helyszínen a Ferihegyi út – Rákos-patak mentén található közel 20 hektáros területen. 

img_20250719_142432.jpg

img_20250719_142501.jpg

img_20250719_142219.jpg

img_20250719_142231.jpg

img_20250719_142243.jpg

img_20250719_142306.jpg

img_20250719_142421.jpg

img_20250719_135102.jpg

img_20250719_135053.jpg

img_20250719_134943.jpg

img_20250719_134932.jpg

 A rendezvény a szakszerű, hagyományokat tiszteletben tartó ismeretközlést tűzte ki célul hangsúlyozva a tiszteletadást, a rendvédelmi dolgozók áldozatos, hősies, fáradtságot nem ismerő munkájának megbecsülését. Az évenként ismétlődő három napos rendezvény nyomán egyre nagyobb érdeklődés övezi a rendvédelmi témájú programokat.

A cél egy olyan színvonalas, a családok számára tartalmas szórakozást, ismeretterjesztést kínáló hétvége megvalósítása, amelynek során a honvédelmi tárgyi emlékek bemutatásával, műszaki mentési gyakorlattal, valamint különböző rendvédelmi látványelemek megjelenítésével közvetítenék az ifjúság számára a honvédelem, az önzetlen hazaszeretet, a bajtársiasság ideáit, elősegítve ezzel a lokálpatriotizmus erősítését. 

img_20250719_123053.jpg

Az ország számos pontjáról érkező hagyományőrző egyesületek, csapatok mellett a hivatásos rendvédelmi szervezetek, oktatási intézmények is jelezték részvételüket.  A Magyar Honvédség, a Rendőrség és a Katasztrófavédelem is külön kiállítóhellyel és programokkal színesíti az eseményt.

A rendezvény egyben tiszteletadás: a rendvédelmi dolgozók áldozatos, hősies, fáradtságot nem ismerő munkájának megbecsülése.

süti beállítások módosítása